Soha nem utáltam annyira a telefonom hangját, mint abban a percben. Kitartóan és hangosan rezgett az asztalomon, és amikor csak eszembe jutott, elöntött a méreg. Inkább megpróbáltam nem figyelni rá, és a fejemet a párnám puha, hideg anyagához nyomtam, és elégedetten felsóhajtottam, amikor a sötét szobámat ismét a kényelmes csend öntötte el.

Nem tartott sokáig.

Az a rohadt csengőhang ismét visszhangzani kezdett, és hangosan zümmögött, ahogy hozzáért az asztal felszínéhez, én pedig fájdalmasan felnyögtem, és még jobban megpróbáltam a párnámba temetni az arcomat, de ez sem segített.

- A kurva életbe…

A hang irányába fordultam, és vakon a mobilomért nyúltam, a gyenge ujjaimmal pedig a fülemhez emeltem.

- Hel… helló?
- Nekem már nem is veszed fel?

A szemeim egyből kipattantak, ahogy felismertem a vonal túlsó végén lévő mély, férfias hangot.

Oh, Jézus…

- Tom. – sóhajtottam, a homlokom dörzsölve.
- El voltál foglalva? – követelőzött dühösen. – Ezért kellett kétszer is hívnom, mire végre felvetted?
- Nem. – dünnyögtem. – Csak… aludtam.
- Tudod te mennyi az idő?
Oldalra fordítottam a fejem, hogy az órám világító számaira vessek egy pillantást. Fáradtan nyöszörögtem, a szemeimet pedig éreztem, ahogy akaratom ellenére ismét lecsukódnak.
- Fél nyolc van. – erőltettem ki magamból a szavakat, nehogy elaludjak beszélgetés közben.

- Pontosan. – mondta egyből. – És kibaszott éhes vagyok.
Mély levegőt vettem, még mindig a takaróm alatt kucorogva.
- Akkor egyél.
- Ne okoskodj. – szólt rám. – Kibaszott éhes vagyok, és ma van a szerződésünk első napja. Emeld fel a segged az ágyból, és etess meg.
- Parancsolsz? – szisszentem fel egyből, és fel is pattantam az ágyamban, nem törődve a hirtelen fejfájással, amit a gyors mozdulatsor okozott. – Ki a francnak képzeled…
- Fél óra múlva legyél itt. – vágott közbe, még mielőtt befejezhettem volna. – És hozz valami ehetőt.
- De én…
- Nincs kifogás! – közölte. - És nincs hangulatom se müzlihez, se pedig tojáshoz.
- Akkor mégis mit akarsz? – förmedtem rá egyből.
- Lepj meg. – felelte közönyösen.
- Akkor nem maradt túl sok lehetőség… Mondtam, hogy nem tudok főzni.
- 30 perc.

Klikk.

Remegő kézzel raktam le a telefont, és hagytam, hogy az egész testem visszazuhanjon a takaróim közé. Az arcomat a párnámba fordítottam, mély levegőt vettem, és egy elfojtott sikolyt eleresztettem.

Paige már fent volt, és magában dúdolgatott, miközben az aranyszínű tésztát a gofrisütőbe folyatta. Rám mosolygott, amikor kitántorogtam a fürdőszobából, a gyűrött nadrágomban és a kapucnis pulcsimban.

- Korán keltél. – állapította meg, miközben összezárta a gofrisütő két lapját. – Vasárnaponként sosem szoktál ilyen korán kelni.
- Van egy kis dolgom. – ásítottam, és körbenéztem a nappaliban, a kulcsom után kutatva. Amikor észrevettem a gyanakvó pillantását, megköszörültem a torkom, és hozzátettem: - Egy, öhm, projekt.
- Hát, csináltam reggelit, ha gondolod. – mutatott egy tál gőzölgő gofrira az asztalon. Mennyei illata volt. Paige isteni szobatárs volt – fantasztikusan készítet el minden ételt. – Még csokidarabok is vannak benne! – lobogtatta előttem a zacskót, amiben a csoki volt. – A kedvenced!

A gofrira néztem, a nyál pedig egyből összefutott a számban, a gyomrom pedig korogni kezdett.

- Oh, én… - kezdtem bele, majd egy pillanatig hezitáltam, és a kócos hajamba túrtam az ujjaim. - … nem vagyok éhes.

A homlokát ráncolta, miközben kinyitotta a gofrisütőt, hogy két újabb tökéletes lemezt vegyen ki belőle. Nagyon csábító volt – a széle aranybarnára sült, a levegőben terjengő édes illatoktól pedig ismét megszólalt a gyomrom. Paige is hallotta ezt, és elmosolyodott.
- A gyomrod mást mond, Anna. Gyere, egyél egyet. – tolta felém a tányért. – ne akarj megsérteni!

Az ajkamba haraptam, és a gofrira néztem.

Várj egy percet…

Lassan elmosolyodtam.

- Paige?
- Hm?
- Esetleg el tudnál csomagolni nekem párat? Azt hiszem viszek magammal az útra.

Ez tökéletes lenne.

Tom azt mondta, hogy a cím, amit megadott biztosan jó volt. Hitetlenül bámultam a papírra firkantott számokat, mert a cím alapján, egy hotelbe kellett mennem.

De azt mondta, hogy a cím jól van leírva. Hogy egy hotel szobában lakik átmenetileg, mert csak pár hónapig van az Államokban, és nem akart lakáskereséssel foglalkozni. Hezitáltam, de végül követtem az utasításait, és bementem a hatalmas épületbe. Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy beléptem az előcsarnok márvánnyal borított padlójára. A lakhelye ugyanis nem egy szimpla hotel volt, hanem a város egyik legmenőbb, legpuccosabb szállodája, világhírű, 5 csillagos étteremmel és olimpiai méretű úszómedencével a sportközpontjában.

A szobája az épület tetejében volt, jelezve, hogy nem csak egy szimpla szoba volt, hanem tulajdonképp egy lakosztály. Kilépve a liftből, egy tágas folyosón találtam magam, halványan megvilágítva gyönyörű mintázatú falakkal és elbűvölő festményekkel díszítve. Óvatosan lépkedtem, mire megpillantottam az ajtaját. De megálltam, mert abban a pillanatban, láttam, hogy nyílik az ajtó.

Egy lány jött ki.

Zavartan pislogtam, és ismét a papírkára néztem.

602-es szoba.

Igen, ez az ő ajtaja volt, és az ő lakosztályából jött ki a lány. Megálltam, és néztem, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. Ügyetlenül botorkálva végül elindult felém – illetve inkább a lift felé, én pedig jól megnéztem magamnak.

Egy vékony, fekete ruha tapadt a formás alakjához, kicsit meg is volt gyűrödve, és egy pár hozzá illő fekete magassarkú cipő volt a lábain. A hajának vöröses-szőke árnyalata volt, és kócosan, összevissza állva tapadt az arcához, ahogy az enyém állt reggel. Sötét sminket viselt, illetve most már nehezen lehetne ’sminknek’ nevezni, ugyanis teljesen el volt kenődve a szeme alatt. Az ajkai, elégedett mosolyra görbültek, és halvány rózsaszín árnyalatban pompáztak, kicsit pedig megvoltak duzzadva. Ahogy elment mellettem, egyre szélesebb lett a mosolya, a szemei kábultan csillogtak. Nagyon el volt ragadtatva.

Amikor beléptem az ajtón, nem foglalkozva azzal, hogy kopogjak; ő egy nagy fotelben terpeszkedett, lustán szívva egy cigit. Fekete nadrágot viselt, amit épphogy megtartott a medencecsontja, alóla pedig ki is lógott az alsónadrágja, a csupasz hasának egy részét eltakarva. Megpróbáltan nem figyelni az égető érzésre, ami az arcomat lepte el, amikor megláttam a csupasz mellkasát. Amikor megjelentem a szobában, fel sem nézett rám, pedig a lépteim hangosan visszhangzottak a linóleum padlón. Beleszívott a cigijébe, és lassan kifújta a füstöt, a tekintetét továbbra is a tv-re tapasztva.

- Késtél. – jelentette ki. Az asztalhoz hajolt, amin egy hamutartó volt elhelyezve, Tom pedig kicsit megkocogtatta a csikket, majd visszadőlt, és ismét beleszívott. – Már meg sem lepődök.
- Nem adtál túl sok időt. – jegyeztem meg, miközben épp a tornacipőm félredobásával voltam elfoglalva. – És ha legközelebb idehívsz, kérlek legalább a barátnődnek adj elég időt, hogy elmenjen.
Ez felkeltette az érdeklődését, és felnézett, a sötétbarna szemöldökét zavartan ráncolva.
- Barátnő? – ismételte meg.
- Igen. – feleltem. – Tudod, amennyire imádtam találkozni vele a folyosón, legalább annyira szeretném elkerülni.
- Miről beszélsz?
- Arról a csajról… Tudod, a félmeztelen szőke, aki épp most esett ki a lakásodból?
- Ja… ő. – bólintott, majd újabb adag füstöt fújt ki. – Ő nem a barátnőm.
- Mi? – vontam fel a szemöldököm. – Akkor ki volt ő?
- Csak egy lány. – vont vállat, majd elnyújtotta a hosszú lábait.
- Van neve is? – eresztettem el egy rövid, keserédes nevetést, a szemeim forgatva.
- Bri.. Briana. – dünnyögte egy pillanat gondolkozás után, a fotelben mocorogva, majd a távirányítóért nyúlt, és csatornát váltott.

A kaját, amit hoztam, a konyhapultra raktam le, és láttam, hogy a márvány felületén egy darabka papír van. Felvettem, kinyitottam, és csodálkozva vontam fel a szemöldököm. Megköszörültem a hangom, és hangosan felolvastam, ami rá volt írva.
- A tegnap este fantasztikus volt. – megálltam egy pillanatra, hogy kihangsúlyozzam a szavakat. – Hívj majd fel valamikor. – ismét megálltam, ekkor egy vigyor is elterült az arcomon. Tomra néztem, de ő még mindig közönyösen bámult ki a fejéből. – Mindig szeretni foglak, Bianca.

Továbbra is csak a csatornákkal szórakozott, és még csak meg se rezzent a szavaim hallatán. Felsóhajtottam.
- Most viccelsz? Még csak a kibaszott nevére sem emlékszel?
- Majdnem eltaláltam! – nézett végre felém, a válla fölött, ám nem rám, hanem a kezemben lévő tálra koncentrált. – Az mi?
- A kajád, uram.
- Ne hívj így. – kiáltott fel, de az arckifejezéséből egyértelműen áradt az irónia. – A végén még felizgatsz.
- Tartsd meg magadnak! – sóhajtottam. – Hoztam neked kaját, mehetek végre?
Hangosan nevetni kezdett.
- Szép próbálkozás! Melegítsd fel, és hozd ide. – mutatott az ezüstszínű mikró irányába. - Kávéval. Tej nélkül.
- Igenis ura…
-Ne kezdd! – szólt rám hidegen. – Kibaszott másnapos vagyok, és nincs hangulatom a megjegyzéseidhez.

A tányérról levettem a fóliát, majd a gofrikat a mikróba tettem. Benyomtam pár számot, majd amikor elindult a halk zümmögése, megfordultam, a pultnak támaszkodva.
- Másnapos, eh? – kérdeztem, ő pedig bólintott. – Hát nem nagyszerű? Elmész velem vacsorázni, aztán bebaszol és megdugsz valami ismeretlen csajt. Elragadó.
- Nem. – rázta meg a fejét. – Nem, nem. Elmentem veled vacsorázni, aztán elmentem egy klubba, egy gyönyörű lányt meghívtam egy italra, táncoltam vele, felhívtam magamhoz, és utána basztam meg.
- Ó, milyen elegáns. Igazi úriember!

A teljesen elszívott csikket elnyomta a hamutartóban. Az arca továbbra is nyugodtnak tűnt, nem nagyon reagált a szarkasztikus megjegyzéseimre, mintha nem is lett volna rá hatással. Gyorsabban váltogatta a csatornákat, végül pedig egy helyi rajzfilm csatornánál állt meg, majd felém nézett.
- Kész van már?

A szemeimet forgatva vettem ki a tányért a mikróból, majd gyorsan le is raktam a pultra, mert kicsit megégette a kezem a forró tál. Az ujjamat rögtön megnyaltam, majd a nadrágomhoz nyomtam, miközben a kávéfőzőt céloztam meg. Hála az égnek már volt benne kész kávé, ezért nem kellett még ezzel is bajlódnom, csak ki kellett öntenem egy bögrébe.

- Kérsz rá öntetet?
- Öntetet? – nézett rám zavartan, mire leesett neki. – Mit hoztál nekem?
- Gofrit. – válaszoltam, késért és villáért kutatva.
- Oh. – bólintott elismerően. – Meg vagyok lepve.
- Miért? – kérdeztem, de csak mosolygott.
- Nem kérek öntetet.

Megragadtam a tálat és a bögrét, és elindultam a lustán terpeszkedő alak felé.

Ne nézz a mellkasára, ne nézz a mellkasára.

- Ne bámulj! – szólt rám, megzavarva a gondolataimat. – Tudom, hogy szexi vagyok, de kényelmetlenül érzem magam, hogy egy hozzád hasonló bámul már kora reggel.
Odalöktem felé a tányért, a tekintetemmel pedig legszívesebben megöltem volna.
- Most úgy fogok tenni, mintha ezt meg sem hallottam volna. – néztem rá szúrósan, ő pedig vigyorogva ragadta meg a tányért. – Akkor ennyi, ugye?
A fejét csóválta.
- Elkéstél. Gondolkoztam rajta, hogy elengedjelek, ha időben jössz… De nem jöttél.
- Oké. – fújtam ki a levegőt az orromon át, kényszerítve magam, hogy nyugodt maradjak. – Mit csináljak még?
A fejével a szoba másik végében lévő nagy ajtó felé mutatott.
- A szobámban rendetlenség van. Menj, takaríts ki.
- Nagyszerű. – morogtam az orrom alatt. – Ennyi?
Először nem válaszolt, a szemeivel ugyanis az ölében lévő ételt vizsgálta. A szájáról eltűnt a mosoly, ahogy az összetevőit nézegette.
- Ez mi? – nézett rám.
- Vak vagy? Gofri.
- Nem vagyok hülye! – kiáltott fel egyből mérgesen, majd az ujjával a gofrira mutatott. – Mi ez a fekete szar benne?
- Egy kis patkányszar is kevertem a tésztába, remélem nem bánod. – feleltem ironikusan, majd mielőtt beszólhatott volna, visszaváltottam normális hangnembe. – Mégis mit gondolsz? Csokidarabok.
Undorodva nyögött fel, a fejét rázva.
- Mi a francnak? – nézett rám gyorsan, a barna szemében pedig egyértelmű méreg keringett. – Ki mondta, hogy rakj bele csokit?
- Úgy viselkedsz, mintha tényleg szart raktam volna bele. A csoki azért elég gyakori palacsintában és gofriban.
- Meg kellett volna kérdezned. – vicsorgott rám, ismét undorodott hangokat hallatva a torkából. – Kibaszottul utálom a csokit.
- Utálod a csokit? – ismételtem meg, a szemeim pedig hitetlenkedve elkerekedtek. – Nincs olyan ember, aki utálja a csokit!
- De, én! – fakadt ki. – Nem tudom megenni ezt a szart.
- Akkor éhes maradsz! – kiáltottam fel, ahogy az én dühszintem is egyre inkább emelkedett. Képtelen voltam elviselni idegekkel. – Mert nem fogok semmi mást csinálni.

A szemei összeszűkültek, és dühösen nézett rám. Gyorsan felállt, megmutatva, hogy legalább 15-20 centivel magasabb nálam, és fölém hajolt. A magabiztosságom egyből eltűnt, és ijedten húztam össze magam.
- Ó, valóban? – sziszegte felém hajolva.
továbbra is a szemébe néztem – nem engedhettem meg, hogy ismét a mellkasára tévedjen a tekintetem.
- Szerződést kötöttünk, hogy teljesíteni fogod minden követelésem. Szeretnéd, ha hívnám a rendőrséget? Egyetlen hívással véget lehet vetni az egésznek!
Előrébb léptem, feltartva az államat, hogy a szemébe néztek.
- Mit szeretnél, mit csináljak vele? – kérdeztem hullámzó hangon. – Szedjem ki őket?
- Persze, még turkálj is a kajámban. – nevetett ironikusan, majd visszaült, és az ölébe vette a tányért. – Inkább megpróbálom majd körbeenni valahogy. Menj, takarítsd ki a szobám.
- Ahogy akarod. – legyintettem, majd elindultam az említett háló felé.
- Várj! – állított meg. Megfordultam, és láttam, ahogy egy darab csokit szedegetett ki óvatosan a tésztából. Felnézett, és a pult felé biccentette a fejét. – A papírt, amit Briana…
- Bianca! – javítottam ki.
- Mindegy! – forgatta a szemét. – A papírt vidd magaddal, és rakd az éjjeliszekrényem felső fiókjába.
Sóhajtottam egyet, majd visszamentem a pulthoz, hogy bevihessem a papírt.
- Egyre elegánsabb a viselkedésed. – jegyeztem meg.
- Nem akarom hallani a hangod! – szólt rám, egy falat gofrit tömve a szájába. – Csak fogd be, és csináld meg, hogy elmehess végre.

Nehezen, de visszafogtam egy újabb szarkasztikus megjegyzést, és beléptem a szobájába. Felnyögtem, amikor megláttam ami odabent volt… A ruhái szanaszét voltak dobálva, gyűrötten különböző bútorokra hajigálva, az ágya pedig teljesen szét volt csúszva. Egy dzsekinek tűnő ruhadarab fölött átlépve odamentem a szekrényhez, és kinyitottam a felső fiókot.

- Várjunk csak. – mondtam magamnak, a szemem pedig két fiók között járt. Mindegyiket kinyitottam, és elkerekedtek a szemeim. Mindkét fiók tele volt tömve apró papírdarabokkal. Volt amelyik össze volt hajtva, némelyik gyűrött volt, és voltak különböző színűek is. Felsóhajtottam.
- Tom?
- Mi van?
- Számít melyik fiók? – haraptam az ajkamba, a fecniket bámulva. Nem válaszolt azonnal.
- A baloldaliba.
Bianca számát bedobtam a fiókba, és gyorsan becsuktam, hogy ne is lássam többet. Felálltam, megfordultam, és csípőre tett kézzel vizsgáltam a szobát.
- Szóval… - kiáltottam fel, ismét végignézve a szobában. – Akkor csak szedjem össze a ruháidat?
- Nem! – kiáltott vissza, teli szájjal. – Ágyazz is meg!
A szemeim ijedten kerekedtek el az ágyra nézve.

Oh, kibaszottul nem.

Odaviharzottam az ajtóhoz, szinte kitéptem, majd kimentem a szobából. Ökölbe szorítottam a kezem, és őrült módjára ráztam a fejem. Ő még csak rám sem nézett, csak folytatta a villájával a gofriban turkálást, majd egy falatot a szájához emelt. A szeme a rajzfilmet figyelte.

- Nem. – jelentettem ki határozottan. – Nem, nem fogom megcsinálni az ágyad. Egy ujjal sem vagyok hajlandó hozzáérni a gecis ágyneműdhöz.
Nevetni kezdett, és belekortyolt a kávéjába, de egy pillanatig sem nézett rám.
- Ne aggódj, semmi baja nincsen. – rakta le maga mellé a bögrét. – Jól célzok.
- Ah! – emeltem fel a kezeim undorodva. – Gusztustalan vagy. Nem fogok hozzányúlni.

Még egy falat gofrit megrágott, lassan, kimérten, majd a szemembe nézett. A tekintete kemény volt, és kihívó, ahogy beszélt.
- De. – jelentette ki lassan. – Meg fogod csinálni az ágyam.

Undorodva felnyögtem, és lassan visszamentem a szobájába. Tudtam, hogy semmiképp sem fogja feladni, én pedig már alig vártam, hogy végre hazamehessek és ehessek valamit, és aludjak még pár órát. Rájöttem, hogy mindenképp meg kell birkóznom őfelsége ágyával, otthon pedig majd egy jó nagy zuhannyal megpróbálom lemosni magamról az undort, amikor hazamegyek.

A hatalmas ruhadarabok összeszedése nem volt túl nagy feladat, bár furcsa volt hozzáérni a ruháihoz, főleg a dzsekijéhez, mert szörnyen erős parfümillat ütötte meg az orromat, ahogy megmozdítottam. Ám amikor eljutottam az ágyáig, szószerint betegnek éreztem magam. A takaró és a lepedő is ferdén állt, félre voltak csúszva, és az egész ágyból áradt a tömény izzadság és szex szaga.

Ahogy a hatalmas ágy felé indultam el, majdnem eltanyáltam, és felsikítottam, és az ágy sarkába kapaszkodtam meg, hogy megtámasszam magam. A pulzusszámom jócskán megnövekedett az ijedtségtől – hát még amikor észrevettem mire léptem rá!

20 perc múlva vonultam ki a szobából.

- Már kész is vagy? – kérdezte mosolyogva. A lábait elnyújtotta maga előtt, a karjai pedig lazán a feje mögött voltak, és legszívesebben odamentem volna, hogy behúzzak neki egyet, és végre letöröljem a képéről azt az elégedett vigyort.
- Igen. – válaszoltam az összeszorított fogaim között. – Kész vagyok. De majdnem kitörtem a nyakam.
- Nem kéne ilyen bénának lenni. – vont vállat közönyösen.
- Nem lettem volna ilyen „béna”, ha a használt óvszert odadobnád, ahova való. – ugrottam egyből. Kirázott a hideg, ahogy csak eszembe jutott, ahogy a nyirkos, csúszós latex hozzáért a lábamhoz. – Mellesleg, nem nyúltam hozzá. Nem akartam kockáztatni, hogy az std-fertőzött ondód az ujjaimhoz érjen.
A fejét csóválva felhorkant.
- Tiszta vagyok. Mellesleg, erről is pont te oktatsz ki.
- Parancsolsz?
Jól láthatóan végig nézett rajtam.
- Nem nézel ki jobbam, mint a híd alatt fekvő hobók.
Összeszűkített szemekkel néztem rá, egy lépést felé téve.
- Mi a szart mondt…
- Normális körülmények között – vágott közbe megemelt hangon – Megbüntettelek volna azért, amiért ilyen sokat pofáztál vissza ma.
Megállt egy pillanatra, majd a gofrira mutatott.
- De ezek meglepően jók voltak. – vigyorodott el. – Úgy tűnik, a főzőtudományod mentette meg a segged.
- Nagyszerű. – kiáltottam fel. – Akkor majd megköszönöm Paigenek, amikor hazaértem.
- Paige?
- Igen, ő csinálta. – válaszoltam. – Mondtam, hogy nem tudok főzni, emlékszel?
- Ki az a Paige? – ráncolta a homlokát.
Elkerekedett szemekkel bámultam rá. Most komolyan mondta ezt?
- Paige… - mondtam halkan – A lakótársam. Tudod, a lány, aki tegnap megadta neked a számát?
Tom az alsó ajkába harapott. A piercingje eltűnt egy pillanatra a fogai között.
- Oh, igen! – bólintott. – Igen, igen, már emlékszem.
- Wow… Hihetetlen vagy.
- Paige. – ismételte a nevét mégegyszer. – Szép mellei voltak. És nagyon jó segge… Azt hiszem valamikor majd felhívom.
- Nagyszerű. – legyintettem cinikusan. – Menjetek csak el vacsizni, amíg én a használt gumidat takarítom a padlóról.

Válaszként csak ásított, és kinyújtotta a karjait a feje fölött. Az ajtó felé mutatva még egyet ásított.
- Elmehetsz.
- Köszönöm szépen, uram.

Rám nézett, és összekulcsolta a kezét a mellkasa felett.

- Ma este szabad vagy. Vacsorára vannak terveim, nincs szükségem a jelenlétedre.

- Fantasztikus. – dünnyögtem, magamra ráncigálva a dzsekimet és a cipőimet.

- Oh, és Anna?

Megálltam, és visszafordultam felé. Mosolygott, szinte már édesen, és oldalra döntötte a fejét. Rám kacsintott, a gyönyörű telt ajkaival már megtévesztően kedvesen.
- Mondd Paigenek, hogy üdvözlöm.

Gúnyosan felnyögtem, megfordultam, és elindultam az ajtó felé. Hagytam, hogy a nagy, vaskos monstrum jó nagyot csapódjon a hátam mögött, de előtte még elegánsan kinyújtottam a középső ujjam Tom Kaulitz felé.