-MÁSODIK FEJEZET - Living in a Lonely World-

Bill felébredt, lüktető fájdalommal a fejében. Felnyögött, a fejét a párnába nyomta; mozogni sem akart.

Mi a fenét csináltam tegnap? tűnődött, és megfordult az ágyban. Már a legapróbb mozdulattól is az egész testébe hatalmas fájdalom nyilallt, és ahogy kinyitotta a szemét, az előző éjszaka eseményei lassan kezdtek neki beugrani. Szexelt. Szexelt, egy kopott kocsi tetején, egy sikátorban, egy olyan sráccal, akit nem is ismert.

Oh, Jézus.

A fejében lévő lüktetés ellenére, Bill összeszedte magát annak tudatában, hogy Tom talán épp most kezdi el terjeszteni a titkát a városban. El kellett mennie, méghozzá gyorsan.

Miután a kevés cuccát bedobálta a táskájába, vetett egy utolsó pillantást a szobára. Az összes eddigi hely közül, ezt a házat érezte leginkább otthonának.

De ezt elrontotta magának, egyetlen hülye, meggondolatlan éjszakával.

A város csendes volt, amikor Bill az utcán sietett. Az emberek többsége még aludt, vagy az előző éjszaka utáni másnaposságát próbálta kikúrálni. Bill szeretett volna közéjük tartozni ahelyett, hogy a hideg hajnali levegőben kelljen az úton mennie. A karját körbefonta a vékony alakja körül, és újra azt kívánta bár ne ment volna el arra a bulira; bár ne akkor ment volna ki éppen Tom elszívni egy cigit, amikor Bill kibotorkált; bár visszafogta volna magát.

De leginkább azt kívánta, bár ne élvezte volna annyira.

Bill azt magyarázta be magának, hogy előtte soha, senki érdeklődését nem keltette fel szexuális értelemben, de az igazság, hogy akárhányszor eszébe jutott az előző éjszaka, ahogy Tom hozzáért, ahogy Tom mozgott felette; az egész teste felforrósodott tőle. Lehunyta a szemét szégyenében, ahogy elérte a főutat, és azt kívánta bár egyszerű undort érezhetne a történtekkel kapcsolatban.

Elhessegetve a gondolatokat, megfordult, és reménykedve nézett az útra. Elég forgalmas útvonal volt, ha szerencséje van, nem kell sokáig kint fagyoskodnia.

Elég korán volt, egy szombati reggelen, és remélte, hogy a városból még senki nem fog itt lenni. Ezért nagyot is sóhajtott, amikor a fő utcából, maga mögül, kocsi hangját hallotta. Túl merész volt arról álmodni, hogy senki nem fog gyanakodni, hogy a kávézó fiatal pincérnője mit keres az út szélén. Felkészülve a kérdésekre hátrapillantott a válla fölött a közeledő járműre.

Elakadt a lélegzete a kopott kék kocsi láttán.

- Mi a faszt csinálsz? – hajolt ki Tom az ablakon, kíváncsian felvonta a szemöldökét.
Bill remélte, hogy Tom nem látja mennyire elvörösödött, amikor találkozott a tekintetük.
- Minek látszik? – vonta meg a vállát. Tudta, hogy semmi értelme nincs hazudni. Elvégre, Tom volt az oka, hogy ott állt az út szélén.
- El akarsz menni?
- Nem tudom miért vagy annyira meglepődve. Egyértelmű, hogy itt nem maradok.
- Azért, mert… a tegnapi miatt? – Tom halkabban beszélt, bár mérföldeken belül ők voltak a környéken az egyedüli emberek. Bill érezte, hogy a fiú cikinek érzi, és egy kicsit emiatt csalódottnak érezte magát. Valahol mélyen, egy része remélte, hogy amikor Tom felkel, nem fogja olyan undorítónak találni ami történt.
- Mi más miatt? – förmedt rá Bill. Próbálta elrejteni a csalódottságát.
- Nézd, megígértem, hogy nem mondom el. – felelte Tom komolyan. – Nem tudom miért csinálod… amit csinálsz, de tudok titkot tartani.
Bill bizonytalanul nézte a fiút. Hinni akart neki, de megérte kockáztatni?
- Miért tennéd?
- Miért akarnám, hogy bárki is tudja?
Bill lesápadt a durva szavak hallatán, és úgy tűnt, Tom azonnal meg is bánta.
- Ne haragudj, de így van. Nem vagyok meleg. Szeretem a lányokat. Nem tudom mi történt tegnap éjjel. Részeg voltam, és… - tehetetlenül vállat vont, és az arca céklavörös volt már csak a kettejük közt történtek említésétől is.

Bill tudta, hogy nincs joga megbántódni Tom szavaitól. Szerencséje volt, hogy a fiú nem akarta szétverni, amiért olyasmibe csábította, ami utólag egyértelműen kényelmetlen neki. Bill tudta, hogy más srácok nem lennének ilyen kedvesek.

- Miért érdekel, hogy maradok-e?
- Nem érdekel! – vágta rá Tom védekezően. – Én csak… nem szeretem, amikor én vagyok a hibás. Ha el akarsz menni, oké, de akkor ne miattam.

Tom nem nézett Bill szemébe, helyette a távolba bámult, végig az előttük lévő autópályán. Bill kíváncsian nézte. Ahogy megfogalmazta, illett az imidzséhez, de csak arra tudott gondolni, hogy a kemény szavak és a kemény megjelenés mögött volt valami más is. Akárhogy is, azt az egyet tudta, hogy Tom szavai mit jelentenek; arra kérte, hogy maradjon.

Bill visszanézett a nyomorult kis városra, amit kezdett otthonának hívni. Még mindig nem tűnt hívogatóbbnak, mint amikor először látta, de most már tudta mi van ott: kedves emberek, akik tényleg szerették. Tényleg el akart menni innen? És hova? Egy újabb semmilyen helyre, ahol az egészet újra kellene kezdenie?

- Tényleg nem fogod elmondani?
- Megígérem. – felelte Tom. – Most szállj be.
- Miért?
- Visszaviszlek. – vágta rá, de Bill látta, hogy az arca ismét elvörösödött.

Bill bólintott és bemászott a kocsiba. Furcsán kényelmetlenül érezte magát, fogalma sem volt hova rakja a végtagjait. Nehéz volt kitörölni a fejéből, hogy Tom látta őt meztelenül, a legintimebb részein érintette meg, és mégsem tudtak egymásról semmit.

A másik fiúra pillantva viszont, nem volt benne biztos, hogy valaha is lesz lehetőségük megismerni egymást. Tom úgy tűnt, majd elsüllyed zavarában. Vezetés közben végig ficánkolt, a gombokkal szórakozott, a kormányon dobolt a kezével. Bill talán még nevetett is volna rajta, ha a saját zavara nem lett volna legalább ugyanakkora.

Tom lelassított Erma háza előtt, és idegesen megköszörülte a torkát.
- Szóval, öm… - próbálkozott, még mindig nem nézett Bill szemébe. – Majd még… látjuk egymást.
- Kösz a fuvart. – csusszant ki Bill gyorsan a kocsiból, hogy megmentse magukat a további kínos pillanatoktól. Egyáltalán mi mást mondhatott volna még?

Bill erőt vett magán, hogy ne nézzen hátra, amíg Tom elhajt, és halkan benyitott a házba. Úgy tűnt, még senki nem volt ébren, ami nagy megkönnyebbülés volt neki. Nem akart magyarázkodni, hogy miért van fent olyan korán, és miért pakolta össze az összes cuccát. A táskáját bevágta a sarokba, és az ágyra omlott. Számtalan különböző érzés kavargott benne: örült, hogy újra a kis kényelmes szobájában volt; félt, hogy Tom nem tartja meg az ígéretét; és furcsán csalódott volt, amiért Tom ennyire ragaszkodott a heteroszexualitásához.

Visszagondolva az előző éjszakára, Bill tudta, hogy nem kéne csalódottnak lennie. Elvégre is, nem épp ideális találkozás volt.
 

A fájdalom ellenére, Bill élvezte a testén végigfutó érzéseket, az egész intenzitását, amikor Tom különösen mélyen hatolt belé, megfagyott, és remegni kezdett felette. Bill kinyitotta a szemeit, és Tom kipirult arcát látta; az összeszorított szemeit, és a tátott száját.

- Mmm. – nyögte Tom, lassan felemelkedett, és Bill mellé feküdt a kocsi tetején.

Bill felé fordult, és nézte, ahogy a fiú felküzdi magára a nadrágját, és megigazítja a ruháit. Bill nem élvezett el, de nem úgy tűnt, hogy Tom bármit is akar ezzel kezdeni.

- Hát… majd találkozunk. – motyogta a fiú, most már pironkodva. Visszasietett, amilyen gyorsan csak tudott a hatalmas nadrágjában, és ott hagyta Billt, félmeztelenül a sikátorban.

Bill is visszahúzta a boxerét és a nadrágját, és ahogy talpra állt, felszisszent a fájdalom miatt. Adott egy kis időt Tomnak, és csak pár perccel később ment vissza ő is a buliba. Csak meg akarta találni Nathaliet és hazamenni.
 

Finom kopogás riasztotta fel Billt a gondolataiból. A homlokát ráncolva gondolt vissza arra, hogy Tom milyen gyorsan hagyta ott meztelenül a sikátorban, miután belé élvezett.

- Igen? – kiáltotta.
Az ajtó nyikorogva kinyílt, és Nathalie dugta be a fejét.
- Oh, jól van. – mosolygott a lány. – Fent vagy. Sejtettem, hogy az ágyban fogod a fejed és esküdözöl, hogy soha többet nem iszol.
Bill elvigyorodott, próbálta félrerakni a Tom miatti aggodalmát.
- Ne aggódj, az is megvolt.
Nathalie visszamosolygott, de az arca komollyá vált, amikor beljebb ért a szobába.
- Viccet félretéve, jól vagy? Tegnap egy idő után elvesztettelek, aztán olyan zaklatottnak tűntél, amikor újra megtaláltalak.
Bill érezte, hogy elpirul, és elfordította a fejét. Előző este, amikor visszabotorkált a buliba, kétségbeesetten próbált minél előbb lelépni, mielőtt újra találkozna Tommal. Biztos volt benne, hogy Nathalienak furcsa volt, ahogy megragadta a kezét, és követelni kezdte, hogy azonnal menjenek el.
- Jól vagyok. – ígérte, és próbált őszintének tűnni. – Csak még soha nem voltam ennyire részeg, és nem nagyon tudtam mit csináljak.
A lány megértően bólintott, de Bill még mindig látta az aggodalmat a tekintetében.
- És őszintén szólva, kicsit féltem, hogy kidobom a taccsot, és nem ott akartam. – improvizálta Bill, és elégedetten látta, amikor Nathalie felnevetett, az aggodalom pedig elhagyta az arcát.
- Hát, ez megmagyarázza miért siettél annyira. – nevetett.
- Igen, eléggé szégyelltem.
- Ne aggódj emiatt, mielőtt eljöttünk azt hiszem Andreast is láttam, hogy telehányja Tom fürdőszobáját. – mosolygott a lány.
- Tényleg? Fúj. – nevetett vele Bill boldogan, hogy minden feszültség elszállt.

Nem akarta, hogy a barátnője azon agyaljon pontosan hol is volt, amikor szétváltak előző este. Utálta nézni, hogy a hazugságok egyre csak gyűltek, de tudta, hogy nem bízhatott meg senkiben. És most nem is akart. Csak el akarta játszani, hogy minden rendben van; eljátszani, hogy az előző éjszaka meg sem történt.