- Bill, Tom, örülök, hogy végül mindketten hajlandóak vagytok beszélni velem. - mondta David, miután mindkét férfival kezet rázott.

- Ja, nem kell kinyalni a seggünket, elég átbeszélni. - felelte Bill, helyetfoglalva a konferenciaterem asztalánál.

- Oké, akkor... az alapokat már tudjátok; a Time magazin azt akarja, hogy 8 héten át utazzátok körbe az Egyesült Államokat, és készítesetek olyan képeket, amelyek megmutatják milyen a nyár Amerikának. Kettőtöknek olyan különböző stílusa és nézőpontja van, hogy biztos csodálatosan dokumentálná az amerikai hagyományokat. Közben egy blogot is kéne vezetnetek, ahova hetente egy képet és egy kis leírást kellene hozzá posztolni, amit a magazinba is bele fognak rakni, hogy terjesszék a könyvet, ami utána meg fog jelenni. A könyvek bevételeiből 20%-ot fogtok kapni.
- Minden bevételből?
- Igen, mindenből.

- Mikor kéne kezdenünk? - szólalt meg Tom, most először, hogy a megbeszélés elkezdődött.
- Attól függ honnan tervezitek az útvonalat. Most hétfőn lesz az Emlékezés Napja, ami hagyományosan a nyár első napja, akkor lenne célszerű. Az útnak az első naptól számított 8 héttel később lesz vége.
- Hogy fog az egész lezajlani?
- Nos, kapni fogtok egy kocsit, méghozzá egy terepjárót, ami elég angy, hogy kényelmesen elférjetek benne a csomagokkal és a felszerelésetekkel. A fizetésen felül a magazin állja a benzinköltséget, és mindegyikőtök napi 50 dollárt fog kapni kajára és egyebekre, a hotelekre és egyéb szállásokra pedig 3000 dollárt kaptok.

- Mit mondtál, 3000 dollár? - kérdezte Bill hitetlenkedve.
- Igen. Nem az a lényeg, hogy egész nap hotelben legyetek, hanem hogy minél többet legyetek úton, és minél több helyre eljussatok. Lehettek majd hotelekben, de campingezni is-
Bill azonnal közbevágott, amint a camping szó elhangzott.
- Úgy nézek én ki, mint aki valaha is campingezni megy?! Te megőrültél.
- Nem azt mondtam, hogy verj sátrat és vállj eggyé a természettel. Campingezni lehet kabinokban, lakókocsikban is. - próbálta Jost védeni az ötletet.
- Sok család campingezik nyáron Bill, nem olyan nagy szám lakókocsiban lenni egy-két éjszakára. - szólt közbe Tom is. - Nekem semmi bajom nincs vele.
- Nem vagyok hajlandó sátorban aludni, és csak akkor vagyok hajlandó lakókocsiban lenni, ha van benne fürdőszoba angolvécével és árammal.
- Ezt már ti beszélitek meg. Az útvonal és a helyszínek teljesen rátok vannak bízva. Csak azt szeretnék, hogy az élet minden területéről készítsetek képeket. A részleteket megbeszélhetitek ti, aztán ha a magazin rábólint, csak mondanotok kell, hogy mikor akartok indulni.

- Őszintén szólva, nem tudom hogy akarom-e ezt csinálni. - mondta Bill, az asztalra nézve.
- Nem akarod, hogy a celebek képein kívül más munkád is ismerjék? Itt a lehetőség, hogy valami hasznosat is alkoss a világ számára. - próbálta győzködni Tom.
- Unom már, hogy a munkámat kritizálod. A képeimmel történetet akarok elmondani, nem számít, hogy mit fényképezek, és pontosan ezt is szoktam csinálni. Nincs szükségem állandó megerősítésre, veled ellentétben.
- De ez sokkal többet ajánl, és te is tudod, hogy meg fogod bánni, ha elengeded. - mondta Tom, karba tett kézzel.
- Már rég belementem volna, ha nem te lennél a másik. - morogta Bill az orra alatt.

A terem elcsendesült, amíg Bill a szerződést nézte maga előtt, Jost szavain gondolkozva. Végül felsóhajtott.
- Oké, benne vagyok. - mondta, és gyorsan odafirkantotta az aláírását a pontozott vonalra.

- Nagyszerű! - kiáltott fel Jost diadalittasan, és a papírokat odacsúsztatta Tomhoz, hogy ő is aláírhassa. - Még ma átküldöm nektek a szerződés másolatát, és intézem a kocsit. Ha valamelyikőtök beugrik az irodába, pár napon belül meg lesznek a bankkártyák is. 4 lesz összesen, egy 3000 dolláros a szállásra, kettő 2500 dolláros a kajára, és egy hitelkártya a benzinre. A számlákat mindenképp tartsátok majd meg.

- Akkor ez azt jelenti, hogy el kéne kezdenünk megtervezni az útvonalat? - nézett Bill Tomra.
- Igen, valószínűleg, kéne.
- Mit szólsz egy ebédhez? Éhen döglök.

Bill leparkolt a kis étterem előtt, ahova az ebédet megbeszélték. Szinte vele egyszerre szállt ki Tom a saját kocsijából, egy vékony laptop táskával a hóna alatt, amiből Bill tudta, hogy rögtön a munkával akar kezdeni.

Amikor odaértek az ajtóhoz, Bill észrevette, hogy Tom hátrébb lépett, hogy Bill nyissa ki az ajtót, utána pedig csak a lábával támasztotta meg, hogy bejusson.

Miután leültek, egy középkorú nő ment oda hozzájuk.

- Üdv, Shirley vagyok, én leszek a pincéretek. Kezdetnek ajánlhatok valamit inni?
- Igen, egy kólát kérnék, jég nélkül. - mosolygott rá Bill.
- Vizet citrommal, köszönöm.
- Természetesen. Egy pillanat és hozom.

Bill és Tom is csendben nézték az étlapot. Amikor Bill felnézett, látta, hogy Tom lejjebb húzta a pulcsijának az ujját, hogy betakarja a kezeit, és csak így fogta a menüt. Bill felvonta a szemöldökét.
- Emiatt aggódnom kéne?
- Hm, mi? - nézett fel Tom zavartan.
- Amikor bejöttünk az ajtó, most az étlap.. Fertőtleníteni fogod a poharat is, amikor kihozza?
- Oh, ez? Nem, csak nem szeretek olyan dolgokhoz hozzáérni, amiket nem szoktak letörölni. Ezek az étlapok valószínűleg azóta nem találkoztak fertőtlenítővel, amióta itt vannak.
- Ez csodás gondolat. - jegyezte meg Bill, de ha Tom hallotta is, nem volt ideje válaszolni, mert a pincérnő megérkezett a poharakkal.

- Szóval, szeretnétek rendelni, vagy szükségetek van még időre? - kérdezte Shirley udvariasan.
- Én kész vagyok. Egy sajtburgert kérek szépen, sültkrumplival és majonézzel. - mondta Bill, izgatott hangon.
- És neked? - fordult a nő Tomhoz.
- Vega burgert, és krumpli helyett inkább francia salátával.
- Rendben, pár perc és hozom!

Shirley elvette előlük az étlapokat, és elment az asztaltól. Tom abban a pillanatban már maga elé is vette a vékony táskáját, és elkezdte kipakolni a tartalmát: egy iPad, mellé egy jegyzetfüzet, hozzá a toll, és egy hatalmas térkép.

- Vegetáriánus vagy? - kérdezte Bill, amíg Tom bekapcsolta a gépeket.
- Igen, akkor hagytam abba a húsevést, amikor a tengerentúlon voltam, mert így egyszerűbb volt, de azóta egészségesebbnek is érzem magam. - felelte Tom, de látszólag nem akart ilyesmiről csevegni, mert már maga elé is vette a térképet, és témát váltott. - Szóval hol akarod kezdeni?

Meglepő módon az utazással kapcsolatban egész nagy egyetértés volt kettejük között. Megegyeztek, hogy mindenképp el kell menniük strandoló helyekre, de nem csak nagy városokba, hanem a kisebbekbe is; és hogy nem csak a peremterületeken kell körbemenni, hanem át Közép-Amerikán is. Ha az időt jól osztják be, az egész országot bejárhatják.

Amikor Shirley megérkezett az ebédjükkel, a munkát félrerakták. Nem sokat beszélgettek evés közben, de Tom végig undorodva nézte, ahogy Bill a sültkrumpliját mártogatja.
- Mindig így eszel?
- Igen, miért? - kérdezte, miután leöblítette a falatot a második pohár kólával.
- Oh, semmiért, csak szinte hallom ahogy az artériáid sírnak.
- Oké, szögezzünk le valamit, még mielőtt 8 héten át egy kocsiban kell együtt lennünk. Nem akarom hallani a kritizálásodat semmiről. Se az étkezési, se a tisztálkodási szokásaimról, se a hangomról, se a képeimről, semmiről. Megértetted?
- Nem ígérek semmit.
- Pedig jobban tennéd, még mielőtt felhívom Davidot, hogy meggondoltam magam. Nem vagyok hajlandó az egész út alatt azt hallgatni ahogy kritizálsz.
- Oké, rendben, rendben. Nem fogok semmit mondani azokkal kapcsolatban.
- Nagyszerű.

Amint befejezték az evést, Bill még rendelt egy csésze kávét, és egy nagy adag almáspitét fagyival. Tomnak nehezére esett visszafogni egy beszólást, de tartotta magát, és inkább visszavette maga elé a térképet.

Nem telt sok időbe, amíg sikerült is felvázolniuk az útvonalat, lejegyezve 1-2 konkrétabb helyszínt vagy eseményt, ahol meg szerettek volna állni. Megegyeztek, hogy többnyire spontán fogják megszervezni a dolgokat, de Tom javasolta, hogy a biztonság kedvéért legyen előre is foglalásuk néhány hotelben, és felajánlotta, hogy otthon majd szétnéz pár camping honlapján.

Amikor elindultak haza, Bill késztetést érzett, hogy arrébb álljon az ajtótól, csak hogy lássa Tom mit csinálna, de aztán rájött, hogy ha Tom nem csesztethet, akkor úgy fair, ha ő is visszafogja magát. Ám amikor kinyitotta az ajtót, eltűnődött, hogy vajon hány ember nyúlhatott előtte hozzá, és vajon az ő kezeik hol jártak azelőtt. A gondolattól kirázta a hideg.

- Fázol? - kérdezte Tom.
- Nem, csak most miattad beleképzeltem hányan nyúltak már hozzá ahhoz az ajtóhoz.
- Bocs. - nevetett Tom, majd ey tubus kézfertőtlenítőt nyújtott felé.
- Köszi.
- Nincs mit. Pénteken reggel 6-kor ott leszek a házad előtt, hogy felvegyelek. Korán kell indulnunk.
- De az még nagyon kegyetlen. Nem lehetne mondjuk délben indulni?
- Nem. Ha ki akarjuk kerülni a reggeli dugót, akkor 6-kor már indulnunk kell, szóval mire odaérek, te addigra már felkészültél rám, és stabilan állni fogsz.

Bill próbált nem nevetni, és profinak tűnni, de nem bírta elnyomni a mélyről jövő nevetését. Tom csak felvonta a szemöldökét, amikor tudatosult benne, hogy min is vigyorog.
- Bocs, bocs, tényleg. - mondta Bill, és próbálta visszatartani a lélegzetét, és komoly képet vágni, de ettől csak újra felnevetett. - Oké, tényleg sajnálom, kész leszek.

Tom csak megfordult, és a kocsija felé indult, egy vadi új Audi A1 felé. Bill egy pillanatig csodálta az autót, aztán megfordult, és beszállt a sajátjába, ami egy jóval visszafogottabb darab volt. Nézte, ahogy Tom kitolat a parkolóból, és elhajt, és közben fejben újra végigment a megbeszélteken.

- Mibe egyeztem én bele? - sóhajtott fel magának, aztán beindította a kocsiját, és elindult a stúdiójába.