- Hova készülsz? - ropogtatta ki Tom a nyakát, Andreas után nézve. A fiú épp akkor ment be a fürdőszobába, teljesen kicsípve, Tom pedig biztosan tudta, hogy így nem öltözne fel munkához. Komolyan, azt csak a bajt vonná maga után. Andreas pár másodperc múlva már vissza is nézett, széles vigyorral az arcán.

- Nem mintha rád tartoznia, - mondta, és kacsintott, miközben az ajtófélfának dőlt. - de randim lesz.
Tomnak ezt hallván félre csúszott az ujja a gitárhúrok között. Felnézett a barátjára.
- Mid lesz?
Andreas az ajkába harapott és nagyot sóhajtott.
- Randim lesz. - mondta, bár nagyon jól tudta, hogy Tom első alkalommal is hallotta. Nem mintha nem szerette volna kimondani, elvégre is, jó hír volt.
- Akkor jól hallottam. - felelt Tom egy pillanattal később. - Csak nem akartam elhinni!
Kinyújtotta a nyelvét, Andreas pedig csak a szemeit forgatta.

- Szóval, kivel? - kérdezte Tom most már komolyan, ahogy visszanézett a gitárjára, azon tűnődve, hogy mit is játszon. Egész reggel csak gitározott, és már kezdett kifogyni a dalokból, tekintve, hogy már legalább háromszor túl volt az egész repertoárján.
- Michael.

Amikor Tom visszanézett rá, Andreas a körmét rágta. Tom oldalra döntött fejjel nézte a szokatlan viselkedését. Andi sosem rágta a körmét. Baromira izgult, és ez látszott is rajta. Tom elmosolyodott, és bólintott a barátja felé, csendesen tudatva, hogy támogatja.

Andreas megkönnyebbülten lélegzett fel, és átvágott a szobán, lehajolt, és átölelte Tomot.
- Köszönöm!
Tom összevont szemöldökkel nézett rá.
- Miért?
Andreas lágyan elmosolyodott, és vállat vont.
- Amiért vagy.

Tom felnevetett, és ismét végighúzta az ujjait a húrokon, valami új dallamot játszva, ami épp akkor jelent meg a fejében.

- Szóval te mikor fogod randira vinni a tiedet? - kérdezősködött Andreas, Tom pedig ismét összevonta a szemöldökét.
- Randira kell hívnom? Azt hittem már így is járunk, vagy valami olyasmi. Mindig ott vagyok, tudod.

Andreasnak nehéz volt visszafognia magát, hogy ne kezdje el kioktatni Tomot arról, hogy mi fán teren a romantika, de végül úgy döntött, hogy egyelőre beéri azzal, hogy a tudtára hozza milyen hülye.

- Hát persze! Pont az a lényege, hogy amikor megismerkedtek, elmentek és olyan dolgokat csináltok együtt, amiket normál esetben nem szoktatok. Hogy jól érezzétek magatokat. Komolyan, Tom, mit gondolsz, hogy fog megismerni, ha soha nem mutatod meg neki, hogy mit szeretsz csinálni, és nem viszed el sehova? - mondta hadarva, majd hármat csettintett az ujjáva.
Tom a fejét csóválta, amikor a szőke befejezte az agymenését. Nem tudta mit mondjon.

- Úgy értem, miért lenne olyan nehéz elvinni a pasit egy kicsit szórakozni? Komolyan, erre már rég gondolnod kellett volna, mert egyértelműen bírod a srácot, ergo több időt akarsz vele tölteni. Ha randira hívod, az csak egy kifogás, hogy biztosan tudd, hogy csak a tiéd egy egész estére. - sóhajtott Andreas, azon tűnődve, hogyan barátkozhatott össze egy ilyen ostoba emberrel. - Csak hívd el egyik éjjel, amikor festeni mész, vagy valami, hogy érezze, hogy az életed része, és hogy meg akarsz valamit osztani vele, és akarod, hogy ott legyen. Be fog válni, megígérem. 

Tom egy ideig fontolgatta az ötletet, a lágy dalam pedig fokozatosan egyre keményebb lett, ahogy teltek a másodpercek - Tom tényleg végiggondolta. Hirtelen, elvigyorodott, és csillogó szemekkel nézett fel.

- Andi, azt hiszem adtál egy öteltet.
Andreas a fejét csóválta, és csak nevetett. Tudta, hogy Tomnak mindig segítségre van szüksége, amikor egy kapcsolatról van szó. Amint komollyá vált a dolog, reménytelen eset volt.
- Tényleg? És mi lenne az az ötlet? - kérdezte, bár biztos volt benne, hogy valami baromság lesz, elvégre is, Tomról volt szó, aki pedig romantika szempontjából mindig egy katasztrófa volt.
- Nem mondhatom el. - mondta, és visszafordult a gitárhoz, meg a lassan megszülető dalhoz, ami a fejéből ment át az ujjaiba. - De biztosíthatlak, jó lesz.

Andreas ezt nem hitte el, de nem akarta elmondani Tomnak, nehogy összetörje az álmait. Büszkén mosolygott magának, hogy legalább próbálkozik. Ha csodával határos módon mégis jól alakulna, majd ő lesz az első aki bocsánatot kér, amiért ilyen előítéletes seggfejként gondolkozott.

- Most megyek. 

Tom bólintott, bár már a fejében teljesen máshol járt. Ő maga sem tudta hogy hol, de a fejében zene volt, és Bill.

Amikor már épp eltánt volna az ajtó mögött, Andreas visszafordult.
- Oh, és ne várj rám!
Tom felkapta a fejét, az arcára sokk és undor ült ki. 

Andreas hangosan nevetni kezdett a reakció láttán, és így ment végig a folyosón, ki az ajtón, majd végig az utván. Nagyon jól tudta, hogy gonosz húzás volt, de nem bírta kihagyni az alkalmat, hogy Tommal többet tudasson, mint amennyit ő tudni akart volna. Mire elért Michael lakásához, a hasizmai már szinte fájtak, a szemei pedig fel voltak dagadva a nevetés okozta sírástól. A mosolya még szélesebb lett, ahogy az ajtó kinyílt, és az idősebb férfi kedvesen mosolyogva üdvözölte egy lágy csókkal. Jó este lesz.

- Hé, meg akarok mutatni valamit.
Bill lakásában voltak. Vasárnap volt, Tomnak pedig volt egy terve.

- Mi az? - nézett rá Bill kíváncsian. A kanapén ült, a lábával az asztalon, egy bögrével a kezében, és egyáltalán nem volt kedve bárhová is elmozdulni, akármilyen izgalmas is az.

- Nem mondhatom el, nem akarom előre lelőni. Fogalmazzunk úgy, hogy olyasmiről van szó, ami kirángat téged abból a csökött kis dobozból, amiben élsz. - felelte Tom provokálóan, és felvonta a szemöldökét. A falnak dőlve állt, indulásra készen. Csak emelje már fel Bill a lusta seggét arról a rohadt kanapéról!

- Illegális? - kérdezte a sötéthajú férfi. Ismerve Tomot és az ő életmódját, nem volt benne biztos, hogy már készen áll erre.

- Olyasmi. - vont vállat Tom. Nem akart hazudni, de tudta, hogy ha konkrétan igent mond, akkor valószínűleg Bill nem fog jönni. Túl félénk volt ahhoz. Ugyanakkor, Tom azt is tudta, hogy ez mindenképp jót fog neki tenni, ezért tovább erőltette. - Gyerünk, Bill, jó lesz! Viszünk kaját, pár festékszórót, és olyan lesz, mint egy kirándulás! Mit mondasz?

- Tehát randira gondolsz. - helyesbített Bill, elbűvölt csillogással a szemében. - És miért kell festék? Várj... graffitizni fogunk?

Tom elvigyorodott, és újra vállat vont. Ellökte magát a faltól, és közelebb ment a kanapéhoz. Előrehajolt, hogy Billel egy szinten legyen a fejük, és nyomott egy puszit az ajkaira.
- Ha azt mondom randi, akkor eljössz?
Bill úgy tent, mintha átgondolná, és úgy ráncolta az orrát, mintha valami vicces szagot érzett volna. Imádnivalóan édes volt, Tom fel is nevetett rajta.
- Gyerünk napsugár, megígérem, hogy megéri. - erőltette Tom továbbra is.
Bill elnevette magát, nem bírt tovább színlelni. Már attól is izgatott lett, ahogy Tom győzködte.
- Rendben, megyek.
- Hát persze! - kiáltott fel Tom, fülig érő mosollyal. Siker!

- És valami kényelmeset vegyél fel. - tette hozzá Tom, majd látva Bill zavart arckifejezését, át fogalmazta. - Már ha van olyanod...?
- Vicces. - felelte Bill, majd felállt a kanapéről, és a szobájába szaladt.

10 perccel később jött vissza, Tomnak pedig leesett az álla. Nem hitte volna, hogy Billt valaha is ilyen ruhában fogja látni. Bő farmert, tornacipőt, és egy régi bandás pólót viselt, egy vastag, meleg pulcsival. Jól nézett ki. Illetve, Billről volt szó, aki mindig jól nézett ki - de ez most nagyon, nagyon más volt.

- Wow, most már majdnem úgy nézel ki, mint mi. - mondta Tom, elmosolyodva.
- Ti? - kérdezte Bill, a fejét kicsit oldalra döntve.
- Ja, tudod, mi gengszterek.

Bill nem tudta tartani magát, hatalmas röhögésbe tört ki, és képtelen volt abbahagyni. A könnyek patakokban folytak végig az arcán, és már fájt az oldala.

Tom értetlenül nézett rá, azon tűnődve, hogy mi a szar volt ezen olyan vicces.

Amikor Bill visszanyerte a beszédképességét, elvigyorodott.
- Te, jó barátom, soha nem leszel gengszter. Sajnálom, tudom, hogy nagyozon próbálkozol, hogy úgy nézz ki, de nem fog sikerülni.

Tom egy kicsit sértődötten puffogott.
- Majd meglátjuk. - mondta szimplán, majd megfordult, és az ajtóhoz indult.
 

- Szóval pontosan hova is megyünk? - kérdezte Bill ismét. Már negyedik alkalommal tette fel a kérdést, amióta elindultak a lakásából, és kezdett kicsit unalmassá válni.

Nem mintha Tom tényleg képes lett volna valaha is ráunni Billre, de már legalább háromszor elmondta neki, hogy meglepetés lesz, és már kezdett kicsit belefáradni.

- Majd meglátod. - felelte, és mielőtt Bill újra kérdezhetett volna, szúrósan nézett rá, ezzel megállítva.

Bill bezárta a félig nyitott száját, és nagyot sóhajtott a sínekre nézve. Miért voltak a vasútállomáson?!

Amikor végül megjelent egy vonat, Spandau feliattal, Tom pedig elkezdte felrángatni rá Billt, eléggé meg volt lepve. Mi látnivaló volt Spandauban, és miértelme van addig elmászni, csak hogy fessenek? Nem látta semmi értelmét. Természetesen továbbra is követte Tomot, de ahogy leültek, furán nézett rá.
- Biztos ez a jó vonat?

Tom csak titokzatosan mosolygott.

Heerstraße megállónál szálltak le, Bill pedig aznap sokadszorra ismét eltűnődött, hogy vajon Tom tényleg tudta-e hova mentek. Tom azonban elég magabiztosnak tűnt, ahogy Bill kezét megragadva vezette céltudatosan előre. Bill gyomrában már attól pillangók jelentek meg, hogy Tom megfogta a kezét, és el is pirult ettől, örülve, hogy Tom előtte ment, így nem láthatta.

- Komolyan, Grunewald? - kérdezte egy kis idővel később. Mi olyan különleges ebben a helyben? Már legalább 10 perce sétáltak, egyre messzebb a belvárostól, és egy zöld terület felé közeledtek. Ahogy a házak eltűntek, a fák pedig megszaporodtak, Tom a főútról letérve egy földúton indult tovább.

- Igen, komolyan. - vigyorgott Tom, de Bill ezt nem láthatta, mert mögötte ment, erősen kapaszkodva a kezébe.

- Kibaszottul viccelsz velem. - mondta Bill, és megállt. Tom kezét nem engedt el, ezért kicsit hátra is rántotta.

- Mi van? - fordult meg Tom, és zavartan nézett az idősebb férfira, majd visszafordult, és az előttük lévő dombra nézett. Aztán ismét Billre. Ez még semmi sem volt! Nem számított rá, hogy Bill ennyire elkényeztetett. Csak egy kis domb volt, gondolta, és nehezére esett visszatartania egy nevetést. Bill már így is elég elégedetlennek tűnt.

- Nem, nem viccelek, most pedig mozdítsd meg azt a kis édes segged, nincs időnk egész nap!

Igazából, lett volna idejük, de nem ez volt a lényeg.

Bill erőteljesen elvörösödött azon, amit Tom mondott a fenekéről, majd tovább követte felfelé. Pár másodperc múlva már lihegett is. Bill csalódott magában, ezért magában megállapította, hogy mindenképp el kell kezdenie majd edzeni. Még ha ezt az apró dombot sem képes megmászni, hogy fog egy keményebb szexet kibírni? Már a gondolattól is még vörösebb lett az arca, ezért inkább felgyorsított, hogy ha esetleg Tom észrevenné, a mozgásra foghassa.

Bill előrébb sietett, és már levegőért kapkodott, amikor Tom utolérte. Ő csak egy kicsit vette nehezebben a levegőt, és szélesen mosolygott. Gyönyörű nap volt, az ég pedig tiszta volt; tökéletes volt az idő erre a kis kirándulásra, és tudta, hogy Bill imádni fogja. Ahogy sikerült újra életre kelnie, Tom elvigyorodott, és kicsit fel is nevetett, látva Bill sápadt arcát, amit a kényelmetlenség érzete torzított el.

Bill kiroppantotta a hátát, és végül körülnézett. A domb tetején álltak, ami szinte lapos volt, és ahogy szétnézett, balra látta Berlint felülről, és nem messze egy másik dombot egy furcsa épülettel a tetején. Mögöttük az állomást látta, amit épp elhagytak. Lélegzet elállító volt a látvány, és Billnek felragyogott az arca, ahogy elmosolyodott.

- Tom, ez... - kezdett bele, és a másik férfi felé fordult, aki még mindig pár lépéssel arrébb volt. Bill nem fejezte be, mert gyorsan odament hozzá, a karját átvetette Tom nyaka körül, és erőteljesen megcsókolta. Tom nagy csalódottságára, Bill hamar el is húzódott, és azokba a barna szemekbe bámult, amiket annyira szeretett. - Igazad volt, ez tényleg megérte. Köszönöm, hogy ezt megmutattad.

- Ki mondta, hogy erről van szó? - kérdezte Tom cserébe, Bill pedig meglepetten vonta fel a szemét.
- Nem ez az? - kérdezte Bill. Annyira biztos volt benne, és hogy Tom nemet mondott, váratlanul érte.

Tom hirtelen megragadta Bill vállát, és megfordította, a testét magához húzva. Az egyik karját körbefonta Bill derekakörül, a másikat pedig felemelte, és előre mutatott.

- Az lesz az.

Bill egy kicsit zavarban volt, ahogy érezte Tom szilárd testét maga mögött, arról nem is beszélve, hogy milyen reakciót váltott ki belőle, így nehezen tudott csak koncentrálni arra, hogy Tom hova mutatott. Mindössze annyira vágyott, hogy hátrafordulhasson, és halálra csókolhassa a rasztahajút, vagy minimum Tomhoz préselhesse a hátsóját. Igen, az biztos működne, gondolta. 

Végül tényleg odaemelte a tekintetét, ahova Tom mutatott, aztán Billnek leesett a lába. Mi volt az? Egy viccesnek tűnő épület miatt hívta ide Tom? Amiatt rángatta fel a kibaszott dombra? Bill a homlokát ráncolva állapította meg, hogy a kilátás sokkal jobban tetszett neki; az tényleg csodálatos volt. Vagy a Tom testéből áradó meleg, amitől kellemesen végigfutott a hideg Bill gerincén. A kirándulás tényleg megérte.
 

Még egy domb, és Bill újra levegőért kapkodott. Ezt hosszabb időbe telt megmászni, elég barátságtalan talajon, mert Tom ragaszkodott ahhoz, hogy a fűvel benőtt földúton menjenek a betonút helyett.

- Hé, gyere, ezt nézd! - szólította meg Tom hirtelen, Bill pedig a nyakát nyújtogatva próbálta megállapítani, hogy hol is állnak.

Már szinte a tetején voltak a dombnak, és a furcsa épület körülötti kerítést kerülgették. Látva, hogy a kerítés nem csak egy szimpla kerítés volt, hanem dupla kerítés, ráadásul szögesdrótokkal a tetején, Bill arra gondolt, hogy most kéne hazamennie, ahelyett, hogy a rasztát követné. Csak a bajt keresi azzal, ha marad, de a lábai még mindig Tom felé vitték, nem pedig vissza a városba, ami valahol mögötte rejtőzött.

- Mi az? - kérdezte. Nem is próbálta saját maga megkeresni.
- Ez! - felelte Tom vidáman, és a fák közé mutatott. Bill oldalra döntötte a fejét, és a zöldbe bámult, ahogy egyre közelebb ment Tomhoz.
- Ez... - kezdett bele, aztán hirtelen észre vette, hogy mit is kéne látnia. - Egy pad?

A legfurcsább dolog volt, amit valaha látott - gondolta Bill egy kis mosollyal az arcán. Elrejtve a fák között, növényekkel befedve, ott volt egy pad. Most már semmiképp nem volt biztonságos ráülni, de Bill könnyen el tudta képzelni, hogy milyen tökéletes hely lehetett a szerelmeddel elbújni oda, egy teljesen zavartalan helyre. Egy kis szomorúság söpört rajta végig, amikor eszébe jutott, hogy ez már sosem fog itt megtörténni, mert biztos volt benne, hogy előtte már rengeteg alkalommal előfordulhatott. Azóta már rég elfelejtették, és itt hagyták, magára.

- Gyönyörű, nem? - kérdezte Tom halkan, és megfogta Bill kezén, lágyan megsimogatva azt.
- Igen. - suttogta válaszként, és szomorúan Tomra mosolygott.

Tom egy kicsit maga felé húzva Billt, tovább ment az úton. Bill fejében még mindig megmaradt a kép két szerelmes emberről, ahogy egymáshoz közel ülnek a padon, a fák mögött elrejtve csókolják egymást titokban. Annyira tisztán látta maga előtt, hogy a szomorúság hamar vidámsággá fordult a fejében.

- Erre. - mondta Tom, egy lezárt kapura mutatva.
- Kibaszottul viccelsz velem. - válaszolta Bill, a karjait pedig összefonta a mellkasa felett.
- Ezt, - jelentette ki, - birtokháborításnak hívják.
- Mintha ez engem valaha is megállított volna. - hajította át a táskáját Tom a kerítés felett. Ezután megemelkedett, hogy átmászhasson a kapu két fémoszlopa között, amit a korábbi látogatók már elhajlítottak. A kerítés másik oldalára érkezve, Bill felé fordult.
- Akkor jössz, vagy mi? - kérdezte. Ezzel provokálni akarta, és remélte, hogy Bill is érzi ezt. Ha a végén nem jönne, akkor az egész kirándulásnak a lényege maradna el.
- Nem tudom... - kezdett bele Bill bizonytalanul.

Tom vállat vont, hátat fordított, és elindult az úton. Bill megijedt, hogy Tom tényleg ott hagyja, ezért egy pillanat alatt meggondolta magát.
- Várj! - kiáltott utána, és Tom példáját követve átmászott ő is.

Bill nem volt törvényszegő típus, legalábbis nem szándékosan, és már a gondolattól is összerándult a gyomra. Az adrenalin viszont hamar elárasztotta a testét, és minden józan eszét elüldözte, ahogy Tomhoz szaladt, megragadva a kinyújtott kezét, és szélesen vigyorgott rá. Oké, talán nem ez volt a legnagyobb vagy legszörnyűbb bűntett, amit elkövethetett, de ez volt az első, amit tudatosan követett el, és egy kicsit úgy érezte magát, mintha bűnöző lett volna. Egész felemelő érzés volt.

Tom a fejét csóválva nevetett az idősebb férfi gyerekes viselkedésén, ahogy elindultak az úton felfelé, át az üres épületek között. Tetszett neki, hogy Billt ilyennek látja. Egyáltalán nem önmagaként viselkedett, mégis jól érezte magát.

- Szóval pontosan mi is ez a hely? - kérdezte Bill, és nem tudatosan, de Tom felé húzódott. A nap ragyogott, az ég kék volt, és senki más nem volt ott. Mégis úgy érezte, mintha figyelnék. Az üres épületek mintha őt bámulták volna, méregették, elítélték. Nem szívesen látott "vendég" volt, ezt a csontjaiban érezte.

- Teufelsberg. A Nyugat lehallgató állomása volt, tudod, a hidegháború idején. - magyarázta Tom, rámosolyogva az idősebb férfira. - Évek óta üres, és elég jól ki is ürítették azóta. Tulajdonképpen mindent elvittek innen.

Ezt hogy értette? Az épületek még itt voltak, szóval biztos, hogy mindent azért nem vittek el, nem? Bill a homlokát ráncolva nézett körül. Az ablakok be voltak törve, az ajtók kijöttek a helyükről, a tetők és a falak is kezdtek leomlani, de ennek ellenére, még mindig ott voltak.

- Erre. - ragadta meg Tom váratlanul a karját, kirángatva Billt a gondolatvilágából.

Egy szabad lépcső felé indultak el, Bill pedig azon gondolkozott, hogy vajon biztonságos-e. Az egész hely úgy tűnt, bármelyik pillanatban összedőlhet, és nem volt benne biztos, hogy akarja az életét kockáztatni csak hogy lássa amit Tom mutatni akar neki. Mégis, csendebn követte a férfit; nem hagyta, hogy a hanbozása látszon a léptein. Ha Tom meg akarta mutatni, akkor Bill látni is akarta.

Szerencsére a betonlépcső elég stabil volt, és nem úgy tűnt, mint ami összeomolhat alattuk, de Bill azért óvatosan lépkedett.

- Óvatosan! - figyelmeztette Tom, ahogy félrelökött pár fémdrótot, miközben átmászott a félig nyitott ajtón. Amikor Bill is belépett, felszisszent, és a szájához kapta az ujját, hogy lenyalja a vért, ami az ujja hegyéből tört elő. Hangosan káromkodni kezdett, tudva, hogy ezzel az utolsó csepp romantikát is sikeresen elrontotta. Bill aggódva nézett rá, és a kezéért nyúlt.
- Semmiség, csak a széle kicsit élesebb volt, mint hittem volna. Ne aggódj, pár másodperc, és megáll a vérzés, nem mély.
Bill a szemöldökét ráncolta, de elengedte a kezét, ahogy Tom beljebb tuszkolta a teremben. Bill csak ekkor nézte meg a környezetét. A száját tátva ment beljebb a szobába, tágra nyílt szemekkel.

- Most már értem! - mondta kis idő után. - Tényleg elvittek innen mindent!

Mosolyogva fordult Tomhoz, aki szintén megpróbált mosolyogni, bár az ujja még mindig a szájában volt. A látvány túl vicces volt, hogy Bill ne nevessen fel, Tom számára pedig ez volt a legédesebb hang, amit valaha hallott.

- El sem hiszem, hogy elvitték a falakat. - nézett körül Bill. A nyakát nyújtogatta, hogy jobban lásson, és közelebb is ment az épület széléhez. Elég nagyot lehetett onnan zuhanni, ezért nem mert teljesen a széléhez menni, de pár lépést azért tett felé, amíg még biztonságban érezte magát.

- Elég cool, nem? - mosolygott rá Tom, és megragadta Bill kezét. Nagyon nem akarta, hogy leessen és meghaljon; ahhoz már túlságosan megszerette.
- Igen. - felelte Bill. - Csak nem értem. Miért vitték el a falakat?

Tom vállat vont, bár Bill nem láthatta; túlságosan el volt foglalva azzal, hogy értelmes magyarázatot találjon arra, hogy miért vitték el a falakat, amikor az épület alapjait, gerendáit, oszlopait meghagyták. Hülyeségnek tartotta.

- Verseny a tetőig. - mondta Tom hirtelen, Bill pedig lassan, zavart arckifejezéssel frdult meg.
- Mi?

Válasz nélkül, Tom megfordult, és a belső lépcső felé rohant, ami egy sötét lyuk felé vezetett az épület közepére. Bill beleremegett a látványba, de futólépésben követte, nem akart lemaradni.

Mire elérte a tetőt, Bill kezei már remegtek. A lépcső túl keskeny volt, és szinte semmi fény nem ért el oda. Tom hatalmas mosollyal várt rá, egyértelműen büszke volt valamire; Billt pedig már csak az arcának a látványa is lecsillapította az idegeit. Úgy tűnt, Tom nay hatással volt rá, de az idősebb férfi ezt egyáltalán nem bánta. Őszintén szólva, tetszett is neki, hogy ennyire el tud lazulni valaki mellett.

- Szüval, mi a véleményed? - kérdezte Tom, a karjával körbemutatva a látképre.

Bill nem szívesen vette le a szemeit Tom gyönyörű arcáról, de amint megtette, hatalmas mosolyra húzódott a szája. Előre lépett, el Tom mellett, és a tető legtávolabbi sarkához ment.

Maga előtt teljes Berlint belátta, a távolban még Fernsehturmot is, és ettől elmosolyodott. Egész életében a városban élt, mégsem látta még ilyen szögből.

Tökéletes nap volt, tiszta, kék éggel; előtte volt az egész város, ameddig csak ellátott; Tom álla pedig a vállán pihent.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide. - suttogta Bill édesen, Tom kezét keresve, majd amikor megtalálta, megszorította.

- Köszönöm, hogy eljöttél. - suttogta Tom válaszként. Megcsókolta Bill nyakát, és magában egy köszönömöt még hozzátett, bárki is küldte neki  Billt.
 

- Szóval csak fújjam? - kérdezte Bill, bizonytalanul Tomra nézve.
- Igen. Tényleg nem nehéz, tudod. Csak nyomd meg a tetejét.

Bill nagyon jól tudta, hogy Tom ki akarja figurázni, de annyira azért nem zavarta, hogy ideges is legyen emiatt.

- Így? - kérdezte ismét, óvatosan megnyomva a festékszóró tetejét, és meglepettségében hátraugrott, ahogy hirtelen sziszegni kezdett a doboz és festéket lövellt ki a falra. Ötlete sem volt, hogy mit csinál, és a tény, hogy Tom valahol a háttérben éppen rajta röhög, nem javított sokat a helyzetén. Ismét megnyomta a tetejét, és megint felugrott, ahogy hangokat adott ki a doboz, a festék pedig szanaszét repült.

Tom alig kapott levegőt, annyira röhögött Bill aranyos reakcióján.

Bill ekkor vesztette el a türelmét, és a lábával toporzékolva úgy fordult meg, int egy gyerek.
- Ne nevess, basszus! Nem annyira vicces!

Tom a könnyeit törölgetve nézett rá, és újabb nevetési hullám lett rajta úrrá, amint meglátta, hogy Bill az ajkát biggyesztette, teljesen komolyan, mint egy 3 éves kisgyerek, akinek nem teljesült az abszolút nem reális kívánsága.
- De, az. - mondta, amikor összegyűjtött magában annyi erőt, hogy válaszoljon. - Nem veszélyes, nem fog bántani.
Bill felemelte az orrát, és hátat fordított Tomnak, a falat bámulva.
- Tudom.

Tom teljesen elveszett a kis világában, amíg a szemben lévő falra festett. Egyedül Bill nevetésének imádnivaló hangja hozta vissza.
- Mi az? - kérdezte, de amint megfordult és meglátta amit Bill nézett, egyből becsukta a száját. Egy, vagy talán két másodpercre csendben maradt, majd ismét hangos nevetésbe tört ki, amikor Bill csillogó tekintetével találkozott az övé.

- Ember, ez nagyon szánalmas. - mondta Tom.
Bill a saját 'festményére' nézve, nem tudott mást tenni, csak bólintani.
- Mármint, nem tudtál semmi jobbat kitalálni?
Bill a fejét rázta, és mindkét kezét kétségbeesetten vetette a levegőbe.
- Mit mondhatnék? Eladom a festményeket, jó oka van, hogy miért nem én csinálom őket.
Tom ismét nevetni kezdett.
- És mindannyian nagyon hálásak is vagyunk ezért.
Bill hátatfordított a saját alkotásának, és közelebb ment Tomhoz. Próbált átnézni felette, hogy megnézze ő mit csinált.
- Szóval, te mire jutottál?

Tom elvigyorodott, és gyorsan megfordult, hogy odamenjen Billhez, és a vállait megragadva hátrébb vitte. Bill próbált tiltakozni, de nem tudott Tom szorításából kizárni. A következő pillanatban ismét ott állt annál a falnál, ahol az előbb festett.

Reménykedett, hogy a hátát nem fogja megfogni a festék, ahogy a falnak dőlt, de a gondolat hamar el is hagyta a fejét, amikor Tom hirtelen elengedte, és arrébb lépett, hogy láthassa a teljes festményét.

Valójában, nem is festmény volt, hanem egy írott szöveg. Bill elolvasta, aztán újraolvasta, és Tomra pillantott.

A raszta srác kicsit elpirult, és a padlót bámulta. Inkább belerúgott egy kavicsba, túlságosan izgult ahhoz, hogy Bill szemébe nézzen.

Amikor Bill ismét a graffitire nézett, hatalmas mosoly ült ki az arcára, a testében pedig hatalmas melegség áradt szét, és mélyen a mellkasában állt meg. Édes volt, gyerekes, és egyszerre szívmelengető.

Odalépett a fiatalabb férfihoz, és Bill megfogta Tom arcát, felemelve, hogy a szemébe nézhessen. Tom válaszért kutatva nézett egyik barna szemből a másikba, és lassan tudatosult benne, hogy Bill mit is akar mondani, szavak nélkül.

A távolságot bezárva maguk között, Bill lágyan megcsókolta Tomot. Nem húzódott el, az ajkaik még összeértek, amikor kimondta a szavakat, amiknek nem is lett volna szükséges elhangzaniuk.
- Igen, szeretnék.

Tom széles mosollyal az arcán nyúlt Bill felé. Megragadta a pólóját, és erővel magához rántotta, hogy egy kiéhezett csókkal válaszoljon. Bill teljesen megadta magát, és hagyta, hogy Tom át vegye az irányítást. Szenvedélyesen visszacsókolt, amíg a fiatalabb férfi kezei végigszántották a testét, próbálva annyira közel húzni, amennyire csak lehetett.

Vágyakozó kezek nyúltak előre kétségbeesetten, minden elérhető bőrfelület felé. Tom eltávolodott Bill ajkaitól, helyette pedig a nyakát támadta meg, hogy csókokkal és finom harapásokkal terítse be. Ahogy Tom a kulcscsontja felé közeledett, Bill hátrahajtotta a fejét, hogy a lehető legtöbb felületet nyújtsa Tomnak a nyakából; élvezte Tom leheletének, ajkainak és fogainak érzését a saját bőrén.

A kulcscsontjához érve, Tom óvatosan végignyalta, megízlelve Billt, amitől a férfinak a torkában is akadt a levegő egy pillanatra a meglepettségtől. Bill derekáról Tom lejjebb csúsztatta a kezeit, és finoman belemarkolt a fenekébe. Billnek ismét el akadt a lélegzete, majd rövid, szakadozott nyögések hagyták el a torkát. Tom olyan szorosan tapadt hozzá, olyan közel volt a testéhez, hogy Bill minden apró mozzanatát érezte.

Kicsit erősebben harapott Bill kulcscsontjába, majd Tom még közelebb húzta magához a férfit. A kezét továbbra sem vette el a fenekéről, és ahogy a növekvő erekciójuk egymásnak ütközött, a köztük lévő anyag pedig kellemesen súrolta a férfiasságukat, mindketten hangosan felnyögtek.

Többet akart, többre volt szüksége – Tom elindult, egészen addig, amíg Bill háta a falnak nem ütközött. Ismét visszatért Bill hívogató ajkaihoz, és lágyan megcsókolta, mire Bill erősen csókolt vissza; a nyelvpiercingje követelőzően tört be Tom szájába, kétségbeesett erővel megtámadva a nyelvét.

Tom ismét közelebb simult a másik férfihoz, amitől mindketten felnyögtek a csók közben, ezt érezvén pedig megismételte a mozdulatot, a csípőjét mozgatva, hogy fokozza a súrlódást. Bill próbált hátrálni, de Tom kezei túl erősen vájtak a csípőjébe, pont a nadrágja felett, így nem tudta kikerülni.

Tom felgyorsult, és ismételten hozzásimult a Billhez, aki pedig minden egyes alkalommal megfeszítette a hátát, remélve, hogy félúton találkozik Tommal. Ahogy az orgazmusuk közelgett, Tom beleharapott Bill alsó ajkába, Bill pedig a rasztái közé csúsztatta az ujjait, hogy még jobban érezhesse.

Tomnak egyre nehezebb volt tartania magát, ezért el kellett engednie Bill csípőjét, hogy megtámassza magát a falnál. Bill megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, amiért végre ő is szabadon mozoghatott. Mindketten tökéletes ritmusban mozogtak, az emiatt keletkező súrlódás pedig túl sok volt már nekik, hogy több másodpercnél tovább bírják.

Ahogy elértek a csúcsra, Bill csak egy fél szívveréssel Tom előtt, heves csókban találkoztak, lenyelve egymás nyögéseit, ahogy a lábaik remegtek alattuk. Bill úgy csimpaszkodott Tomba, mintha az élete függött volna tőle, Tom pedig a falnak dőlt támaszért, köztük Billel.

Levegőért kapkodva csókolták meg egymást fáradtan, ahogy fokozatosan magukhoz tértek. Amikor végül Tom elhúzódott a faltól, és ezzel együtt Billtől, erősen elpirult. Nem is emlékezett rá, hogy mikor volt utoljára, amikor mindössze ennyitől elment volna. Már ha egyáltalán volt valaha is ilyen.

A fiatalabb férfi zavarán elmosolyodva, Bill is elrugaszkodott a faltól, és újabb csókba vonta Tomot.

- Ez… - suttogta a szájába, majd egyenesen a szemébe nézett; azokba a gyönyörű, sötét barna szemekbe. - … kellemes volt.
Tom az ajkába harapott.
- Igen. – suttogta válaszként, a szeme pedig megcsillant a napfényben. Nagyon is kellemes.

- El sem tudom hinni. - ült le Tom, a hátát  falnak támasztva. Mélyen beleszívott a kezében lévő cigibe.

Bill lefeküdt, a fejét Tom ölébe hajtva. Ha Tomnak kényelmetlen is volt, nem mutatta ki, és ha Bill zavarba jött volna, hogy ilyen közel volt a feje Tom férfiasságához, nem mutatta ki.
- Hmm...

Tom kifújta a füstöt, és a sötéthajú szépségre nézett. Amint találkozott a tekintetük, mindketten elmosolyodtak.

- Hey. - mondta Tom egy kis idő után.
- Hey. - válaszolt Bill.

Tom felnézett, és ahogy újra elolvasta a graffitit, széles mosoly jelent meg az arcán. Már legalább tízszer elolvasta, és még mindig képtelen volt elhinni, hogy Bill tényleg igent mondott. Igazából, csak egy kis gyerekes hülyeség volt, nem számított arra, hogy bármi is lesz belőle, azt hitte, hogy majd csak nevetnek rajta egyet. Sosem hitte volna, hogy Bill komolyan fogja venni. A szavakat tátogva, oldalra döntötte a fejét, hogy újra elolvassa.

- Olvasd fel nekem! - kérte Bill halkan, miután Tom befejezte a cigijét, és arrébb dobta, hogy valahol pár emelettel alattuk landoljon.

Bill mosolygó arcára nézve, Tom remélte, hogy ismét válaszolni fog.
- Bill Kaulitz, - tette hozzá, majd a falra nézett. - Leszel a barátom?
Tom hangja szilárd volt, de a kezei remegtek, ahogy a szavakat felolvasta. Amikor lenézett, Bill lágy tekintetével találkozott.

- Igen, leszek. - felelte Bill. Soha, semmiben nem volt még ennyire biztos. Jobban akarta Tomot, mint bármit, vagy bárkit valaha, és most az övé volt. Még szélesebb lett volna a mosolya, ha lehetett volna, de ennél jobban már nem tudta széthúzni a száját. Bill felemelte a karját, és a nyakánál fogva magához húzta Tomot. Az ajkaik lágy csókban találkoztak, az örökkévalóság csendes ígéreteként.

Megjegyzés:

Az író ezt a részt részben saját tapasztalat alapján alkotta meg. A helyek tényleg léteznek, és ezért képeket is csatolt a fejezet végéhez.
Ide kattintva láthatjátok Teufelsberget.
Ide kattintva a padot az erdőben.
Ide kattintva lehet megnézni mit is jelent az, hogy mindent elvittek.
És végül ide kattintva pedig a kilátást lehet megnézni.
És tényleg illegális ott lenni. :)