Tom az előtte lévő falra bámulva, oldalra döntött fejjel próbált gondolkozni. Igazából persze nem a falat nézte, hanem a rajta lógó festményt, de számára még a sima fehér fal is értelmesebbnek tűnt. 

- Oh, és ez! Ezt is látnod kell, ez az egyik kedvencem! - ragadta meg Tom egyik karját, és erőszakosan elrángatta a jelentéktelen, értelmetlen képtől. A váratlan mozdulattól majdnem elbotlott.

Amikor újra megtalálta az egyensúlyát, az addig a lábaira koncentráló tekintetét ismét felemelte, de ismét csak valamié értelmetlen darabot látott.

Tom karba tett kézzet ráncolta a homlokát. Sosem fogja megérteni, gondolta idegesen, nem számít mennyire kétségbeesetten próbálkozott.

- Miért is egyeztem ebbe bele? - kérdezte hidegen.

Bill, aki csodálattal nézte a képet, lassn fordult felé, és meglátva a Tom érdektelen grimaszát, az ajkába harapott.
- Nem tetszik?

Egy korábbi kollégájának galériájába rángatta el Tomot, remélve, hogy megmutathatja neki honnan is ered a szenvedélye. Úgy döntött, ez egyike lenne annak a lépésnek, amit mindenképp meg kell tenniük, ha többet akartak kihozni abból, ami köztük van, bármi is legyen az. Megosztani egymással a szenvedélyüket, vagy legalábbis megpróbálni megmagyarázni. Tom hogy is szerethette volna Billt, ha nem tudta mit szeret Bill a legjobban?

- Nem az, hogy nem tetszik, mert, tudod, szép. Csak egyszerűen nem értem. Van valami jelentése? - kérdezte kétségbeesetten. Próbálkozott, tényleg, hogy megértse mit lát Bill, amikor ezekre a képekre nézd, hogy hogyan nézett rájuk, hogyan szólították meg, de túl nehéz feladatnak bizonyult. Miután végighallgatta, ahogy Bill az emberi érzések okozta konfliktusokról magyaráz a fehér vászon alapján, amin csak fekete és vörös plecsnik voltak, Tom rájött, hogy veszett ügy.

Tom meg tudta látni a szépséget, és értékelni is tudta. A probléma azzal volt, hogy a jelentését nem tudta megérteni. Nem értette az üzenetét, a tanulságát, a történetét. Tom rájött, hogy Bill minden alkotásra ilyen szemmel nézett, de most már kezdte zavarni, hogy képtelen volt megérteni, hogy Bill pontosan mit érzett.

- Hát, ez igazából egy történet. Egy történet egy elveszett szerelemről? Nem látod? - nézett rá Bill bátorítóan.
- Nem. - jelentette ki Tom, aztán felsóhajtott. - Nem az, hogy nem akarom, tudod. Csak az agyam egyszerűen nem így működik, sajnálom.
- Ne kérj bocsánatot, nincs miért. - mondta Bill, mosolyogva. - Akkor közelítsük meg máskép. Miért nem mondod inkább azt, hogy te mit látsz benne?
Tom mély levegőt vett, mielőtt a festményre nézett volna.
- Egy fehér vászon, amin két alak van. Mondjuk csak köröknek vannak ábrázolva, de szerintem emberek akarnak lenni. Gyönyörű. - tette hozzá az utolsó szót szarkasztikusan. - És ott a háttérben van valami, ami ködnek néz ki.
Bill összevonta a szemöldökét, és rosszallóan nézett Tomra.
- Csak azt mondod, amit szószerint véve látsz. Azt akarom tudni, hogy mi megy le a fejedben, amikor ránézel.

Bill tudta, hogy Tom már így is nagyon kényelmetlenül érzi magát, vagy csak szimplán unatkozik, mégis tovább kényszerítette. Még mindig remélte, hogy talán eljön az a pont, amikor Tom megvilágosodik, és mindent megért. Tudta, hogy nehéz fába vágja a fejszét, de Bill azért még imádkozott. Szüksége volt arra, hogy Tom megértse.

- Rendben. - mondta Tom, és közelebb lépett, intenzíven a vászont nézve. - Ha úgy teszek, mintha a körök nem emberek lennének, hanem tényleg emberek, akkor az alapján, ahogy külön állnak, nem tűnnek épp barátságosnak. Aztán, a körök valahol mégis összeérnek, szóval gondolom ez valami kapcsolatot is jelent, ugye? - kérdezte Bill felé fordulva, egy kis megerősítésért. Bill nem válaszolt, csak felvonta a szemöldökét, bátorításképp, hogy folytassa. Tomnak nem tetszett, hogy nem kapott választ, de visszafordult a festményhez, és újra tanulmányozni kezdte.

- A köd úgy tűnik azt jelzi, hogy valami nem tiszta, és homályos. Jelzi, hogy a kapcsolat még mindig ott van, elrejtve vagy elnyomva, vagy talán pont amiatt vannak külön az alakok? - próbálgatott vadul értelmet találni az előtte lévő képnek. - A színek hidegek, de van egy lágy alaptónusuk, szóval biztos, hogy van ebben is valami, de nem nagyon tudom megragadni.

Ahogy ezt mondta, nem tudatosan, de ismét oldalra döntötte a fejét, mint ahogy minden egyes alkalommal tette, amikor egy képet nézett. Billnek nagyon tetszett ez, mintha a tudatalattija azt gondolta volna, hogy más szemszögből nézve tisztább lesz minden.

- Milyen érzésed lesz tőle? - kérdezte Bill egy kis idő múlva, amikor egyértelművé vált, hogy Tom nem tudja folytatni az elemzését. Tom kétségbeesetten vetette a levegőbe a karjait, és felkiáltott.
- Nem tudom! - nézett reménytelenül Billre. Mit várt egyáltalán tőle?
- Csak próbáld meg, Tom. Nézd meg még egyszer, és mondd el hogy érzed magad tőle.
Tom felnyögött, és úgy válaszolt, hogy vissza sem fordult a képhez.
- Frusztráltnak.
Bill erre csak felvonta a szemöldökét, Tom pedig újra felnyögött. A szemeit forgatva fordult vissza a festményhez.

Elég lehangoló volt, tényleg. Volt benne egyfajta vágyódás, mélyen elrejtve pedig elfojtott gyűlölet.

- Szomorúnak. - mondta végül Tom. - Szerintem nagyon együtt akarnak lenni, de nem tudnak, vagy nem fognak.

A gondolatait taps hangja szakította meg, Tom pedig zavartan nézett Billre. Az idősebb férfi energetikusan csapkodta össze a tenyerét, és úgy ugrált, mint egy gyerek, hatalmas vigyorral az arcán. Tom nagyon nem értette miért volt ilyen boldog. A festmény nem épp vidám hangulatú volt.

- Mi van? - kérdezte hülyén, az utolsó betűt levágva, mintha csak azt mondta volna, hogy 'va', és ettől még hülyébbnek hangzott.

- Mondtam, hogy meg tudod csinálni, ha megpróbálod! - mondta Bill csillogó szemekkel, és nem bírta visszafogni magát, a karjait átvetette Tom nyaka körül, és határozottan odahajolt hozzá, hogy megcsókolja. Az jutott eszébe, hogy miért is kételkedett abban valaha, hogy Tom képes-e megérteni. De nem sokat gondolkozott ezen, ahogy lehunyta a szemét, az egész elméjét csak Tom nyelvének érzése töltötte be, ahogy egymás szájában táncoltak egy olyan dallamra, amit egyikük sem hallott.

Tom nem igazán értette, hogy mit csinált, amivel ezt érdemelte, de átölelte Bill derekát, és örömmel fogadta a váratlan figyelmet. Ha csak ennyit kellett tennie, hogy Bill ilyen stílusban, ilyen erővel csókolja meg, ráadásul nyilvánosan, akkor örömmel hajlandó volt bármilyen baromságot összehordani, bármikor.

- Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek! - kiabált rá a barna hajú férfi, ahogy belépett a szobába, és nyitvahagyta az ajtót. A bent ülő két férfi majdnem felugrott a székükből.
- Hol máshol lennék? - kérdezte Bill. - Mindig itt vagyok. Annyira azért mégsem kereshettél.
Vállatvont, visszafordult a vele szemben lévő fiúhoz, és rámosolygott. Tom is bejelentés nélkül érkezett pár órával korábban, kellemes meglepetésként.

Tom azért jött a galériába, hogy folytassa a festményét, amit az utóbbi napokban eléggé elhanyagolt. Ez volt az eredménye annak, hogy az idejének nagy részét Billel töltötte, vagy munkával. Bushido gyereke megint megbetegedett, ezért David egyre többször hívta. Nem bánta mondjuk, mivel Bill is elfoglalt volt. De ezen dolgok miatt végül el is feledkezett szinte a mesterművéről. Aznap reggel amikor felébredt, égett benne a vágy, hogy folytassa a művét, ezért korán be is ment a belvárosba, és ha már úgy is ott volt, gondolta benéz az épületbe, hátha bent van Bill is.

Felesleges is mondani, hogy azóta egyikük sem produkált semmit.

- Jó, tényleg nem kerestelek. De már nem is emlékszem mikor láttalak utoljára. Hetekkel ezelőtt? - kérdezte Georg, ahogy odament Bill asztalához, és lehuppant a Tom mellett lévő székre.
- Oh, helló. - köszönt rá. Addig észre sem vette, hogy a raszta is ott van.
- Szia Georg. - válaszolta Tom szárazon.
- Annyira azért nem volt hosszú, pár hetet még kibírtam volna a hiányoddal minden gond nélkül. - szólalt meg Bill, Georgra bámulva, aki épp most zavarta meg a Tom-idejét, ezért nem örült túlzottan a látogatásának.
- Áu! - rázta a kezét Georg, mintha megégette volna, majd úgy döntött, inkább Tomra fókuszál, mert Bill egyértelműen nincs jó kedvében. - Hogy vagy? - kérdezte, teljes testével Tom felé fordulva.

A fiatalabb férfi ettől elég kényelmetlenül érezte magát. Nem ismerte Georgot annyira jól, és abból, amennyit eddig látott, nem is volt túl nagy vágya, hogy összebarátkozzanak. Csak egy szokásos beképzelt sznobnak tűnt, aki senkivel nem foglalkozott, csak magával. És Gustavval, tette hozzá a gondolataiban, magában pedig fel is nevetett, amikor eszébe jutott Gustav kis műsora amit azon a partin produkált.

- Jól vagyok. - felelte szárazan, és könyörögve nézett Billre, hogy vegye át a beszélgetést. Semmi mondanivalója nem volt a férfinak.
Georg egy kicsit megsértődött a nem túl lelkes választól, amit kapott, ezért úgy gondolta, itt az alkalom felpörgetni a dolgokat.
- Szóval, megbasztad már? - kérdezte nyíltan, kaján vigyorral a képn.
Tomnak leesett az álla, Bill pedig felkiáltott.
- Georg!
Mindketten le voltak sokkolva.
- Mi van? - nézett egyik férfiról a másikra, várva a választ, de nem kapott. - Gyerünk már, mióta is jártok? És őszintén, Bill, ha aznap este nem jött össze, a party után, akkor valamit komolyan kezdenem kell veled. Ez már szánalmas.

Billnek tátva maradt a szája az úgy nevezett barátjának brutális őszintesége hallatán.

Tom nem tudta eldönteni, hogy mi zavarja össze jobban: az, hogy Georg azt mondta járnak, vagy hogy azt gondolta, hogy már szexeltek Billel, vagy hogy úgy tánt, az ő köreikben az volt a normális, hogy a szex volt a legelső egy kapcsolatban. Igazából, Georg teljes állítása összezavarta.

Ahogy Bill kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, Tom megelőzte.
- Várj, mi szánalmas?

Billnek nem igazán tetszett, hogy szánalmasnak nevezték, se az, hogy Georg privát információkat közölt azzal a férfival, aki talán a nem túl távoli jövőben a barátja lesz, már ha nem ijed meg még mielőtt eljutnának oda. Rosszallóan felhorkant.

Tom Georg és Bill között jártatta a tekintetét, majd úgy döntött, inkább valami másra fókuszál.
- Miért gondolod, hogy már szexeltünk? Még csak nem is járunk hivatalosan, tudod.

Billnek megbántott arckifejezése volt a szavak hallatán. Tudta, hogy ez az igazság, de annyira azért nem volt jó hallania, hogy Tom szerint nem jártak hivatalosan, se másképp. Ő az ellenkezőjét gondolta, már amióta azon a reggelen Tommal az ágyában ébredt.

Tom minden figyelmét Georgnak szentelte, ezért Bill arcát nem látta.

- Kit érdekel, hogy jártok-e? Ha találkozol valakivel, aki tetszik, akkor miért ne dugnád meg? - vont vállat Georg. Az ő világában, ez így működött. A szerelemnek semmi köze nem volt ehhez, tényleg. A "járás" csak egy aranyos kifejezés volt, amit a kölykök használtak. Ő már túl idősnek tartotta magát ilyen naív szarságokhoz.

- Ilyen szimplán? - kérdezte Tom.
- Ilyen szimplán.

Nem arról volt szó, hogy Tomnak nem voltak egy éjszakás kalandjai, de neki inkább ez volt a kivétel, és el sem tudta képzelni ennek a fordítottját, ahogy látszólag georg gondolkozott. Aztán eszébe jutott valami.
- És mi van Gustavval? - kérdezte kíváncsian. Ő hogy passzolt ebbe az elképzelésbe.
Georg elkapta a tekintetét, és mocorogni kezdet a székében.
- Ő... más kategória.
A hangos nevetésével Billre irányult mindegyikük tekintete. Tom csodálkozva nézte, Georg már sejtette mi fog következni.
- Ezt meg kell értened Tom. - kezdett bele Bill, egyenesen Tomra nézve, és tudomásul sem véve Georg csendes könyörgését, hogy fogja be. - Georg nem randizik, nem jár senkivel, és semmi olyasmit nem csinál, aminek köze lenne a szerelemhez.
Georg hangosan puffogott magában, jelezve hogy mennyir nem tetszik ez neki, és belesüppedt a székébe. Sejtette, hogy ez lesz, és soha nem hangzott jól.
- Látod, Georg felsőosztálybeli kurva. Nem, ez nem csak poén, tényleg az.
Georg felhorkant, de nem mondott semmit.

Tom ránézett, és azon gondolkozott, hogy vajon az általában hangos barna most miért nem reagál semmit, aztán visszanézett Billre, kíváncsian várva a történet folytatását.

- Igazából, még középiskolában kezdődött. Nem csak hogy akkor fedeztük fel a szexet, de akkor fedeztük fel azt is, hogy a jó barátok, a jó kapcsolatok hogyan válhatnak hasznunkra. Mondanom sem kell, a kettő nagyon is jól kiegészítette egymást, már ha szabad így fogalmaznom. - mosolygott Bill sejtelmesen. - Röviden összefoglalva, Georg hamar megtanulta, hogy ha a jó emberrel fekszel le, akkor megkaphatod amit akarsz. Azóta ez az életmódja. - Tomra kacsintva, visszafordult Georghoz. - Meg vannak a jó barátai.

- Mondjuk ez még mindig nem magyarázza meg a furcsa kötődését Gustavhoz.

Bill a homlokát ráncolva, Georg pedig összeszűkült szemekkel fordult Tom felé.

- Hát, én sem tudom hogy magyarázzam ezt meg, mert én se nagyon értem. - vont vállat Bill. - Őszintén szólva én is ugyanúgy össze vagyok zavarodva. Elhatározta, hogy senkivel nem fog kezdeni, aki a munkás osztályhoz köthető, de a mi drága Gustavunk mindenképp az.

Ettől a kifejezéstől összerándult Tom. Nagyon jól tudta, hogy a társadalmat ketté lehetett választani felső és alsó osztályra, nem minth elhitte volna a kormány 'mindenki egyenlő' szövegét, de akkor sem szerette, amikor így nevezték az emberek. Sosem szerette, főleg amióta megismerte Billt. Ha valami, akkor ez mindenképp elég erős volt, hogy szétválassza őket.

- Gustav túl kifinomult ahhoz, hogy munkásosztálybelinek hívd, drágám. - védte Georg, Bill pedig elvigyorodott. Lenyűgözte, ahogy a világ legegocentrikusabb embere hirtelen így védte a szerelmét.
- Így lenne? - mosolygott Bill sejtelmesen.

Tom csak nevetett Georg egyértelmű zavarán. Látszott rajta, hogy elég kényelmetlennek érzi a témát.

Bill gonoszan csak arra tudott gondolni, hogy ezt most megérdemelte. Eszébe jutott, hogy hasonló módon Georg már hányszor és hányszor állította a figyelem középpontjába, és alázta meg mások előtt. Még ma is sikerült zavarba hoznia Tom előtt. Valószínűleg nem ez volt a legegészségesebb, de egyedül így tudták életben tartani a barátságukat, hogy rendszeresen egymás ellen fordultak. Tudta, hogy mindez ellenére, a végén ugyanúgy számíthat majd Georgra.

Abban a pillanatban, három kopogás hallatsztott az ajtótól, és miután Bill elkiáltotta magát, hogy "szabad", az ajtó kinyílt, és Gustav jelent meg. Amint észrevette, hogy Tom és Georg is ott ül, megpróbált visszvonulni, de Bill nem engedte.

- Mi az? - intett neki, hogy jöjjön közelebb, de a szőke ott maradt az ajtóban, és azt mondta, hogy nem fontos, és hogy majd négyszemközt kéne megbeszélniük, és hogy majd később visszajön. Amikor Bill rájött, hogy nem tudja itt tartani Gustavot, kedves gesztusként a szerelmes barátja felé, úgy döntött, hogy nem erőlteti.

A biztonsági őr már majdnem be is csukta maga mögött az ajtót, amikor Georg utána kiáltott.
- Hé, Gustav, eljönnél velem egy randira?
Bill és Tom is egyszerre kapta fel a fejét, és tágra nyílt szemekkel néztek a barnára. Georg nem randizott.
- Nem. - felelte Gustav hidegen, és a kilincsért nyúlt.
- Miért nem? - erőltette Georg.
Gustav ettől összezavarodva nézett a barnára, ami azt sugallta, hogy ezen a beszélgetésen korábban már átestek. Bill kíváncsian figyelte a beszélgetést, várva, hogy Georg hova fog kilyukadni.Gustav nagyot sóhajtott, és válaszolt.
- Először is, mert férfi vagy, másodszor, pedig mert te vagy, és harmadszorra pedig, - mondta, egy kis szünetet tartva, hogy kiemelje a következőt, - mert te  vagy. Idegesítő, túl hangos, és annyira el vagy szállva magadtól, hogy az még csak nem is vicces, és olyan felfújt vagy, hogy ha feldugnál egy seprűt a seggedbe, senki nem venné észre a különbséget. - ezzel az alacsony, szőke férfi be is vágta maga mögött az ajtót.

Billnek és Tomnak is tátva maradt a szája Gustav kegyetlen őszintesége hallatán, de Georg ezzel szemben diadalittasan elvigyorodott.
- És ezért kell nekem!
- Mert őszinte? - kérdezte Bill, miután összeszedte magát és visszanyerte a beszédkészségét. Erről a kis műsorról vajon beszélnie kéne Gustavval? Nem volt túl professzionális. De aztán, Georg provokálta, tulajdonképpen. Egy pillanatig még fontolgatta, aztán inkább úgy döntött inkább hagyja.
- Hát, gondolom az, de nem, nem erre utaltam.
- Mert nem akar téged. - jelentette ki Tom. Számára nem is volt kérdés, tény volt.
- Bingo! - mosolygott Georg szélesen a rasztára, és felmerült benne, hogy talán Tom mégsem annyira hülye, mint amilyennek tűnt.
- Mazochista vagy. - állapította meg Tom. Mondjuk meg tudta érteni, legalábbis részben. Ha mindenkit megkaphatnál, és az eddigiek alapján úgy hangztt Georg esetében ez így is volt, akkor természetes, hogy pont az az egy kellene, akinek nem kellesz.
- Nos, mindegyikünknek szüksége van egy kis izgalomra, nem? - vont vállat Georg. - Miért ne kerülgess olyasvalakit, aki egyáltalán nem akar? Kicsit olyan, mint egy játék, csak a végén sokkal kifizetőtőbb. - kacsintott Tomra, amitől a fiatalabb férfi gyomra kényelmetlenül felkavarodott. Egészen biztos volt benne, hogy sosem fogja tudni megszokni Georg stílusát.

- De hát szeret téged. - nyögte be Bill. Ezen már jó ideje gondolkozott, és végül megállapította, hogy így tulajdonképp Georg indoka egyből ki is volt lőve. Inkább amolyan 'mindenki veszít' helyzetnek tűnt.

Georg kitépett pár szálat a hosszú, fényes hajából.
- Azt nem tudhatod.
A fejét rázva, Tom is ugyanarra a következtetésre jutott, mint Bill.
- De, igen, és így van. És itt jön a következő kérdésem: miért mész még mindig utána? Tulajdonképpen, már sikkerrel jártál, nem?

A kitépett hajszálakat az ujja köré csavarva, Georg hangosan felsóhajtott. Mit mondhatna nekik? Nagyon nem akarta az igazságot. Az a két kíváncsi fasz, semmi közük hozzá! De aztán meg, tudta, hogy úgy sem fogják békén hagyni, amíg nem mondja ki.

- Mert én is szeretem.

Tom és Bill álla sokadszor is leesett, egészen a padlóig, és tágra nyílt szemekkel bámultak a most már vörös arcú barnát. Nem hittek a fülüknek, csodálkozva nézték Georgot.

Georg Listing nem randizott, és egészen biztosan, soha nem lett szeremes.

Bill fel-alá mászkált. A fal egyik végéből a másikhoz ment, aztán megfordult, és visszasétált. Már jó ideje ezt csinálta, Tom pedig kezdett ideges lenni.

- Nem tudnál legalább mondani valamit? És légyszi hagyd abba ezt a mászkálást, beleszédülök.

A kérés hallatán Bill így is tett, megállt, és már csak pár lépést tett hátra, karba tett kézzel.

- Hát, lehetőség mindenképp van néhányban, inkább a többi szarral van gond. Őszintén, az embereknek miért kell obszcén feliratokkal elrontania mások munkáját? Egyszerűen nem értem! Képzeld csak el, hogy valaki bemegy egy galériába, és elkezd más művészek festményeire firkálni... - puffogott Bill hangosan, Tomnak pedig a nyelvére kellett harapnia, hogy ne kezdjen el nevetni. Óvatosan próbált komoly arcot vágni, ahogy Bill feléfordult, válaszokra várva.

- Gondolom mert megengedett. - mondta szimplán. - És a graffitit nem is igazán tartják művészetnek, nem? Akkor miért ne tennék?

Tom elvitte Billt az egyik kedvenc helyére a városban: egy hatalmas falhoz, ami végig graffitivel volt tele. Egyfajta gyakorló tér volt ez, és akárhányszor idejött, mindig új festmények voltak rajta. Szerette a hely dinamikáját, arról nem is beszélve, hogy itt a rendőrök nem is kaphatták el őket. Egyike volt azon kevés helyeknek a városban, ahol tényleg megengedték, hogy fessenek.

Bill természetesen arra a káromkodásra gondolt, amit valami tehetségtelen idióta firkantott fel egy elég jó kép közepére. Zavaró volt számára, hogy az emberek így tönkreteszik mások munkáját, de Tom nagyon is jól tudta, hogy ez a területtel járt, ezért hamar túltette magát ezen. Bill viszont elég dühös volt emiatt. Elvégre is, volt szeme a tehetséghez, és egyértelműen vandalizmusnak tartotta, amikor teljesen tönkretettek egy alkotást.

- Az nem jelenti, hogy tetszenie kell. - mondta Bill egy kis idő után. - Vagy hogy el kell fogadnom.

Tom nem bírta visszafogni magát, elvigyorodott. Felállt a padról, amin üllt, és odament Billhez, hogy egy puszit nyomjon az arcára.
- Nem. - mondta, majd kiásott egy festékszórót a táskájából, és odament a falhoz.

- Mit csinálsz? - kérdezte Bill ijedten. Úgy tűnt, Tom pontosan azt fogja csinálni, amiről beszéltek. - Nem festhetsz rá!
Tom zavartan fordult az idősebb férfi felé, és oldalra döntötte a fejét.
- Miért nem? Ezért van itt a fal. El kell fogadnod, hogy ez a munka már így is el van rontva. Miért ne fessek rá?
Bill egy darabig újragondolta ezt, és már épp szólalt volna meg, de Tom nem hagyta.
- Nem, nem akarom hallani. Csak fogadd el. Most menj, ülj le oda, és hagyd, hogy azt csináljam, amiben a legjobb vagyok, oké?
A hanga lágy volt, és inkább kérte, minthogy parancsolta amit mondott. Bill a homlokát ráncolta, de engedelmeskedett.

Ahogy Tomot nézte munka közben, nem tudott nem mosolyogni. Szerette nézni, miközben festett. A szemében lobogó tűz, és ahogy elmerült a saját világában, teljesen lenyűgözte.

Egészen addig tartott ez így, amíg 5 perccel később Tom hátralépett, hogy vessen egy pillantást a saját munkájára. Vigyorogva fordult Bill felé.
- Mit gondolsz?

Bill felállt a padról, és közelebb ment hozzá. Amikor észrevette mit festett Tom, tátva maradt a szája a meglepetéstől. A "BK" betűk voltak ott, nagy, vastag betűkkel odafestve, kacskaringós vonalak között, szívalakú levelekkel tökéletesítve.

Elég egyszerű rajz volt, tényleg, halvány árnyalatokkal, de olyan édesen elcsépelt gesztus volt, hogy Billt teljesen lenyűgözte.

- Oh, Tom... - mondta, amint újra megtalálta a hangját. - Ez gyönyörű!

Tom elégedetten húzta magához Billt, a derekánál fogva, az állát a vállának támasztva.
- Köszönöm. - súgta Bill fülébe. - Örülök, hogy tetszik.
- Imádom. - mondta Bill őszintén, és Tom szemébe nézett. - Mindig lenyűgöz, amit egy festékszóróval tudsz csinálni. - mondta, lágyan megcsókolva Tomot. Tom elvigyorodott, és visszacsókolt, mielőtt visszahúzódott volna.
- Várj csak, amíg meglátod mit tudok egy doboz tejszínhabbal csinálni!

Bill arca mélyvörös színbe borult, de Tom ezt nem látta, mert addigra már behunyta a szemét, és ismét visszahajolt, hogy újabb adagot kapjon azokból az édes Bill-csókokból, amit annyira imádott.