Bill felkapcsolta a villanyt, és nagyot sóhajtott, amikor meglátta milyen rendetlenség van az irodájában. Korábban sietve hagyta ott az asztalát, a papírok pedig rendetlenül terültek el rajta. Már rég elmúlt éjfél, és még mindig itt volt… Már épp készült volna hazamenni, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtett néhány dokumentumot elolvasni, a másnapi tárgyaláshoz pedig elengedhetetlen volt, hogy átrágja magát rajtuk.

Még egy nagyot sóhajtott, miközben a papírkupacok között kereste a megfelelő lapokat, és egy pillanatra elgondolkozott, hogy vajon hogy jutott el erre a pontra. Még mindenki aludt, de ő már kora hajnalban az irodájában ült, és egész nap dolgozott, hogy este a maradék munkáját az ágyban olvassa át. Ez már betegesnek hangzik, nem?

Ennek ellenére Bill imádta a munkáját, és semmiért cserébe nem adta volna fel. Szó szerint ebben nőtt fel. Jörg, az apja ugyanis mindig elvitte magával dolgozni, amikor Bill még kicsi volt, hogy már akkor megtaníthassa neki a szakma csínját-bínját, és már fiatalon kiismerje kívülről-belülről.

Ott volt az apja üzleti megbeszélésein a potenciális vásárlókkal és eladókkal, árveréseken kutattak műalkotások után. Számtalan galéria megnyitón és kiállításon vett részt, hogy ’eddze a szemeit’, ahogy az apja fogalmazott.

Az anyja azt mutatta meg neki, hogy egy művész élete milyen. Hagyta, hogy a fia körülötte legyeskedjen, miközben dolgozott, hogy Bill láthassa milyen is az alkotás folyamata, és hogy mi történik, mielőtt egy igazi mestermű a falra kerül.

Billt jó helyeken taníttatták, a legjobb iskolákban. Nem csak Németországban, hanem külföldön is. 22 évesen pedig már meg is kapta az apja egyik galériájának vezető pozícióját.

A kemény munka juttatta el idáig, minden mást feláldozva. Most már a saját galériájának büszke tulajdonosa volt, Berlin legújabb és legmenőbb pontján. A német művészpiac egyik legismertebbje volt, Európa-szerte, és keresett kurátor. William Kaulitz nagyon jól csinálta.

Talán túl jól, gondolta Bill ironikusan. 27 évesen máris karrierje csúcsán állt, és még mindig határtalan lehetőségek álltak előtte. Bill nagyon is jól tudta, hogy mi rejlik benne, és tisztában volt a ténnyel, hogy valószínűleg többre is viheti, mint az apja.

Jörg Kaulitz neve is szépen beépült az iparba. Számos jól ismert galériát vezetett egész Európában, Simone Kaulitz pedig elég híres festővé vált Németország határain túl is. Mondanom sem kell, Bill hatalmas előnyökkel indult a pályán, a felsőosztály és a szépművészet kifinomult világában, és ezért mindig hálás is volt.

Ezért is áldozott fel mindent, hogy megőrizze ezt a pozícióját, és hogy a saját nevét is tisztelet és csodálat övezze majd egy nap. A közeli barátságok sosem élveztek nála elsőbbséget, a közösségi élete pedig csak munkával kapcsolatos találkozók, előadások, és partik voltak. Nem is emlékezett, hogy mikor volt bármi az életében, ami fontosabb, mint a munkája.A munkája volt az élete, ami szó szerint mindent beárnyékolt.

Bezárta maga mögött az ajtót, majd elindult az autója felé, ami a galéria bejárata felőli parkolóban állt. Épp készült volna kinyitni a kocsi ajtaját, amikor hirtelen hangokat hallott. Szétnézett, azon tűnődve, hogy vajon a biztonsági őr követte-e, de biztos volt benne, hogy pár perccel korábban látta az irodában a biztonsági kamerák képernyőjét bámulni.

A zaj elég tompa volt, és nagyon erősen kellett koncentrálnia, hogy megállapítsa, hogy nem csak képzelődött.

Lassan elindult az épület oldala mellett, hátra, a raktár mögötti elkerített parkolóhoz. Kinyitotta a kaput, és átlépett rajta, csendben bezárva maga mögött. Eszébe sem jutott, hogy talán óvatosnak kéne lennie, vagy legalább egy biztonsági őrt hívhatott volna magával, tekintve, hogy a városban nagyon sok olyan ember van, akitől jobb távol maradni, különösen éjszaka.

Ám amikor észrevette mit is hallott, nem pont azt látta, amire számított. Bár jobban belegondolva, nem is igazán számított semmire.

Egy fiú állt a fal előtt, mindegyik kezében egy-egy festékszóróval, mélyen elmerülve a munkájában; konkrétabban Bill tulajdonának rongálásában.

Bill a szemeit forgatta a fiatalság hülyeségén, majd közelebb lépett a fiúhoz. Karba tett kézzel várta, hogy a fiúnak is feltűnjön a jelenléte, idővel azonban észrevette, hogy túlságosan el van veszve a munkájában, hogy észrevegye mi is történik körülötte.

Bill ez idő alatt jobban megvizsgálta mit is lát. A fiatal fiú nagy, fekete pulcsit viselt, látszólag pár számmal nagyobbat, mint az eredeti mérete, hozzá pedig fekete munkásnadrágot, aminek a szárát beletuszkolta a magasított szárú tornacipőjébe. Piszkosszőke raszta haja volt, ami két egymásra pakolt sapka alól kandikált ki. Bill viccesnek találta a megjelenését. Az arcának nagy része el volt takarva egy kendővel, nyilván hogy eltakarja a kilétét, és hogy ne lélegezze be a festéket. Emiatt Bill csak egy nagy, barna szempárt látott, ami intenzíven fókuszált az előtte lévő falra.

Kíváncsian Bill tekintete is odavándorolt, hogy lássa a készülő festményt. Ahogy jobban megfigyelte, nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Felvont szemöldökkel bólogatott, és be kellett ismernie, hogy a fiúban van tehetség. A munkája egyértelműen nem volt még kész, de egy olyan tapasztalt szem számára, mint amilyen Billnek is volt, egyértelmű volt, hogy van benne lehetőség.

Sötét színek, és élénk körvonalak ábrázoltak egy jövőbeli, képzelt várost. A vázlat letisztultságából és kompozíciójából Bill egyből látta, hogy a kép már most kész van a fiú fejében. Nézve, ahogy a fiatal férfi festett, Bill elámult mekkora határozottság, erő, elszántság, és szenvedély rejtőzött minden egyes vonásban.

Eszébe jutott, hogy most már ideje lenne tudnia a férfival a jelenlétét, ezért lassan kinyitotta a száját, és megszólalt.
- Szerintem ezt be kell fejezned. – mondta hangosan, a kristálytiszta hangja pedig egyenesen átvágott a város zajain és a sötétségen.

Tom felugrott meglepettségében, gyorsan megfordult, majd háttal a fal felé esett. A szemeivel vadul kereste a menekülési útvonalat, majd megállapította, hogy a másik férfi épp elállja az egyetlen utat. Tudta, hogy semmiképp nem tudja elkerülni, és már épp készült felkapni a táskáját, hogy elrohanjon, amikor hirtelen eljutott az agyáig a hallott szavak jelentése.

- M-mi? – dadogta bizonytalanul. Nem volt benne biztos, hogy jól hallotta.

- Szerintem ezt be kéne fejezned. – ismételte meg Bill. – Szerintem van benne lehetőség. Jól néz ki. – mosolyodott el lágyan.

Tom zavartan a befejezetlen munkájára, majd a magas, sötéthajú férfira nézett. Mi van? Most akkor nincs is bajban?

- Öm, köszönöm. – mondta, és kényelmetlenül arrébb rúgott egy kavicsot a földön. Nem tudta, hogy mit is mondjon, ezért úgy döntött, egy kis beszélgetésbe kezd. Nem úgy tűnt, hogy a férfi épp a rendőrséget készülne hívni, hogy felnyomja a seggét.

- Itt dolgozol, vagy valami? – kérdezte, a hangja pedig határozottabbnak hangzott, mint amire számított. Mélyen és lágyan szólalt meg, de egy kis kíváncsiság is megbújt benne.

Bill lassan bólintott, és rámosolygott.

Tom a homlokát ráncolta, mert a mosoly valahogy a szemeiben nem jelent meg. Hiába görbült felfelé a szája, a szemei fáradtnak, szinte élettelennek tűntek. De még így is szépek voltak – gondolta hirtelen. Aranybarnán csillogtak a fekete szempillák alatt, a színt pedig kiemelték a sötét körvonalak.

Lélegzetelállító – fogalmazódott meg Tom fejében a szó, és még mielőtt megállíthatta volna, halványan el is pirult. Hirtelen hálás volt, amiért nem vette le az arcát eltakaró sálat, így a másik férfi nem vehette észre.

Bill észrevette, hogy a férfi kényelmetlenül érzi magát, ezért úgy döntött, most már tényleg elmegy, mert már így is órák óta az ágyban kéne lennie.

- Oké. – mondta, és nem tudta hogyan folytassa. – Azt hiszem megyek.

Tom bólintott, és felemelte a fejét. Voltak még megválaszolatlan kérdések a fejében, de nem merte feltenni őket.

Ahogy a sötéthajú férfi hátrálni kezdett, Tom olyan kecsességet vélt felfedezni a mozgásában, amit eddig még csak nőknél látott, de náluk se sokszor. Azon kapta magát, hogy őt bámulja, aztán hirtelen ismét hátrafordult a férfi, mintha épp eszébe jutott volna még valami. Ez így is volt.

- Ha bárki kérdezi, akkor mondd, hogy én engedtem meg. – mondta a fiatalabbnak mosolyogva, majd ismét visszafordult, hogy tovább menjen.

Tom bólintott, és bár a férfi nem láthatta, végig mosolygott. Engedélyt kapott, hogy graffitit fessen valaki más tulajdonára? Hirtelen eszébe jutott valami, és gyorsan a férfi után szaladt.

- Hé, várj! – kiáltott utána, a férfi pedig ismét hátrafordult és kérdőn nézett rá,

- Mi a neved? – kérdezte Tom, ahogy a kapu felé futott. A másik férfi felemelte a fejét, és furcsán nézett rá, és Tom azon gondolkozott, hogy vajon ismernie kéne-e a férfit, tekintve, hogy ő arra számított, hogy már eleve tudja a nevét.

- Bill Kaulitz. – felelte, majd elsétált.

Tom pár percig a kapunál állt, az egyik kezével a rácsba kapaszkodva, és nézte, ahogy a férfi beszáll az autójába, méghozzá egy elég drága autóba, majd elhajt. A férfi arcának képe beleégett a fejébe, Tom pedig hozzácsatolta a nevet is, újra és újra elismételve azt. Valahogy rémlett neki, de nem tudta honnan. Vajon híres volt a pasi? Nem emlékezett rá, hogy látta volna korábban, pedig biztos volt benne, hogy erre az arcra emlékezne, szóval annyira azért nem lehet híres.

Úgy döntött, jobb, ha inkább elmegy a kaputól, még mielőtt valaki meglátja, ezért visszament a falához újra, és kritikusan vizsgálta a munkáját. Egész szépen kezdett körvonalazódni, és a tény, hogy a pasi azt mondta, van benne lehetőség, mosolyt csalt az arcára. Igen, ebben eddig is biztos volt, hogy ha befejezi, az eddigi legjobb munkája lesz.

Folytatta hát a festést, tudván, hogy már csak pár órája van vissza, hogy annyira elfáradjon, hogy már a kezét se tudja felemelni. Felemelte hát a festéket ismét, és újult erővel állt neki a remekműnek. Tökéletessé fogja tenni. Nem akart csalódást okozni a férfinak, aki engedélyt adott neki a folytatáshoz.

Az, hogy talán a férfinak nem is állt jogában engedélyt neki, eszébe sem jutott, és nyugodtan tért vissza a munkájához.

Bill rávetette magát az ágyára, majd hangosan felnyögött a huppanást követően. Az arcát a takarójába temette, és azt kívánta, bár soha többé ne kéne megmozdulnia. Muszáj felállnia, csak hogy a fürdőszobába menjen? És tényleg olyan fontos elolvasni azokat a rohadt papírokat holnap reggelig? Egy pillanatig ezeken a kérdéseken gondolkozott, de végül fel kellett emelnie a fejét, hogy levegőt kapjon, aztán, ha már úgy is fent volt…

Felemelkedett az ágyából, és a fürdőszobába cammogott. Fogmosás közben az arcát bámulta. A szemei fáradtak voltak, a tekintete úgyszintén. Oké, talán Gustavnak igaza volt. Talán az utóbbi időben tényleg kicsit sokat dolgozott, és kéne egy kis szünetet tartania, vagy valami.

Aztán eszébe jutott Georg hülye kijelentése, és a homlokát ráncolva megpróbálta elhessegetni a gondolatot, elvégre, nem volt más, csak egy hülye kijelentés.

A sminkjének maradványait lemosta az arcáról, majd megtörölte. A tükörben ismét találkozott a saját tekintetével.
- Nincs szükségem arra, hogy bárkit is megdugjak. – sóhajtotta. Nem tudta, hogy ezzel a világot, vagy a tükörképét, vagy önmagát próbálja-e meggyőzni, de valahogy érezte, hogy nem igazán sikerült egyiket sem. Gustavnak ebben is igaza volt; nagyon béna színész.

Bill viszont nem szégyellte bevallani, hogy valóban jól nézett ki. Ha sokszor hallod, egy idő után már tényként könyveled el, és nem csak üres hízelgésnek, végül pedig egyetértesz az emberekkel, akik mondják, és nem szállsz már vitába ellene.

Végignézett magán a tükörben, a kezeit végigsimítva a vékony testén, át a hasán, majd a combjainak oldalán. A combja még csak a kezdet volt – gondolta, majd lepillantott a végtelen hosszú lábaira. Lassan megfordult, és az összes lehetséges szögből megvizsgálta magát. Elégedett volt az izmos fenekével, hosszú karjaival, kecses és törékeny kezeivel, és a tökéletes körmeivel.

A kulcscsontja kilátszott a mélyen dekoltált, v-nyakú pólóból, amit viselt, a hosszú és vékony nyaka pedig a csontos vállai közül nyúlt fel. A férfias állkapcsa szép kontrasztban állt a kiugró arccsontjával és a nőies vonásaival. A telt ajkai szinte könyörögtek egy csókért, ebben biztos volt, a nagy sötétbarna szemei pedig vonzották az emberek tekintetét. A selymes, fekete haja jól kiemelte a porcelán fehér bőrét, és mindig gondosan be volt állítva, vagy hátrasimítva, vagy erőteljesen felállítva.

Igen, Bill tudta, hogy jól néz ki. Személy szerint, úgy gondolta, hogy kibaszott jól néz, még smink nélkül is, de mivel tudta, hogy kiemeli a vonásait, és az emberekre is hatással volt, ezért eszébe sem jutott, hogy smink nélkül mutatkozzon. Része volt az imidzsének, a tökéletesen kidolgozott imidzsének, amit gondosan fenntartott.

A nők mindig utána fordultak, bárhova ment, és az üzleti területét tekintve az sem volt ritka, hogy férfiak is megnézzék. Mégis, Bill Kaulitz híre makulátlan volt, és minden áron meg is akarta ezt tartani. Semmiképp nem engedhette, hogy szerelmi viszonyokról szóló pletykák keringjenek körülötte, egyéjszakás kalandokról, vagy bármi hasonlóról.

Talán egy nap majd találkozik azzal a különleges valakivel, aki mellett képes lesz megállapodni, de jelenpillanatban, az életében erre nem volt hely. A lehető legjobb okok miatt maradt magányos.

Gyorsan átöltözött pizsamába, ami egy fekete nadrágból és egy szinte átlátszó, fehér pólóból állt, majd elhagyta a fürdőt, és bemászott az ágyába, kényelmesen elhelyezkedve a takaró alatt. Az órára pillantott. 2:14. Még mindig ébren volt, és még mindig volt munkája. Nagyot sóhajtott, maga elé vette a papírokat, és olvasni kezdett.

20 perc után fel is adta. Gyorsan átlapozta, hogy nagyjából tudja miről is van szó, de nem tudott eléggé koncentrálni ahhoz, hogy minden egyes szót végigolvasson, és a margóra jegyzeteljen, ahogy általában szokta. Georg szavai tovább kísértették, és nem akartak kimenni a fejéből.

Félrerakta a papírokat, lekapcsolta a villanyt, és a párnájára döntötte a fejét. Legkevésbé sem volt fáradt, annak ellenére, hogy késő éjszaka volt. Egy ideig a plafont bámulta, és a város kintről beszűrődő hangjait hallgatta.

A kezét mellkasáról az alhasához csúsztatta. Mikor is volt utoljára nővel? Az ujjaival felemelte a nadrág gumis szélét, és becsúsztatta a kezeit, megpróbálva visszaemlékezni. Évekkel ezelőtt.

Az alsónadrágjának puha tapintása jó érzéssel töltötte el, ahogy az anyagon át simogatni kezdte magát. Megpróbált néhány képet felidézni segítségképpen. Visszagondolt a legutóbbi lányra, akit felhozott magához, de nem emlékezett az arcára. Csak az maradt meg benne, hogy az egész élmény zavarba ejtő és ügyetlen volt, ezért inkább elhessegette a gondolatot.

Csukott szemmel simogatta magát tovább, a fejében pedig képeket keresett arról a szexi színésznőről, aki a kedvenc filmjében volt. Amikor ez kiváltott némi reakciót, a kezét a boxere alá csúsztatta, megragadva az egyre keményebb tagját. Végighúzta rajta a kezét, és maga elé képzelte a formás csípőjét, és hogy milyen gyönyörű volt abban a magassarkúban. Kirázta a hideg, ahogy egyre több vér zúdult az ágyékába. A hüvelykujjával az egyre nagyobb péniszét simogatva, kicsit megemelte a medencéjét, hogy enyhítse az alsó vázában emelkedő hőt. Ahogy egyre jobban belelendült, Bill fejében egészen más képek jelentek meg, és frissebb gondolatok jöttek elő.

A fiatal férfi, ahogy az északi falat festette, végig a szeme előtt volt. Képtelen volt irányítani a vággyal teli elméjét, a találkozással kapcsolatos gondolatai pedig váratlanul még inkább megnövelték a forró érzést, és amikor a fiú arcának látható darabjaira, a szemeire gondolt, eljött a végpont, Bill ekkor ért el a csúcsra. A lábujját összehúzta, a lélegzete pedig elállt, ahogy az élvezet az egész testét megfeszítette, majd szép lassan ellazította az összes izmát.

A jól eső érzéstől a fejében kavargó gondolatok lecsillapodtak, és már csak arra vágyott, hogy aludhasson. Ahogy lassan álomba merült, a fejében még mindig, akaratlanul is éltek a képek, egy bizonyos hatalmas, sötétbarna szempárról…