Apró csillagok keringtek előttem, nagyszerű rózsaszín, sárga, és kék árnyalatokban, ahogy a felettem lévő arcba pislogtam. Azok a szemek néztek az enyémbe, amik már olyan ismerősek voltak – amiket már több, mint egy hete majdnem minden nap látok, de most valami olyan lágyság volt bennük, amit eddig még nem láttam. Ezek körül halványan szürke szemfesték is volt, ami kiemelte a vonalait, intenzívebbé téve a barna szivárványhártyát.

Nagyokat pislogtam, közben hülye képet vágva a fejemben érzett lüktető érzéstől, és lassan felemeltem a testem, félig-meddig ülő pozícióba.

- Várj, várj, várj! – mondta a hang felettem egyből, egy kicsit magasabb hangon, mint amihez már hozzászoktak a füleim. Felém hajolt. – Ne olyan gyorsan, túl erősen ütötted be a fejed.

Bólintottam, jelezve, hogy megértettem, és lelassítottam a mozdulataim. Óvatosan felültem, a hátamon lévő kéz finom nyomásának segítségével. Felnyögtem, ahogy a fájdalom átfutott a fejemen és a nyakamon.

- Hívjak mentőt? – kérdezte a kisminkelt férfi aggódó hangon. – Természetesen állom a kórházi számlát, a körülményeket tekintve…
Megállt a mondatában, és felfelé nézett, keményebb pillantásokkal. Én is követtem a tekintete irányát, és akkor megláttam Tomot, ahogy a magas alakja a kanapétól nem messze állt. A mellettem lévő alak nagyot sóhajtott.
- Oh, abbahagynád már, hogy ott pattogsz a sarokban, és megcsinálnád végre amit kértem?
- Közelebb vagy a mosogatóhoz, csináld te. – kiáltott fel Tom, dühösen. – És ne beszélj úgy velem, mintha kibaszott gyerek lennék, Bill.
- Ne viselkedj úgy, mint egy kibaszott gyerek, és akkor nem fogok veled úgy beszélni. – jött az éles válasz. Megfordult, és lágyan rám mosolygott. Az arca könnyen felismerhető volt, de valahogy a lágyabb vonásai, a sötétebb körvonalak, és a kisebb test teljesen más embert tárt elém. A gondolatmenetem megtörte, amikor hirtelen lefagyott a mosoly az arcáról, és aggodalom terjedt szét a szemeiben.
- Oh, Jézus.

Tom hangja élesen tört át a levegőn, harsányan és mérgesen.
- Itt van a kibaszott vized.
A másik férfi szemei Tom kinyújtott karjára vándoroltak, és veszélyesen ijesztő érzések kavarogtak benne.
- Ha már ott vagy, hozz fertőtlenítőt, és valami törülközőt is, mert vérzik.
A szemeim elkerekedtek, és egyből a homlokomhoz kaptam a kezem.
- Mit csinálok?
- Mi? – horkant fel Tom is, kicsit közelebb hajolva.
- Vérzik, te seggfej.
- Nem vérzik.
- De igen, idióta, itt a fején. Nézd.
Tom lehajolt közel hozzám, meg is éreztem egy pillanatra a drága parfümjének illatát, és egy kívánatlan, szorító érzés jelent meg a mellkasomban. A fejemet tanulmányozta, szokásos megvető pillantásokkal.
- Nem látok semmit. – morogta kis idő után, és egy pillanatra a szemembe is nézett. Úgy éreztem ki ráz a hideg, de amint találkozott a tekintetünk, egyből el is néztem.
- Akkor szerintem vak vagy, mert ott a kibaszott vér a hajában, Tom.
- M-mi? – kérdeztem ijedten. Félelem terjedt bennem végig, hatalmas hullámban, a kezemet pedig egyből a fejemhez emeltem, hogy az ujjaimmal megérintsem a hajam. A szemeim még jobban kinyíltak, ahogy megéreztem a sűrű vért. – Oh, é-én istenem…
- Basszus.
- Igen, basszus. – mondta a kedvesebb srác, és keményen nézett Tomra, aki ügyetlenül ugrált egyik lábáról a másikra. – Menj, hozz valami rongyot, hogy feltakarítsuk ezt.
Tom léptei egyenletesek és ritmikusak voltak a parketta kemény felületéhez érve, és fokozatosan eltűntek a lakás másik végében lévő fürdőszobába. A feltételezett Bill felém fordult és újra nagyot sóhajtott. Lejjebb hajolt, a nehéz nyaklánca pedig csilingelő hangot adott ki a fekete pólójához érve.
- Sajnálom. – mosolygott rám lágyan. – Néha kicsit elragadtatjuk magunkat.
Halk, ügyetlen nevetést eresztettem el, és kicsit megvontam a vállam.
- Semmi gond. Tudom milyenek a testvérek.
- Aham. – mondott valami ilyesmit, majd újra nagyot sóhajtott. – Az, hogy ikrek vagyunk, néha kicsit bonyolulttá teszi a dolgokat.

Ikrek?

Éreztem, hogy az állkapcsom leesik. Ikrek? Tom és Bill ikrek?

- Ti… ti ikrek vagytok? – szaladt ki a számon meglepettségemben.
- Igen. – nevetett fel Bill. – Nem is tudtad?
- Én… én tudtam, hogy van egy testvére… de sosem mondta, hogy ikrek vagytok.

Bill a pohárért nyúlt, amit Tom a pultra tett előtte, és kedvesen odanyújtotta nekem. Bizonytalanul vettem a kezembe, de a hideg pohár egyből megnyugtató érzést váltott ki a tenyerem melegéhez érve. Ahogy a víz végiggurult a torkomon, még jobb érzés volt, és megkönnyebbülten sóhajtottam kicsit.

- Jobb? – mosolygott Bill, elvéve a poharat, én pedig bólintottam. Az üres poharat visszarakta a pultra, és visszafordult felém, csodálkozó pillantásokkal. – Meglepődtem, hogy nem jöttél rá, hogy ikrek vagyunk. Először össze is tévesztettél azzal a bunkóval, amikor magadhoz tértél.
Az arcomon kényelmetlen melegség söpört át.
- A szemeid… - kezdtem bele, az ajkamat rágva, kerülve a tekintetét. – Mármint… a szemeitek… nagyon hasonlóak.
Bill eleresztett egy kis nevetést.
- Az enyéim jobbak. – mondta, majd újabb nevetés következett. – De ez most nem számít. A fejed eléggé beütötted… Biztos vagy benne, hogy nem akarsz kórházba menni?
- Jól vagyok. – motyogtam, a kezemmel pedig bénán az ölembe csaptam. Éreztem, hogy megint kezd égni az arcom, ezért továbbra is igyekeztem elkerülni a szemkontaktust. – Én csak, öm, nagyon ügyetlen voltam.
Hallottam, hogy Bill felhorkan, és amikor ránéztem, a sötét szemöldökét ráncolta. A fehér, vékony karjai össze voltak zárva a mellkasa felett, és a fejét rázta.
- Már tudom mi történt, Anna. Nem kell hazudnod miatta.
- Te… te tudod a nevem? – pislogtam nagyokat.
- Hát persze. – válaszolta határozottan. – Tom nem tud sokáig titkot tartani. Már napok óta tudok rólad. – itt megállt egy pillanatra. – Egyébként, Bill vagyok.
Zavarodottan bámultam az arcát.
- Szóval tudsz… mindent?
Bólintott.
- Igen, és őszintén szólva, amikor mondta, hogy van egy barátja aki nő, nem vettem be. – vigyorgott rám, majd gyorsan végignézett rajtam. – De most, hogy látlak, tudom, hogy tényleg az igazat mondta.

Mi? Mi?

Megnyaltam a hirtelen száraz ajkaim. Óvatosnak kellett lennem azzal, amit mondott. Nem szabadott túlreagálnom, jelenetet csinálni, nem lehetett egyből következtetéseket levonna. Hezitálva néztem Bill szemeibe.
- Azt mondta… azt mondta, hogy barátok vagyunk?
Bill összevonta a szemöldökét.
- Nem vagytok?
- Én… - kezdtem bele, de hát mi a szart lehet erre mondani? Inkább teszteltem tovább a vizeket. - … csak ennyit mondott?
- Csak hogy akkor találkoztatok, amikor a kocsiját parkolta le. Hogy talált egy lányt, akivel szeret együtt lógni. Először nem hittem neki. De most, hogy itt vagy, látom, hogy tényleg nem az a tipikus csaj vagy, akiket haza szokott hozni.

Valami furcsát éreztem magamban – valami forrót és égetőt. Dühös voltam. Legszívesebben… széttéptem volna, darabokra, az első adandó alkalommal. Hogy a picsába merészel ilyet hazudni a testvérének? Hogy merészelte nem elmondani az ikertestvérének, hogy tulajdonképp rabszolga szerződésbe kényszerített…

- Barátok. – szaladt ki a számon, olyan bénasággal, ami hihetetlenül ijesztő volt.

Ekkor Tom megjelent, egy világoskék anyaggal a kezében. Az arcán ugyanazok az érzések voltak, mint amikor elment, de ahogy lassan ránéztem, némi zavarodottság is megjelent rajta.

- Épp most meséltem Annának a titkos barátságotokról, amit megpróbáltál eltitkolni előlem. – szólalt meg Bill, Tom arca pedig ekkor ahogy a felismerés folyamata lejátszódott, zavartságból valami bűntudatféle arckifejezéssé változott.
- Oh.
- Igen. – kezdtem lassan, a szemeimmel rosszindulatúan a fonott hajúra bámulva. – Már szinte el is felejtettem a találkozásunkat a parkolóban.
Nem mondott semmit, én pedig kicsit megemeltem a fejem, és egy műmosolyt erőltettem magamra, színlelt kedvességgel, amin tudtam, hogy Tom át fog látni.
- A tesód meg van lepődve, hogy ilyen jó barátok lettetek egy lánnyal.
- Add ide azt a rongyot. – követelte Bill szigorú hangon, és szó szerint kitépte a testvére kezeiből. Akkor előrehajolt, nagyot sóhajtott, és lágyan a homlokomhoz nyomta.
- Hoztál fertőtlenítőt?
Tom kényelmetlenül mozgolódott, és köhögni  kezdett.
- Nincsen.
- Mi? – csattant fel Bill. – Hogy érted azt, hogy nincs?
Tom összevont szemöldökkel bámult a testvérére.
- Úgy értem, hogy nincs, Bill! Jézusom!
- Hát, nagyszerű… - jegyezte meg Bill cinikusan, a fejemen lévő sérülést tanulmányozva. – Ha a feje elfertőződik, akkor az kibaszottul a te hibád.
- Nem az én kibaszott hibám, hogy itt nincs olyan szar.
- Nem, de az a te hibád, hogy egyáltalán vérzik. És egyébként meg hálásnak kéne lenned, mert csak hogy tudd, hazudni próbált miattad.
Tom egyértelműen meg volt lepődve, tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Mit csinált?
- Pontosan! – folytatta Bill idegesen, és nem vette észre, hogy Tom milyen intenzíven bámul rám. – Mint egy bántalmazott feleség. Hát nem aranyos, Tom? Hogy ez a szegény lány hazudni is képes lett volna érted.
Tom lassan nyitotta ki a száját, hogy reagáljon, a tekintetében pedig csalódottságtól kezdve a döbbenetig minden érzés egyszerre jelent meg.
- Én…
- Csak fogd be. – sóhajtott Bill, továbbra is a fejemet törölgetve, de pár pillanattal később meg is állt, és halványam rám mosolygott. – Szerintem minden vért letöröltem. Nagyon fáj a fejed?
A remegő ujjaimat felemeltem, és óvatosan az érzékeny bőrömhöz nyomtam, picit fel is szisszentem, de gyengén elmosolyodtam.
- Egy picit csíp, de csak ennyi.
- Hát… - köszörülte a torkát. – Megígérem, hogy valamivel kárpótolunk. Ma este vacsorára akkor nagyobb adagot rendelek, és…
- M-mi? – nevettem ügyetlenül, megszakítva Bill mondatát. Gyorsan megráztam a fejem. – Nem… nem, nem, nem kell. Jól vagyok, esküszöm.
- Hagynod kell, hogy valahogy kárpótoljunk. – követelte Bill továbbra is, a szemembe nézve. Gonoszan elmosolyodott, és a csendes testvérére pillantott. – Miután a testvérem ilyen kibaszott barbármódon viselkedett.

- Kedves vagy, de nem maradhatok vacsorára, tanulnom kell egy vizsgámra.
Bill ekkor a homlokát ráncolta, az alsóajkának a belsejét rágva. Egy pillanattal később, a szemei felvillantak. – Megvan! – jelentette be vigyorogva. – Tom és én holnap este a Karmába megyünk. Te is jössz velünk.
- Mi?
Tom hitetlenkedő hangja tört át a levegőn. Bill sötét tekintettel nézett fel.
- Te befogod. – szólt rá Bill agresszívan. – Azután, amit csináltál, szerencséd van, hogy egyáltalán nem perel be minket.
- Bill, ez nagyon aranyos… - kezdtem bele lassan. – De nem tehetem.

És igaz is volt. Nem tehettem. A Karma a legrangosabb nightclub volt a városban, 4 emelettel, és 3 különböző bárral. Szinte lehetetlen volt bejutni oda. Jogosan merült fel bennem tehát a kérdés, hogy vajon ezek az ikrek hogy a francba kerültek be?

- Hülyeség. – mosolygott Bill. – Jó buli lesz. Mellesleg, jobban meg szeretnélek ismerni.
Egy pillanat hezitálás után végül vállat vontam.
- Hát… akkor gondolom oké. Ha biztos vagy benne…
- Akkor megbeszélve. Holnap este olyan 9 körül megyünk.
- Most csak viccelsz… - nyögött fel Tom.
- Tom! – figyelmeztette Bill élesen. – Fogd be a nagy pofád.
Lassan elkezdtem felemelkedni. Éreztem, hogy a lábaim kicsit remegnek a hirtelen mozdulattól.
- Mennem kéne.
- Hol laksz? – kérdezte Bill, és segített felállni.
- A Willow utcában, nem messze az új fitness központtól.
Bill szemei elkerekedtek.
- Kocsival jöttél?
- Nem. – vallottam be, a padlót bámulva. Éreztem, hogy Tom tekintete éget. – De szeretek sétálni, semmi gond.
- Te gyalog jöttél?
- Rendben van, tényleg…
- Nem. – vágott közbe határozottan. – Nem, nincs rendben, Anna. Kibaszottul megőrültél? Hideg és sötét van odakint, hívok neked egy taxit. És te. – fordult Tom felé. – Te. Mi a szar bajod van? Hogy képzelted, hogy egy lány gyalog menjen olyan messzire? Mi a szar, Tom?!
- Fogd be. – morogta Tom, az ujjaival a halántékát masszírozva. – Csak… fogd be, én-
- Te mi? – kiáltott fel Bill. – Most nagyon undorodom tőled, Tom. El sem tudom hinni, hogy-
- Rendben! – vágott közbe a testvére gyorsan, dühösen. – Rendben, egy idióta vagyok! Értem! Jézus, Bill, csak… fogd be!
Nagy levegőt vett, majd felém fordult.
- Hívok egy taxit.
- Jó. – fordult felém Bill is, és megfogta a vállam, ami nagyon jól esett akkor. – Biztos vagy benne, hogy jól vagy? Ha mégis orvosra van szükséged, nyugodtan hívj minket!
- Esküszöm, jól vagyok. – mondtam el ismét.
- Oké. – mosolygott lágyan. – Akkor holnap este találkozunk?
Tom ekkor átvágott köztünk, durván az ajtó felé csörtetve.
- Jössz? – nézett rám a válla felett. A tekintete olvashatatlan volt.

Mentem hát utána, tartva a három lépés távolságot. El sem tudtam hinni, hogy tényleg féltem tőle ezen a ponton, de tulajdonképpen, egyszer már szó szerint sikerült kiütnie. Bill elköszönt tőlem, Tom oda sem fordult a testvére felé, én pedig kimentem az ajtón.

- Én… - kezdett bele, kemény, durva hangon. – Muszáj volt hazudnom neki.
- Oké. – mondtam egyből, a kezem pedig megfagyott a kilincsen. – Mindegy.
- Tessék. – mondta egy pillanattal később, és amikor lenéztem, láttam, hogy valamennyi pénzt szorongat a kezében. Amikor a szemébe néztem, valami furcsa lágysággal szembesültem. – A taxira.
Visszanéztem a pénzre egy pillanatra, majd ismét a szemeibe, de ezúttal sokkal jegesebb tekintettel.
- Nincs szükségem a pénzedre.
- Kérlek. – forgatta a szemeit. – Kajára is alig van pénzed, nem hogy egy New Yorki taxira. Csak vedd el.

Az ajkaimat rágtam egy darabig, majd lassan a pénzért nyúltam. Ahogy megfogtam a papírpénz sima felületét,  az ujjaimmal hozzáértem az övéhez, és mindketten megfagytunk. Kényelmetlenül köszörültem a torkom, a pénzt pedig a zsebembe tömtem, és elfordultam, hogy elmenjek. De hirtelen meg is álltam. Lenéztem, és a csuklómat Tom nagyobb keze fonta körbe. Megfordultam, hogy rá nézhessek, a szemeiben pedig hatalmas zavart láttam. Visszanézett rám, lágyan, és valami olyasmit vettem észre, amit a testvérének a szemeiben is – aggodalmat. Nagyot nyelt, láttam, ahogy az ádámcsutkája kidudorodik a torkán, és a tekintete óvatosan odavándorolt, ahonnan véreztem. A másik kezét lassan az arcomhoz emelte, és úgy éreztem, minden apró porcikám megremeg. Az ujjaival lágyan végigsimította az arcom. Amilyen gyorsan megtörtént, olyan gyorsan meg is szakadt. Elengedett, maga mellé ejtette a kezeit, majd sarkon fordult, és vissza is ment a lakásba.

Meg voltam fagyva, az állkapcsom kiakadt, a karomon pedig felállt a szőr.