Másnap este nehéz feladat volt elszabadulni a lakásomból, Paige gyanakvó kérdései miatt. Felfoghatatlan volt számára, hogy miért farmerban voltam a megszokott melegítőm helyett, vagy hogy a hajam miért volt rendesen kifésülve és kiengedve a kócos kontyom helyett. Nagyon jól tudtam hazudni, és az elég jó oknak tűnt, hogy Victorral megyek bulizni. Ez arra is jó kifogás volt, amikor Paige azt kezdte követelni, hogy vigyem őt is, ugyanis Paige és Victor között nem volt épp rózsás a kapcsolat, egy hónappal korábban történt részeg beszólás miatt.

- Nem hiszem el, hogy még mindig ezen lovagol. – kiáltott fel Paige a kanapéról. A kulcsom heves keresése közben megálltam, és ránéztem, felvont szemöldökkel.

- Homárnak hívtad.
- Oh, kit  érdekel. – vágott vissza a szemeit forgatva. – Ma már senki nem érti a viccet.
Felcsillantak a szemeim, amikor végre megláttam a zöld műanyag kulcstartóm, és gyorsan felkaptam. A zsebembe gyömöszöltem, becipzároztam a dzsekim, és felvettem egy pár kesztyűt.
- Elmentem. – jelentettem be. Csúnyán nézett rám, és egyfajta kínos csönd is megjelent, ezért megköszörültem a torkom, és folytattam. – Én, öm, nem tudom mikor érek haza… Szóval nem kell rám várnod.

- Rendben. – sóhajtott, de éreztem a hangján, hogy mérges. Nagyot sóhajtott, és az asztalon lévő égszínkék dobozra mutatott. – Én addig itt maradok a jó barátommal, Mr. Csokis jégkrémmel. – nyögött fel, majd hátrahajtott a fejét, csukott szemmel. – Istenem, olyan egy szánalmas disznó vagyok.
Most én forgattam a szemeim.
- Ha te disznó vagy, akkor én egy kibaszott bálna. – mosolyodtam el, majd elfordultam, hogy induljak. – Érezd jól magad, oké?
Az apró kezét a levegőbe emelte, engedélyt adva, hogy távozzak. Engedelmeskedtem.

Bill egy majdnem ugyanolyan autóval szedett fel, mint amilyen Tomé volt, de ezen a kocsin nem voltak mikroszkopikus „karcolások”, amivel én olyan rosszindulatúan megrongáltam az oldalát. Nem a hátsó ajtó nyílt ki, amit kicsit furcsának találtam, de amikor bemásztam, megpillantottam, ahogy egy jó nagy napszemüveg mögül mosolyog rám. Hátranéztem, és az üres helyet látva a homlokom kezdtem ráncolni.
- És hol van…?
- Csak szokásos módon seggfejként viselkedik. – morogta, nagyot sóhajtott, majd elindult a főút felé. – Majd ott találkozunk vele.

- Ilyen sok időt tölt a fürdőszobában? – vigyorodtam el a szépítkező Tom gondolatán. Tisztán láttam magam előtt, ahogy ott áll a tükör előtt, és minden apró tökéletlenséget próbál megtalálni a tökéletes arcbőrén. Majdnem elnevettem magam.
- Meglepődnél, ha tudnád mennyit! – felelte Bill, és amikor ránéztem, gonosz mosolyra húzódott a szája. Egy pillanattal később szélesebb lett, és oldalról rám pillantott. – Ne mondd neki, hogy ezt elmondtam, de van ez a szérum, amit minden egyes alkalommal használ a hajára, amikor elmegyünk valahova.
- Mit csinál?
- Igen. 70 dolcsiba kerül az a szar, de mindig használja, mert a fonatai fényesek lesznek tőle. – nevetett válaszként, majd hozzátette: - Mármint, tudom, hogy ezt nem pont nekem kéne mondanom, de rólam legalább sejtik.
Hátradőltem, a szám pedig tátva maradt a hír hallatán. Összeszorítottam az ajkaim, hogy megpróbáljam kibírni nevetés nélkül.
- Semmi gond. – mondta Bill. – nevethetsz.

A nevetés hangos volt, mint egy mániákus – már régen volt ilyen. Utoljára akkor nevettem így, amikor Cole-lal voltam, vagy amikor arra a béna egyetemi bulira mentem Victorral, és most csodálatosan éreztem magam. És ahogy Bill is csatlakozott a nevetésben, az jutott eszembe, hogy a kényelmes kocsijában ülve, hosszú idő óta először, boldognak éreztem magam.

Amikor megközelítettük a Karma hátsó bejáratát, Tom már ott volt.. Rajta is nagy napszemüveg volt, olyasmi, mint Billen is. Az egyik kezében egy szál cigi volt, a másikat pedig lazán zsebre dugta, és a falnak dőlve dohányzott, olyan arckifejezéssel, mintha az övé lenne az egész világ. Amikor odaértünk, és Bill intett felé, a feje egyből felénk fordult, és még ha a napszemüveg miatt nem is láttam, de tudtam, hogy engem néz. Kényelmetlen csend volt, miközben alaposan végigmért. Beleszívott a cigijébe, és lassan fújta ki a füstöt, természetesen az én irányomba.

- Ebben leszel ma?

Az ismerős düh megint kezdett eluralkodni bennem, és ökölbe szorítottam a zsebemben a kezem. A jobb karomon megnyugtató, lágy érintést éreztem, és amikor odanéztem, Bill hosszú, fehér ujjait láttam.

- Ne is figyelj rá. – bátorított. – Csak szar hangulatban van, mert a fonatai nem elég fényesek.

Tom felkapta a fejét és Bill felé nézett a nevetséges megjegyzés hallatán. Egy pillanatra a cigije is ott maradt a szájában, de pár pillanat múlva észhez tért, és elmosolyodott nagyképűen.
- Nekem legalább van normális ruhám. – jelentette ki gonoszan, majd visszafordult felém. – Mármint, nincs egy magassarkúd, vagy valami? Egy szoknya?
- Nincs magassarkúm. –léptem előre dühösen. – És nagyon hideg van, mi a fasznak vennék fel szoknyát?
- Mert a lányok szoknyát hordanak. Te semmit sem tudsz?
- Te lennél az utolsó ember, akihez divattanácsokért fordulnék, Eminem.
- Oh, ez jó volt.
- Köszönöm, szerintem is.
- Egész éjjel fent voltál, hogy kitaláld?
- Nem, csak természetesen okos vagyok.
- Ez legalább kompenzálja más hiányosságaid.
Előrébb léptem, kemény tekintettel, és hihetetlenül erős szívveréssel.
- Te kis…
- Oh, jézus! – kiáltott fel Bill hangosan és erőteljesen, megtörve a kis vitánkat. – Tom, ne legyél ilyen fasz, szerintem Anna csodálatosan néz ki. – mondta, miközben végignézett rajtam, én pedig éreztem, hogy elvörösödik az arcom. – A legutóbbi Vogue-ban olvastam, hogy most az egyszerű a divat. A farmer csajos.
- Nem azért jöttem, hogy a kibaszott Vogue-ról beszélgessek. – horkant fel Tom, és eldobta a csikket. – Én bemegyek. De ti nyugodtan fejezzétek csak be.
Ezzel pedig el is tűnt, én pedig egyedül maradtam Billel, a hűvös, esti levegőben.
- Azt hiszem igaza van. – szólalt meg végül Bill. – Be kéne mennünk.
Ahogy kinyitotta nekem az ajtót, halvány mosollyal az arcán, az ajkamba haraptam, és ránéztem.
- Neked viszont nem volt igazad a hajáról, tudod.
- Mm?
Gonoszan elvigyorodtam.
- Láttam, ahogy megcsillan rajta a hold fénye.
Hangosan felnevetett, és hátradöntötte a fejét, ezzel megrázva a haját.
- Menjünk.

A klub belülről hangos volt, és hihetetlenül fülledt, cigi és parfüm illattal keveredve. Bill a második emeletre vezetett, azt mondta, Tommal ott van különleges helyük. Miközben oda mentünk, láttam, ahogy férfiak és nők szenvedélyesen együtt mozogtak a neon fények között. Azt is láttam, ahogy maga a Sátán egy piros bársonykanapén ül, hanyagul szétvetett lábakkal, és egy üres pohár volt az egyik kezében. A napszemüvege már nem volt rajta, ezért már egyértelműen láttam, ahogy rám nézett, találkozott a tekintetünk, és az az ismerős hideg végigfutott a hátamon. Sajnos a borzongás hamar elmúlt, és helyette undor jelent meg, ahogy közeledtünk Billel – Tom mellett ugyanis egy kis szőke teremtés volt, a szobatársamhoz hasonló alkattal. Szorosan hozzásimult az oldalához, a napbarnított, vékony lábait pedig keresztbe tette, és azt is odaszorította Tom nadrágjához.

- Hihetetlen. – hajtotta le Bill a fejét a fülemhez, hogy én is halljam. – Még 5 perce sincs bent, de már össze is szedett valakit. Kibaszottul hihetetlen.
- Ez undorító. – válaszoltam remegő hangon. Inkább rá sem néztem Tomra és a kis játékszerére, és összeszorítottam az állkapcsom. – Felháborító.
- Már hozzászokhattál volna. – sóhajtott, egy másik piros kanapéra ülve. – De felejtsd is el, gyere, ülj le. Kérsz valamit inni?
- Oh, én, öm… - dadogtam, ugyanis a szemeim ismét a befont hajú srác felé tévedtek. A mellette ülő szőke lány tökéletesen manikűrözött kezével pedig Tom lábait simogatta. Valamit a fülébe súgott, majd hangosan nevetni kezdett. Hánynom kellett. Helyette inkább visszafordultam Billhez.
- Nem nagyon szoktam inni.
A sötét szemöldöke felemelkedett a még rajta lévő napszemüveg alól.
- Tényleg?
Bólintottam.
- Oké, akkor, hát, öm… huh, ez furcsa. – mondta, majd rám nézett, és lágyan a karomhoz ért. – Ne sértődj meg, csak Tom és én is szoktunk egy kicsit inni, amikor van alkalmunk. De legalább akkor egy üdítőt vagy valamit hadd rendeljek neked.
- Nem, tényleg, nem kell Bill, jól vagyok. – ráztam a fejem
De nem voltam jól, mert abban a pillanatban maga Lucifer nézett ismét felém. Először biztos voltam, hogy a testvérével kommunikál valamit, de amikor a tekintetünk találkozott, már tudtam, hogy engem bámul. Fel kellett kelnem, el kellett mennem arról a területről, hogy elszabaduljak tőle. Kibaszott betegnek éreztem magam mellette, ahogy ott ült valami kurvával, akit tudtam, hogy később meg fog húzni, és nem akartam tovább ott lenni mellette.
- Igazából, szeretnék elmenni a mosdóba. – jelentettem be Billnek, és felálltam a hirtelen remegő lábaimra. Bill összevont szemöldökkel hajolt előrébb.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva, és ő is felült. – Úgy tűnsz, mintha nem lennél jól, Anna… hadd menjek veled.
- Nem, nem, rendben vagyok. – nevettem fel egy kicsit, majd nagyot nyeltem, hogy eltűnjön a torkomban formálódó gombóc. – Csak sok vizet ittam ma, ennyi.
Nem úgy tűnt, mint akit sikerült meggyőznöm, ahogy az ajkait rágta, de végül bólintott.
- Ha biztos vagy benne…
- Mindjárt jövök. – mondtam, és egy pillanatra megint Tomre pillantottam, majd vissza Billre. – Ne aggódj.

Bill lágy mosolya valahogy megkönnyebbülést okozott a sérült lelkemnek, de nem tudtam nem érezni, ahogy egy másik barna szempár is a hátamba ég. Gyorsan hagytam, hogy a szemeim az ő irányába vándoroljanak, de nem engedtem, hogy sokáig ott maradjon. Amikor egy pillanatra ismét találkozott Tommal a tekintetünk, észrevettem, hogy a szokásos gyűlölet most nem volt meg benne. Lassan végigmért, mielőtt újra a szemembe nézett, és akkor úgy éreztem, hogy a lelkem mélyére is képes lelátni. Amikor lehajoltam, hogy felvegyem a táskám, láttam, hogy Bill valamit mögöttem néz, és tudtam, hogy valószínűleg a testvére lesz az. Aztán Bill is rám nézett, és eltátotta a száját, úgy, ahogy akkor szoktad, amikor valamire rájössz. A táskámat felkapva, sietősen sarkon fordultam, és kétségbeesetten próbáltam szabadulni a szituációból, amibe belekerültem. Ahogy elsétáltam, az az égető érzés futott végig a testemen. Még mindig bámult.

Ahogy átmanővereztem a zsúfolt tömegen, még mindig a fejemben volt a flörtölő Tom és az új nőjének a képe. Fizikailag betegnek éreztem magam, és a mellkasomban lévő szorító érzés csak rosszabbodott, amikor belegondoltam, hogy vajon ebben a pillanatban mit is csinálhat ő és miss szöszi. Amikor beléptem a mosdóba, és egy kis hideg vízzel megmostam a felforrósodott arcomat, rájöttem, hogy féltékeny vagyok.

Féltékeny voltam.

Tom miatt.

Tom, a legnagyobb seggfej miatt.

Tom, az ördögi teremtmény miatt, aki speckó szérummal kenegette a haját – a befont haját.

Tom, az a szánalmas férfi, aki egy undorító szerződésbe kényszerített, és személyi rabszolgájává tett, egy kis mikroszkopikus karcolás miatt a méregdrága kocsiján.

Tom.

Felejtsd el.

Gyorsan megráztam a fejem, de a gombóc a torkomban egyre fájdalmasabb lett, ahogy eszembe jutott, ahogy a telt ajkaival a szőke csillogó ajki felé hajol. Talán ebben a pillanatban is épp megcsókolja, a keze pedig a lány nyakán van, az ujjait pedig a hajába csúsztatja, és…

- Istenem! – kiáltottam fel hangosan. A kezemet a homlokomhoz nyomtam fájdalmamban. Muszáj valami másra gondolnom – el sem kellett volna jönnöm ebbe a hülye klubba, nemet kellett volna mondanom…

Gyorsan kijöttem a mosdóból, nem figyelve a körülöttem lévő lányok furcsa nézésére. Biztos őrültnek néztek, ahogy magamban beszéltem, de nem érdekelt, mert én magam is tudtam, hogy kezdtem elveszteni a fejem.

És tudtam, tudtam, hogy Bill észrevette, ahogy egymásra néztünk Tommal. Látta, ahogy ránézek, mielőtt kijövök a mosdóba, és isten tudja milyen arckifejezésem volt. De abban a pillanatban azt is tudtam, hogy Bill nagyon valószínű, hogy tudta, hogy valami történik Tom és köztem. El sem akartam hinni.

Ahogy ismét az emberek között mentem, lelassultak a lépteim. Nem akartam visszamenni oda. Nem akartam mellettük ülni, nem akartam látni azt a vigyort azon a rohadt nagy, de jóképű arcán. Nem akartam Bill mellett ülni, aki valószínűleg kedvesen beszélgetni akart velem, hogy jobban megismerjen engem, a lányt, akit Tom jó barátjának mondott.

Legszívesebben hánytam volna.

Ahogy a vakító fények közé léptem, egy erős szorítást éreztem a karomon. Gyorsan megfordultam, a szívem pedig kalapált, ahogy az ismerős szorítást megéreztem a karomon. A lélegzetem is elállt, ahogy felnéztem, hogy meglássam az arcát.

- Anna?

Nagyokat pislogtam, kiszáradt a szám, a szívem pedig lelassult, és zavartság söpört végig az ereimben. Nem barna, hanem élénk zöld színű szemekkel találkoztam, és rövid hajjal, és finom mosollyal a vékony ajkain. Egyértelműen nem az a férfi volt, akit elméletileg gyűlöltem. Ezek ugyanazok a szemek voltak, amiket egy hete az élelmiszerboltban láttam.

- Nate?