Tom a többi munkáját aznap tehetetlen álmodozással folytatta. Bill egyenesen hozzá beszélt; ez több volt, mint amiben valaha is reménykedett, el volt ragadtatva. Úgy érezte magát, mintha karácsony lenne, és a világ legjobb ajándékát nyitotta volna épp ki. Meg kellett tennie, még egyszer beszélnie kellett Billel, különben úgy érezte, hogy többezer Tom-alakú darabkára robban, és soha többet nem is jön ki a házából. Illetve csak azért, hogy Bill ablakait tisztítsa. Egész nap. Talán egész éjjel is.

Már most hiányzott neki. A defektes walkie talkie egész nap zavarta, és olyan random információkat vetett felé, amik egyáltalán nem érdekelték. Például, hogy az egyik kollégája talált egy meztelen nőt egy blokkal arrébb, és 5 mérföldes körzetben mindenkinek szólt miatta. Pár hónappal ezelőtt Tom majd kitörte volna a lábát, hogy megnézhesse; de nem tudott olyan nőt elképzelni, aki jobb lett volna Billnél. Nem tudott hazudni, melegnek érezte magát erre gondolva; de ez nem azt jelentette, hogy egyből nyálas verseket szándékozott volna szavalni és rózsaszín pólókban akart volna melegbárokban fogócskázni. Ő… Billszexuális volt. Ennek egyáltalán semmi értelme nem volt. Minél többet látta Billt, mindenki más annál kevésbé tűnt vonzónak. Még Tom maga sem nézett ki ugyanolyan jól, tök mindegy volt, hogy hányszor mosta meg az arcát, és hányszor csinálta meg a haját. Bill mellett még így is egy lecsúszott csövesnek tűnt. Kate MOSS is csövesnek tűnt volna Bill mellett.

- De hogy beszéljek vele…? – kérdezte magát Tom. Nem tudott csak szimplán odamenni hozzá, és azt mondani, hogy „szia, Tom vagyok, itt lakok a környéken, és szinte mindent tudok rólad amióta hallom ahogy a növényeiddel beszélsz. Szeretlek, hozzám jössz?”. Igen, ez BIZTOSAN meggyőzné Billt, hogy Tom nem a helyi diliház egyik elszabadult páciense. Tomnak valószínűleg nem is szabadna semmit mondania az egész kukkolás dologról; csak elijesztené vele. Talán amikor már komoly kapcsolatban vannak, nevethetnének rajta. Oh, te jó ég, talán tényleg őrült volt. Normális ember nem gondolkozik úgy, hogy ’amikor komoly kapcsolatban vagyunk…’ Gyerünk már, Bill nem is akar vele lenni. Elvégre csak egy ronda, raszta ablakpucoló… Egy nagy, 180 centi magas, ronda valami – másképp nem is tudta leírni magát.

Mindez alatt, a város másik végében, Billnek is megvoltak a problémái.

- Szóval hol dolgozott azelőtt teljes állásban, mielőtt a Daily Mail-hez jelentkezett? – kérdezte a fekete öltönyös férfi Billt, miközben a cikkei között lapozgatott. Bill megfagyott, nagyjából mint egy szarvas az autó lámpája előtt, és kényelmetlenül mocorgott a zöld pólójában. Erre a kérdésre nem készült. A férfi öltönyén az azonosító kártyáján a ’David Jost’ név állt, és Bill hátán végigfutott a hideg. Úgy hangzott, mint valami maffia név, vagy valami hasonlóan félelmetes. Bill megpróbálta lenyugtatni magát – csak egy állásinterjú. Csak egy apró állásinterjú a maffiafőnökkel, egy cserepes virággal, és egy hatalmas fekete léggyel David Jost kávéja felett körözve.

- Öm… McDonalds, IHOP… – kezdett bele, David pedig nagy röhögésbe kezdett, és hatalmas csattanással a combjára csapta a kezét. Billnek szörnyű megérzése volt.
- Ez jó volt kölyök. De mos komolyan, hol dolgoztál? – kuncogott Jost tovább.
- Mr. Jost? Öm… komolyan mondtam…
Jost arca egy csapásra elkomorult, mintha valaki épp az arca előtt fújt volna el egy gyertyát. Oh, a kibaszott életbe. Ez nem jelentett jót.

- Oh. – mondta, majd kínos csönd következett. – Majd értesítjük Mr. Kaulitz.
- De… - kezdte Bill szomorúan, de nem volt harcos típus. Mit tudott volna mondani? ’LÉGYSZI ADD ODA EZT A MUNKÁT???!’

- Oké. – hajtotta le a fejét, és kiment az ajtón. Valami azt súgta neki, hogy nem kapta meg az állást. Pedig nem csak az ő hibája volt, hogy mindig ő húzta a rövidebbet. Egyetemet is végzett, meg minden, aztán csak azért, mert vannak a szakmában nála 30 évvel idősebbek és tapasztaltabbak is, pedig ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy feltétlenül jobbak is nála. Talán a pólója miatt volt. Vajon a pólója miatt volt? A feketét kellett volna felvennie; tudta. Zsebre vágott kézzel Bill lehangoltan ment haza. A szeme sarkából ismét kiszúrta azt az ablaktisztítót, akivel aznap beszélt. A fiatal férfi viccesen nézett rá, Bill pedig mérgesen összeráncolta a szemöldökét. Csak erre vágyott – hogy egy fura srác minden ok nélkül gonosz pillantásokat vessen felé.

- Nem kell lepucolnod az ablakaimat, jó? Magamnak csinálom! – kiabálta neki, a férfi pedig kábultnak tűnt, mint aki épp most ébredt fel miután leütötték.
- Nem gond uram, nekem nem probléma. – felelte a férfi ugyanazt, mint a korábbi párbeszédükben, de ezúttal olyan halkan, hogy Bill alig hallotta. Egy pillanatra megállt, a morcos hangulata is eltűnt. Mi baja van az ablaktisztítónak? Vajon beteg vagy valami?

- Jól… jól vagy? – kiáltott fel Bill habozva. A férfi izgatottan mosolygott rá.

- Nagyszerűen… Úgy értem… igen… remekül… - dadogta vidáman. Bill ismét lenézett, és sóhajtott, a sötét felhők pedig megint köré gyűltek.

- Akkor jó. – mondta Bill inkább magának, és kinyitotta az épület bejáratát.

Tom, fent a felvonóban állva, majdnem kiesett onnan. A legszerencsésebb ember volt, ezt egészen biztosan érezte, de valami nem stimmelt. Bill boldogtalannak tűnt. Ez volt az első alkalom, hogy nem optimistának hallotta, és ez kicsit megijesztette.

Talán Bill gyógyszerei már nem hatottak. Bill lakásából kulcsok csilingelését lehetett hallani, Tom pedig lejjebb ereszkedett az ablakaitól, és végighallgatta, ahogy Bill ledobja a kanapéra, majd átrakja a fogasra. Megnyugtató volt számára őt hallgatni; olyan, mint azok a felvételek, amiken az esőt hallgathatod. Jó érzés volt neki, hogy Bill ilyen közel volt hozzá.

- Nem kaptam meg az állást, Billy. – hallatszott Bill remegő hangja. – Úgy érzem magam, mint egy idióta, amiért ki vagyok emiatt akadva, de… nagyon… nagyon akartam.
Tom valami olyasmit érzett, amit már régóta nem – félelmet. Tudta, hogy Bill mitől szenved, és hogy ez számára nem csak egy munkát jelentett. Ez azt jelentette, hogy legalább egy hónapja először, ismét szomorú volt.

- Bill? Szeretlek. – suttogta az üvegen át, a sima felszínéhez tette a kezét, és lehunyta a szemét.