Mintha Isten valami beteg játékot játszott volna velem. Ki akartam hányni a kávét, amit egy órával korábban Victorral fogyasztottam el, ki akartam tépni a hajamat, üvölteni akartam. És sírni.

Nem volt alkalmam bármi egyéb reakcióra a szörnyű rádöbbenés után, ugyanis Bill lakásának bejárati ajtaja kinyílt, majd a csukódás hangja visszhangzott köztünk. Hangos, nehéz léptek közeledtek, és maga a Sátán jelent meg a szobában, a ledöbbent ikre és köztem.

Mosoly jelent meg az arcán, ahogy meglátott engem, az én mellkasom azonban fájdalmas szorításba kezdett, amíg végignéztem ahogy leveszi a mélyvörös, mintás sálát. A kanapéra dobta a ruhadarabot, ami susogó hanggal szelte át a levegőt, majd gyorsan kigombolta a dzsekijét, és könnyedén a sál mellé dobta.

Összeszorítottam a szemem, és elfordultam tőle, ahogy megéreztem a jellegzetes parfümillatot. Annak ellenére, hogy a düh ugyanúgy forrt a véremben, hitetlenkedve vettem észre, hogy még mindig reagáltam az illatára, a jelenlétére, a közelségére. A szívem sebesen vert, és nehezemre esett lélegezni. Gyűlöltem őt – de még mindig szerelmes voltam.

- Megcsináltam a lehetetlent! – szólalt meg Bill, ahogy Tom megközelítette a konyhát. Büszkén vigyorgott, és a tál felé biccentett, ami veszélyesen közel volt ahhoz a számlához, amit pár perccel korábban fedeztem fel. Tom összevonta a szemöldökét, ahogy a porcelántálon lévő muffinokat nézte.
- Az mi-
- Muffin! – vigyorgott Bill, vidáman összecsapva a kezeit. – Én csináltam őket! Segítség nélkül!
- Nem, nem te voltál. – morogta Tom, lassan a fejét csóválva, ahogy gyanakodó pillantásokat vetett a sütemények felé. – Semmiképp, még egy tál müzlit sem tudsz normálisan megcsinálni.
- Fogd be, ne legyél seggfej! – vágta rá Bill, és durván odalökte a tálat a testvére felé. – Tényleg én csináltam, kérdezd csak Annát!

A szemeim ismét lecsukódtak, és próbáltam fenntartani az egyenletes légzésem. Az ujjaim ott voltak még mindig a számlán, és egyre dühösebb lettem, amikor arra gondoltam, hogy mennyire átlagosan viselkednek körülöttem. Mindketten tudták, hogy átvertek – hazudtak nekem, és Bill még tudta is, hogy zavar, hogy rájöttem kik is ők. Tudta, hogy valami baj van, az alapján, ahogy a levélre reagáltam, mégis itt volt, és vidáman viccelődött egy tál kibaszott muffinról, amit biztos előkészített, fagyasztot valamikből csinált csak.
És itt volt Tom.

Oh, mennyire, hogy itt volt Tom.

Ő nem csak azt titkolta előlem, hogy nemzetközi rocksztár, de még egy hónapon át a képembe is hazudott a drága kis autókáján ejtett kárról.

Hetvenöt dollár.

Lélegezz, Anna, mondtam magamnak. Lélegezz.

Tom odalépett hozzám, és elmosolyodott. Tudatosan kellett elszakítanom a szemeimet a szájáról, és emlékeztni magam, hogy ugyanazokból a gyönyörű ajkakból milyen szörnyű hazugságok távoztak.

- Nos? – hajolt felém. – Igaz ez? A testvérem tényleg megtette a lehetetl-
Az ujjai gyengéden a karom felé nyúltak, és lágyan megérintették a bőrömet. Az összes legapróbb szőrszál a testemen egyből felállt, és szó szerint elugrottam tőle, le a székről, minél távolabb.
- Ne érj hozzám. – mondtam halkan, nagyot nyelve a torkomban formálódó gombóc ellen. – Ne merészelj.
A szemei egy pillanatra kitágultak, majd újra összeszűkültek, gyorsan Billre, majd ismét rám nézve.
- Anna, mi a szar van?
- Ne viselkedj úgy, mintha nem tudnád! – vetettem oda, és összefontam a karom védekezésképpen, amikor ismét megpróbált felém nyúlni. Keserűen nevetni kezdtem. – És most megpróbálsz hozzám érni, tudván… tudván, hogy-
- Mi a szarról beszélsz?
- Ne viselkedj úgy, mintha nem tudnád! – ismételtem meg, remegő hangon. A tüdőm mintha égett volna, a fejem lüktetett; biztos voltam benne, hogy bármelyik pillanatban összeeshetek, a túl sok bennem kavargó érzelemtől. Tom nagyot sóhajtott.
- Ne viselkedjek úgy, mintha nem tudnám, pontosan mit is?
- Hagyd abba a hazudozást!
A hangom kiáltásként szaladt ki a számból, és láttam, hogy a hirtelen megelmekedett hangerőtől összerezzent a teste. A szemei elkerekedtek, és Billre nézett, aki a földet bámulta, bűntudatra emlékeztető arckifejezéssel.
- Tudja. – motyogta Bill halkan, a testvére és az én tekintetemet is kerülve. – Rájött, Tom.
Tom nagyot nyelt.
- Hogyan?
Az újságért nyúltam, felvettem, és durván meglegyeztem az irányába. A lapok még jobban összegyűrődtek, eltorzítva a róla és a testvéréről készült fotót. A szemei ekkor még nagyobbra nyíltak, a pupillái mögött szinte el is tűnt a barna árnyalat.
- Vicces, nem? - legyeztem az oldalt a lesápadt arca előtt, majd visszadobtam a magazint a márványpultra. – Elindulok egy kis sétára a legjobb barátommal, és ilyen kis vicces tényeket fedezek fel.
Tom csendben volt, még mindig az összegyűrt újságot bámulva, ahogy a pulton hevert. Az arca szószerint színtelenné vált, és ahogy lassan lehunyta a szemét, hallottam, hogy Bill sóhajt mögöttem.
- Mondtam, hogy hamarabb mondd el neki. – mondta lágyan. – Mondtam, hogy nem jó ötlet eltitk-
- El akartam mondani! – vágott közbe Tom halkan, még mindig csukott szemmel. Tudtam, az agyában forogtak a kereke, tudtam, hogy kétségbeesetten próbál kifogást találni, hogy mentse a helyzetet. – Esküszöm, hogy el akartam mondani, én csak-
- Mikor akartad elmondani, Tom? – förmedtem rá. – Ma akartad elmondani? Holnap? – megálltam egy pillanatra, és kegyetlenül elmosolyogtam. – Vagy akkor akartad elmondani, amikor a kis szerződésünk lejár?

A szemei kipattantak, és az enyémbe meredtek.
Ne. Ne csináld.
Tudtam, hogy csendben azért könyörög, hogy fogjam be, ne beszéljek a kis titokról, amit próbált elrejteni a testvére elől, de már semmi esély nem volt arra, hogy egy perccel is tovább folytassam a színjátékát. Nem, miután rátaláltam az undorító bizonyítékra azon a papírlapon.

- Szerződés? – szólalt meg Bill, zavartan összevonva a szemöldökét. Rám nézett, aztán a másik felére. – Miről beszél?

Tom tovább bámult rám, a fejét rázva, csendben könyörgve, hogy ne fedjem fel az egyezségünk hihetetlen körülményeit. Ott állt, a karjai bénán lógtak az oldalánál, és olyan kibaszott sebezhetőnek, szánalmasnak tűnt (ami elég új oldala volt számomra), hogy egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy megvárom, amíg Bill elmegy, és csak akkor fogom leüvölteni a bunkó, arrogáns, idősebbik ikret.

De aztán a papírra néztem, ami mozdulatlanul hevert a pulton, a számok pedig majd kiszúrták a szemem.

$75.53

Tartsam tovább Tom titkát?
Kibaszottul nem.

Elmosolyodtam ekkor, és Tom felé döntöttem a fejem.
- Miért nem mondod el neki, Tom? Mesélj a testvérednek a szerződésünkről.
Az állkapcsa láványosan megfeszült, a kezét pedig ökölbe szorította.
- Kérlek. – mondta ki végül a fogait összeszorítva. Nagyot nyelt, és mély levegőt vett. – Kérlek…
- Mit kérsz, Tom? Mi a fenéről beszél, milyen szerződés? – kérdezte Bill. 
Billhez fordultam, édesen mosolyogva.
- Úgy tűnik, neked is van valami, amit hamarabb el kellett volna mondania a testvérednek, Bill. – pillantottam Tom felé rosszindulatúan. – Mondd el neki, Tom. Mondd el neki, hogy nem keresetkiegészítés miatt takarítok nálad. Mondd el neki, hogy 4 hete a kibaszott rabszolgád voltam.
Fülsüketítő csend fagyasztotta meg a levegőt, Tom szemei pedig ismét csukva voltak. Pontosan ezt a helyzetet próbálta kikerülni – oh, ez egyértelmű volt.
- Tom. – mondta, vagyis inkább suttogta Bill. – Mondd el miről beszél.
- És én még azt hittem, hogy ti ketten közelebb álltok egymáshoz, mint bárkik. – mondtam. – De úgy tűnik Tomnak van egy ilyen szokása, hogy mindenkinek hazudik, beleértve a saját ikertestvérét is.
Tom remegve vett levegőt, de nem nyitotta ki a szemeit.
- Anna, kérlek…
- Nem, nem „Anna kérlek”! Mi a faszról beszél, Tom? – kiáltott rá Bill frusztráltan, közelebb lépve a testvéréhez, a szokottnál sápattabb arccal. – Mondd el!
- Bill, ez nem olyan egyszerű-
- A picsába, mondd el!
Bill hangjában volt egyfajta rá nem jellemző keménység, amitől tudtam, hogy most valami szörnyű pillanatnak vagyok a szemtanúja, de már le se szartam. Össze voltam törve, mélyebben éreztem magam, mint valaha, és vissza kellett vágnom valahogy.
- Anna beleegyezett… - kezdte Tom lassan, kicsit rekedtes hangon, és lassan kinyitotta a szemeit. Óvatosan megnyalta az ajkát. - … beleegyezett, hogy… megcsináljon pár dolgot nekem… miután volt egy kis incidens…
- Beleegyeztem? – nevettem hangosan, ám nem volt benne semmi humor, csak nyers keserűség, amitől Tom össze is rezzent. – Azt hiszed, hogy kibaszottul beleegyeztem, hogy a rabszolgád legyek, Tom? – szorítottam össze a fogaim, és a fejemet csóváltam. – Ez nem egyezség volt, hanem egy kibaszott manipulatív, szánalmas lépés részedről.
- Szolgálóként dolgoztattad? – suttogta Bill, a szemeiben pedig hitetlenség, és tagadhatatlan fájdalom kavargott. – Tom, kérlek mondd, hogy ez valami beteg vicc… kérlek…
- Ez az igazság. – felelte Tom halkan, lógó fejjel, kerülve a testvére tekintetét.
- Véletlenül megkarcoltam a kocsiját. – fordultam Billhez. – Szegény vagyok, nincs sok pénzem, ezért belementem, hogy ledolgozzam a kárt. – fordultam ekkor pedig Tomhoz, hideg tekintettel, fájdalmasan összeszorult mellkassal. – Mit is mondtál, mennyi volt a kár?
Síri csönd.
Bill, aki a pultnak támaszkodott, az autószervízből jött papírt nézte. Kipattantak a szemei, ahogy rám, majd Tomra nézett.
- Várj, ez miattad volt? – mutatott a számlára. – Ez az a karcolás?
- Igen. – sziszegtem keserűen, Tom felé bólintva, akinek az ajkai össze voltak szorítva. – Igen, Bill, az miattam volt. Tom… mennyit is dolgoztam le?
- Bassza meg. – morogta az orra alatt, a tenyerét pedig az arca elé emelte, hogy eltakarja az arcát előlünk. Valami német szöveget motyogott, amiből nem sokat értettem, csak egy újabb basszameget, és isten nevét belefűzve.
Billre mosolyogtam.
- Háromezer dollárnyi kárt dolgoztam le.
Bill eltátotta a száját, a szemei pedig elkerekedtek, ahogy gyorsan a papírlapra nézett.
- De hát ezen az ár csak-
- 75 kibaszott dollár. – mondtam ki helyette gyorsan. – Igen, én is csak most tudtam meg.
Tom kinyitotta a szemét, és észrevettem, hogy könnyek futottak benne össze, amik megcsillantak a konyha lámpájának fényében.
- Anna, kérlek, megmagya-
- Megmagyarázod? Meg akarod magyarázni? Meg akarod magyarázni, hogy miért kényszerítettél bele, hogy hagyjam, hogy négy héten át ugráltass? Hogy miért aláztál meg és alacsonyítottál le?
Észrevettem, hogy már nincs sok hátra, pillanatokon belül össze fogok omlani. Kapkodnom kellett a levegőért, a szemeimből pedig forró könnyek kezdtek az arcomra hullani. Lehunytam a szemeim, az utolsó szavak pedig remegve, megtörten hagyták el a szám. – Hogy miért érted el, hogy érezzek irántad valamit?
Amikor felnéztem Tomra, láttam, hogy az ő arcát is az a bizonyos nedvesség lepte be. A szemei vörösek voltak, a bőre felforrósodott, és tudtam, hogy most tudatosult benne, hogy elbaszta.
- Elmegyek. – jelentettem be kemény hangon, és a kezemmel gyorsan letöröltem a könnyeket az arcomról. – Jó magyarázkodást!

Ahogy elmentem mellette, az ujjai megragadták a csuklómat, és hátrafordultam, hogy az arcába nézzek. Az arca mostmég nedvesebb volt, mint előtte, a szeméből pedig láthatóan folytak a könnyek, és fel sem tudtam fogni, hogy a nagymenő arrogáns seggfej, akit megismertem, tényleg sírt.

- Ne menj! – kérlelt. Az ujjai remegtek a csuklóm körül, és ahogy újabb könnyek jelentek meg a szemében, a szorítása erősödött. – Kérlek, maradj, én nem-
- Menj a picsába. – vetettem neki oda, és kitéptem a kezem a szorításából. A szemeim tovább könnyeztek, és már nem is próbáltam visszafojtani a megtört szipogást, ami a torkomból tört elő. – N-nem akarok semmit tőled.
- Anna. – suttogta, lehunyt szemmel. – Én sajnálom-
- Baszd meg. – sziszegtem, két szipogás között. – Soha többé nem akarlak látni.

Ahogy elfordultam tőle, és sebesen az ajtó felé lépkedtem, valami mély zokogáshoz hasonlót hallottam a falakon át. Rájöttem, hogy valószínűleg tőle jött – el sem tudtam hinni. De még mielőtt bármi további érzelmi reakciót váltott volna ki belőlem ebben a pokoli szituációban, kitéptem a bejárati ajtót, és bevágtam magam mögött.

És akkor a hangos zokogás előtört belőlem, összetörte az egész testem, ahogy eltakartam az arcom a kezeimmel. Én fejeztem be. Bármi is volt, vége. Ahogy a könnyek végigfolytak a tenyeremen, a fejemet ráztam, kétségbeesetten próbálva kitörölni az emlékeimet és az érzéseimet. Reméltem, hogy sosem fogom újra látni.