Bill dörömbölést hallott az ajtaján, és vakon a telefonjáért nyúlt, hogy megnézze mennyi az idő. Hunyorogva nézte a képernyőt az álmos szemeivel. Reggel 8 volt.

Előző este egy rakás pizzával és egy láda sörrel zárkózott be a sötétkamrába. Előhívta a képeket, amiket aznap készített, és annyira izgatott volt az eredmény láttán, hogy a digitális képekkel is elkezdett foglalkozni, és neki állt szerkeszteni őket. Mire ágyba került, már hajnali 5 volt.

Amikor a kopogás újra megszólalt, Bill hangosan felnyögött. Kiszállt az ágyból, és szószerint odavonszolta magát az ajtóhoz. Kinyitotta az ajtót, és egy befont hajú férfi képével találkozott. A ruhái egy kicsit nagyobbnak tűntek, mint ami az eredeti mérete lett volna, bár illett hozzá. Bill egy pillanatra még a csokoládébarna szemeibe is belenézett, aztán csípőre tette a kezét, és szúrósan nézett rá. Tom Trümper volt az utolsó személy, akit Bill reggel 8-kor a lakása előtt akart látni.

- Mit keresel itt?

Mielőtt válaszolt volna, Tom tekintete egy pillanatra végigfutott Billen. Magas és vékony alakja volt, és mindössze egy szürke pizsamaalsót viselt. A rövid, fekete haja össze volt kócolva, és Tom látta rajta, hogy most ébredt csak fel. Tom megpróbált úgy nézni rá, hogy az ne legyen egyértelmű, de nehéz volt nem kiszúrni a piercinget a mellbimbójában, és a tetoválásokat a testén. Különösen azt a fekete csillagot, ami a nadrágja alól kandikált ki. Gyorsan összeszedte magát, és Bill szemébe nézett.

- Beszélni szeretnék erről a Time Magazine ügyről. Bejöhetnék? - kérdezte Tom.
- Nem, nem j9hetnél. Nem fogom megcsinálni, szóval semmi okom beengedni téged, hogy beszéljünk.
- Nézd, az amerikai nyarat fotózni alapötletében nagyon tetszik nekem, a projektet viszont nem akarják egyikünk nélkül sem elindítani. Ha te nemet mondasz, akkor az nekem is nemet jelent.
- Biztos vagyok benne, hogy találsz más munkát. - felelte Bill, karba tett kézzel.
- Miért viselkedsz ekkora picsaként?
- Mert egy beképzelt fasz vagy, aki idejön a házamba, a stúdiómba, és picsának nevesz; cserlbe pedig én is ugyanúgy fogok veled viselkedni.
- Mit ártottam neked valaha?
- Jelentéktelennek neveztél engem és a munkádat. Azt mondtad, és most idézem, 'A végén a képeid semmit sem fognak érni. Nem járulsz hozzá a világhoz semmi hasznossal; csak jelentéktelen képek, amire 6 hónapon belül már senki sem fog emlékezni.' - szavalta Bill emlékezetből, majd egyik szemöldökét felvonva várta a választ.
Tom végiggondolta, amit Bill mondott. Emlékezett rá, hogy már találkoztak, de arra nem, hogy ezt mondta volna.
- Hát, igaz. - felelte vállat vonva. - Kit érdekel, ha megörökítetted Jessica Simpson súlyvesztését, vagy ha te csinálhattad az első képeket 'Bradgalina' 20. gyerekéről? Ezek a dolgok a világ történelmében semmit sem fognak számítani.
- Hát, sajnálom, nem lehetünk mind Pulitzer Díjas fényképészek. Ha valami annyira jelentőset akart csinálni, akkor menj vissza Irakba vagy Afganisztánba.

Tom összerezzent Bill szavai hallatán, mintha fizikailag is hatással lett volna rá. Bill látta, hogy Tom arca lesápad, és a legzése is mintha lelassult volna. Bill azonnal észrevette a változást a viselkedésében.

- Be kéne jönnöd, nem kérsz egy pohár vizet? - kérdezte Bill, és Tom karjáért nyúlt, hogy segítsen neki.

Tom elhúzódott Bill érintésétől. A tekintete olyan távolinak tűnt, mielőtt visszanézett Billre, és úgy nézett ki, mintha épp most ébredt volna fel, próbálta elpislogni a ködöt.

Bill csak mereven állt, és Tomot nézte, nem tudván, hogy mit csináljon vele.

- Azt a vizet elfogadnám, ha még mindig áll. - mondta Tom félénken.
- Természetesen. Gyere, ülj csak le a kanapéra, mindjárt hozom.

Bill a kanapéhoz irányította Tomot, ügyelve arra, hogy ezúttal ne érjen hozzá. Elvette onnan a pólót, amit előző éjjel oda dobott le, és áthajította a hálószobájába. A cipői ott maradtak, szanaszét a kanapé előtt.

Tom nagyot huppant, ahogy leült, Bill pedig a konyhába ment, hogy a hűtőből elővegyen egy üveg vizet. Odanyújtotta Tomnak, aki jó nagyot kortyolt a vízből. Pár perccel később, Tom színe kezdett visszatérni, és a légzése is egyenletesebbé vált.

Tom körülnézett a szobában. Az asztalon egy üres pizzás dobozt látott, amiben néhány morzsa volt már csak, két üres sörösüveget, és egy üres skittles zacskót. A hozzá csatlakozó szobában egy L-alakú asztal volt, laptoppal , hatalmas nyomtatóval, fax géppel, fénymásolóval. Az első benyomása az volt, hogy Bill szemét-kaja imádó disznó, de rájött, hogyha ezt kimondja, az nem éppen előre lendíteni a céljában.

- Tudom, hogy nem vagyunk egymás kedvencei, de az a munka hatalmas tapasztalat lenne. Szeretnék valami jelentőset fényképezni a háborún kívül is.

- Nem mondok igent, de hajlandó vagyok találkozni veled és Josttal, hogy meghallgassam a részleteket, hogy mindent tisztázzunk, mielőtt egyértelmű választ adok. - sóhajtott Bill, az arcát dörzsölve.

- Megegyeztünk.