- Szóval, pontosan hol is vagyunk? – kérdezte Bill óvatosan. Amióta csak kiléptek a metróból, teljesen elveszettnek érezte magát. A saját városa volt, egész életében itt élt, Tomnak mégis sikerült azt éreztetnie vele, hogy csak egy kibaszott turista.

- Mindjárt otthon. – felelte Tom, és gyengéden megsimogatta Bill kezét, amit mindvégig erősen fogott, vakító mosolyt villantva felé.

Billt teljesen meglepte ezzel, nem számított arra, hogy Tom haza fogja vinni a közeljövőben, vagy egyáltalán bármikor is. Körbenézett, és egyáltalán nem érezte magát odaillőnek. Hozzászokott a felsőosztálybeli élethez, mindig is a legjobb dolgok vették körül, ez a környék pedig ijesztően idegen volt számára. Az épületek bármelyik pillanatban széteshettek volna, csodával határos módon mégis álltak; a földön pedig mindenhol szemét volt. Az emberek is úgy néztek ki, mintha épp egy kukából másztak volna elő; de amikor Bill újra átgondolta ezt, rájött, hogy lehetséges, hogy ez pontosan így is történt. Az ott lévők többnyire olajos hordók körül gyűltek össze, amiben tűz lobogott, vagy pedig kisebb csoportokban ültek, hangosan ittak és beszélgettek.

Ezt nevezte Tom otthonnak? Bill fel sem mert nézni. Részben azért, mert félt, hogy a tekintete találkozik valakiével, részben pedig azért, mert nagyon, nagyon kívülállónak érezte magát.

Befordultak egy sarkon, el a furcsa emberektől, és egy szinte üres, keskeny utcán mentek végig, amit magas épületek árnyékoltak be mindkét oldalról. Bill az egyik karjával átölelte magát, és eltűnődött, hogy vajon mit gondolt volna erről a helyről még mielőtt megismerte Tomot. Valószínűleg már rég menekülne, és próbálna a lehető legtávolabb maradni, de most, most valahogy úgy érezte, hogy még a kényelmetlen tényezők ellenére is van ebben a helyben valami. Valami, amit nem is igazán tudott megfogalmazni, mégis vonzotta az a veszélyérzet, amit magával hordozott.

Jobban megszorította Tom kezét, és közelebb húzódott hozzá. Melegséget és erőt keresett, vágyott arra a védelemre és kényelemre, amit már a puszta jelenléte megadott neki. Amikor Tommal volt, tudta, hogy semmi sem bánthatja. Tom semmiképp nem hagyta volna, hogy bárki is megközelítse, vagy hogy bármi is történjen vele. Tommal biztonságban volt, és ez volt a legjobb dolog, amit valaha is érzett.

Már majdnem az utca végére értek, amikor Tom hirtelen átrángatta a túloldalra, egy sötét épülethez. A festék nagy darabokban hullott le a falról, a faablakkeretek el voltak rohadva, és majdnem kiestek a helyükről. Az ablakok nagy része be volt fedve belülről vagy újságpapírral, vagy sötét szemeteszsákokkal, vagy pedig le voltak zárva odaszögelt falécekkel. Az ablakok közül sok ki volt törve, volt amelyikben nem is volt üveg. Összességében, nem volt egy túl csalogató hely, és annak, hogy bemenjen, Bill már csak a gondolatába is beleremegett. A bejárati ajtó sem volt sokkal jobb állapotban, mint az ablakok, révén hogy látszólag már csak a szentlélek tartotta a keretben, és félig folyton nyitva is volt.

Tom durván belökte az ajtót, és kinyújtotta a kezét, hogy Bill léphessen be előbb. Ő megrázta a fejét, jelezve, hogy jobban örülne, ha Tom menne előre. Szomorúan elmosolyodott, és vállat vont, majd Tom belépett, maga után húzva Billt.

Még mindig fogták egymás kezét, és Bill ennek örült is. Amíg érezte, hogy Tom ott van vele, addig biztonságban is érezte magát, és tudta, hogy nem lesz baj. Mély levegőt vett, és szorosan követte Tomot, a sötétségbe.

A lépcsőházban nem volt fény, és amikor meg kellett mászniuk néhány lépcsőfokot, Bill kétszer is majdnem elesett. Tom figyelmeztette, hogy lépcsők jönnek, de mivel nem látta őket, az információ nem sokat számított.

De nem mentek sokáig, csak egy fél emeletnyit a földszinttől. Tom elővett valamit, amit Bill kulcsnak nézett, de hamar rájött, hogy nem az ajtó zárát nyitotta ki, hanem egy lakatot. Miután a lakattal végzett, belökte az ajtót.

Beléptek az apró lakásba, Billnek pedig elállt a lélegzete. Szinte üres volt, leszámítva pár régi bútordaraboz. A falakon és a padlón nem volt semmi, a két félig nyitott ajtón át pedig egy teljesen sötét, és egy tompa fénnyel bevilágított szobát lehetett látni. Bekukucskált az ajtó nélküli kereten jobbra, és egy nappalit látott, egy apró konyhával. Kicsi volt, üres, és szinte teljesen elhagyatottnak tűnt - de legalább tisztának. Ahogy a napfény besütött a koszos ablakokon át, volt egy kis otthonos érzete, és Bill felbátorodva lépett be, végigszemlélve a szobát.

Tom mögötte maradt, a sötét előszobában. Nagyon sokat tépelődött ezen, hogy hozza-e el Billt ide vagy sem, de végül úgy döntött, hogy Billnek tudnia kell. Az utóbbi időben volt egy ilyen fura késztetés benne, hogy mindent megosszon Billel. Mindent, a mindennapi dolgoktól kezdve, a reményeiig, és az álmaiig. Azt akarta, hogy Bill megismerje az igazi énjét, ami a festékszóró mögött állt, ami a nagy ruhái alatt rejtőzött, amit általában senki sem látott. Azt akarta, hogy Bill mindent lásson.

- Szóval, mit gondolsz? – kérdezte Tom egy kis idő után. A sötéthajú férfi nem szólt egy szót sem, csak csodálkozva sétált körbe a kis helyiségben.
- Nem rossz. – válaszolta Bill habozva. Nem tudta hogyan fogalmazza meg az ellentétes érzéseit. Olyan otthonos volt, de ugyanakkor, egyáltalán nem. Amikor találkozott a rasztahajú tekintetével, látta, hogy Tom oldalra dönti a fejét, és türelmesen várja a folytatás. – Sokkal jobb, mint amire számítottam, őszintén szólva. – mondta játékos mosollyal az ajkain. – Igazából egy kicsit azt hittem, hogy egy szemétdombon élsz.

Tom nevetése töltötte be a szobát, a hang egyből visszapattant a csupasz falakról.
- Ha egy évvel ezelőtt láttál volna, nem tévedtél volna olyan nagyot. – mondta vigyorogva. Bill egy pillanatra zavartnak tűnt, és szomorú kifejezés uralkodott el az arcán. Tom egyből megbánta a szavait. – Na de akkor, - szólalt meg, remélve, hogy eltereli Bill figyelmét. – Szeretnéd látni a szobám?

Igazából nem volt túl sok látnivaló ott sem, de azt akarta, hogy Bill valami másra gondoljon. Tom nem akarta, hogy sajnálja, azt meg pláne nem, hogy kiakadjon miatta. Őszintén szólva, Tom nem gondolta olyan rossznak, hogy hajléktalan volt; egész jól megvolt vele; de beszélni azért nem nagyon szeretett róla. Kemény volt az utcán élni.

- Van saját szobád? – kérdezte Bill, közelebb lépve hozzá.
- Aham. – mondta Tom, és büszkén mosolyogva mutatott az ajtaja felé.
- Wow. – folytatta Bill. – És én meg azt gondoltam, hogy legalább 6 másik pasival kuporogtok ugyanabban a szekrényben. – mosolygott, a nyelve hegyét pedig kidugta a fogai között.

Tom undorodva felnyögött a gondolat hallatán, majd közelebb ment hozzá, durván megragadta Billt, és szenvedélyesen megcsókolta. Elszánt hévvel támadta meg a nyelvpiercingjét, és egészen addig nem is eresztette, amíg már mindketten levegőért kapkodtak. Amikor a fejét elhúzta, még mindig közel maradt, és a másik férfi arcába lihegett, úgy vigyorogva mint egy idióta.
- Az tetszene, nem? Mocskos kis fantáziád van, napsugár.

Bill elmosolyodott a becenéven, kicsit talán el is pirult. Egyáltalán nem úgy értette, de nem állt szándékában ezt Tomnak is elmondani. Kicsit tetszett neki, hogy mocskosabb-fantáziájúnak tűnt, mint amilyen valójában. Általában megsértődött, ha valaki perverznek hívta, de amikor Tomról volt szó, már megtanulta, hogy 1-1 ilyen megjegyzés nagyon is feltüzelte. Kicsit furcsa volt, tényleg, de Bill úgy sejtette, hogy ezektől Tom egyből „a lényegre” gondol, és rögtön kettejüket képzeli oda. És azt már Bill egyáltalán nem bánta.

Tom ismét megfogta Bill kezét, és kinyitotta a szobája ajtaját. Örült, hogy a nap sütött odakint, mert ahogy a finom fény betöltötte a helyiséget, valahogy otthonosabban nézett ki, mint amilyen valójában volt. Kintről tompán nevetgélő emberek hangja szűrődött be a vékony üvegen át.

- Szóval ez lenne az? – kérdezte Bill, remélve hogy nem hangzott lekicsinylően.
- Igen. Tudom, hogy nem sok, de legalább az enyém. – vont vállat Tom.
Bill bólintott, és lágyan rámosolygott.
- Tetszik, olyan otthonos. De leginkább az tetszik, hogy elhoztál ide. Nem számítottam rá.
Tom lenézett az összefont ujjaikra, és elmosolyodott.
- Hát, én már voltam a te lakásodban párszor, szóval arra gondoltam, hogy így fair, tudod. Oh, és szerettem volna bemutatni Andit. – nézett fel, és félig elvigyorodott. – Kár, hogy nincs itthon.

- Hol van? – kérdezte Bill, kicsit csalódottan. Szeretett volna találkozni Tom lakótársával már egy ideje. Akárhányszor szóba került, Tom szemében mindig megjelent egyfajta lágy kifejezés, és Billt akaratlanul is elkapta egy kis féltékenység. Annyira egyértelmű volt, hogy Tom nagyon is törődött a másik férfival, és Bill kíváncsi volt. Mégis milyen volt a kapcsolatuk?

Tom vállat vont, és eltűnődött a kérdésen.
- Igazából, nem tudom. Általában itthon van, amikor nem dolgozik, és biztos vagyok benne, hogy ma nem dolgozik. De hát, sosem tudhatom, a beosztása nincs kőbe vésve, elég sokat változik.
Ha teljesen őszinte akart lenni magával, Tom egy kicsit aggódott. Sosem szerette, amikor Andreas bejelentés nélkül lépett le. Tudta, hogy ha teljesen ki akarja élvezni a Billel töltött időt, akkor mindenképp meg kell nyugodnia emiatt, ezért úgy döntött felhívja a barátját.
- Szerintem megcsörgetem. – mondta, a homlokát ráncolva, és kiment a konyhába. Bepötyögte Andreas számát, és várta, hogy a szőke felvegye.

Bill követte Tomot, de ő megállt az ajtóban, a keretnek támaszkodva, karba tett kézzel. Úgy tűnt, Tom nagyon aggódott. Amíg csörgött a telefon, végig az ajkait rágta idegesen, de amikor Andreas felvette, egyből felragyogott az arca. Nem sokat beszélgettek, de az idő alatt Bill azzal szórakoztatta magát, hogy Tom változó arckifejezését tanulmányozta, és próbált nem figyelni arra amit mond.

Először úgy tűnt, megkönnyebbült, talán mert Andreas felvette, vagy talán azért amit mondott. Aztán az arckifejezése inkább meglepetté vált, mintha valami hírt kapott volna. Bill úgy sejtette, hogy a másik férfi holléte lehet a téma; aztán Tom hirtelen ledöbbent, mintha Andi kinyomta volna a telefont. Tom elkerekedett szemekkel bámulta a telefonját, mintha azt várta volna, hogy életre keljen, de úgy tűnt nem kívánta elég erősen. Amikor semmi nem történt másodpercekkel később sem, lassan Billhez fordult, és tehetetlenül felsóhajtott.

- Lerakta.
- Rájöttem. – vágott át a szobán Bill, és finoman megsimogatta Tom fejét, azt üzenve, hogy nem lesz gond. Tom játékosan félrelökte a karját, és bele is pirult, amiért úgy lett kezelve, mint egy gyerek. Tudta, hogy Bill jóval idősebb nála, de nem szerette magát kicsinek és hülyének érezni a közelében.
- Szóval, hol van? – kérdezte Bill. Volt elég kedves, és nem tett megjegyzést Tom zavartságára.
- Úgy tűnik Michaelnél. – felelte, aztán hamar rájött, hogy ez Billnek nem sokat árulhatott el. – Andi meleg, tudod, és nem rég volt ez a kis incidens… - abbahagyta a mondatot, nem tudta hogyan mondhatná ezt el Billnek. Nem akarta felzaklatni, ezért kecsesen átsuhant azon részek felett, hogy Andreas prostituált, bedrogozták, és majdnem megerőszakolták. – Mindegy, van ez a pasi, Michael, aki egyszer megmentette, és azóta elég sokat vannak együtt. Szerintem Andi beleszeretett.

Bill bólintott, és eltűnődött a hallottakon. Szóval Andreas meleg? Akkor mi volt közte és Tom között? Összejöttek aztán úgy döntöttek, hogy inkább csak barátok maradnak? Vagy ez teljesen jelentéktelen tény volt, és az eleje óta csak barátok voltak? Nagyon sok kérdése lett volna, de nem merte őket feltenni.
- Értem. – mondta helyettük, és kicsit elhúzta az utolsó szótagot, amitől a rasztának teljesen egyértelművé vált, hogy igazából nem értette, és teljesen össze volt zavarodva.

- Nincs köztünk semmi. – mondta Tom hirtelen, meglepve Billt. A fejében olvasott, vagy mi?
- És soha nem is volt. – folytatta. – Ő olyan nekem, mintha a testvérem lenne.

Billnek csak erre a megerősítésre volt szüksége, és lágyan elmosolyodott. Bizonytalanul közelebb lépett Tomhoz. A fejét teljesen tisztára mosta a megkönnyebbülés.
- Ennek örülök. – mondta, bár nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt-e kimondani az utóbbi szót.
Tom visszamosolygott rá, és ő is közelebb lépett.
- Nincs senki, csak te. – mondta halk és lágy hangon.

Billnek végigfutott a hideg a hátán, kicsit bele is remegett. Az egyik kezét bizonytalanul felemelte, és az ujjait finoman végigsimította Tom karján. A köztük lévő elektromosság kellemes bizsergéssel töltötte el minden egyes érintéssel.

Tom észrevette Bill bizonytalanságát, de nem akart mozdulni. Azt akarta, hogy Bill irányítsa a pillanatot, szüksége volt rá. Az eddigi fizikai kapcsolataik során, már ha lehet őket annak nevezni, többnyire Tom vezetett. Bill mindig félénk volt, amikor egymáshoz értek, vagy csókolóztak; még az olyan egyszerű gesztustól is elpirult, mint egy kézfogás.

Felbátorodva, Bill bezárta a köztük lévő távolságot, a saját felforrósodott testét pedig Tomhoz préselte. Ijesztő volt számára, ilyen nyíltnak lenni, és abszolút nem érezte magát otthon a helyzetben. Mégis - akarta. Kellett neki.

Tom hatását még mindig csodálattal nézte. Már a legeleje óta, Tom képes volt a szimpla nézésével elgyengíteni. Azok a sötét, barna szemek, amik olyan végtelenek voltak, hogy Bill az egész univerzumot látta bennük. Tom tekintete hipnotikus volt, és amint találkozott Bill félénk szemeivel, egyből kirázta őt a hideg.

Bill kifújta a levegőt, amiről észre sem vette, hogy bent tartott, és az egyik kezével végigsimította Tom mellkasát, a vékony ujjakkal a kidolgozott izmokat. Bill lélegzete forró volt Tom arcán, a fiatalabb férfi szemei pedig lecsukódtak elveszve Bill érintésében.

Bill mindenével megrészegítette. A lélegzetével, a férfias illatával, a lágy érintésével… Ahogy egyszerre érezte mindezt, Tom olyan magaslatba került, hogy alig bírta irányítani magát. Kirázta a hideg, amikor Bill egyik ujját beakasztotta az övébe, és lehetetlenül közel húzta magához. A mellkasuk összeért, a leheletüket pedig érezték, ahogy egymásnak csapódott az ajkaik között, ahogy az orruk is egymáshoz ért. Bill mozdulatlan maradt, próbálta összekaparni a legutolsó csepp bátorságot, hogy az ajkaikat összeérintse egy vággyal teli csókban, és szégyentelenül ágyba vezesse Tomot.

Csendben imádkozva, hogy Billnek lesz hozzá bátorsága, Tom csak várt.

Amikor a feszültség köztük már elviselhetetlenül sok volt, Bill megtette. Az ajkaik fájdalmas csókban ütköztek, Tom pedig majdnem hanyatt esett tőle. De amint észhez kapott, Tom is kiéhezetten visszacsókolt, majd határozottan megragadta a sötét hajú csípőjét, és elkezdte előre tolni. Bill majdnem megbotlott, ahogy Tom elindult, de esélye sem volt elesni, Tom annyira szorosan tartotta.

Amikor Bill hagyta, hogy az ösztönei eluralkodjanak rajta, már nem tudta megmondani, hogy Tom tolja, vagy ő húzza. A falnak ütköztek, Bill pedig meglepetten felkiáltott, amitől a raszta belenevetett a csókba.

Lassan Tom elvette a kezeit Bill csípőjéről, és a pólója alá csúsztatta, egészen a vékony mellkasáig. Ahogy a durva ujjai hozzáértek a mellbimbójához, Bill felnyögött, és beleharapott Tom alsóajkába, amitől ő felnyögött, egyszerre a fájdalom és az élvezet hatására.

Az adrenalin végigfutott a testén, és Bill kezei hirtelen önálló életre keltek. Megtalálták Tom pólójának az alját, durván felhúzták, és ügyetlenül, egy kis segítséggel végül levették.

Tom lerúgta a cipőjét, ezzel párhuzamosan pedig próbálta Billt megszabadítani a pólójától. Mindkettejük karja beakadt a ruhákba, és a csókok is lassították a folyamatot - semmi kecsesség nem volt a vetkőzésben, de mindkettejüket a vágy vezérelte, így egyikük sem foglalkozott ezzel. Csak a hőmérséklet változására figyeltek fel, ahogy a csupasz mellkasok összeütközött, és az égető érzéstől mindketten levegőért kapkodtak.

- Gyere. – suttogta Tom, és bevezette a szobájába, ahol mindketten a matracára dőltek. Valahogy Bill került alulra, és hangosan nyögött, amikor Tom hozzásimult. Kemény volt, mindketten azok voltak, és az érintkezéssel járó meglepetéstől Bill kétségbeesetten karmolt Tom hátába. Akarta őt, nagyon akarta, de nem tudta hogyan kérje.

Elhagyva a férfi duzzadt ajkait, Tom végigcsókolta Bill állkapcsának és nyakának vonalát, elidőzve a kulcscsontjánál, egészen a piercinggel átszúrt mellbimbójáig. Lassan végignyalta a nyelvével, majd finoman beleharapott, amitől Bill minden porcikája libabőrös lett. Tom elmosolyodott magának, és a fogaival kicsit megemelte az ezüst karikát, amitől Bill hangosan felkiáltott. Az ujjait Tom rasztái közé csúsztatta, végigkarmolta a koponyáját, Tom pedig felnyögött. Bill lehunyt szemmel emelte meg a hátát, a mellkasa pedig ismét találkozott Tom ajkaival, amitől elégedetten felsóhajtott.

Az egyik keze végigszaladt Bill oldalán, végig a derekán, le a combjáig. Ahogy elindult visszafelé, megakadt a lábai között, és végigsimította Bill merevedését. Bill levegőért kapott, és amikor kipattantak a szemei, Tom sötét tekintetével találkozott. Egy hangtalan kérdés volt, amire Bill csak egy rövid bólintással válaszolt.

Tom elmosolyodott, egy utolsó csókot nyomott a kulcscsontjára, és felemelkedett, el Billtől. Ahogy Tom felállt, a másik férfi üresen bámult utána, de csak egy sokatsejtető kacsintást kapott cserébe.

Tom nem sűrűn örült Andi üzletének, de azért néha voltak előnyei. A cuccai között hamar megtalálta amit keresett, majd visszament a saját szobájába. Bill félig csukott szemekkel bámult rá, Tom pedig egy pillanatot rászánt hogy megcsodálja a látványt, majd elvigyorodott, amitől Bill újra elpirult.

Letérdelt, majd visszamászott Billhez, és a lábai között foglalt helyett. Lehajolt, és egy hosszú csókot nyomott Bill szívére, az ujjai pedig a nadrágjának gombjai felé vándoroltak. Bill félénken elmosolyodott, és segített neki azzal, hogy csábítóan megemelte a csípőjét.

Amikor visszadőlt, Tom álmodozó pillantásokkal csodálta az alatta lévő meztelen testet. Bill nagyot nyelt, és zavartan az ajkába harapott. Nem volt hozzászokva, hogy ennyire kitárulkozzon, de valahogy ez is felpörgette, és még jobban felizgatta. Tomnak mindig ilyen hatása volt rá.

- Gyönyörű. – mondta Tom halkan, és végigsimította Bill combjának belső részét.
Bill zavarában eltakarta az arcát a karjával, és csak akkor moccant meg, amikor ismét meghallotta Tom hangját, ekkor kicsit közelebbről.
- Ne bújj el, Bill. – csókolta meg a karját lágyan, majd eltolta. A tekintetük találkozott. – Azt akarom, hogy nézz rám.
Óvatosan elmosolyodott, majd Bill megcsókolta a barátját, a körmeit ismét belevájva a férfi rasztái közé, és közelebb húzta.

Amíg Bill nyelve utat tört Tom szájába, amitől a fiatalabb férfi kicsit fel is nyögött, Tom keze ismét Bill lábai között volt, és erősen megragadta a lüktető erekcióját. Az idősebb férfi felkiáltott a meglepetéstől.

Tom határozottan mozgatta a kezét fel-le Billen, közben végig durva és kiéhezett csókokkal támadva őt, egészen addig, amíg Bill már csak remegni volt képes alatta. Vágyakozva nyöszörgött, amitől Tom kétségbeesetten nyögött fel. Közelebb akarta Bilt.

Nem volt benne biztos, hogy kérés nélkül meg fogja kapni amit akar, ezért Bill végül úgy döntött kimondja. Ez nem az a pillanat volt, amikor vissza kell fognia magát, hanem amikor előre kell lépni, és nyíltnak lenni.
- Kérlek. – szólalt fel Bill, de a hangja alig volt több suttogásnál.

Tom mégis kristály tisztán hallotta, mintha csak üvöltötte volna. A kezeivel maguk körül tapogatózott, amíg meg nem találta amit keresett, aztán Tom megcsókolta Billt még egyszer, és újra térdre emelkedett, az előző pozíciójába.

Meglepve a rasztát, Bill is követte őt, Tom gombjaiért nyúlt, és szinte széttépte őket. Gondolkodás nélkül elkezdte lehúzni a nadrágját, Tom pedig készségesen segített neki, hogy megszabuljon a maradék ruhadaraboktól is.

Amikor ismét szemtől szembe találták magukat, mindketten teljesen meztelenül, Bill korábbi énje ismét visszatért, és erőteljesen elvörösödött. Tom odahajolt hozzá, és megcsókolta, közben pedig visszalökte az ágyra. Bill örömmel engedelmeskedett, Tom testmelegét megérezve azonnal sikerült újra ellazulnia. Mindketten akarták, nem kellett volna annyit aggódnia.

Egy kupak kattanása ijesztette meg, és ahogy megérezte Tom síkosítóval bekent ujjait végigszántani a férfiasságától kezdve a nyílásáig, mély levegőt vett, és várt. Igen, persze, hogy félt, de ez Tom volt, Bill pedig jobban bízott benne, mint bárkiben.

Az első ujj volt a legrosszabb, erre hamar rájött, az érzés még túl idegen volt neki. Próbált ellazulni, amennyire csak lehetséges, a második ujjait pedig már könnyedebben fogadta, ahogy Tom óvatosan tágítani kezdte. Tom is nehézkesen vette a levegőt felette, a nyakát és a mellkasát pedig mindvégig lágy csókokkal borította. Bill szemei végig csukva voltak, és lassacskán kezdte is felfogni, hogy mi is történik. Ahogy Tom harmadik ujját is megérezte, az ajkába harapott, és Tom nevét sziszegte. Többet akart, Tomot akarta.

Több jelre már nem is volt szüksége, Tom gyorsan megkereste az óvszert, amit pár perccel korábban hozott be a szobába, sietősen kinyitotta a csomagot, és könnyedén végiggörgette a saját péniszén. Nagyon kemény volt, már Bill meztelen testének puszta látványától is majdnem elment. Biztos volt benne, hogy nem fogja sokáig bírni, de meg akarta próbálni, Billért. Miután bevonta a férfiasságát, megfogta, és Bill nyílásához vezette, amíg az idősebb férfi szégyentelenül széttárta neki a lábait. Már egyáltalán nem érdekelte mit illik és mit nem.

Tom leereszkedett Bill testére, és mindketten felnyögtek. Bill belevájta a hosszú körmeit Tom hátába, aztán eszébe jutott, hogy vajon ez fájt-e neki, de nem volt túl sok ideje ezen tűnődni, Tom ugyanis ekkor a csípőjét előrelökte, és az összes gondolata a lent zajló dolgokra terelődött. Forróságot érzett, és fájdalmat, de ugyanakkor élvezetet is, és ahogy kinyitotta a szemét, hogy Tom komoly tekintetével találkozzon, úgy érezte ismét beleszeretett.

Tom visszatartotta a levegőt, amíg teljesen belemélyedt Billbe. Amint megtette, megállt, kinyitotta a szemét, és Bill ködös tekintetével találkozott. Elmosolyodott, és összeérintette az ajkaikat, majd szinte teljesen kihúzta magát, lenyelve Bill csendes kiáltását.

Ahogy Tom felvett egy egyenletes ritmust, Bill nézte, ahogy az izmai megfeszültek minden egyes lökésnél. Elképzelte Tom arcát, a csukott szemeit, és a kicsit nyitott száját. Az izzadtság megcsillant a homlokán, és lassan végigfutott az arcán, benedvesítve a bőrét. Olyan gyönyörű volt, Bill el is mosolyodott, aztán abban a pillanatban hangosan felnyögött, mert Tom valami nagyon finomat talált el benne.

Ettől fogva a véletlenül felfedezett pontot megcélozva, Tom megragadta Bill merevedését, és a lökésekkel azonos tempóban fel-le mozgatta rajta a kezét, fokozatosan begyorsulva.

Bill levegőért kapkodott, és Tom hajába csimpaszkodva húzta magához a fejét, hogy megcsókolja, miközben elért a csúcsra. Ahogy forrón a hasukra élvezett, Tom nevét nyögte. A másik férfinak kellett még pár lökés, amitől még inkább elhúzta Bill orgazmusát, aki már így is fájdalmasan csimpaszkodott belé, de alig pár másodperccel később olyan erővel ment el, hogy biztos volt benne, hogy csillagokat látott.

- Köszönöm. – nyögte Tom elfojtott hangon, miután fáradtan omlott a barátjára. Bill ezt hallva csak nevetett alatta. Tom egy pillanatra elhúzódott, hogy megszabaduljon az óvszertől, majd vissza is gördült Billhez, hogy a végtagjait köré fonhassa.

A sötéthajú férfi elmosolyodott, és egy puszit nyomott Tom orrára.
- Nem. – dorombolta. – Én köszönöm.

- Szóval, mennyi ideig fogsz itt maradni? – kérdezte Bill bizonytalanul, hogy egyáltalán szabad-e ilyesmit mondania.
- Hogy érted? – kérdezte Tom rekedtes hangon, még mindig csukott szemmel.
- Úgy, hogy nem maradhatsz itt örökre, nem? Bármelyik pillanatban kidobhatnak innen.

Tom felsóhajtott. Billnek igaza volt, természetesen, csak próbált nem gondolni erre. Szerette ezt a helyet, és nem akart elköltözni. Mégis, valószínűleg előbb-utóbb úgy is meg kell majd tennie.
- Nem tudom. Azt hiszem maradok amíg ki nem rúgnak. Talán egy hét, talán csak egy év múlva, nem igazán számít. Maradok, amíg nem muszáj mennem.

Bill bólintott magának, bár tudta, hogy Tom nem látja, csak a mozdulatot érezheti a vállánál.
- És utána mi lesz? – simította végig a mellkasát gondolkodás közben.

Tom kinyitotta a szemeit, elfordította a fejét, és fáradt szemekkel nézett Bill szemeibe.
- Majd az idő megmondja.
Nem tudott valódi válaszokkal szolgálni Billnek, mert nem igazán akarta ténylegesen tudomásul venni, a lehetőséget, hogy kidobhatják az otthonából.
- Berlinben fogsz maradni? – kérdezte végül Bill. Visszatartotta a levegőt, fontolgatva, hogy feltegye-e a kérdést vagy sem, de végül muszáj volt, nem bírta magában tartani.

Egy mosoly jelent meg Tom arcán, ahogy megértette hova akar Bill kilyukadni ezekkel a kérdésekkel.

- Sosem megyek el a városból, legalábbis addig nem, amíg van okom maradni.
Bill az ajkába harapott, és próbálta visszafogni a spontán vigyorát, közben pedig Tom nyakába temette az arcát.
- És most van okod?

Válasz helyett Tom az oldalára gördült, amivel együtt Billt is hanyatt lökte. Elvigyorodott, és Bill feje fölé hajolt. Az ajkaihoz közeledve halkan suttogta, hogy „igen”, a következő pillanatban pedig nem csak a lélegzetük ért össze, hanem már az ajkaik is, egy éhes csókban. Az ujjaival lágyan a férfi állkapcsát cirógatta, majd végigsimította a nyakát, és lassan a válla, majd a karja vonalát. Végül a csípőcsontján állt meg a keze, ahol emlékezetből végighúzta az ujjait a csillagalakú tetoválás körvonalain.

Bill halkan felnyögött, és a karjait körbefonta Tom nyaka körül, ezzel közelebb húzva őt. Ahogy a csupasz mellkasuk összeért, a hirtelen meleg érzéstől a torkában akadt a lélegzete.
- Tom… - suttogta a csókba, remélve, hogy csak ennyi fog kelleni.

Tom hamar felfogta az üzenetet, és nevetve elhúzódott a férfitól, amitől Bill nyöszörgő hangot adott ki és az ajkát biggyesztette. Nem azt kérte, hogy menjen el, hanem közelebb akarta. Az édes reakció láttán Tom felvonta a szemöldökét, és csak hogy húzza az idegeit, őrjítően lassan nyalta végig az alsó ajkát, a végén pedig a piercingjével kezdett játszani.

Bill szemei odatapadtak az ajkaihoz, érezni akarta azt a piercinget, ahogy a szájába nyomódik. Annyira lefoglalta, ahogy tátott szájjal bámulta Tom nyelvét, hogy észre sem vette, hogy Tom abbahagyta a tetoválásának cirógatását, és elemelte a kezét a csípőjétől. Nem vette észre, egészen addig, amíg hirtelen meg nem érezte, ahogy ugyanaz a kéz hozzáért a növekvő erekciójához, és hangos nyögés hagyta el az ajkait.

Diadalittasan vigyorgott Tom, ahogy Bill hátravetette a fejét az élvezettől, teljesen felfedve a nyakát; majd megtámadta az elé kiterített bőrfelületet. Igen, mindenképp volt kedve egy második menethez.