Szombat.

Pár évvel ezelőtt, Tom eldöntötte, hogy a szombatok jó dolgok. Elvégre is, szombatokon Tom akkor kelhetett fel, amikor csak akart, vagy meglátogathatta a barátait Berlinben, vagy kivehetett egy filmet.

Ami még ennél is jobb, hogy csak szombatokon tudott Tom igazi, hosszú fürdőt venni, vagy úgy enni sütiket, hogy nem érezte közben azt, hogy valaki kémkedik utána.

Valahogy szombatonként Tom úgy érezte, hogy azt csinálhatott, amit csak akart, bűntudatmentesen. Ha Tom azt akarta volna, hogy,  nem is tudom… kitépjen egy lapot a naplójából, megtehette volna.

Mondjuk ezt sosem tette volna.

Mindenesetre, a legfontosabb dolog a szombatokban az volt, hogy nem kellett semmit programterv alapján csinálni (leszámítva a reggel 9 órai fürdést, a kétóránkénti étkezést, és a félig-meddig kötelező látogatást  a drogériába.)

A szombatok voltak a legfenségesebb napok, egyértelműen.

Az ébresztője megszólalt (pontosan) 6 órakor, és Tom kiugrott az ágyból. Leginkább azért, mert néha nehezen aludt, de azért is, mert soha az életben nem kelt volna fel egy perccel később.

Főleg nem szombatokon.

Tudod, Tom egyike azoknak a ritka embereknek, akik tényleg szeretnek korán kelni. Carpe diem!

Emellett amúgy, a péntekek voltak a legrosszabb napok.

A naplójának 4. oldala; a péntekek sosem mentek zökkenőmentesen. Alapvetően, mindig minden péntekenként ment tönkre. Tom nem hitt abban, hogy csak szimpla véletlen miatt botlott meg ugyanabban a székben (háromszor), és törte össze a kedvenc csészéjét (10 kicsi és 2 nagy darabra).

Ha egyetlen egyszer történt volna meg, nem jelentett volna semmit, de te mégis mit gondolnál, ha minden egyes pénteken átesnél ugyanazon a széken és összetörnél egy vadi új csészét az irodából?

Hát, ezt már nem lehet szimpla szerencsétlenségnek nevezni, ez már biztosan valami karma-szerű.

Egy másik ok, amiért a péntekek mindig szörnyűek voltak: az álmai. Ilyenkor majdnem mindig a birkás álom jött elő az anyjával.

Birkák. Birkák. Birkák.

Mindegyik felsorakozik, és csak annyit mond, hogy „bee, bee, bee”…

De most menjünk vissza a szombat reggelhez. Tom kiment a fürdőszobába, és a tükörképére nézett. Undorodva grimaszolt. Birkák, gondolta, épp fogmosás közben.

Egy, kettő, három, négy virág, számolta meg a fejében a zuhanyfüggöny mintáit. Zuhanyzott.

- Gustav! – sikította, amikor felfedezte, hogy a samponjának a fele hiányzott. Mi értelme volt külön sampont venni, ha a lakótársad amúgy is elhasználja a tiedet?
- Mi a baj? – kérdezte Gustav a konyhából.

A naplójának 24. oldala; Gustav és Tom a középiskolában találkozott először, amikor Gustav majdnem szarrá verte Tom barátait, mert azt hitte, hogy terrorizálják őt. Gustav ezt a mai napig nem vette észre. Váltás.

Tom kiszállt a zuhany alól, és a hétvégi ruháját vette fel, ami nagyon hasonlított a hétköznapi ruháira, de mindegy.

Mint majdnem minden szombaton, Gustav a kanapén ült, és meséket nézett. Az említett rajzfilmek a Flinstones-tól a Ren és Stimpy-ig bármik lehettek.

- Hé, mit csinálsz?
- Css!

Tom hamar feladta, hogy kommunikálni próbáljon a lakótársával, és a konyhába ment. A konyha mindig tiszta volt (elsősorban azért, mert Gustav sosem ott evett).

Általában, a nap többi része úgy zajlott, hogy Tom főzött Gustavnak reggelit, ebédet, és vacsorát, aztán pedig elment elment kivenni egy filmet, később pedig… igen, a drogériaba.

Tom imádta az aszpirint. Hülyén hangzik, de tényleg így volt. Az elsősegély dobozában tartotta, amit pedig az ágya mellett tartott, mert ha az elsősegély doboz nem volt ott, képtelen volt aludni, ilyen egyszerű.

Azon a szombaton viszont, történt valami, ami mindent megváltoztatott. Az érzés, hogy figyeli valaki, visszatért.

Egy, kettő, három egér volt az egyenruháján annak a két, három férfinak, akik a drogériaban dolgoztak.

Bill inkább elfordult. Valamiért a tény, hogy a drogéria alkalmazottjai mind ugyanolyan pólóban voltak, nyugtalanná tette.

Körülnézett a drogériában, és azonnal kiszúrta, ahogy egy csontos kéz gyakorlottan egy doboz Benadryl, és egy mentolos rágó felé nyúl.

Tom allergiás volt a mogyoróra.

Bill emlékezett rá, hogy 2 évvel korábban, Tom evett egy muffint, amiben mogyoró is volt, a végeredmény pedig… Tom a kórházban kötött ki.
Azóta mindig vesz Benadrylt.

- Segíthetek?
Bill felemelte a fejét, és látta, hogy az egyik egérmintás pólójú alkalmazott áll előtte.
Elég furcsa állat egy drogéria logójának, gondolta.
- Nem, köszönöm… - mondta Bill, majd elolvasta a nevét. - … Jerry.
Úgy döntött, hogy az egér és a Jerry név közti összefüggésre inkább most nem mutat rá. Gyorsan el is fordult, és a tekintetével Tomot kereste, amikor hirtelen megpillantotta, hogy valaki integet neki a bolt másik végéből.

- Andreas?
- Bill? Nem hiszem el! Tényleg te vagy az! Hogy vagy, régi jó cimbora?
Bill kezet rázott vele, közben pedig még mindig azt próbálta kitalálni, hogy vajon Tom ott van-e még. Nem látta sehol.
- Jól vagyok; csak beugrottam…

Oh, ez simán ment…

- Hé! Jössz már vagy mi? – kérdezte Tom a volt munkatársát az ajtóból.
- Megyek! – kiáltotta Andreas, a szemeit forgatva, majd visszafordult Billhez. – Valamikor hívj majd fel, összefuthatnánk…
- Persze, mindenképp fel foglak. – felelte Bill (még mindig Tomot nézve), majd elköszönt.