A nyújtózkodó Bill egy macskára emlékeztette Tomot, és a gondolaton fel is nevetett, miközben megbökte az oldalát, teljesen tönkretéve a pillanatot. Bill hangosan nyafogott, és az ajkát biggyesztette, majd széles vigyor jelent meg az arcán, és közelebb bújt Tomhoz.

- Szóval akkor, mondja csak, Mr. Trümper, mit kell tennem, hogy elérjem, hogy nekem fessen?
A hivatalos stílus miatt a szemeit forgatta Tom, és felhorkant, ahogy Bill hatalmas szemeibe nézett.
- Attól függ mennyire akarod. – felelte szemtelenül, és a feje fölött elnyújtotta mindkét karját, aminek következtében megemelte a mellkasát, Bill fejét pedig akaratlanul is félrelökte. Bill ezért cserébe megbökte Tom oldalát az orrával, amitől a fiatalabb férfi kicsit arrébb is ugrott.
- Nagyon. – felelte végül, majd felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Hamar észrevette, hogy Tom elpirult. Bill nevetve a Tom bordáit fedő vékony bőrbe harapott, a raszta pedig felsikoltott.

A röhögőgörcstől, ami perceken át tartott Billnél, Tom csak még zavartabb lett, és még vörösebb, mint pár pillanattal korábban. Ő sosem sikított, soha! Most hogy mégis megtette, ráadásul az összes élő ember közül pont Bill előtt, egyenesen megalázó volt.

Amikor végre megtalálta az erőt, hogy összeszedje magát, és már csak vigyorgott a pironkodó barátjára, Tom még mindig nem volt elragadtatva. Bill úgy döntött, inkább nem tesz megjegyzést rá, helyette inkább megköszörülte a torkát, és komoly arcot vágott.

- De komolyan mondtam, Tom. Kiállítanám a munkád, ha festenél nekem. Nagyon tehetséges vagy, és szégyen, hogy még csak meg sem próbálsz vele kezdeni valamit.
Tom sóhajtott, és a fejét csóválta.
- Nem tudhatod, Bill. Alig láttál valamit a munkáimból. Arról nem is beszélve, hogy még soha nem próbáltam kisméretben csinálni. – magyarázta, majd mielőtt Bill megszólalhatott volna, folytatta. - És egyébként sem a pénzért csinálom, hanem mert szeretem.
Bill megértette, amit Tom mondott, tényleg, de nem értette, hogy a kettő hogy zárja ki egymást.
- Mi a rossz abban, ha pénzt keresel azzal, amit szeretsz csinálni? Nem ezt csináljuk mindannyian, így vagy úgy? – rázta a fejét, könyörögve nézve Tomra. – Kérlek, legalább gondold végig. Ha másért nem is, értem?
- Majd gondolkozok rajta.

- Hé, Andi, érdekelne a véleményed valamiről. – szólt oda Tom a szőkének, aki épp akkor ment el az ajtaja előtt.

Tom egész reggel a szobájában bújkált a gitárjával, teljesen elveszve a gondolataiban. Andreas órák óta csak járkált a lakásban, és minden szarba belekezdett, ami csak eszébe jutott, hogy a gyomrában lévő pillangókat lenyugtassa. Randija volt aznap, igazi randija, és biztos volt benne, hogy el fogja cseszni.

- Hmm…? – szólt vissza. Nem igazán figyelt, de Tom a nevét mondta, ezért sejtette, hogy valamit akar. Bedugta a fejét a félig nyitott ajtón, és kérdőn nézett a barátjára. Ahogy végignézett a szobában, egyből új feladatot talált, amivel lefoglalhatja magát, Tom szobája ugyanis teljesen rendetlen volt; Andreas ezért el is kezdte felszedegetni a szanaszét lévő cuccokat.

A raszta furán nézett rá, azon tűnődve, hogy mi a fene jött rá a barátjára. Andi utált takarítani. De nem foglalkozott ezzel túlzottan, ennél fontosabb dolgok jártak a fejében.

- Szerinted lehetnék művész? Mármint, úgy igazából? – harapdálta az ajkait, a gitáron pedig céltalanul pengette a húrokat. Andreas hirtelen megállt, és kérdő pillantásokat vetett a barátja felé.
- Miért?
Ez elég nagy újítás volt Tom gondolkozásmódjában, és Andreas sejtette is, hogy mi, vagyis inkább ki hatására kezdett a karrierépítésben gondolkozni.
- Nem tudom. Csak gondolkoztam… - motyogta Tom, de tudta, hogy Andreas átlát ezen.
- Jóóóóó! – felelte a szőke széles vigyorral. Hát persze hogy nem vette be.
- Rendben! – adta be Tom a derekát, bár ott kezdődött, hogy nem is értette miért nem akarta egyből elmondani az igazat. Már akkor egyértelmű volt, hogy nem fogja tudni eltitkolni, amikor kinyitotta a száját. – Csak Bill mondta, hogy próbálhatnék valami kisebbet is csinálni. Azt mondta, hogy akkor szeretné kiállítani.
Andreasnak leesett az álla, és egyből elfelejtette, hogy Tom cuccai ott vannak a kezében, és azokat is leejtette. Nagy huppanással ért a földre, Tom pedig csúnyán nézett rá.
- Te át akarsz baszni!
- Öm, nem? – próbálkozott Tom, azon agyalva, hogy Andi miért volt ilyen meglepett. Elvégre is, Bill a barátja volt, elég nyilvánvaló volt, hogy felfogja ajánlani a segítségét.
- Tom, ez fantasztikus! – kiáltotta Andreas, és a karjait a levegőbe repítve, mivel nem igazán tudta mit csináljon velük.
- Az?
Persze, nagyszerű ajánlat volt, de Andi miért volt olyan izgatott?
Andreasnak már nem is volt olyan fontos a takarítás, lelkesen kezdett ide-oda mászkálni a szobában, teljesen feltüzelve a hír hallatán.
- Hát persze, hogy az! Képzeld csak el: a munkád ott fog lógni egy puccos belvárosi galériában, a gazdag és híres emberek meg az öledbe fogják szórni a pénzt, azért, mert semmit nem csinálsz! Bocs, nem semmit, de tudod, azt, amit amúgy is megcsinálnál. Ez hatalmas, Tom! Ez lehet a kiút erről a helyről.
- Szeretem ezt a helyet. – mondta Tom halkan, Andreas pedig megtorpant. Nem ezt a választ várta.

Andreas a szemszögéből, ez csak egy átmeneti állomás volt, egy kis pihenő, a továbblépés előtt. A fejében ez sosem volt állandó. Basszus, még csak nem is volt biztonságos. Sosem gondolta volna, hogy Tom másképp érez. Annyira biztos volt benne, hogy ebben egyetértettek. Tom tényleg arra számított, hogy itt marad örökre? Erre a helyre nem lehetett alapozni, bármelyik pillanatban kidobhatták volna őket.

- Tom – mondta lágyan, és lehajolt, hogy egy szinten legyen vele. -, te is tudod, hogy nem maradhatsz itt örökre.
Tom bólintott, és kényelmetlenül helyezkedni kezdett.
- Tudom.
Andreas megfogta a kezét, és gyengéden megszorította.
- Helyes. Akkor mi tart vissza? Ez lehet a belépőd a nagyobb és jobb dolgok felé, csak hagynod kell.
Tom felsóhajtott ekkor, és megrázta a fejét.
- Lehet, hogy nem is menne. Basszus, nincs is semmi olyan ötletem, ami érdekes lehetne! És mi lesz, ha utálni fogják? Mi van, ha kiderül, hogy nincs is tehetségem, és csak nevetség tárgya leszek?
Nagyon félt, ezt be is vallotta. Rettegett attól, hogy elbukik. Talán ezért nem is próbált soha repülni, mert biztos volt benne, hogy seggre fog esni. Andreas elmosolyodott, és átölelte a barátját.
- Sosem fogod megtudni, ha nem próbálod meg. És még ha nem is jön össze, legalább tudni fogod, hogy megpróbáltad. – mondta Andreas, és bár tudta, hogy közhely, ennél jobbat nem tudott mondani. Nagyon is ismerte Tom félelmeit, őt is ugyanúgy kísértették. – Végső esetben pedig, ha elüldöznek a városból, megígérem, hogy ott leszek, nehogy valami túl keményet vágjanak hozzád.

Tom nevetve eltolta Andreast, és viccből megütötte a mellkasát.
- Kösz szépen… faszfej.
Mindketten nevetni kezdtek, Tom most már le sem tudta volna kaparni a vigyort a képéről. Legalább a barátja ott volt mellette, hogy elkapja, ha elesik.

Napok teltek el, Tomnak pedig már nagyon kezdett hiányozni Bill. Persze okkal maradt távol, és ahogy végigment az ismerős úton, nem bírta visszafogni, hogy úgy vigyorogjon, mint valami idióta. Ahogy meglátta a galériát, nem tudatosan, de rögtön begyorsított. Minél hamarabb ér oda, annál hamarabb megmutathatja Billnek amit csinált.

A galéria nyitva volt, és nem éppen Tom örömére, tele volt emberekkel. Úgy tűnt, valami nagy esemény megy éppen. Egy darabig az épület előtt mászkált, mielőtt bement volna. Sosem érezte magát jól a galériában, amikor sokan voltak bent. Úgy érezte, nem illik oda, és mindenki megbámulta, ahogy elment mellettük. Ez nem az ő terepe volt, mintha csak kilépett volna a saját idejéből, valaki teljesen máséba. A recepciós lány csak bólintott neki, és kérdés nélkül beengedte. Hát, legalább ennyi előnye volt, hogy a galéria tulajdonosának a pasija vagy.

Már majdnem a lépcsőnél volt, amikor valaki hátulról megragadta, és ijedten megfordult. Bill arcán széles mosollyal az arcán, a kellemes meglepetéstől, hogy a barátja váratlanul megjelent.
- Hé idegen! – dorombolta, és gyorsan közelebb lépett hozzá, hogy egy puszit nyomjon az állára. Tom kicsit elpirult a gesztus miatt, elvégre társaságban voltak, és csak mosolygott válaszként. – Már egy ideje nem láttalak. Hol bújkáltál?
Tom csak vállat vont, de nem válaszolt a kérdésre, és körbenézett.
- Mi történik?
Bill kicsit csalódott volt Tom rejtélyeskedése miatt, majd idegesen forgatta a szemeit.
- A művésznek megjelent egy önéletrajza, és úgy döntött, hogy ez lesz a tökéletes hely, hogy megünnepelje. Nincs is annál jobb hely, ami már eleve a munkáival van kidíszítve, nem?
Tomnak nevetnie kellett, amiért Billen ilyen egyértelműen látszott a lelkesedés hiánya.
- Hát, te hoztad be ide, nem? – cukkolta Tom, amiért cserébe egy csúnya nézést kapott.
- Ja, ja, mindegy. A képeit szeretem, de az nem jelenti azt, hogy egyből a pasit is.
Tom szórakozottan csóválta a fejét, és egy pillanatra elgondolkozott, hogy emiatt ő vajon kivételnek számított-e.
- Szóval, most mondd el; hol bújkáltál? Hiányoztál! – biggyesztette Bill az ajkát. Tom titokzatosan elmosolyodott, és megrázta a fejét, nem állt szándékában elárulni. Helyette Bill utóbbi mondatára reagált.
- Te is hiányoztál!
Bill látszólag elégedetten odahajolt, hogy megcsókolja, mire Tom bizonytalanul hátrébb lépett. Bill meglepődött, amiért visszautasította, és kérdőn nézett rá.
- Mi van?
Tom sóhajtott, és körbemutatott a teremben.
- Nem hiszem, hogy ez az a hely.
Őszintén szólva, Tomot egyáltalán nem érdekelte ki látja őket, de kizárólag Bill miatt felelősségteljesnek kellett lennie. Nem is tudta, hogy a kapcsolatukról tudnak-e mások, vagy hogy Bill akarta-e egyáltalán, hogy tudjanak róla. És amíg nem tudta Bill véleményét a témáról, a nyilvánosság előtt inkább tartotta a távolságot.
- Engem nem érdekelnek. Téged igen? – kérdezte Bill csalódottan, és hátrébb lépett. Nem hitte volna, hogy Tom szégyelli a kapcsolatukat. Egyedül ezért mondhatott nemet, nem?
Tom elmosolyodott, és megfogta a kezét.
- Nem.
Bill egy pillanatig csak bámult rá, majd elvigyorodott.
- Helyes! Akkor most gyere, dicsekedni akarok veled!

Tom még mindig nevetett, ahogy Bill átrángatta a tömegen, kézen fogva. Bill arca halvány rózsaszín árnyalatban pompázott – sosem tudta, hogy néhányan miért akarják az egész világnak megmutatni a szerelmüket, de most már értette az érzést. A felsőbbrendűség érzését, hogy valami olyan van a birtokodban, ami miatt mások irigykedhetnek, féltékenyek lehetnek. Bill szerint Tom több volt, mint különleges.
 

Tom el sem tudta képzelni Billnek hogy bírta ki, hogy ne fojtsa meg az összes ott lévő embert. A lenéző pillantásaiktól és a rosszindulatú megjegyzéseiktől legszívesebben mindegyiknek egyenként behúzott volna egyet, még a nőknek is.

Két órán keresztül szenvedett, mire végre sikerült Billt magával csábítania. Aznap este céllal lépett be a galériába, és kicsit zavarta, hogy nem pont úgy jöttek össze a dolgok.

Hát, annyira azért nem volt rossz, állapította meg végül, és Bill fáradt arcára pillantott. Soha nem érezte magát még ennyire büszkének. Bill egy rakás félig-híres embernek mutatta be, minden egyes alkalommal kihangsúlyozva, hogy ők egy pár. Sőt, amellett, hogy a párja ként mutatta be, hozzátette azt is, hogy a legújabb feltörekvő csillag a művészet világában, és Tom már csak a gondolatától is nevetett. Még csak meg sem közelítette ezt, de Bill szájából hallani, adott neki egy kis reményt, hogy egy nap tényleg az lehet.

Bill ásítva nézett Tom merengő arcára. A villamos már majdnem üres volt, aminek Bill kicsit örült is. Élvezte, hogy csendben ül Tom mellett, a rohanó várost nézve az ablakon át. Sötét volt már, de a város hemzsegett a fénytől és az élettől. Bill imádta ezt a napszakot, főleg ha Tom is ott volt mellette. Egyszerűen tökéletes volt.

- Hozzátok megyünk? – kérdezte halkan. Előtte eszébe sem jutott a kérdés, csak vakon követte Tomot. Az utóbbi időszakban egyre többször csinálta ezt. Kérdés nélkül megbízott benne, mert tudta, hogy amíg együtt voltak, addig biztonságban van. Új volt még az érzés, és kicsit talán ijesztő is, de Bill semmiét nem cserélte volna el.
- Ahamm. – hümmögte Tom válaszként még mindig elveszve a gondolataiban, lágy mosollyal az arcán.

- Nem látok. – nyafogott Bill, Tom pedig hangosan a fülébe nevetett.
- Tudod, ez lenne a lényege.
A kezeivel eltakarta Bill szemeit, és mindketten botladozva mentek a nagy fűben, többször is majdnem elesve az ott rejtőző tárgyak miatt.
- Azt hittem hozzátok megyünk. – nyafogott tovább a sötéthajú férfi, Tom pedig unottan felnyögött.
- Ott vagyunk.
Bill egy pillanatra megállt, hogy végiggondolja Tom szavait, a raszta viszont erre nem volt felkészülve, ezért egyenesen nekiment Bill hátának. Tom meglepetten felkiáltott, Bill pedig nevetni kezdett. A bosszú olyan édes volt.
- Még mindig kint vagyunk, nem lehetünk a lakásodban. És hidd el, ha térdig érő fű nőne a padlódból, arra emlékeznék.
Bill elégedett volt magával, amiért ilyen okosan kitalálta ezt, és megerősítésképpen bólintott is. Tom kezei a mozdulat miatt majdnem félrecsúsztak, és majdnem elrontották a meglepetést. Tom felsóhajtott, és már majdnem fel is adta.
- Bízz bennem, oké? Nálam vagyunk, csak nem az épületben. Most pedig, lennél szíves tovább menni? Ahogy mondtam, meg akarok mutatni valamit, így viszont nem haladunk semerre.
Bill engedelmeskedett. Egyenesen mentek előre egy darabig, majd Tom mondta, hogy forduljon balra. Bill jó fiú volt, és tette, amit mondtak neki. Még akkor is csukva tartotta a szemét, amikor Tom elvette a kezeit.
- Kinyithatod! – mondta Tom izgatottan.

Bill így is tett. Pár másodpercig még pislogott, hogy hozzászokjon a szeme a fényhez, és gyorsan körülnézett. Kint voltak, sejtése szerint azon a bizonyos hátsóudvaron, amiről Tom már annyit beszélt, valamiért mégsem mutatta még meg. Az udvar másik végében, olajoshordókát látott, amikben tűz lobogott, körülöttük pedig néhány ember állt. Halkan beszélgettek, egy üveget adogattak körbe maguk között. Az egész olyan kellemesnek tűnt, gondolta Bill.

- Szóval? – kérdezte Tom, amikor fél perc elteltével Bill még mindig nem mondott semmit. Bill kicsit zavarodottan fordult a vele szemben lévő fal felé. Annyira belefeledkezett a terep felmérésébe, hogy teljesen el is felejtette, hogy Tom okkal hozta ide.

Amikor végül leesett neki, hogy mit is néz, Billnek elakadt a lélegzete. A falnak támasztva, különböző festményeket pillantott meg, amik egyértelműen Tom munkái voltak. Nagy falapok, fémlemezek, régi bútordarabok szolgáltak vászonnak. Látszott, hogy Tom mindent felhasznált, amit csak tudott.

Álmában sem gondolta volna, hogy ha Tom a graffitijét eladható képekké formálná, az ilyen innovatív, ilyen eredeti, ilyen Tomos lenne. Diadalittas vigyorral az arcán fordult Bill a félénk barátja felé. Igen, ez Tomos volt.

- Imádom!

Amikor beléptek a lakásba, Bill még mindig vigyorgott. Nem számított rá, hogy Tom ilyen hamar végig fogja gondolni az ajánlatát. Remélte, persze, de nem hitte volna, hogy Tom tényleg belemegy. Amikor meglátta, hogy a lakás is tele volt félig kész festményekkel, csak még izgatottabbá tette. Tom tényleg komolyan vette.

Megtorpant, és hátrafordult Tom felé.
- Köszönöm. – mondta. Olyan egyszerű volt ez a szó, mégis annyi mindent jelentett. Tom vállat vont, és zavartan a földre nézett.
- Sosem tudhatom, amíg meg nem próbálom, nem?
Bill bólintott, és odalépett hozzá. Lágyan Tom állához nyúlt, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
- Tudom, hogy miattam csináltad. Tudom hogy érzel ezzel kapcsolatban.
Tom elkapta a tekintetét, és ismét vállat vont.
- Magam miatt is. Itt volt az ideje kilépni a kis dobozomból, nem?
Nem volt neki túl kényelmes a reményeiről és az álmairól beszélni. Amúgy sem számított rá, hogy valaha is valóra válhat akármelyik. De most Bill állt előtte, Billnek pedig tudnia kellett.
- Mindig arról álmodtam, hogy egy nap ezt főállásban csináljam, de mindig hülyeségnek tartottam. – folytatta, és végül felbátorodva belemert nézni Bill megértő szemeibe. – Szóval, azt hiszem inkább nekem kell köszönetet mondanom, amiért meggyőztél.

Nem is kellett többet mondaniuk ezután. Az ajkaik lágy csókban találkoztak, a kihűlt kezeik pedig lassan utat törtek a ruhák rétegei alatt, és szinte le is bénultak, megérezve egymás égetően forró testét.

Most először, nem törődve a körülményekkel, hogy ki nyit rájuk, Bill lehúzta Tomot a földre, levegőért kapkodva, és hangosan nyögve a kiéhezett csók hatására.

A testük együtt táncolt a tompán bevilágított nappaliban, az izzadság csillogott a halvány fényben, és ahogy Bill az orgazmusa felé közeledett, az elhomályosult tekintetével a környezetüket nézte, teljes mértékig befogadva Tom alkotásait, és a puszta létezésük mögötti jelentőséget.

Amíg csókokkal lepte be Bill testét, Tom gondolatai elkalandoztak, hogy vajon mindig így lesz-e, hogy mindig ez lesz-e Billel. Szerelem, élvezet, szenvedély, és tűzként égető forróság. Az alatta lévő testet szorítva arra gondolt, hogy mi lett volna, ha Bill nem sétál be az életébe a semmiből, és hogy túlélné-e, ha kisétálna ugyanolyan hirtelen.

Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az élvezet kimossa minden gondolatából a fejét, és helyette színtiszta eufóriát, és kimerültséget hagyjon csak a nyomában.

- Szeretlek. – mondta Bill halkan, és amikor Tom megfordította a fejét, a lágy tekintetével találkozott. Bill lenyűgöző volt a tompa fényben. A haja még mindig nedves volt, a teste pedig csillogott az izzadságtól. Maga a látvány is lélegzetelállító volt, de most először, a szavai miatt érezte úgy Tom, hogy a torkában akad a levegőt. Bill fáradtan elmosolyodott, és lehunyta a sötét pilláit, nem is várva válaszra.

Tom nem számított rá, hogy ezt ilyen hamar fogja hallani, de ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy nem örült neki. Bill egy pillanatig sem gondolkozott rajta, hogy kimondja-e, annyira természetesen jött neki, de amint meglátta Tom reakcióját, nagyon is elpirult. Tom arcán széles vigyor terjedt el, a szemei pedig csillogtak a holdfényben.

Egy ujjával óvatosan végigsimította Bill állkapcsát, majd lágyan megcsókolta a homlokát.
- Én is szeretlek.

Ez volt a legnagyobb igazság az életében – Billt jobban szerette, mint bárki mást az életében. Ezúttal nem számított sem a kor, se a származás. Ők ketten, valami különlegeset találtak, Tom pedig úgy érezte készen áll érte harcolni minden erejével, hogy megtarthassa.

Egyelőre viszont megelégedett azzal, hogy a festékei segítségével mutathassa ki mennyire szereti Billt. Azokkal, és a lágy csókokkal, amelyek a sötétben csattantak el, és az édes suttogásokkal az éjszaka csöndjében.