Bill megfogott két szatyrot, amiben a kajájuk volt, és bement a lakókocsiba. Miután az apró konyha pultjára lerakta őket, körülnézett. A nappali rész egészen elfogadható méretű volt, asztallal és kanapéval. Elsőként a fürdőszobára volt kíváncsi, és amikor bement megnézni, örömmel vette észre, hogy kényelmes zuhanyzó, és benti vécé is van; Tom legalább ezt a kívánságát tiszteletben tartotta. Három hálószoba volt, Bill pedig kitűzte céljának, hogy a legjobbat szerzi meg magának. Mindháromban végigpróbálta az ágyakat, miután végül a második mellett döntött.

- Hé, borsószem kisasszony, a cuccaid nem hozod ki a kocsiból? – kérdezte Tom, az ajtókeretnek támaszkodva.
- Csak ki akartam választani az ágyamat. Ezt a szobát pedig lefoglalom.

- Akkor most már takarodj behozni azt a sok szart! – mondta Tom nevetve, és visszafordult a konyhába, hogy elrakja a bevásárolt ételeket.

Bill visszament a kocsihoz, és elővette a táskáit, amikről tudta, hogy kelleni fog neki az éjszakára, és elkezdett kipakolni a szobában. Tudta, hogy felesleges, de szerette volna olyan kényelmessé tenni, amennyire csak lehet. Örült, hogy Tom szólt, hogy hozzon magának saját ágynemű huzatot, miután lefoglalta a helyet. Miután az ágyát is megcsinálta, elment megkeresni Tomot. Nem kellett messze mennie, ott volt a konyhában, és a kapott térképet tanulmányozta.

- Azon gondolkoztam, hogy elmehetnénk a piknikező területre, és körbenézhetnénk, hátha tudunk pár képet készíteni. – mondta Tom, amikor Bill belépett a kis konyhába.
- Oké, csak cipőt cserélek.

A piknik részt könnyű volt megtalálni a térkép alapján. A camping külső területén volt, ahol a sátrak nagyrésze is. Voltak ott homokozók, labdázó gyerekekek, mászókák csúszdával, és hinták is. Annyi jó témát lehetett látni, hogy Tom eltudta képzelni, hogy Bill a fejében már el is kezdett fotózni. Ugyanakkor, elég trükkös helyzet volt; ha ott van két férfi, aki főleg gyerekeket fényképez, elég kínos félreértéseket szülhet.

Bill ezért hamar le is tárgyalta a szülőkkel a dolgot, akik könnyen megadták az engedélyt, hogy fényképezhessenek. Tom viszont egy kicsit absztrakt témák után kutatott. Ő nem a gyerekeket fotózta, hanem elsőként az árnyékukat. Egy kisgyerek a mászókán játszott a kifeszített fém rudak között. Lefelé irányította a lencsét, ahol a gyerek alakjának tökéletes keretet adott a mászóka, és nagyon is elégedett volt az elkészült képpel. A fények pont az ő oldalán álltak ehhez hasonló képek készítéséhez.

Mindketten jó sok időt töltöttek az emberek fotózásával, akik grilleztek, a sátrakkal küzdöttek, vagy a gyerekeikkel játszottak. A camping kész játszótér volt egy fotós számára. Amikor újra találkoztak, úgy döntöttek, felsétálnak a hegy felé, és ott is körülnéznek. Bár a feladatuk az volt, hogy az emberekre koncentráljanak, Tom akart a tájról is pár képet.

Egy rövid földutat követtek, ami egy tó felé vezetett. Felette néhány szikla volt, amire Bill egyből el is kezdett felmászni, aztán a szélére ült, az egyik direkt erre kialakított kőre. Elégedetten dőlt hátra, a lábát lóbálva, Tom pedig alulról nézte őt. Felemelte a kameráját, és készített pár képet, amin csak Bill körvonalai látszottak a nagy fényesség közepén; a nap ugyanis még mindig Tom előnyére játszott. Bill is kihasználta a még ideális fényeket, és ő is készített pár képet a tóról, és a körülötte lévő fákról. Amikor megfordult, észrevette Tomot, ahogy az ő irányába fordulva kattintgat.

- Mit csinálsz odalent?
- Képeket rólad. - kiáltott fel Tom válaszként.
- Hagyd abba, zavarba hozol.
- Akkor miért nem mászol le, hogy visszamehessünk? Hamarosan besötétedik.
- Te visszamehetsz, szerintem én még itt maradok egy kicsit.
- Biztos vissza fogsz találni a sötétben?
- Igen, megleszek. Van nálam zseblámpa, térkép, és a telefonom is. Nézd, még itt is teljes térerő van! - tartotta fel Bill a mobilját, bár tudta, hogy Tom nem látja.
- Rendben. - felelte végül Tom, inkább csak magának, és elindult vissza a lakókocsi felé.

Bill egyedül ült a sziklán, és egy jegyzetfüzetbe firkált, amit a táskájába gyömöszölt még mielőtt Tommal elindultak volna fotózni. A nap azonban hamar lement, az elhalványuló fényben pedig egyre nehezebb volt írnia, ezért becsukta a füzetet, és már csak legyezgette vele magát. Egész nap forróság volt, és úgy tűnt, még a naplemente után sem fog ez változni. Bill körbenézett, és a legapróbb mozgás jelét sem látta. Lemászott a szikláról, és a tó mellett az egyik mólóra ült. Levette a cipőjét, a lábát pedig a vízbe lógatta. Jó érzés volt a langyos vizet érezni a felforrósodott, ragadós bőrén. Ismét csak csendben ült egy darabig, a hangokra figyelve, aztán végül felállt, és elkezdte levenni a ruháit. Csak a boxerét hagyta magán, és beugrott a vízbe. Kíváncsian süllyedt lejjebb, hogy vajon mennyire mély a víz, de amikor kinyitotta a szemét, semmit nem látott, és hamar rá kellett jönnie, hogy nem ér le a lába.

Gyorsan visszaúszott a partra, és mosolyogva felmászott az egyik sziklára. A tetején állva lenézett, hogy megbizonyosodjon, hogy alatta tényleg víz van, majd előre szaladt, és hatalmasat ugrott a kőről. Nagyot csobbant a vízben, és amikor pár másodperc múlva ismét kidugta a fejét, a haját félresimította az arcából, hátravetette magát, és hagyta, hogy egy darabig csak vigye a víz.

Tom látta, ahogy Bill beleveti magát a tóba, a szíve pedig majdnem megállt, amíg várta, hogy újra előbukkanjon. Már két órája hagyta ott Billt, és amikor a feketehajú nem vette fel a telefonját, Tom elindult megkeresni. Most, hogy tudod, hogy Bill biztonságban van, vissza kéne menned a táborhoz. - mondta magának, de akármennyire erősen próbálta, nem tudta rávenni a lábát, hogy megmozduljon, se a szemeit, hogy elnézzenek. Látta, ahogy Bill lebeg a víz felszínén, a hold sugarai pedig visszaverődnek a fehér, csillogó bőréről. Tomot teljesen elvarázsolta a látvány, legalább 15 percen keresztül csak ott állt, és csendben nézte őt, mielőtt tényleg összegyűjtötte magában az erőt, hogy visszamenjen.

Nem tudta mi ütött belé, hogy így nézte Billt, de az a szorítás a hasában semmit nem javított ezen.

Bill felemelte a kezét, és látta, hogy az ujjai már ráncosak voltak, de olyan jó érzés volt a vízben lenni, hogy még ez sem érdekelte. Egyedül akkor jutott eszébe, hogy talán vissza kéne már mennie, amikor vonyítást hallott a távolból. Kirázta a hideg. Nem tudta, hogy milyen állat lehetett, se hogy milyen messziről jöhetett. Egy ideig mérlegelte, hogy az lenne-e a jobb, ha bent marad, vagy ha kiúszik és elindul, a végén viszont egyértelműen a kényelmes és biztonságos ágy gondolata nyert, ezért visszaindult a partra a ruhái felé.

Bill a zseblámpáját használva ment vissza a lakókocsi felé. Ahogy közeledett, zene hangját hallotta. Mély levegőt vett, hogy beszippantsa a tábortűz és a természet illatát; olyan tiszta és friss volt. Bill felment az első lépcsőre, amikor észrevette, hogy a zene, amit hallott, az ő lakókocsijuk mögül jön. Gyorsan vissza is mászott, és megkerülte a lakókocsit. Ekkor rájött, hogy a tábortűz illata is onnan jött. Látt, hogy Tom ül ott, a lobogó tűz mellett, egy kis széken, az ölében pedig egy akusztikus gitár volt. Pár percig csak ott állt mögötte, élvezve a zenét, és a nyugodt látványt.

Amikor észbe kapott, ő is odament a tűzhöz, és a tűz mások oldalán lévő üres székben helyet foglalt. Tom szemei akkor nyíltak ki, amikor meghallotta Bill lépteit a fűben.
- Honnan van az a gitár? Nem is vettem észre a kocsiban. - szólalt meg elsőként Bill, amikor a dal véget ért.
- A hátsó ülések alatt volt. Odaraktam, hogy ne kelljen mindig pakolgatni, ha kiszállunk a kocsiból.
Egy darabig csendben voltak, Tom pedig elkezdett egy új dalt játszani. Bill Tom arckifejezését figyelte, hogy mennyire koncentráltnak tűnt minden egyes akkord lefogásakor. Hátradőlt, és csak nézte őt, ahogy a dal kibontakozott.
- Tudod mi tenné ezt tökéletessé? - kérdezte végül Bill.
- Nem, de biztos vagyok benne, hogy el fogod mondani. - felelte Tom, olyan félmosollyal, amilyet Bill még soha nem látott tőle. A levegő a torkában akadt egy pillanatra, mielőtt válaszolt volna.
- S'more***! Kár, hogy nem jutott eszembe még a boltban!
- Mmhmm. - felelte Tom, és abbahagyta a gitározást. Az egyik kezével egy zacskóért nyúlt, ami a széke mellett lévő kis asztalon volt, és Billhez dobta.
- Ember, jól célzol. Mi ez?
- Miért nem nyitod ki és nézed meg?
Bill gyorsan kikötötte a szatyor összecsomózott füleit, és észrevette, hogy egy kisebb zacskó pillecukor, egy tasak graham keksz, és néhány szelet csoki van benne.
- Vettél cuccokat smorehoz?
- Igen, tudom mennyire szeretsz enni, a tábortűz pedig mi smore nélkül?
- Botok, kellenek botok! - tapsolt Bill lelkesen.
- Itt van! - mondta Tom, két vékony fadarabot legyezve felé.

Bill felállt, és közelebb húzta a székét Tomhoz, az egyik botot pedig elvette tőle. Közelebbről megnézve őket, szabályos nyársaknak tűntek.
- Mielőtt megkérdezed, boltban vettem őket. Kifejezetten sütéshez vannak, hogy ne kelljen az erdőből szedett koszos botokat használni! - magyarázta Tom, és letette a gitárját, hogy elvegye az egyik pillecukrot.
- Édes istenem, te tényleg szemét kaját fogsz venni? - nevetett fel Bill.
- Nincs bajom a szemét kajával, csak ritkán eszem.

Tom nézte, ahogy Bill egy pillecukrot ráégetett egy kekszre. A megégett réteget óvatosan eltávolította, kiengedve az olvadt közepét. Rátette a csokit, és egy újabb kekszet tett hozzá, hogy összetartsa a falatot, amíg kihúzta lassan a botot. Egy pillanatig csodálattal, nyálát csorgatva nézte, ahogy a csoki ráolvadt, majd egyetlen harapással el is tüntette a szájába. Elégedetten felsóhajtott, és kinyújtotta a nyelvét, hogy a szája széléről lenyalja azokat a darabkákat, amik nem jutottak be. Tom gyorsan elfordította a fejét, hogy ne úgy tűnjön, mintha bámulna, és a saját kajájával kezdett foglalkozni.

Bill már a másodikat is megette, mire Tom az első smoreral végzett, és csak a fejét csóválta a szemét kaja királyának mohóságán. Amikor megette, visszavette a gitárját, és elkezdte a húrokat pengetni.
- Lehet dalt is kérni?
- Néha. - felelte Tom mosolyogva, Bill pedig egyből rá is kérdezett egy dalra, hogy el tudja-e játszani. Tom bólintott, és elkezdte pengetni. Bill egy darabig csendben hallgatta, majd a refrénhez érve elkezdett énekelni. Látván, hogy Tomot ez nem zavarja, felbátorodva folytatta.

Legalább egy órán át ültek még ott, direkt olyan dalokat játsszva, amiket mindketten ismertek. Bill hangja és a hangszer tökéletesen hangolódott össze. Már nagyon késő volt. Az utolsó dal lassú, és kicsit keserédes hangulatú volt. Ahogy az utolsó akkord hangja elhalványult a levegőben, egyik férfi sem mondott semmit.
- Be kéne már mennünk, nem? - nézett végül Tom Billre, aki keresztbe tett lábakkal ült a székében.

- Igen, már késő van.

Felálltak, és összeszedték a szemetet és a kajamaradékokat maguk után. Tom eloltotta a tüzet, és visszament Bill és a gitárja felé.

- Ez nagyon jó volt ma este. - mondta Bill, először a kezében lévő zacskóra nézve, majd fel Tom szemeibe.
- Az, a hangodtól pedig csak jobb volt. - mosolygott Tom.

Ott álltak, egymást nézve pár pillanatig, és egyikük sem vette észre, hogy az arcuk egymás felé közeledett. Tom megnyalta az ajkát, majd Bill szájához tapasztotta, lágy csók formájában. Az ajkaik azonnal, tökéletes harmóniában olvadtak össze, ahogy Bill nyelve lassan végigszántonta Tom telt alsóajkát, és már Tom is készült kinyitni a száját, amikor hirtelen vonyítást lehetett hallani a távolból. Bill hátraugrott, megszakítva a csókot, és tágra nyílt szemekkel bámult az előtte álló férfira. Az arca egy pillanat alatt mélyvörös színbe váltott át, és remélte, hogy Tom ezt nem látja a sötétben.
 

- Hát, akkor jó éjt. Majd reggel találkozunk. - mondta Bill, és elsietett Tom mellett, be a lakókocsiba.
Tom ott állt, a Bill után maradt üres helyet bámulva pár másodpercig, majd ő is elindult a szobájába.
 

Amikor már az ágyában feküdt, az utolsó pár perc eseményeit játszotta le a fejében újra és újra, nem is tudván, hogy a szomszéd szobában lévő férfi is ugyanezt csinálta.

*** s'more - hagyományos amerikai tábortüzes édesség. két graham keksz közé pillecukrot, és tejcsokit olvasztanak. egyszer ettem ilyet, undorítóan ragacsos, de jó az illata és finom is, bár nem bírtam sokat enni egyszerre, mert nagyon édes.