Tom nem viccelt, amikor azt mondta, hogy 6-kor Bill házánál lesz. Bill éppen a táskáit vonszolta kifelé, amikor az ajtaja alig pár méterre tőle kinyílt.

- Na jó, azt hittem az ágyból kell majd, hogy kirángassalak. Menjünk. - mondta Tom, az ajtót a lábával támasztva, hogy Bill kijöhessen.
- Nem akarsz segíteni? - kérdezte Bill, félig mosolyogva, félig inkább grimaszolva, miközben az egyik nagyobb táskáját a vállára vette.
- Nem. Te pakoltad be, te cipeled. - mondta Tom, teljesen komolyan.

Bill sóhajtott, és tovább vonszolta a cuccait kifelé. Hangosan felnyögött, amikor a nap arcon csapta, miközben Tomot követte a hatalmas Escalade felé, ami a parkolóban állt. Amíg Tom kinyitotta a csomagtartót, addig Bill a két fontosabbat kivette a kpuacból. A hátsó ülésre rakta a kameratáskáját, amiben a digitális, a 35mm-es kamerája, és a lencséi voltak. A másik pedig, amit magával vitt ahogy az anyós ülésre bepattant, az a kézitáskája volt, amiben a pénztárcája, a mobilja, és egyéb nélkülözhetetlen dolgai voltak.

A kocsi tágas volt, és kényelmes a bőrborítású ülésekkel. Bill azonnal befészkelte magát, és már nyúlt is a biztonsági övért, amikor hirtelen ötlete támadt, és újra kinyitotta a kocsi ajtaját.
- Mire készülsz? - kérdezte Tom, ahogy becsusszant a kormány mögé.
- Csak eszembe jutott valami, egy pillanat és jövök.

Bill pár perccel később egy párnával és egy bolyhos takaróval a kezében mászott vissza a kocsiba, és ezúttal tényleg be is kapcsolta a biztonsági övet. A párnát a feje mögé rakta, és magára terítette a takarót, majd levette a napszemüvegét.

- Biztos vagy benne, hogy kész vagy? - kérdezte Tom szarkasztikusan.
- Meg tudnánk állni a Dunkin Donuts-nál, vagy a McDonalds-nál? Éhen halok, és egy kávé is jól jönne.
- Miért nem csináltád magadnak mielőtt eljöttünk?
- Mert negyed órája keltem fel. Még jó, hogy tegnap este bepakoltam, nem?

Tom csak a szemeit forgatta, majd előrefordult, és minden figyelmét arra irányította, hogy elinduljanak a parkolóból. Mindössze 5 percig mentek, amikor Bill már nem bírta tovább.

- Szóval ezt szoktad hallgatni, német hiphop?
- Igen. Miért, valami baj van bele?
- Úgy érted azt leszámítva, hogy nem tudok németül és nem szeretem a hiphopot? Nem, nincs.
- Akkor mit akarsz hallkadni? - kérdezte Tom, kétkedő oldalpillantást vetve Bill irányába.
- Hát, itt az iPod-om, berakhatjuk az egyik lejátszási listát. Elég sok minden van, pl. Kings of Leon, Aerosmith, Linkin Park... - sorolta Bill lelkesen.

Tom semmit nem mondott, ahogy tovább hajtott a Donkin Donuts autós kiszolgálója felé.
- Bemehetnénk? - kérdezte Bill, még mielőtt teljesen odaértek volna. - Szeretném látni a fánkokat, mielőtt választanék.
- És még te aggódtál az én szokásaim miatt. - sóhajtott Tom, majd megfordult, és a parkolóba vette az irányt.

Kiszálltak a kocsiból, a bejáratnál pedig Bill volt kedves és kinyitotta Tomnak az ajtót. Tom egy közepes kávét rendelt magának, és nézte, ahogy a pénztáros a poharába önti. Bill addig a fánkokat tanulmányozta.
- Tom, te is kérsz fánkot?
- Kösz nem, Bill.
Bill vállat vont, és visszafordult a pulthoz.
- Oké, egy extra nagy áfonyás kávét kérek dupla tejjel és tripla cukorral; egy kolbászos, tojásos, és sajtos bagelt, és 10 mogyorós fánkot. - döntötte végül el Bill. Ismét Tomhoz fordult. - Biztos nem kérsz fánkot? Kérhetek neked is pluszba. Ugye nem vagy allergiás a mogyoróra?
- Nem, Bill, nem vagyok allergiás a mogyoróra, de nem kérek fánkot. - mondta Tom, és már indult is az ajtó felé, hogy ott várja meg Billt. Távolról még hallotta, hogy Bill még 5 mogyorós fánkot hozzáadott a rendeléshez, és 5 porcukrosat is, hátha Tom meggondolja magát.

Tom csak nevetni tudott ezen, még annak ellenére is, hogy ideges volt, amiért ilyen sokáig tartott elindulni. Hallotta, hogy Bill megköszöni a pénztárosnak, majd elindult felé. Tom a vállával kinyitotta az ajtót, majd a lábával megtartotta azt, várva, hogy Bill is kijöjjön. A keze tele volt kávéval és fánkos dobozokkal, zacskókkal. Odakint Tom készségesen kinyitotta neki a kocsi ajtaját, majd megkerülte a kocsit, és magának is kinyitotta az ajtót. Bemászott, és várt Billre, aki még mindig csak a nyitott ajtót bámulta.

- Nem szállsz be? - kérdezte Tom.
- Öm... igen, én csak... igen.

Tom megvárta, amíg Bill beszáll a kocsiba, beköti magát. Közben a dobozokkal és a zacskókkal a térdén egyensúlyozott.

- Biztos kész vagy? Most legalább 3 órán át nem fogunk megállni. Már így is túl sok időt elpazaroltunk, be kell hoznunk.
- Igen, teljesen kész vagyok.
- Nagyszerű. - mondta Tom, elindította a kocsit, és elindultak végül a parkolóból.

Annak ellenére, hogy később indultak, végül sikerült megúszniuk a dugót. Az első fő céljük Arizona, és a Grand Canyon volt, közben viszont megálltak az LA-től nagyjából másfél órára lévő long Beachen.

Bill út közben nem egyszer ajánlgatta még a fánkokat Tomnak, egészen addig, amíg azon kapta magát, hogy már az összeset megette.

Amikor megérkeztek a strandra, Tom parkolóhelyet keresett, majd megállt.

- Egy óra elég lesz neked, hogy csinálj pár képet? - kérdezte.
- Biztos. Itt találkozunk a kocsinál?
- Igen. Vigyél pár nyomtatványt is, hátha kell. - emlékeztette Tom Billt.

David mondta nekik, hogy mindenkitől engedélyt kell írni a fényképek felhasználására, akik egyénileg szerepelnek a képeken. Egyedül akkor nem volt erre szükség, ha az arcuk takarásban, árnyékban van csak rajta, vagy ha csoportban vannak; de ha szemből látszanak, és felismerhetőek, akkor mindenképp írásos engedélyt kell kérni.

A két férfi kiszállt a kocsiból, a kamerájukkal együtt, és külön utakon indultak el, hogy kép témák után kutassanak.

Bill céltalanul indult el a strandon, de előtte levette a cipőjét, hogy érezhesse a talpa alatt a homokot. Nem kellett sokáig mennie, meg is pillantott egy 50-es éveiben lévő nőt, aki egy nyugágyon ülve figyelt egy kislányt, aki a vízben játszott. Bill elmosolyodott, és felemelte a kamerát, hogy a szaladgáló, nevetgélő lányt megörökítse. Fodros rózsaszín fürdőruha volt rajta, hozzá illő úszósapkával. Többször is elesett, amikor próbálta kikerülni a habzó hullámokat, és nagy loccsanással elesett, de csak nevetett, ahogy a víz végigmosta a hasát. Billnek szerencséje volt, a fények mind az ő oldalán álltak. Ismét elmosolyodott, majd odament a nőhöz.

- Imádnivaló. Mennyi idős?
- Most töltötte be a hatot. Imádja a vizet és a homokot, megpróbálom minél többször elhozni ide. Minden héten nálam van pár napot, amíg az anyja, a menyem dolgozik.
- Hát, ennél tökéletesebb napot nem is választhatott volna strandolásra.

Bill ott állt, és beszélgetett még a nővel felületes dolgokról, mint pl. az időjárás, majd megkérdezte, hogy beleegyezne-e, hogy az unokájáról készült képeket felhasználja. A nő készségesen beleegyezett, Bill pedig megígérte, hogy majd elküldi neki a fotókat.

Ezt követően folytatja az útját a parton. Éppen két sirályt fényképezett, ahogy egy eldobott hotdog felett verekedtek, amikor meglátta Tomot, ahogy pár méterrel arrébb a szörfösöket fényképezte. A hullámok pont ideálisak voltak a deszkásoknak, szép számmal voltak is a vízben. Bill közelebb ment, és készített pár képet Tomról, ahogy a parton mozgott, próbálva megtalálni a legjobb szöget, hogy megörökítse a szörfösöket.

Bill csipogást hallott a zsebében, ami jelezte, hogy az ideje letelt. Beállította az ébresztőjét, mert tudta, hogy ha késik, Tom valószínűleg nem nézné jó szemmel. Elindult hát vissza a kocsihoz, és hamarabb oda is ért, mint Tom, ezért odament az egyik büféhez, és vett egy hatalmas pohár kólát. Nem is volt benne biztos, hogy a kicsiban lévő pohártartóba be fog férni.

A bolttól pár méterrel arrébb ekkor észrevett valamit, amitől felcsillant a szeme. Közelebb ment a géphez, hogy megbizonyosodjon, és igaza is volt: egy érme présgép volt az. Gyorsan benyúlt a zsebébe, és 3 pennyt halászott ki. Amikor felnézett, a gép tetején meglátott egy negyediket is.
- Aki keres, az talál. - kapta fel gyorsan, majd két pennyt berakott a gépbe, majd két 25 centest is, hogy elindíthassa. Meghúzta a kart, és az üvegen át látta, ahogy a két érme végiggurul a szerkezeten, és amikor kijött alul, a strandról egy kép volt rajta. Amikor kivette, a másik két pennyt és újabb két 25 centest is bedobott, és újra végignézte a folyamatot.

Amikor visszaért a kocsihoz, Tom még nem volt ott, de Bill látta, hogy már elindult felé a strandról. Addig is, nekitámaszkodott a járműnek, a hatalmas poharát a motorháztetőre rakta, és újra végignézte a képeket, amiket készített. Imádta a kislányról készült digitális képeket, és alig várta, hogy előhívhassa a hagyományos filmre készülteket.

Amikor Tom megérkezett a kocsihoz, egy gombnyomással kinyitotta az ajtókat, és Billhez szólt.
- Kellett volna még egy kis idő, vagy kész vagy?
- Kész vagyok. Csináltam pár nagyon jó képet egy kislányról. - mondta, majd a szívószálba jó nagyot szívott.
- Igen, láttalak messziről. Jól sikerültek?
- Nagyon, szerintem az első blogbejegyzésemnél fel is használom az egyiket. Nagyon aranyos volt.
- Remek. Akkor szerintem mehetünk is tovább Arzonába. - mondta Tom, majd beugrott a vezető ülésbe.
- Mehetünk! Oh, várj, hoztam neked valamit. - nyúlt a zsebébe Bill, és kivette az egyik préselt érmét, majd Tom kezébe nyomta.
- Ez de jó! Mi ez?
- Egy préselt penny. Illetve, két penny, de tudod.
- Nem, nem tudom. Sosem láttam még ilyet, kösz. - mondta Tom, őszinte mosollyal. Bill viszonozta, majd ő is bemászott a helyére, és becsatolta az övét.
- Kiválaszthatod a zenét, ha akarod, de nincs éneklés! - jelentette ki Tom.

Bill izgatottan csapta össze a kezeit, és kihalászta a táskájából az iPodját, majd összedugta a kábelekkel. De az öröme nem tartott sokáig, alig egy óra múlva már azt hitte sikítani fog a csendtől.

- Egész úton nem fogunk beszélni? - nézett Tomra.
- Nincs semmi különleges mondanivalóm.
- Nem kell különlegesek lennie, csak nem bírom a csöndet.
- Oké, ömm... - erőltette meg az agyát Tom, hogy valami értelmes témát keressen. - LA-ben nőttél fel?
- Igen, születésemtől fogva. És te?
- Én Németországban születtem, de még nagyon kicsi koromban ideköltöztünk, szóval nem is emlékszem, hogy ott éltünk.
Bill kíváncsian nézett rá.
- Mennyi idős vagy, Tom?
- 26.
- Tényleg? Én is. Vannak testvéreid?
- Nem, csak én. - felelte Tom röviden. A hangjából hallatszódott, hogy nem igazán érdekli a beszélgetés.
- Nekem van egy nővérem. - nézett Bill Tomra, egy újabb kérdésre várva. Tom érezte, hogy Bill nézi, és félig felé fordult.
- Mi van? - kérdezte Tom.
- Kérdezz újat.
- Mikor döntötted el, hogy fotózással akarsz foglalkozni?
- Amikor 9 éves voltam, az apám vett nekem egy ilyen baromi drága fényképezőgépet a szülinapomra. Mindig nevetségesen drága ajándékokat küldött, mert azt hitte, ezzel jóvá teszi, hogy sosincs ott. Hát, nem tette jóvá. Mindenesetre, megvette nekem ezt a gépet, ami eleinte egyáltalán nem érdekelt, de amikor anyukám azt mondta úgy se tudom használni, akkor csak azért is elkezdtem, és egy rakás szörnyű, homályos képet csináltam. Frusztráló volt, de elszánt voltam, még annak ellenére is, hogy az anyukám ki volt akadva, amiért annyit kellett fizetni az előhívatásra. Aztán egy nap, sikerült egy nagyon jó képet csinálnom arról, ahogy a kutyám a vizet rázta le a bundájáról. Azt hittem, hogy ugyanolyan elmosódott lesz, mint az összes többi, de amikor előhívattuk a képeket, akkor láttam, hogy tökéletes lett, látszottak a vízcseppek is, ahogy repültek a bundájárül. Amikor megláttam milyen jó lett, egyből tudtam, hogy egész életemben ezt akarom csinálni. - mosolygott Bill az első képeinek gondolatán. Nem dobta ki egyiket se, még mindig megvoltak a szekrényében, egy dobozban. Kivéve a kutyájáról készült képet, azt bekereteztette, és ki is rakta a stúdiója falára.

- És veled mi a helyzet? Gondoltad volna valaha, hogy Pulitzert fogsz nyerni a képeidért?
- Nem, őszintén mondom, sosem hittem volna hogy tényleg megtörténhet.
- Nagyon sok képedet láttam, és el sem tudom képzelni, hogy háborús zónában fényképezzek. Nem féltél?
Tom nem válaszolt, de Bill látta, hogy megszorította a kormányt, olyan erősen, hogy elfehéredtek az ujjai.
- Tom? - kérdezte, de nem mondott semmit. Újra elismételte a nevét, ekkor kapott csak választ.
- Nem akarok erről beszélni. Itt lefordulok, jó? Tudnál egy darabig vezetni?
- Igen, persze. - csatolta ki Bill az övét egyből, amíg Tom lehúzódott az autópályáról. A hátsóülésre mászott, amíg Tom az anyós ülésre ült, aztán előre kúszott a kormány mögé. Tomra nézett, akinek az arca jóval sápadtabbnak tűnt, ezért a táskájáért nyúlt, és kivett egy üveg vizet. Tom hálásan elfogadta, és erősen összezsorította a szemeit, a jobb karjával eltakarva.

Bill aggódva nézte egy pillanatig, majd beindította a kocsit, és visszament a forgalomba. Perceken át csendben haladtak, majd Bill megkérdezte Tomot, hogy szeretne-e megállni a következő benzinkútnál. A férfi csak bólintott, fenntartva a csendet. A tenyerét visszaemelte a szeméhez, és remegve fújta ki a levegőt.

A következő benzinkút alig 5 mérföldre volt tőlük, és Bill hálás is volt ezért. Nem tudta, hogy Tom rosszul lesz-e, de nem szerette volna a kocsiban megtudni. Amint leparkolt a kocsival, Tom már ki is nyitotta az ajtót, és elsietett a járműtől. Bill nem látta, hogy hova ment, ezért bezárta a kocsit, és a mosdó felé indult.

Visszaúton vett magának valami kaját is, pár perc múlva pedig visszament a kocsihoz. Tom még mindig nem volt ott, de nem tudta, hogy induljon-e el megkeresni, vagy adjon inkább neki pár percet, hogy egyedül lehessen. Bill körülnézett a parkolóban, és végül ki is szúrta őt. A betonút mellett néhány fa volt - ott ült Tom egy padon, az arcát a karjába temetve az egyik faasztalon.

10 percen át bámulta őt Bill. Már épp készült volna odamenni hozzá, amikor Tom végül felállt, megitta a maradék vizét, az üveget kidobta, majd felnézett. Billel találkozott a tekintete. Zsebre vágta a kezét, és elindult a kocsihoz.

- Tudnál tovább vezetni? - kérdezte Tom, amikor elérte Billt.
- Persze.
- Köszi.

Tom kinyitotta az ajtót, és beugrott a kocsiba. Becsapta az ajtót, és ezzel nem is hagyott alkalmat Billnek, hogy feltegye a kérdéseket, amik szép számmal összegyűltek ebben a közel fél órában.

Bill tudta, hogy valami nem stimmel, de azt is tudta, Tom arckifejezése alapján, hogy nem akar róla beszélni. Még ha bele is pusztul a találgatásokba, akkor sem akarta kockáztatni, hogy még jobban felzaklatja Tomot már az első napon. Inkább a nyelvére harapott hát, bekapcsolta a GPS-t, és elindította a kocsit.