Bill és Tom már órák óta úton volt Little Rock felé, közben pedig csak 1-2 szünetet tartottak, hogy elmenjenek mosdóba, és hogy megtöltsék azt a feneketlen kutat, amelynek közismertebb neve: Bill gyomra. Egyetlen hosszú út volt csak Little Rock felé, az Ozark Nemzeti Park körül. Bill az anyós ülésben ült, a lábait maga alá húzva.

- Játsszunk „látok valamit”! – nézett Bill lelkesen Tomra.
- Sötétedik.
- Ne csináld már, egy kicsit még játsszhatunk.
- Oké, legyen. – sóhajtott Tom, és várta, hogy Bill elkezdje.
Bill izgatottan összecsapta a kezeit, és körülnézett .
- Látok valamit a kicsi szememmel, ami zöld.
- Egy fát? – kérdezte Tom.
- Nem.
- Öm, egy kocsi? – próbálkozott Tom, bár nem emlékezett rá, hogy az utóbbi pár mérföld alatt jött volna akár egyetlen zöld kocsi is.
- Próbáld újra. – mondta Bill mosolyogva.
- A hülye takaród?
- A takaróm nem hülye, hanem meleg és puha.
Tom csak a fejét csóválta.
- Megmutatom hogy kell ezt. Látok valamit a kicsi szememmel, ami fekete.
- A kocsi?
- Nem.
- Az ülések?
- Nem.
- Akkor a… - Bill megállt gondolkodni. – Oh, tudom, a hajad? Az én hajam?
- Még csak a közelében sem vagy.
- A kocsi ami az előttünk lévő előtt van?
- Nem, de közeledsz.
Bill furcsán nézett Tomra, majd körülnézett a kocsiban.
- Valami állatot láttál?
- Nem.
- Valami a kocsiban?
- Veled ellentétben én nem a kocsiban keresem.
- Nagy?
- Igen.
- Most láthatom?
- Ha ’20 kérdést’ akarsz játszani, azt is mondhattad volna.
- Áh, nem vagy vicces. Feladom.
- Egy Autó gumija volt.
- Jól van, én jövök… Látok valamit a kicsi szememmel, ami hosszú.
Tom felnevetett, és Billre nézett.
- Komolyan? Ez a segítség?
- Igen.
- Oké, rendben. A lábaid?
Bill megrázta a fejét.
- Egy fa?
Bill ismét megrázta a fejét.
Tom felsorolt még pár dolgot, beleértve a kocsit, Bill karjait, haját, újra a takarót, és még a saját lábait is.
- Akkor az én-
- Most hagyd abba. – szakította Bill félbe Tomot, aki csak nevetett ezen.
- A karomat akartam kérdezni, perverz.
Bill hitetlenkedve nézett Tomra.
- Ja, persze.

Az út további részén Bill a családi kirándulásaikról beszélt; amikor a hátsó ülésben kellett lennie a húgával, és állandóan énekeltek meg Látok-valamit játszottak. Tom azt vette észre, hogy már tényleg nem zavarta Bill hablatyolása; igazából még érdekelte is, hogy többet tudjon meg a mellette ülő férfiról.

Megálltak egy újabb pihenőhelynél, hogy tankoljanak, és váltsák egymást a vezetésben. Az ég hamar besötétedett, ahogy a felhők egyre csak gyülekeztek, eltakarva a napot.
- Úgy tűnik esni fog. – nézett az égre Tom, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját. – Beletelik még pár órába, amíg elérünk Little Rockba. Nem zavar, hogy ha esőbe kell vezetni, ugye?
- Nem lesz gond, legyőzzük az esőt! – vigyorgott Bill, és beugrott a kormány mögé.

Alig telt el egy óra, az esőcseppek már el is kezdtek kopogni a kocsi tetején. Elég rendesen esett, de az ablaktörlők segítségével még mindig tökéletesen lehetett látni, így nem is volt probléma. Bill tovább ment, tartva a sebességet.

Hirtelen a kocsi megremegett, és Bill rezgéseket érzett a kormányon át.
- Tom, érezted ezt? – kérdezte Bill, továbbra is az utat nézve.
- Igen, szerintem az egyik vezérműszíj lazult ki. Jobb lenne, ha megállnánk, mielőtt elszakad.
Bill engedelmeskedett is. A visszapillantóra nézett, lekapcsolta a fényszórókat, és lefordult az út szélére.
- Nyisd fel a motorháztetőt, megnézem! – kapta magára Tom az egyik nagy kapucnis pulcsiját, ami addig a hátsó ülésen volt. Kinyitotta az ajtót, és kilépett a zuhogó esőbe.

Hideg volt a levegő, és Tom amint kilépett az esőbe, szinte azonnal át is ázott. A motorháztető alól füst szivárgott ki. Egyből észrevette, hogy a vízcsőhöz csatlakozó szíjjal van a gond, és hangosan felnyögött. Ezt nem fogja tudni egyedül megoldani.

Bill perceken át várt odabent, de megunta, hogy nem tudja mi van, ezért ő is kiszállt a kocsiból. Tom mellé állt, és bekukkantott a motorházba.

- Tudod mi a baj?

Tom feltartotta egy ujját, mert a hívása pont akkor érkezett be az ***AAA-ba. Gyorsan elmondott minden információt, és megkérdezte mennyi ideig tartana, amíg kiérnek. Kinyomta, és Billhez fordult.

- Ahogy hallottad, a szíj, ami a vízcsőhöz megy, elszakadt. Ki kell cserélni, nem fogunk tudni tovább menni vele. Nagyjából fél óra, mire kiérkezik valaki, szóval nincs értelme itt kint állni. Várjunk a kocsiban!

Tom odament az ajtóhoz, és megpróbálta kinyitni, de nem sikerült neki. Még egy frusztrált nyögés hagyta el az ajkait.

- Kérlek mondd, hogy a kulcs a zsebedben van! – kiáltotta, hogy Bill az esőn át is hallja. Bill félénken megrázta a fejét.
- Akkor legalább gyere ide. – sóhajtott Tom.

Bill megkerülte a kocsit, és odament Tom mellé. Az eső még mindig esett, de szerencséjükre már nem szakadt annyira, mint addig. Bill a karjait saját maga köré fonva állt ott, hogy védje magát a hidegtől.

Tom előrelépett, bezárva Billt a teste és a kocsi közé. Kicipzározta a pulcsiját, az oldalát széttárta, és körbeölelte vele Billt, aki egy pillanatot sem gondolkozott, egyből átkarolta Tom derekát, a fejét pedig a vállára döntötte. Tom felhúzta a cipzárt maguk körül, és kicsit fel is nevetett, amiért mindketten belefértek.

Bill felnézett Tomra.
- Mi olyan vicces?

Amikor Bill szemébe nézett, Tom hamar elfelejtette mit talált olyan szórakoztatónak. Aznap nem viselt semmilyen sminket, így az arca csupasz volt, természetes. Tom nem bírta megállni, a szájához hajolt. A csók először gyengéd volt, épp hogy összeértek az ajkaik, de amikor Bill megszorította a kezét Tom pólójának anyaga körül, a nyelvük vadul tört utat egymás szájába.

Legalább 20 percen át csak csókolták egymást, amíg egy másik kocsi fényszórója nem világított az arcukba. Tom elhúzódott Billtől, aki tiltakozásként felnyögött, de kihúzta a kezeit Tom pólója alól, ahol a hátizmaival ismerkedett egészen addig.

Az eső most már épp hogy csak csöpörgött. Tom kicipzározta magukat, hogy beszélni tudjon a mentőkocsi vezetőjével. Bill megremegett, amikor megérezte, hogy a köztük létrejött meleg buborék hirtelen eltűnt, ezért Tom a pulcsijával betakarta Bill csupasz karjait, ahogy elindultak a sofőr felé.

A legközelebbi település Mulberry volt, ahol hivatalosan mindössze 1627-en éltek. A mentőkocsi vezetője mondta nekik, hogy az egész városban egyetlen autószerelő van, és oda fogja vinni a kocsit. Mivel nem volt más választások, Tom és Bill is beleegyeztek, és bemásztak a kocsi hátsó ülésére, amíg a sofőr a sajátjukat biztosította. Egyenesen a szerelőhöz mentek, aki már várt rájuk. A sofőr magyarázta el a szerelőnek, Anthonynak, hogy mi is a probléma.
- A boltomban nincs olyan hosszú szíj, ami jó lenne egy Escalade-ba. Csak rendelni tudok, 2 nap múlva talán itt lesz.
- Két nap?! – kérdezte Bill, szinte lesokkolva. – Nem lehetne hozatni egyet a városból, vagy valami? Kifizetjük!
- Hát, azt hiszem holnap reggel el tudok menni magam is Little Rockba, hogy megvegyem. Holnap este akkor már indulhatnátok. – töprengett Anthony.
- Van valahol egy hotel, ahol kivehetnénk egy szobát? – kérdezte Tom.
- Nem, de van vendégházunk. Nincs sok látogatója, de az unokatestvérem a tulajdonosa. Felhívhatom.
- Fogadni mernék, hogy a fél falu lakossága az unokatestvére. – suttogta Bill.
- Hálásak lennénk, ha felhívnád. – mondta Tom, és próbált nem figyelni Bill megjegyzésére, nehogy elnevesse magát.
- Fogjátok ami kell, és rakjátok a kocsimba, elviszlek titeket.

Bill és Tom tette is, amit mondott, a táskáikat pedig bepakolták Anthony kocsijának csomagtartójába. Az út mindkettejüknek óráknak tűnt, holott alig telt 10 percbe, hogy megérkezzenek.

- Nincs valami hely, ahol tudnánk enni?
- Az unokatestvérem már kész vacsorával vár titeket, mire odaérünk. A faluban nincsen McDonalds, semmi ilyesmi.
- Oh. – mondta Bill láthatóan elszomorodva.

Tom átkarolta Billt, és közelebb húzta magához. Bill a vállára döntötte a fejét, és csendben ültek az út hátralévő részében.

Ahogy Anthony ígérte, tényleg kész vacsora várta őket, amikor megérkeztek a vendégházba. Sült csirke volt, különleges salátával, bár Tom a csirkét kihagyta. Susan, a szállásadójuk először mintha megsértődött volna, de amikor elmagyarázta, hogy vegetáriánus, Susan még azt is felajánlotta, hogy gyorsan összedob neki valami mást. Tom mondta, hogy ne fáradjon, egy nagy adag saláta is tökéletes lesz neki.

Susan mindegyiküket külön szobába vezette, és törölközőt is kikészített nekik, hogy hosszú, forró fürdőt tudjanak venni.

Tom ment először a folyosó végén lévő fürdőszobába. Amikor benézett, tisztának tűnő zuhanyzót látott, de nem bírta rávenni magát, hogy be is lépjen. Kinyitotta a mosdókagyló alatt lévő szekrényt, és diadalittasan hümmögött, amikor tisztítószereket talált. Miután pár perc alatt kimosta a kádat, gyorsan le is zuhanyozott.

Miután lefürdött, Tom a szobájában helyezte magát kényelembe, és miután gyorsan megnézte az e-mailjeit, beírta a település nevét a keresőbe. Hallotta, hogy az ajtók között Bill ide-oda szaladgál, nyilván a fürdő és a szobája között. Tom elővette a saját párnáját, amit még a hotelekbe is mindig magával vitt, és elhelyezkedett az ágyában. Nem sokkal később kopogást hallott az.
- Itt maradhatok veled? – kérdezte Bill, miután kicsit kinyitotta az ajtót.
- Persze! – felelte Tom, és az ágy közepéből a szélére gurult, hogy Billnek is legyen helye. – A hideg lábad tartsd meg magadnak, amíg felmelegszel.
Bill bemászott a takarók alá, és egyből szét is húzta Tom karjait, hogy közéjük feküdhessen; így az egyik keze a dereka körül volt, a másik pedig a feje alatt.
- Bocsi. El tudod hinni, hogy holnapig itt ragadtunk?
- Nem. Rákerestem a helyre google-ben, de a wikipédia sem mondott semmi újat, ezért megnéztem a térképen. Van egy bank, két templom, egy általános- és egy középiskola, és egy ’Házias Kiskereskedés’.
Tom érezte, hogy Billt szószerint kirázza a hideg a hallottaktól.
- Mi a fasz az a Házias Kiskereskedés?
- Gondolom holnap megtudjuk. Oh, várj, elfelejtettem, hogy van egy temető és egy fagyizó is. – tette hozzá Tom nevetve.
- El se tudom hinni, hogy ilyen helyen éljek. Láttad, hogy még egy TV sincs sehol a házban? Mit fogunk csinálni, amíg itt vagyunk?
- Biztos vagyok benne, hogy majd kitalálunk valamit, hogy szórakozzunk. – nevetett Tom, Bill pedig egyből vállon ütötte.
- A kezeid tartsd magadon, perverz! – szólt rá felháborodottan, Tom pedig úgy tett, mintha el akarna fordulni Billtől. – Oké, akkor csak derékon felül! – pontosított Bill, Tom pedig csak nevetett, majd egy csókot nyomott Bill homlokára.
- Jó éjt, Bill.

Bill hamar álomba merült Tom karjaiban, és nem sokkal később már Tomnak is majdnem sikerült elaludnia, amikor a telefonja megcsörrent.

A mobil a tőle jobbra lévő éjjeliszekrény tetején rezgett. Óvatosan nyúlt érte, nehogy megzavarja Billt.

- Hello?
- Hé Tom, itt Johnny. Mi újság haver?
- Úton vagyok, veled mizujs? Régen beszéltünk!
- Szóval akkor igaz a hír? Hallottam, hogy visszajöttél, de nem tudtam, hogy csak pletyka-e. Van egy nagyon jó ajánlatom, ha érdekel. Egy 3 hónapos ásatásról van szó Peruban, rengeteg mindent meg lehet örökíteni. Kell nekik valaki, akinek jó szeme van az ilyesmihez; érdekel?
- Mikor kezdődik? – kérdezte Tom, kicsit ásítva.
- Augusztus 5.-én.
- Alig érek vissza erről az útról.
- Elég nagy hangja van a National Geographicnál; lehet, hogy újabb Pulitzerre is jelölhetnének, ha a bennszülöttek hagyják, hogy fényképezz, és teljesen szabadkezet kapsz.
- A Time Magazinnál is szabad kezet kapok.
- Igen, de itt nem kell senkivel társulnod, ha ezt elfogadod.
Bill közelebb bújt Tomhoz, az orrával végigsimítva Tom nyakát. Lenézett Billre, és egy pillanatig gondolkozott az ajánlaton.
- Elvállalom. A részleteket küldd el e-mailben.

*** American Automobile Association – én se tudtam mi ez, de a sztori írója volt kedves, és leírta nekünk. Éves tagsági díjat kell fizetni; és akkor hívhatod őket, amikor mondjuk lerobban a kocsid, kifogy a benzin, vagy véletlenül bezárod a kulcsod.