- Tomi!

Tomnak végigfutott a hideg a hátán, amikor a testvére berohant a turnébuszba. Nem mintha nem örült volna, hogy Bill ott van – mindig örült, ha az ikre ott van –, de már jól ismerte ezt a hangnemet.

Az a bizonyos, izgatott visítás mindig bajt jelentett Tom számára.

- Mi van? – kérdezte óvatosan, a szemeivel pedig Bill arcát fürkészte, hátha talál valami jelet, ami leleplezi mi fog következni. Bill egész délután vásárolgatitt, kiélvezve, hogy van pár szabad órájuk, mielőtt a busz újra elindul a következő állomásuk felé.

Elképzelélese sem volt, hogy a koncertek és az interjúk után hogy volt Billnek ennyi energiája. Tom abban a pillanatban, hogy a testvére ott hagyta a buszt, ellopta Bill kedvenc párnáját, és a délután többi részét a kutyákkal töltötte, kiélvezve a jól megérdemelt pihenőjét.

- Nézd mit vettem! – kiáltott fel Bill vidáman, és Tom mellé ejtette a szatyrait.

Tom megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ha legrosszabb esetben is csak annyi fog történni, hogy el kell majd játszania mennyire csodálja Bill új cipőit, akkor biztonságban van. Csak mosolyognia kell és bólogatnia, és azt mondogatnia, hogy az új cucca mind ’avantgarde’ (ami jelenesetben azt jelentette, hogy a női ruhák is jól mutatnak), Bill pedig boldog lesz.

De cipősdobozok helyett, másfajta dobozok tűntek elő Bill egyik szatyrából. Színes dobozok, amiken túl vidám gyerekek voltak.

- Mit?
- Játékokat! – pattant fel Bill. – Hogy ne unatkozzunk az úton!
- Azt hittem ezért van a szórakoztató rendszer. – ráncolta Tom a homlokát. – Tudod, az a nevetségesen drága berendezést, amit muszáj volt neked megvenni?
Ahogy olyan sokszor, Bill csak egy legyintéssel eleresztette ezt a füle mellett.
- Meguntam a videojátékokat és a DVD-ket. Ez sokkal viccesebb lesz. Pont mint amikor gyerekek voltunk!
Tom csak felhorkant, ahogy a játékok dobozain lévő boldog családok képét nézte.
- Amikor gyerekek voltunk, soha nem társasoztunk. – emlékeztette.
- Dehogynem! – csiripelte Bill, egyetlen kijelentésével az egész gyerekkorukat átírva. Tom tudta, hogy nincs értelme veszekedni. Ha Bill azt mondta, hogy egész gyerekkorában csak Scrabble-lel játszott az anyjuk ruháinak próbálgatása helyett, akkor biztosan úgy is történt. Pont úgy, ahogy a fogára sem kapott soha koronát, még annak ellenére sem, hogy nem egy fényképpel lehetett bizonyítani. A fényképes bizonyíték a világon semmit nem jelentett Billnek.

- Szóval, mit vettél? – szánta el magát végül Tom, hogy legalább kipróbálja a társasokat, mielőtt Bill korlátozott figyelme gyorsan elillanna. Remélhetőleg egy óra múlva már a kutyák körmeinek kilakkozásával fog erőlködni, Tom pedig nyugodtan játszhat a videojátékokkal.

- Scrabble, Monopoly… - kezdte Bill sorolni a játékok címeit, a dobozokat pedig dobálta Tom ölébe.
- Uff. – panaszkodott Tom.
- …Trivial Pursuit… – folytatta Bill lelkesen.Ho
- Várj, mi, Trivial? Bill, nekünk nem is mennek ezek a műveltségi dolgok!
- Miről beszélsz? Egy csomó mindent tudok! – kiáltott fel Bill sértődötten. – Emlékszel? Megnyertem azt a díjat is suliban, meg minden.
- Megnyertük. Mi nyertük meg. És Tobival csináltattad meg az összes házid!
- Mindegy. – forgatta Bill a szemeit. – Amúgy sincsenek benne matematikai kérdések. Egy csomó király téma van, mint például…
- A sportok? – segítette ki Tom, a doboz hátulját olvasva. – Bill, egy teljes kategória van a sportoknak!
Bill megfagyott, és gyanakodva nézte a dobozt, majd kivette Tom kezéből, és egyenesen a kukába hajította.
-Van Cukorfölde is! – folytatta, mintha mi sem történt volna. – És Twister!

Tom elkapta az utolsó dobozt, amit Bill odadobott neki, és rápillantott a rajta lévő képekre. Felvont szemöldökkel nézte, ahogy egy csapat tini összegabalyodva feküdt a földön.

- Olyan, mint egy szexjáték. – állapította meg nevetve.
- Gyerekeknek van! – jelentette ki Bill lenézően.
- Nem tudom. Nekem akkor is olyan, mint egy szexjáték. – nézte Tom ahogy a résztvevők teste összefonódott a takarón.
- Gyerekes vagy! – csattant fel Bill, és védelmezően visszavette a dobozt. Gyilkos pillantásokkal átviharzott a hálószoba felé. A kivonulását még drámaibbá tette, ahogy a cipőjének a sarka csattogott.

Tom felsóhajtott.

Az utóbbi 21 évének szinte minden napját Billel töltötte, és még mindig nem tudta kiszámítani a testvérének a hangulatingadozásait.

De azt az egyet már megtanulta, hogy jobb megalázkodni, mint egy dühös Billel bajlódni. Egy ilyen kicsit buszon, nem volt helye a méltóságnak.

Tom összekaparta magát a kanapéról, és a testvére után ment, a sarkában a kutyákkal.

- Bill! – szólította meg hízelgően, ahogy bedugta a fejét a szobába.
- Csak jót akartam neked. – szipogott Bill, de rá sem nézett Tomra, nehogy megtörje a hatást, amit a drámaian elterült pózával sikerült elérnie az ágyon. – Mindig panaszkodsz, hogy mennyire be vagyunk zárva a buszra, és azt gondoltam, hogy jó szórakozás lesz.
Tom igazából nem emlékezett, hogy valaha is panaszkodott volna emiatt, de ez most nem számított.
- Sajnálom. – mondta azonnal.
Georg emiatt már beszólt volna neki, hogy mekkora punci, de Georgnak kellett állandóan Billel lógnia? Nem. Szóval kinek van igaza?
- Nem értékeled az áldozataim. – sóhajtott fel Bill.
- De igen! – fontos volt Bill jelenetét még az elején megállítani, különben az egész hátralévő estét tönkreteszi. – Nagyon jó ötlet volt játékokat hozni! Igazából, szeretnék is twisterezni.
- Tényleg?
- Tényleg! Nagyon, öm… - pillantott Tom a dobozra. Nevetségesnek tűnt. – Mozgalmasnak tűnik!
- Igen! – vágta rá Bill, és felpattant az ágyról. – Mintha edzés és egyben játék is lenne!
Tom összevonta a szemöldökét. Egészen biztos volna, hogy definíció alapján ez a sport volt. Bill pedig szó szerint allergiás volt a sportokra.
- Nagyszerű! – mondta inkább. Az erőltetett lelkesedését még a kutyák is kiszúrták. Nem voltak hozzászokva, hogy az idősebb ikertől ilyen magas hangokat halljanak. Bill viszont boldognak tűnt, és végülis csak ez számított. Kimászott az ágyból, rögtön elfelejtve életének nagy tragédiáját, és vidáman tapsolt egyet.
- Ez olyan jó lesz! – örvendezett, a kezeit pedig az övcsatjához emelte.
- Whoa, whoa! – kiáltott fel Tom, tágra nyílt szemekkel nézve, ahogy a testvére elkezdte lerángatni magáról a nadrágját. – Egészen biztos vagyok benne, hogy ezt a játékot nadrágban kell játszani!
Bill mosolyogva nézett fel rá.
- Tomi, te kis butus! Nem tudok ilyen szoros nadrágban játszani! Alig bírok benne előre hajolni.
Tom majdnem megfulladt a képről, ami erről jutott eszébe, ezért gyorsan elfordult a jelenettől, hogy a testvére a lehetetlenül hosszú lábairól lehámozza a farmert.
- Én… megyek, felállítom a játékot. – mondta, kiszaladva a szobából.

Voltak dolgok, amiket még az ikreknek sem kellett együtt csinálniuk, és végignézni Bill vetkőzését, pont ilyen dolog volt.

Nem mintha Tom vonzónak találta volna, vagy valami. Mert az bizarr lenne.

Tom lefoglalta magát a színes műanyagszőnyeg elterítésével, ami a játék alapjául szolgált, és próbált helyet csinálni neki a szobában.

Éppen a játék szabályait olvasta át, amikor Bill is bekószálódott.
- Kész?
Tom felnézett, a szemei pedig egyből elkerekedtek.
- Te nem.. nadrág? – kérdezte hihetetlenül magas hangon.
Bill ijedten nézett végig magán.
- A pizsimben vagyok.

Igaz volt, Bill a tipikus pizsamájában volt; a boxeralsójában és egy pólóban. De tipikusan, amikot Bill pizsamában volt, nem terveztek egymásra mászni.

Tom megrázta a fejét. Rendben van. Elvégre is, ikrek. Mi is egy kis bőr-a-bőrhöz kontaktus ikrek között?

Az ilyen gondolatoktól kicsit kezdett hisztérikussá válni, ezért inkább visszafordult a játékszabályokhoz, és a kelleténél kicsit talán nagyobb érdeklődést kényszerített magára az olvasáshoz.

- Szóval akkor csak, öm, megpörgeted azt az izét… aztán mozogsz, ahogy mutatja. – vonta le a következtetést kis idő múlva.
- Nagyszerű! – csiripelte Bill. – Én vagyok az első!

Mindig Bill volt az első. Azt mondta, hogy ezzel akart visszavágni, amiért először Tom jött ki, amikor születtek. Tom ezt nem gondolta annyira fairnek, mert ez nem éppen tudatos döntés volt bármelyikük részéről is.
De Bill azt mondta, hogy Tom előrenyomult.

Az ikre vidáman pörgetett a táblán az egyik tökéletesen manikűrözött körmével, majd engedelmesen letette kezét az egyik pirosra.
- Te jössz! – énekelte.

Tom azzal nyugtatta magát, hogy a játék nem tarthat olyan sokáig. Bill nem épp a koordinációs képességeiről volt ismert.

Tom követte a testvére mozdulatait, és csatlakozott hozzá a táblán.

Pár pörgetéssel később megállapította, hogy tényleg nevetséges egy játék, amikor maga alatt kellett támasztania magát a kezével, nehogy elessen.

- Bal kéz a kékre! – mondta Bill mellőle, miközben a hosszú végtagjait csavarta a játék utasításai nyomán.
- Íí! – kiáltott fel Tom, ahogy az új pozíció miatt szembe találta magát… hát, a testvére fenekével.
Bill apró, boxerrel fedett hátsója, egyenesen ott tekergett előre, amíg próbálta megtalálni az egyensúlyát.
- Hmm? – kérdezte.
- Semmi!
Tom hangja nem hangzott ilyen magasnak már pubertás óta.

A következő pörgetés alatt remélte, hogy el kell majd fordulnia a testvérétől, és a csalogatóan megemelt hátsójától.

Nem mintha gondolt volna ilyesmire.

Tom a tekintetét szigorúan a maga alatt lévő színes pontokra irányította, a következő lépést megtervezve, de rá kellett jönnie, hogy az egyetlen lehetősége az volt, ha átnyúl a testvére görnyedt pozícióján, és a saját lábait széttárja Bill felett.

Ő tudta, hogy ez szexjátéknak néz ki, gondolta kétségbeesetten, amikor már gyakorlatilag Bill felett tornyosult.

Most már talán ’el kéne esni’, hogy véget vessen a játéknak, de így, hogy Bill ott volt alatta, nem tudta elképzelni hogyan oldhatná meg anélkül, hogy a vékony alakjára ne zuhanjon.

Abban pedig egészen biztos volt, hogy most kerülnie kéne a kontaktust. Főleg azokkal a gondolatokkal, amiket az az álnok agya produkált.

- Bal két a zöldre! – mondta Bill vidáman, észre sem véve az ő kényelmetlenségét. Ügyes mozdulattal, Bill átfordította magát, így szembe találta magát Tommal.
- Szia Tomi! – mosolygott fel a testvérére a bűnösen hosszú szempillái alól.

Tom karjai elengedtek.

Nem tudta hogy történhetett – Bill mosolyának mindig ilyen elgyengítő hatása volt? –, de lezuhant, egyenesen a testvérére, maga alá szorítva Bill vékony testét.

És, ami még fontosabb: a nem említett, nem tudatos, és egyáltalán nem várt vágyát egyenesen az ikre combjához préselte.

Csend lepte be a szobát, amíg Tom azért imádkozott, hogy bár elsüllyedne.

- Hát, - nevetett fel végül Bill. – Azt hiszem ez tényleg egy szexjáték.

És akkor minden korábbi gondolata kivándorolt Szibériába, mert Bill ajkai végül elfojtott nyögéssel megtalálták az övéit.

Pár órával később, Tom izzadtan, kielégülten omlott Bill mellé, széles vigyorral az arcán.
- A társasjáték annyira jó ötlet volt! – lihegte.
- Én megmondtam. – felelte Bill kicsit talán túl beképzelten. De amikor a meztelen teste Tom fölé emelkedett, Tomot egyáltalán nem zavarta.