-ELSŐ FEJEZET - Just a Small Town Girl-

- Itt vagyunk kölyök. – mondta a kamionos. – Eddig tudtalak hozni.
Bill az ablakon át nézte az elhagyatott környéket. A szürke horizonton egy apró város körvonalait látta, amit kimagasló ipartelepek vettek körbe.
- Köszönöm. – motyogta, megragadta a táskáját, és kinyitotta az ajtót.
- Hé kölyök… - szólt utána a sofőr, amikor Bill leugrott a járdára.
- Igen?
- Mit tervezel egy ilyen városban?
- Nem tudom. Próbálok munkát szerezni, és nem az utcán végezni. A szokásos. – vont vállat Bill, a hosszú haját pedig a füle mögé tűrte.
- Csak mert… - kezdett bele a kamionos, de úgy tűnt, zavarban van. Bill felvonta a szemöldökét. – Csak mert egy ilyen városban lehet, hogy nehéz lehet egy hozzád hasonló kölyöknek. Egy hozzád hasonló fiúnak. Egy ilyen városban csak a telepen van munka, a többit a nők kapják. Pincérkedés, ilyenek. Csak nem tudlak elképzelni, hogy a telepen dolgozz… mármint fizikailag.

A kamionos teljesen elvörösödött, ahogy ezt mondta. Egyértelműen kényelmetlen volt számára bármilyen megjegyzést is tenni Bill nőies megjelenésére.
- Szóval, mit akarsz mondani? – sóhajtott Bill, sajnos pontosan tudván, hogy a férfi mit akart mondani.
- Csak nem értem mit vársz ettől a helytől. – nézett rá a férfi szomorúan.

Bill már most belefáradt a beszélgetésbe. Tudta, hogy nem illett ide, sehova. De miért kell ennek a pasinak már akkor lerombolnia a fantáziáit, amikor még el sem érte a várost?
- Kösz, hogy aggódsz. És kösz a fuvart. – bólintott, és bevágta az ajtót, mielőtt a férfi tovább folytathatta volna a ’tanácsadást’.

Hallotta, hogy a kamion újra beindul mögötte, majd visszafordul az útra. Próbálhatott volna tovább stoppolni, de meddig? Itt minden ugyanolyan volt, ameddig csak a szem ellátott. Apró városok, apró gyárak, apró életek. Ugyanúgy letelepedhetett itt, mint bárhol máshol. Az úton pedig nem volt túl biztonságos neki, ezt nagyon is jól tudta. Lehet, hogy ez a kamionos idegesítette, de Bill tudta, hogy a férfiak, akik útszélén álló, lánynak kinéző fiúkat vesznek fel, sokkal rosszabbak is lehetnek.

Az említett ’város’, két fő utcából állt, és néhány lepukkant házból, amik nyomorultan emelkedtek a föld felett a gyártelepek árnyékában. Bill egy pillanatra megállt az utcák végén, elveszetten, amíg ki nem szúrt egy kis kávézót. Az egy jó kezdésnek tűnt.

Odament a pulthoz, ledobta a táskáját maga mellé, és felcsusszant egy bárszékre. A pincérnő, egy középkorú, szőke, szomorú tekintetű nő indult el felé.
- Szia édes. Új vagy a városban? – kérdezte mosolyogva, megmutatva a két első fogára kenődött rúzsát. Bill visszafogta magát, de kirázta tőle a hideg.
- Most érkeztem. – bólintott.
- Bármi különleges ok?
- Elég jó helynek tűnt.
Ezt hallván a pincérnő szkeptikusan felvonta a szemöldökét.
- Munkát keresel?
- Igen… a telepen nincs valami?
- Egy hozzád hasonló lánynak? – nevetett a nő. Bill már nyitotta a száját, hogy kijavítsa, de nem volt esélye megszólalni, a nő már folytatta is. – Hacsak nem vagy kiemelkedően jó az ipari gépekkel, vagy nem vagy erősebb, mint aminek látszol; azt mondanám, nincs. – nevetett újra. Látszott rajta, hogy nagyon is viccesnek tartotta az elképzelést, hogy Bill a város többi férfijával dolgozzon. Bill felsóhajtott. Ez már most olyan volt, mint ahonnan jött.
Amikor a nő magához tért a kacagásból, közelebb húzódott hozzá.
- De nálunk lehet, hogy lenne valami. – mondta most már komolyan. – Egy csinos lánynak, mint te… Biztos vagyok benne, hogy találunk valamit. Boldoggá tenni a férfiakat, tudod mire gondolok?
Bill lesápadt ezt hallva, és a nő gyorsan kijavította magát.
- Semmi mocskos, megígérem! Csak arra gondoltam, hogy… a férfiak egész nap keményen dolgoznak, szeretik látni, ha egy csinos arc mosolyog rájuk a reggeli kávéjuk felett, vagy szolgálja fel a magányos vacsorájukat az agglegényeknek. Benny szeret csinos lányokat felvenni, csak ennyit mondtam. És szerintem te tetszenél neki.

Bill nem tudta mit csináljon. Most hogy mondhatná már meg ennek a nőnek, hogy ő is fiú? Körülnézett az étkezdében, vetve egy pillantást a durvának tűnő, helyi ’magányos agglegényekre’, ahogy a nő fogalmazott. Látta a fáradt arcukat és a megviselt kezeiket; és egyből tudta: a kamionosnak és a pincérnőnek is igaza volt. Ő nem tudna a telepen dolgozni.

Bill csak azt kívánta, hogy bár be tudna illeszkedni egyszer. Egész életében, mindig más volt; a mindennapi élet szélére taszítva. Szeretett volna olyan lenni, mint mindenki más. Csak azt nem tudta hogyan. Körülnézett a kávézóban, és majdnem felnevetett magában. Basszus, még a pincérnő is közelebb állt hozzá, mint a körülöttük lévő férfiak. A durva kezük és a durva életük teljesen idegen volt Billnek. Ezzel szemben, amikor a pincérnőre pillantott, őszinte, barátságos mosollyal találkozott. Egy mosollyal, ami a beilleszkedés ígéretét nyújtotta.

Ha szegény nő tudta volna, hogy Bill nem az, aminek hiszi…

Bill megint majdnem nevetett magán, hogy mit is fontolgatott. Már sokszor megvádolták ezzel a múltjában, de soha nem volt semmi igazság mögötte. A hosszú haj és a szűk ruhák ellenére, Bill nagyon is jól tudta, hogy ő is fiú, és ha már itt tartunk, elégedett is volt ezzel a ténnyel. El sem tudta hinni, hogy most tényleg azt fontolgatja, hogy elfogadja a pincérnő ajánlatát.

De annyira fáradt volt. Belefáradt a menekülésbe. Belefáradt, hogy más legyen.

Nem csinálná sokáig, egyértelműen. Csak pár műszakot elvállal a kávézóban, felveszi az első fizetését, amiből remélhetőleg vehet magának egy buszjegyet valahova, ahol az emberek sokkal… nyíltabbak.

- Mikor kezdhetnék?
A pincérnő elmosolyodott, és a mögötte lévő ajtóhoz fordult.
- Benny! Találtam neked egy új lányt! – kiáltotta, majd visszafordult Billhez. – Shirley vagyok, mellesleg. – nyújtotta felé a kezét.
- Én… Billie. – felelte bizonytalanul, és finoman megrázta a száraz, bőrkeményedéses kezét.
- Ez aranyos név. – mosolyodott el Shirley. – Olyan kislányos.
Bill visszamosolygott, megkönnyebbülten.

Pár órával később, Bill egy apró szobában állt, Shirley anyjának a házában. Erma, az idősebb nő, kiadta az egyik szabad szobáját, és hajlandó volt várni a lakbérrel, amíg Bill megkapta az első fizetését.

A szobának sárga, virágos tapétája volt, egy kétszemélyes ágya, és egy hintaszéke az ablak előtt. Erma mondta neki, hogy az emeleten lévő fürdőszobát meg kell majd osztania egy másik bérlőjével, egy lánnyal, aki szintén a kávézóban dolgozott. A szoba kicsi volt, hideg, és állott szaga volt, de még így is az egyik legjobb hely volt azok közül, ahol Bill volt az utóbbi évek alatt.

Levágódott az ágyra, fáradtan, és összezavarodva. Mibe keverte magát? Persze, nagyon nőies srác volt, de ez még mindig nem jelentette azt, hogy tudta is hogyan kell lánynak lenni. A lányok a szülővárosában még annyit se beszéltek vele, mint a fiúk, akik legalább hozzászóltak miközben lökdösték. A lányok miről beszéltek egyáltalán, amikor egyedül voltak? Billnek elképzelése sem volt.

A táskájára pillantott, és remélte, hogy a ruhái elég uniszexek lesznek. Shirley odaadta az egyenruháját a kávézóba, de minden más ruhája farmerből és pólókból állt. De ezeket a dolgokat a lányok is ugyanúgy hordták, mint a fiúk, ugye?

Bill tudta, hogy valószínűleg hibát követ el. De annyira el volt veszve. Két napja elfogyott a pénze, és azóta csak egy csokit evett, amit a kamionos adott neki. Fáradt volt és éhes, és gyorsan vesztette el a reményt. Egy darabig muszáj volt ezzel beérnie, amíg újra talpra áll.