Amikor másnap reggel Bill felébredt, az egész nyaka görcsben volt, amiért végig görnyednie kellett, hogy valahogy elférjen az ő méretéhez képest igencsak apró kanapén. Amikor visszagondolt az előző estére, a Tom iránt érzett düh ismét kezdett felgyülemleni benne. Átnézett az ágy felett, és látta, hogy rendbe volt téve, Tom pedig nem volt benne.

- Ki ágyaz be egy hotelben? – tűnődött Bill hangosan.
Magához vette a telefonját, hogy megnézze az időt. 8:30 volt. Gyorsan végigfutott a telefonszámok között, amíg meg nem találta a nevet, amit keresett. Megnyomta a gombot, és három csöngést kellett végighallgatnia, amíg fel nem vette.

- Bill, mit tehetek érted?
- Ki akarok szállni. Meggondoltam magam; én ezt nem tudom végigcsinálni.
- Sajnálom Bill, de szerződésünk van, végig kell csinálnod.
- Nézd, David, 4 napja írtam alá, a szerződés nem lehet olyan szigorú, hogy ilyen hamar nem szállhatok ki belőle. Mindent vissza fogok fizetni, de ez a férfi megőrjít, és most már jobban gyűlölöm, mint amikor elkezdtük.
- Sajnálom, de semmit nem tudok kezdeni ezzel. Benne vagy, a végéig.
- És ha szimplán elmegyek?
- Akkor be fognak perelni, amiért megszegted a szerződést. Valószínűleg elég csúnya törés lenne a karrieredben.
- Ah. – kiáltott fel fájdalmasan, és pont abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Tom sétált be, két kávés pohárral, és egy papírzacskóval a kezében.
- Ennek még nincs vége, hívom az ügyvédem. – suttogta a telefonba, és gyorsan megszakította a hívást.

- Reggelt. – mondta Tom egy gyors mosollyal, az egyik kávés poharat pedig Billnek nyújtotta. – Áfonyás kávé, dupla tej, tripla cukor.
- Megjegyezted hogy iszom a kávét? – kérdezte Bill, meglepődve, kicsit talán lesokkolva.
- Igen, és hoztam abból a kolbászos valamiből is. Siess és öltözz, majd a kocsiban ehetsz. Lefoglaltam egy sötétkamrát, hogy elő tudjunk hívni pár képet. Arra gondoltam, hogy amíg te bent vagy, addig én csinálok pár képet, aztán majd fordítva. Szóval hajrá-hajrá, hogy 3-ra visszaérjünk kijelentkezni, különben még egy éjszakát ki kell fizetnünk.
- Öm… - felelte Bill zavartan, mert nem is találta a szavakat. Végül nem is mondott semmit, csak felkelt, és egyenesen a fürdőbe ment.

Bill gyorsan felöltözött, és kisminkelte magát. Az utóbbi pár napban nem sokat viselt, és már kezdte hiányolni. Amikor kijött a fürdőből, Tom a kanapén ült. A takarót, amit Bill használt, összehajtotta, és a párnára rakta.

- Kész vagy? – kérdezte, és felállt.
- Igen, csak még összeszedem a gépeim.

Bill gyorsan ellenőrizte a táskáját, hogy mindene megvan-e. A zsebébe rakta a telefonját és az iratait a bankkártyájával, és megragadta a kávét. Tom odaadta neki a papírzacskót, miközben a lift felé haladtak. Amikor Bill belenézett, észrevette, hogy Tom hozott neki egy mogyorós fánkot is. Teljesen le volt döbbenve, hogy Tom ilyen előrelátó volt.

- Kösz a reggelit. – mondta Bill halkan, ahogy megnyomta a lift gombját.
- Nincs mit, amúgy is elmentem volna kávéért. – felelte Tom, és belépett a liftbe. – Bocs, hogy tegnap este úgy neked estem, de tényleg nem akarok beszélni róla, oké?
- Igen, én is bocs.

A sötétkamrához való úton mindketten csendben voltak: Bill a reggelijével, Tom pedig az eligazodással volt elfoglalva. Amint odaértek, megegyeztek, hogy először Bill megy be, és 3 órát kap, aztán cserélnek, és Tom fog bemenni.

Bill a telefonja óráját nézte, a gyomra pedig korgott. Még mindig volt egy jó 45 perce, amíg Tom visszaért váltani. Épp amikor visszarakta a mobilt a zsebébe, rezegni és csörögni kezdett.

- Tom, mizujs?
- Mindjárt indulok vissza. Vigyek neked valamit ebédre, vagy majd veszel egyedül miután megérkeztem?
- Hova fogsz bemenni?
- Ahova csak akarod, elég rugalmas vagyok.
Bill irányíthatatlan nevetésbe kezdett, a vonal másik végén pedig Tom felsóhajtott.
- Nagyon egyoldalúan gondolkozol, Bill. Most gondolkodj a gyomroddal. Mit kérsz ebédre?
Amikor Bill végül képes volt visszafognia magát, válaszolt.
- McDonald’s-ba akkor, légyszi. 10 chicken nugget, nagy krumpli, nagy kóla, és egy almáspite.
- Csak ennyi? – kérdezte Tom szarkasztikusan.
- Egy vaníliás turmix. – tette hozzá Bill.
- A kóla helyett?
- Nem, a kóla mellé.
Tom konkrétan beleremegett a gondolatba.
- Oké, hamarosan ott leszek.

Tom az utolsó 30 percét azzal töltötte, hogy a városban autókázott, érdekes dolgok után kutatva, amit lefotózhatna, még mielőtt Billel váltják egymást. Pár képet sikerült készítenie, de igazán semmi nem mozgatta meg. Utah elég nagy bukkanó volt számára.

Tom leparkolt az épület előtt, ahol a sötétkamra volt. Megragadta a kameráját, és bezárta a kocsit. A bérelt szoba ajtaján kopogott, de tudta, hogyha bemenne, akkor Bill összes képét elrontaná, ezért türelmesen várt, hogy Bill válaszoljon.

Pár perccel később, Bill ki is nyitotta az ajtót, és a McDonalds-os zacskóra mosolygott, ami Tom kezében volt.
- Ha ott eszünk azoknál a padoknál, az jó? – kérdezte Bill, egy piknikasztalra mutatva, pár méterrel arrébb.
- Öm… igen, csak hozok törlőkendőt a kocsiból. – nyújtotta Tom a zacskót és az italokat Billnek, majd az autóhoz ment. Bill csak nevetett rajta, és elindult az asztalhoz, amire az előbb mutatott. Hamar csatlakozott hozzá Tom is, de mielőtt leült volna, gondosan letörölte az asztalt és a padot is.

Bill elkezdte a kaját, amit Tom hozott neki, kipakolni maga előtt. A hatalmas zacskóban maradt egy dobozban saláta, egy kis üveg tej, és egy alma volt.
- Csak ennyit rendeltél? – kérdezte Bill felvont szemöldökkel, ahogy odanyújtotta neki a kajákat.
- Igen. A vega burgerekre nincs kereslet, ezért ide nem szállítják őket.
- Ez lehet, hogy hülye kérdés, de szeretsz vegetáriánus lenni? – kérdezte Bill, az egyik csirkefalatkát a tejfölös szószba mártva, amit Tom a BBQ és a mézes mustáros szósz mellé hozott.
- Így volt a legegyszerűbb, mert folyamat utaznom kellett a világban, és így nem kellett az eltérő kulturális szokásokat figyelnem. Könnyebb nem enni húst, és így nem is kell amiatt aggódnom, hogy megsértek-e valakit.
- Nekem hiányozna a hús. – mondta Bill, bizonyítékképen pedig egy újabb csirkefalatkáért nyúlt, ezúttal a BBQ szószba mártotta, és lassan rágta, kiélvezve az ízét. Tom felnevetett, Bill pedig felvont szemöldökkel várta a magyarázatot.
- Mi olyan vicces?
- Istenem, el sem hiszem, hogy már most leoltasz. Azt mondtad hiányozna a hús!
- Na ki gondolkozik egyoldalúan? – mosolyodott el Bill. - Nem úgy értettem. A hamburgerekre, a steakre, és a csirkefalatkákra gondoltam.
- Jó, oké. – zárta le Tom a témát, és végre kipakolta a saját ebédjét is.

Amíg ettek, végig beszélgettek, ismerkedtek, és Tom csak akkor vette észre mennyire elszaladt az idő, amikor az órájára nézett.
- Jobb lenne, ha mennénk; nekem elő kell hívni pár képet, neked meg fotóznod kéne.
- Oké, akkor majd jövök. – mondta Bill, és elvette Tom kezéből a kocsikulcsot.
Összeszedték maguk után a szemetet, Tom pedig indult is a sötétkamrába.

Ahogy látta Bill felakasztott képeit száradni, Tom nem bírta megállni, hogy ne vessen egy pillantást rájuk. Pár percet rászánt, hogy tanulmányozza őket, és megállapította, hogy Bill nagyon is jól kihasználta a természetes fényt minden képében, és olyan szögből fotózott, ami mindegyiken tökéletesen kiemelte a témát. Észrevette, hogy az egyik képen ő is rajta volt. Még a strandon készült az első nap, éppen a szörfösöket próbálta lekapni. Egy hatalmas pálmafa árnyéka takarta el a föld nagyrészét, ahol Tom az optimális szöget próbálta megtalálni a saját képéhez, de a fa felett a napsugarak áttörtek, és fokozatosan elhalványult az árnyék is a földön. Eltűnődött, hogy vajon Bill ilyennek látja-e őt…

Tom elfordult a szárítótól, és elkezdte a saját vegyszereit összeönteni.

Bill a gépével a nyakában sétált körbe, a járókelőket és a helyet figyelve. Kellemes kis környék volt, kertekkel, játszótérrel, iskolával, és egy „Ogden Közösségi Központ” feliratú épülettel.

Hirtelen az iskolai csengő hangját hallotta meg, és abban a pillanatban már fordult is az iskola felé, kamerát bekészítve. Egy pillanat sem kellett, az ajtók szó szerint kivágódtak, és sikítozva rohantak ki a gyerekek.

Bill képet csinált kép után, gyorsan kattintgatott, ahogy a gyerekek mentek el az iskolából. Néhányan szinte menekültek az ajtóktól, mások izgatottan szaladtak, megint mások pedig szomorúan ölelkeztek, búcsúzkodtak egymástól. El tudta képzelni, hogy néhányuk majd táborba fog menni, vagy családi vakációra, és hogy mennyire fognak hiányozni az osztálytársaik a nyár alatt.

Bill készített pár képet egy idősebb nőről, ahogy a közösségi kertben gazolt. Csodálatos arca volt, Bill mindenképp le szertte volna szemből is fotózni. Beszélgetni kezdett vele, és meggyőzte, hogy úgymond pózoljon egy zöld locsoló kannával. Bill megköszönte, hogy aláírta a beleegyező nyilatkozatot, és elkérte a címét, hogy az út végén majd elküldhesse neki a képet.

Megnézte az órát, és észrevette, hogy 10 perc múlva ott kell lennie Tomért. Gyorsan visszaszaladt a kocsihoz, és elindult a sötétkamra felé.

Az ajtó résnyire nyitva volt, ami alapján Bill megállapította, hogy Tom már kész van, és nyugodtan bemehet. Köszöntek egymásnak, Bll pedig rögtön össze is szedte a képeit, és portfólióba rendezte. Vetettek egy gyors pillantást még a szobára, hogy biztos ne hagyjanak ott semmit, és indultak vissza a hotelbe kijelentkezni.

- Tudnál most te vezetni? – kérdezte Tom, amíg a hatalmas autóhoz mentek vissza.
- Persze! – ugrott be Bill a vezető ülésbe. – Colorado, jövünk!