Fayetteville-ben nem volt sok látnivaló, ezt Tom hamar észrevette, miközben a GPS utasításait követte a sötétkamra felé, amit Bill lefoglalt. Miután kijelentkeztek a hotelből, úgy dömtöttek, hogy egy palacsintázóban reggeliznek.

A stúdióban, ahol a sötétkamra volt, az egyik férfi mondta nekik, hogy a szoba egyből az ő idejük után le is van foglalva, ezért pontosnak kell lenniük. Mindketten bólintottak, és megegyeztek, hogy ezúttal praktikusabb lesz, ha egyszerre mennek be.

Majdnem egy órán át dolgoztak egymás mellett csendben. Bill agya 100 mérföld/órás sebességgel pörgött, ahogy a reggeli eseményeket visszajátszotta magában. Amikor felébredt, Tomhoz bújva találta magát, beleolvadva az ágy és a test melegébe. Amikor félénken felnézett rá, Tom csak megcsókolta, és legalább 20 percen át semmi mást nem csináltak. Csak egymást csókolták, és nem mentek tovább néhány lágy érintésnél itt-ott.

Bill össze volt zavarodva. Nem tudta, hogy Tom mit akar; arról nem is beszélve, hogy ő maga mit akar Tomtól. Élvezte megcsókolni, és mindenképp szerette volna többször csinálni, de nem tudta, hogy ez meddig fog vezetni. Nem arról volt szó, hogy nem akart többet. Billnek már így is nehezére esett visszafognia magát, de nem volt benne biztos, hogy készen állt rá. Ha tovább mennének, az az út végét jelentené?

Bill annyira mélyen elmerült a gondolataiban, hogy nem is hallotta, hogy Tom hozzá szólt, és arra figyelt fel, hogy a férfi oldalba bökte.

- Bocs, mit mondtál? Nem figyeltem.
- Azt mondtam, hogy az a kép, amelyiken a hold a víz felett van, nagyon jó. Sok ilyet láttam, de ebben mégis van valami friss és eredeti.
- Oh, köszi, még a campingben csináltam.
- Min gondolkoztál? – kérdezte Tom, miközben újabb képet akasztott a kötélre.
- Erről az útról. Hogy merre voltunk, és merre tartunk.
- Oh, hát, most már be kéne fejezned az utolsó képeidet. Kell idő, hogy megszáradjanak, és egy óra múlva már kint kell lennünk.
- Oké, már amúgy is majdnem kész vagyok. – fordult vissza Bill a folyadékban fekvő képhez. A kép lassan kezdett előjönni.

Bill felakasztotta az utolsó képét is száradni, és elkezdett segíteni Tomnak elrakni a vegyszereket, amikkel dolgoztak. Tom az üvegeket pakolta el, amíg Bill kimosta a tálakat.

- Szerintem ez minden. – mosolygott Bill.
- Ja, még van negyed óránk, ami jó, mert pár kép még mindig nedves.
Bill felsóhajtott, és felugrott, hogy az egyik asztalra üljön. A szobában még mindig csak tompa fény volt, bár már nem lett volna rá szükség.
- Tudom, hogy csak most reggeliztünk, de kezdek éhes lenni. Gond lenne, ha megállnánk valahol, mielőtt elindulnánk Little Rock felé? Még egy autós McDonalds is jó!
Tom odaállt Bill elé, aki előre-hátra lóbálta a hosszú lábait a föld felett.
- A hasadon kívül gondolsz te valamire?
- Ami azt illeti, az utóbbi időben sok más dologra is gondoltam. – felelte Bill, Tom ajkaira pillantva.
- Tényleg? – kérdezte Tom, és közelebb lépett Billhez.
- Tényleg.

Tom Bill lábai közé állt, aki ezt követően abbahagyta a lóbálást. Megálltak, és egy pillanatig csak nézték egymást, aztán Bill előrehajolt, hogy megcsókolja Tom ajkait. Tom közelebb lépett hozzá, és átkarolta a derekát. Bill egy pillanatot sem várt, rögtön kinyitotta a száját, hogy beengedje Tom nyelvét, ahogy a csók elmélyült.

Bill felnyögött a csók közben. Tom kezei lejjebb csúsztak, és Bill feneke köré fonódtak, hogy közelebb húzhassa magához, az asztal széléhez. Bill újra felnyögött, és előrehajolt, hogy a mellkasuk összeérjen. Egy röpke pillanat erejéig átfutott az agyán, hogy most mégis mi a fenét csinál, de hamar el is hessegette a gondolatot, és helyette Tom nyakát kezdte csókolni.

Az ajtón két gyors kopogás szakította meg Bill Tom bőrének megjelölésében. Felugrott a hang hallatán, és Tomra nézett.
- Igen, mi az? – kiabált Tom az ajtón át.
- Csak akartam egy 5 perces jelzést adni. – felelte a férfi az ajtó másik oldaláról.
- Oké, köszönjük. Mindjárt kint leszünk!
Tom felsóhajtott, és Bill rózsaszín, felduzzadt ajkára nézett.
- Azt hiszem, öm, össze kéne szedni a képeinket. – mondta Bill, és hátrébb tolta Tomot, hogy leugorhasson az asztalról. Gyorsan hátat is fordított neki, és magában elrebegett egy imát, hogy Tom ne vegye észre a szűk nadrágjában megjelenő merevedését.
- Valami baj van? – kérdezte Tom, miközben újra végignézte a szobát, hogy ellenőrizze biztosan elrakott-e mindent. Ezután Bill szemébe nézett.
- Nem, én csak, öm, nem voltam kapcsolatban már egy ideje senkivel, és nem vagyok benne biztos, hogy készen állok rá.
- Nem kérem, hogy kötelezd el magad Bill, de arrébb állok, ha ezt akarod.
- Akkor mit kérsz?
- Semmit. – vont vállat Tom.
- Nem akarok rejtett jeleket küldeni, meg semmi, én csak, nem tudom még, hogy mit akarok tőled.
- Ahogy mondtam, ha azt akarod, hogy álljak félre, akkor az lesz, de ha többet akarsz, tudod hol találsz.

Tom megfordult, és kinyitotta az ajtót, még mielőtt újra rájuk szólhattak volna. Visszaindult a kocsijukhoz, kinyitotta az ajtót, bepakolta a felszerelését, és beugrott a kormány mögé. Bill alig pár másodperccel később foglalt mellette helyet. A napszemüvege fent volt az arcán, de még így, eltakart szemekkel is látszott rajta, hogy mélyen a gondolataiba merült. Tom alapvetően közölte, hogy őt érdekelné, szóval a labda most Billnél volt, neki kellett eldöntenie, hogy mi legyen a következő lépés köztük. Tom beindította a kocsit, és elindultak arkansasi Little Rock-ban lévő hotel felé, ahol szobát foglaltak.