Bill a saját nyögésének hangjára ébredt, és finom nyalásokat érzett a sebesen lüktető férfiassága hegyén. A háta megfeszült, a szeme pedig még mindig csukva volt, ahogy a forró, nedves meleget megérezte körülötte. A szemei egyből kipattantak, ahogy elérte a felismerés.

- Ngh, Tom, hagyd abba! – küzdötte ki a szavakat. Amikor lenézett, csak egy nagy kupacot látott, ami Tom volt a takaró alatt.
A kérésére válaszként csak nedves hangokat kapott, ahogy Tom még mélyebben a szájába vette. Bill erősen próbálta visszafojtani a torkából előtörő nyögést.
- Komolyan Tom. Nem lehet, nem itt. Valaki bejöhet.

Egyre nehezebb volt koncentrálnia a saját érvére, amikor Tom szája olyan meggyőző érzéseket küldött az egész testébe, de mégis próbálta minden erejével tartani magát. Tom elhúzódott és felemelte a takarót, épp annyira, hogy Bill láthassa, de a kezeivel tovább simogatta.

- Bezártam tegnap este az ajtót, szóval dőlj csak hátra és hagyd hogy befejezzem.
Bill majd elolvadt Tom nézésétől. Kirázta a hideg, amikor belegondolt, hogy Tom száját megint maga körül érezheti, és bólintott.

Amennyire csak tudott, próbált csendben maradni, ahogy Tom lassan végigcsúsztatta az ajkait rajta, a nyelvével körözve közben. Fel-le mozgatta a fejét, hogy minél többet tudjon elérni. Kicsit hátrahúzódott, és végignyalta a tövét, mielőtt újra teljesen visszavette volna a szájába. Minden egyes szívással összhangban a kezével is dolgozott.

Bill hamar elmerült az érzésekben, ahogy Tom gyakorlottan dolgozott rajta; mindig a tetőpontig vitte, csak hogy újra visszahúzza. Tom csak tovább húzta, még nem engedte Billnek, hogy elmenjen.

Bill előrelökte a csípőjét, hogy sürgesse Tomot, de Tom nem gyorsított a tempón. Helyette a szabad karját átvetette Bill derekán, hogy a csípőjét helyben tartsa.

- Tom, kérlek! – nyögte Bill, és amennyire csak tudta, próbálta megemelni a csípőjét. Muszáj volt elengednie, és ezt csak Tom adhatta meg neki.

Tom végül ismét gyorsított a tempón, egyszerre használva a száját és a kezét, hogy Billt eljuttassa a csúcsra. Érezte, hogy Bill izmai megfeszülnek, jelezve a közeledő orgazmusát.

Bill a takaróba markolt, és újabb visszafojtott nyögést engedett el, ahogy próbált csendben maradni, miközben az élezet végigsöpört rajta. Halkan Tom is felnyögött, és mindent lenyelt, amit Billtől kapott. Visszahúzódott, és miután az utolsó cseppet is lenyalta, végigcsókolta Bill testét, egészen az ajkaiig.

Bill átkarolta a nyakát, és lassan megcsókolták egymást. Elégedetten sóhajtott fel, amikor az ajkaik elváltak. Tom lefeküdt Bill mellé és átkarolta; tökéletesen illettek egymásba pár újabb csókhoz.

Bill újabb 10 percig feküdt Tom mellett, amíg magához tért. Még egyszer megcsókolta Tomot, majd ment is a fürdőbe, hogy felkészítse magát a napra, amit Vanessával fog tölteni.

Vanessa nevetett, és Billbe karolt, ahogy mentek a fodrász szalon felé. Az utca mindkét oldalán boltok sorakoztak, Bill el sem tudta dönteni melyiket akarja először megnézni. Először egy kis kávézóba ültek be, hogy igyanak valamit, majd kezdődött is a nagy shoppingolás, cipőboltoktól kezdve egészen a játékboltokig. Bill imádta ezt a kis bevásárló negyednek tűnő részt. Mindketten el voltak merülve a saját világukban, először nem is hallották, hogy valaki megszólítja őket.

Egy magas, szőke férfi kocogott feléjük, kosaras nadrágban és az edzéstől izzadt pólóban.
- Vanessa? Tudtam, hogy ismerem ezt a nevetést! – állt meg a férfi a sétáló páros előtt.
- Jézusom, Michael! Hogy vagy?
- Jól, köszi. Nagyszerűen nézel ki! Olyan régen láttalak. Hogy van a család?
- Nagyon jól vagyunk, ikreket várunk! – simogatta meg a hasát Vanessa.
Michael elismerően végigmérte Billt. Tetszett neki, amit látott, bár Bill kicsit nőiesebb volt annál, amit ő szeretett.
- Szia, Michael vagyok, és te?
- Milyen udvariatlan vagyok! Bill, ez itt Michael, Michael, ez itt Tom barátja, Bill. – mondta Vanessa, mivel egyből kiszúrta, hogy Michael milyen érdeklődve nézett végig Billen. Bár rendes férfi volt, szeretett volna minden félreértést kizárni, még mielőtt esélyük lett volna kialakulni.
- Nem, én nem… Tom és én, mi nem… - dadogta Bill. Próbálta tisztázni, hogy a kapcsolatuknak, már lehet azt annak nevezni, nem volt semmi hivatalos megnevezése; de attól, hogy Vanessa Tom barátjaként mutatta be, kicsit zavarba hozta.
- Ne aggódj, nem kell letagadnod, hogy jobban érezem magam. Túl vagyok már Tomon, már majdnem 2 éve volt. Könnyebb túltenni magad valakin, amikor a világ másik végén van.
- Oh… hát, az biztos nehéz lehetett. – csak ennyit tudott Bill mondani. Totális idiótának érezte magát ezekkel a nyökögésekkel, de az agya 100 mérföld/órás sebességgel pörgött. Nem tudott semmit Tom korábbi kapcsolatairól, de az egyértelmű volt, hogy ez itt az egyik exe lehetett.

Bill alaposabban végigmérte Michaelt, azon tűnődve, hogy Tomnak melyikük volt inkább a típusa. Mindketten magasak voltak, és nagyjából ennyi is volt a hasonlóság. Bill vékonyabb volt, kevés izommal, Michael ezzel szemben ki volt gyúrva, az izmai csak úgy feszültek, ahogy helyben kocogott. A haja szőke volt, és rövidre nyílt, Billnek pedig gondolkoznia sem kellett azon, hogy volt-e valaha a kezében szemceruza; a válasz egyértelmű volt.

A trió ott állt még egy darabig, a két ismerős a legutóbbi találkozásuk óta történt fontos eseményeket vitatta, aztán Vanessa elnézést kért, és elindultak, hogy időben ott legyenek.

A fodrásznál ülve, Vanessa észrevette, hogy Bill elcsendesedett. Amióta összefutottak Michaellel, nem sokat beszélt, de szerette volna visszakapni azt a vidám Billt, akivel egész délután együtt volt.

- Mi a baj?
- Oh, semmi, csak gondolkoztam.
- Michaelről és Tomról?
- Inkább Tomról és rólam. Kedvelem, nagyon is, de nem tudom, hogy a kapcsolatunk mit jelent neki.
- Michaellel akkor szakítottak, amikor Tom elment Irakba. Tudom, hogy Tomnak csak átmeneti volt. Gusnak is elmondta, hogy nem látott jövőt maguknak, de a felszínen olyan jól működtek, hogy nem talált okot a szakításra.
- Ez nem túl bátorító. Szerintem én inkább attól félek, hogy ha az útnak vége lesz, akkor nekünk is. Bár akkor már inkább hagyjuk abba időben, minthogy úgy rángasson magával, hogy nem is érez semmit.
- Hát, ha ettől jobban érzed magad, Tomot nem láttam ennyire boldognak már a baleset óta. Ez már jelent valamit, nem? A baleset óta nagyon be volt zárkózva, de úgy látom, neked kezd megnyílni.
- Nagyon remélem, hogy igazad van.

A fodrász után Bill és Vanessa még vásárolgatott egy darabig, mielőtt hazamentek volna az óriási szatyrokkal.

Bill bement a szobájukba, és lepakolta a cuccait a bőröndje mellé. Tom az íróasztalnál ült, a laptopján kattintgatott.

- Na mi van Hercegnő, jól érezted magad? – nézett fel Tom a gépből.
- Mit mondtam, mit fogok csinálni, ha Hercegnőnek hívsz?
- De azt hittem hogy a bunkóskodáson már túl vagyunk.
- Ha Hercegnőnek hívsz, akkor nem, és a végén úgy jársz, hogy egyedül kell aludnod, csak a jobb kezed fog szórakoztatni, és lesz egy csomó túlexponált filmtekercsed.
- Sajnálom. – mondta Tom, őszintétlen vigyorral az arcán.
- Nem, nem sajnálod. De így is megbocsátok.

Bill elkezdte kipakolni a cuccokat, amiket vett, egy részét el is rakta egyből a bőröndjébe. Amikor megérkeztek, nem nagyon pakolt ki, mert tudta, hogy még 3 napot sem fognak maradni, és már mennek is tovább. Az lesz az utolsó hét a szerződésükből.

Michael még mindig ott botorkált Bill fejében.

- Hé, Tom, kérdezhetek valamit?
- Igen, mi az? – pötyögött Tom a laptopján. Bill messziről látta, hogy Tom az egyik blogbejegyzésén dolgozik.
- Neked van típusod?
- Típusom? – nézett Billre felvont szemöldökkel.
- Igen, tudod, amilyen típussal szeretnél kapcsolatot.
- Ja, férfival. – felelte Tom nevetve, de még mindig nem hagyta abba a gépelést.
- Nem, komolyan, Tom. A szőkéket, vöröseket, vagy barnákat szereted? Magas vagy alacsony? Tudod mire gondolok.
- Szeretem a magas és vékony fiúkat. Amúgy meg nincs semmi különleges. Miért?
- Ma találkoztunk Michaellel, és teljesen egymás ellentéteinek tűntünk. Ő szőke volt, kék szemű, izmos és kigyúrt; bassza meg, futott, amikor találkoztunk. Tudod, hogy én csak akkor futok, ha üldöznek.
- És még akkor is lassú vagy. – nevetett Tom miközben felállt, odament Billhez, és átölelte a derekát. Megfordította Billt, hogy egyenesen a szemébe nézhessen. – Te pontosan az én típusom vagy. Magas vagy, csinos, tehetséges és könnyed. Nem érdekel, hogy nem edzel. Michael sem csinálta, amikor együtt voltunk, szóval most meglepődtem, hogy ki van gyúrva. Ő igazából soha sem volt a típusom. Azokat szeretem, akik kicsit lágyabbak, mint amilyen Michael valaha volt. Azért voltunk együtt, mert könnyű volt. Találkoztunk, és egyikünk sem járt senkivel, ezért úgy voltunk, hogy miért ne. Nem hittük volna, hogy ilyen sokáig fog tartani.
- Oh… - Bill csak ennyit tudott összehozni. Nem akarta sarokba szorítani Tomot azzal, hogy megkérdezi, hogy most kettejük között mi van, és hogy ez is csak egy újabb kényelmes összeröffenés-e. Ezzel várni akart amíg el nem mennek a barátja házábó. Nem akarta megkockáztatni a veszekedést, amikor ilyen jól érezték magukat.

Tom lágyan megcsókolta Billt.
- Most menjünk, és keressük meg Jessiet. Megígértem neki, hogy odaviszlek hozzá amikor megjöttök. Én csak a vigaszdíj voltam amíg te nem voltál itt.

Annyira jó volt az idő, hogy úgy döntöttek, második este is a teraszon fognak vacsorázni. Lágy nyári szellő fújdogált körülöttük, ahogy evés közben beszéltek és nevetgéltek.

Jessie volt az este sztárja, minden figyelmet magára vont, és végig arról beszélt, hogy milyen jól érezte magát Billel aznap délután. Amióta csak visszajött a belvárosból, Jessievel volt, és a babaházzal játszottak, amit az apja épített neki. Bill maga is meglepődött, hogy milyen hamar megszerette a kislányt.

A vacsora végén, Jessie szaladt is a hintájához, amíg Tom segített Vanessának elpakolni az asztalról. Egyenesen megtiltotta Billnek, hogy segítsen, mondván, hogy ő a vendég, és az utolsó estéjén egy ujját sem mozdíthatja.

Gustav Billel szemben ült, egy üveg sört kortyolgatva.
- Tudod, sosem hittem volna, hogy Tomot megint ilyennek látom majd. Teljesen más ahhoz képest, amilyen legutóbb volt, és szerintem miattad változott.
- De nem is csináltam semmit… - felelte Bill. Meglepte, hogy Tom legközelebbi barátja mondja ezt.
- Beszélgettünk egy kicsit rólad, és tudom, hogy foglalkozol vele, és megcsinálsz olyan dolgokat, amiket ő nem nagyon szeret csinálni. Nagyon megértő vagy vele, de ami a legfontosabb, hogy törődsz vele. Látom az arcodon, és szerintem ő is törődik veled. – nézett Gustav egyenese Bill szemébe, hogy meggyőzze, őszintén mondja.
- Én úgy érzem, hogy még csak a felszínen tapogatózom. Jobban meg akarom ismerni, hogy milyen is valójában.
- Először rendeznie kell a dolgokat magában, és ez nem fog addig megtörténni, amíg nem fogadja el, hogy ami Georggal történt, az nem az ő hiábja. Georgot az Arlingtoni Nemzeti Temetőbe temették el, és Tom még csak el sem ment oda. Még a temetésre sem. – rázta meg a fejét szomorúan.
- Wow.
- Igen, tudom. Nagyon fájt Georg szüleinek, hogy Tom nem ment el, de képtelen volt rá. Nem csak a temetésre, semmi másra. Az első pár hónapban még a házból sem lépett ki. Személyis asszisztenst kellett bérelnem, hogy intézze a dolgait, és hetente kétszer ment hozzá egy terapeuta. Kész roncs volt. Azóta már jobban van, de a legtöbbet az utóbbi pár hét alatt fejlődött. Szerintem ebben nagy szereped van neked is.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen rosszul viselte. Egyszer mondta, hogy néha az ajtóig sem jutott el, de nem hittem volna, hogy szó szerint érti.
- Ahogy mondtam, most már sokkal jobban van. Kedvellek, Bill, és remélem, hogy a jövőben még fogunk látni.

Bill elmosolyodott, bár nem igazán tudta mit mondjon. A választól Jessie mentette meg, amikor odaszaladt hozzá, és elkezdte a karját rángatni.

- Billy bácsi, gyere és lökj meg a hintán! – kérlelte hatalmas bociszemekkel.
- Mit kell mondani, Jessie? – kérdezte az apja.
- Lágy szíves? – rántotta meg Bill kezét újra.
- Persze édesem. Menjünk, kérdezzük meg Tomi bácsit, hogy meglök-e mindkettőnket. – követte Bill a kislányt Tom felé.
 
Gustav nézte, ahogy Bill Jessie mellett szalad Tomhoz és a feleségéhez; amíg Bill egyet lépett, addig a kislánynak hármat kellett. Nevetett, amikor Jessie egyik kezével Bill, a másik kezével pedig Tom ujjaiba kapaszkodva rángatta őket a hintához.

Vanessa, mivel hirtelen társaság nélkül maradt, visszament Gustav mellé.
- Nagyon jó Tomnak, nem? – kérdezte Vanessa a férjét, amikor leült mellé, és együtt nézték a hármast hintázni.
- Nagyon. Csak remélem Tomnak is van annyi esze, hogy észrevegye. Kár lenne, ha hagyná Billt kicsúszni a kezei közül.