Bill és Tom úgy döntött, lemondják a következő hotelfoglalásukat, hogy Richmondban maradhassanak még egy estét. A lakosztályuk isteni volt, és Bill mindenképp ki akarta használni a hatalmas jacuzzit Tommal.

Amikor körül néztek interneten, látták, hogy nem messze, alig egy órára a hoteltől, van egy vidámpark, és Bill egyből belelkesedett, hogy ez jó lehetőség lenne fényképezni és egy kicsit szórakozni is.

Amikor megérkeztek, Tom látta mennyire felragyogott Bill szeme. Azonnal megállapította, hogy Bill itt nagyon is otthon fogja magát érezni, és hogy egy nap alatt képes lenne itt többet fényképezni, mint az eddigi hetek alatt összesen.

Amint beléptek a parkba, már előttük is volt egy arcfestő pavilon. Bill könnyedén megkapta az engedélyt egy kisfiú anyjától, hogy lefényképezze a szuperhős maszkot, ami a gyerek arcára készült. Bill nevetett, amikor az anya elmondta, hogy a fia mindenhova köpenyben járt.

Amikor elkészült a maszk, a fiú felajánlotta, hogy pózol Billnek, hogy több képet készíthessen. Bill élt is a lehetőséggel, és megígérte a szülőknek, hogy az út végén el fogja nekik küldeni a képeket. Bill készített egy utolsó képet a fiúról, ahogy egy hullámvasút felé szaladt, a köpenye pedig csak lobogott a szélben.

Bill mosolyogva fogta meg Tom kezét, és vitte magával a parkban. Itt-ott megálltak , hogy fényképeket készítsenek a játékokról, kölönböző megvilágításból, különböző szögekből.

Elmentek egy plüssállatokat áruló boltok előtt, és Bill megállította Tomot.
- A rózsaszín puli. – mondta Bill, arra számítva, hogy Tom pontosan tudni fogja mire gondol.
- Mi van vele?
- Jessie imádná. Tökéletes társaság lenne a teapartijára. Megveszem neki most, és majd odaadom, amikor legközelebb látom. Ha nem mostanában lesz, akkor meg feladom postán.
Tom a fejét csóválta.
- Az a kislány teljesen a kisujja köré csavart.
- Nem, egyszerűen csak édes; és amikor megérkeznek az ikrek, amúgy is kevesebb figyelmet fog kapni, most kell egy kicsit kényeztetni.

Miközben Bill fizetett a kutyusért, Tom kinyújtotta a kisujját, és körkörösen mozgatta a kezét, mutatva, hogy Jessie hogyan csavarta el a fejét. Bill játékosan megütötte a vállát, majd folytatták is az utukat.

Nagyon jól érezték magukat, az idő is pont tökéletes volt egy ilyen kis laza sétálgatáshoz. Több kép készült a hullámvasúton lévő emberekről, akik sorban álltak, és még Billről is, miközben egy férfi a karikatúráját rajzolta.

Bill még arra is rá tudta venni Tomot, hogy egyen pár szem fánkot, aki pedig boldogabb volt, mint valaha, hogy egy teljes étkezde volt vegan és vegetáriánus kajákkal. Rengeteg minden közül választhatott, és nem kellett amiatt sem aggódnia, hogy a csirkefalatokkal vagy a halrudakkal együtt sütötték-e őket.

Ebéd után úgy döntöttek megérdemlik hogy most ők is szórakozzanak kicsit. A fényképezőgépeiket elrakták egy bérelt szekrénybe, megjegyezték a helyet, gondosan elrakták a kulcsot, és már indultak is.

- Menjünk a vízi parkba! – kezdte el Bill a nagy vízicsúszda felé rángatni Tomot.
- Soha az életben! – állt meg Tom, amikor rájött hova akar menni Bill.
Bill kicsit biggyesztette az ajkát, ahogy Tomra nézett.
- De miért nem?
- Két nagyon jó ok miatt. Egy, hogy egyikünknek sincs fürdőruhája, kettő-
- Vehetünk itt is. – vágott közbe Bill.
- Kettő, - folytatta Tom, mindtha meg se hallotta volna. – Soha nem fogok olyan medencébe menni, ami nem az enyém. Tudod mi van azokban a medencékben? Mennyi baktérium meg minden? – Tom láthatóan beleremegett a gondolatba.
- Tom, annyi klór van azokban a medencékben, hogy mindent megöl, ami a vízben van. – forgatta Bill a szemeit.
- Ez nem igaz Bill, csak azért mondják, hogy megnyugtassák az embereket. Vannak, akik belepisilnek azokba a medencékbe! Nem érdekel mennyi klór van benne, engem nem tudsz berángatni!
- És ha megígérem, hogy otthon azt csinálsz velem, amit akarsz? – simult Tom oldalához.
- Nem, nem fog működni. Amúgy is tudom, hogy csak póló nélkül akarsz látni. Megígérem, nem kell ahhoz koszos medencékbe másznunk; visszamehetünk a hotelba és ott is leveheted.
- Jól van Tom, most az egyszer lemondok a csúszdák iránti szeretetemről, de sokkal tartozol ezért.
- Megvárlak, ha menni akarsz, de akkor addig nem nyúlok hozzád, amíg nem mosod le magad minimum 100 fokos vízben.
- Néha olyan bizarr vagy. – felelte Bill, megfogta Tom kezét, és elvezette a medencéktől.

Tom imádta nézni az izgatottságot Bill arcán, ahogy a különböző játékokra felültek. Örült, hogy nem kellett túl sokáig sorban állni, de a túlpörgött Billnek már az 5 perces várakozás is túl sok volt. Pattogott és vigyorogva nézte a sikítozó embereket a játékokon. Tom gyomra egy picit összezsorult. Nem félt a hullámvasúttól, de már évek óta nem ült fel egyre sem.

Bill izgatottsága viszont úgytűnt fertőző, és hamar azon kapta magát, hogy ő is egyre jobban várja már, hogy felszállhassanak a többi mosolygó emberrel együtt. Amikor a sor legelejére kerültek, Bill lábujhegyre állva tapsikolt.
- Mi jövünk, Tomi!

Bill követelte, hogy a legelső kabinba üljenek, és boldogan mászott be, miközben Tom elővrázsolt valahonnan egy törlőkendőt. Bill már meg se lepődött, hogy Tom gondosan letörölte az ülést és a kapaszkodót, mielőtt beszállt volna mellé.

Tom őszintén jól érezte magát, és könnyen el tudta felejteni, hogy most gyakorlatilag munkaúton van. A hullámvasutat annyira megszerette, hogy hagyta magát rávenni, hogy kétszer is felüljenek rá.

Az is nagy munka volt bár, hogy Billel lépést tartson. Ide-oda rohangált, a figyelmét könnyen elterelte egy újabb fantasztikus dolog, ami azt jelentette, hogy Tom kezét is folyamatosan rángatta maga után. Amikor a kijárat felé tartottak, Bill még akkor is talált valamit, ahova mindenképp el kellett rángatnia Tomot.

- Nézd, egy érmeprésgép! Ezer éve nem láttunk ilyet! – nyúlt Bill izgatottan a zsebébe, hogy aprót keressen.

Tom csak nevetett, és készített pár képet Billről, dokumentálva az érme készülését. Bill mosolya annyira széles, annyira ragyogó volt, hogy egy pillanatra Tom eltűnődött, vajon megérdemli-e, hogy az a mosoly neki szóljon.

Bill gyorsan Tomra pillantott, aki az anyósülésen ült. Az ujjaival babrált, lehajtott fejjel.
- Hé, - fogta meg a kezét Bill. – Valami gond van? Szörnyen csöndes vagy.
- Nem, csak elfáradtam.

Bill csak bólintott, és hagyta, hogy Tom nyugodtan elmerüljön a gondolataiban. Amikor megérkeztek a hotelbe, Bill egyből le is vette a pólóját, és indult a fürdő felé. Rápillantva a hatalmas kádra, már eszébe is jutott, hogy mit tervezett ott csinálni.

Megnyitotta a csapot, és szórt a vízbe egy keveset a hotel fürdősóiból. Remélte, hogy nem valami olcsó szar, és boldogan tapasztalta, hogy tényleg jó illata van, ezért nyugodtabb szívvel öntött hozzá tusfürdőt, de csak egy keveset, hogy a hab ne lepje el teljesen.

- Hé Tom?
Tom bement a fürdőbe, a kezében lévő telefonját nézve.
- Igen?
Bill átkarolta a nyakát, és lágyan megcsókolta. Tom átkarolta a hátát, és végigsimította a csupasz bőrét.
- Tudom mi lenne a legtökéletesebb módszer, hogy elfelejtsd bármi is nyomaszt az utóbbi órák óta.
- Igen? Miért nem mutatod meg?

Bill lehúzta Tom pólóját, és hevesen megcsókolta, miközben gyorsan elkezdte kigombolni az övét. Miután Tom nadrágja és boxere is a földön landolt, a kád felé vezette, ahol nem szívesen, de megszakította a csókot.

Tom beszállt a kádba, és nézte, ahogy Bill lassan kilép a maradék ruháiból. Le volt nyűgözve, a tekintetével Bill testének minden porcikáját végigjárta. Most egy cseppet sem érdekelték a gondolatok, hogy nem volt elég jó Billnek, és hogy nem érdemelt meg egy ilyen rendes és édes férfit, mint aki előtte állt. Csak arra tudott gondolni, hogy ismét megérinthesse a meleg bőrét.

Bill csak mosolygott, amikor látta, hogy Tom tátott szájjal bámulja. Odament a kd széléhez, és belépett a meleg, vanillaillatú vízbe.

- Wow, nem is vettem észre, hogy milyen kicsi ez a kád. – mondta, miközben Tom ölébe ült. – Remélem nem zavar.
- Egy cseppet sem. – felelte Tom, és újra a szájához hajolt.

A következő reggel, amikor Bill felébredt, egyedül találta magát az ágyban. Nyújtózkodás közben hallotta, hogy a zuhany elindul a fürdőben. Elmosolyodott. Tom biztos most jött vissza valami reggeli edzés után. Eszébe jutott az előző este a Jacuzziban, és remélte, hogy megismételhetik a zuhanyzóban, ezért gondolkodás nélkül kimászott az ágyból, és szaladt is a fürdőbe.

A páros összepakolt, és miután vetettek egy utolsó pillantást a lakosztályra, mentek kijelentkezni a hotelből. Mondták nekik, hogy a parkban dinnyefesztivált tartanak, és úgy döntöttek, hogy mielőtt az ország fővárosába mennek, azt is megnézik, hátha történik valami.

A reggelt így azzal töltötték, hogy a hatalmas parkban sétálgattak, többnyire kéz-a-kézben. Nem csak fényképezésről szólt, jól is érezték magukat. Bill megpróbálta meggyőzni Tomot, hogy induljon a dinnyeevő versenyen, de Tom egyből szentbeszédbe kezdett, hogy azokról a dinnyékről nem tudni hogy tárolják őket, vagy hogy ki fogdossa őket össze miközben előkészítik. Ezután Bill azt vette a fejébe, hogy akkor ő fog indulni, de több, mint 10 perces küzdelem után végül Tomnak sikerült lebeszélnie erről.

Koradélután hagyták ott a fesztivált, hogy elinduljanak Washington felé. Az útból hivatalosan már csak 3 nap volt vissza, a főváros volt az utolsó állomásuk. A terv az volt, hogy a város történelmi pontjait fogják meglátogatni. Bill még mindig ragyogott a csodálatos éjszakától, amit a hotelben töltöttek, és túl sok energiája volt ahhoz, hogy egy kocsiban üljön órákon át.

- Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig kibírjuk. – mosolygott Tomra. – Biztos voltam benne, hogy mostanra már egyikünk halott lesz.
- Én azt hittem én leszek az. Te sokkal jobban utáltál engem, mint én téged. Az első pár napban biztosra vettem, hogy álmomban fogsz megölni.
- Az utóbbi pár hetet már élveztem.
- Igen, én is.
Hagyták, hogy egy percig csend uralkodjon a kocsiban, mielőtt Bill újra megszólalt.
- Szóval gondolkoztam. – pillantott a kormány mögött ülő Tomra.
- Igen, miről?
- Arról, hogy, persze csak ha akarod, meghosszabbíthatnánk az utat. Megunktól visszamehetnék most a 66-os úton. Tudod, ahogy a Rolling Stones dalban, „it winds from Chicago to LA, more than 2000 miles all the way, get your kicks on Route 66”.
Tom nevetett, de Bill látta az arckifejezésén, hogy nem volt túl vidám hangulatban.
- Tom, mi a gond? Ha nem akarod, nem muszáj.
- Nem az, hogy nem akarom, hanem hogy nem lehet. Pár hete kaptam egy másik állásajánlatot. Pár nappal ezután kezdődik, és már elfogadtam, szóval rögtön vissza is kell mennem LA-be, és készülni a következő útra.
- Oh. – Bill gyorsan elkezdte feldolgozni az információt, amit kapott; a szíve és az agya küzdött egymással. – Pár hete? Miért nem mondtad hamarabb?
- Nem találtam megfelelő időpontot. – felelte Tom félénken.
- Mikor mész?
- Két nappal azután, hogy ennek vége lesz.
Bill mély levegőt vett.
- Hova mész?
- Peruba. Nagy felfedezés volt, és lesz egy ásatás.
- Ez izginek hangzik. Meddig leszel ott? – kérdezte Bill, eljátszva, hogy érdekli, pedig valójában csak fájdalmat és zavarodottságot érzett. Tom odapillantott, hogy lássa az arcát, mert a hangja alapján nem tudta megállapítani hogy érezhet.
- Három hónapig.
- Oké, akkor azt hiszem ez sok kérdést megválaszol.
- Nézd Bill, ezt a munkát akkor vállaltam el, amikor még nem volt semmi köztünk, de most már elvállaltam, szóval Peruba fogok menni.
- Nem is kértem hogy ne menj. Nem lehetek rád dühös, nem beszéltünk arról, hogy mi van vagy mi nincs köztünk, szóval nem hibáztathatlak, amiért elvállaltad.

Bill lehajtotta a fejét, és az ölében lévő takaró cérnaszálaival játszott. Próbált érzelmileg eltávolodni a beszélgetéstől, és próbálta elterelni a figyelmét a mellkasában sebesen szétterjedő fájdalmat, remélve, hogy ha még időben el tudja zárni magát, akkor az érzéseit is elnyomhatja.

A kocsi csendes volt több hosszú percen át, mindkét férfi a saját gondolataiban volt elmerülve. Bill szólalt meg először.

- Ha nem lenne ez a munka, akkor mi lenne?
- Akkor vissza mennék LA-be. Mehettünk volna kocsival is.
- Úgy értem hogy köztünk. Mi történne? Vége lenne amint visszaérünk, vagy szeretnél igazi kapcsolatot megpróbálni és járnánk?
- Nem tudom Bill.
Tom lehúzódott az útról, és leállította a kocsit a pihenőhely mellett. Látta, hogy vagy a beszélgetésre vagy a vezetésre kell koncentrálnia, de egyszerre nem fog tudni mindegyikre. Billre nézett.
- Kedvellek Bill, és élvezem ami köztünk történik, de egyszerűen nem tudom.
- Ha nem tudod, akkor nem kellett volna megszervezned azt a különleges vacsorát. Vagy napokkal ezelőtt mondanod kellett volna, amikor a Jessie elkezdett Billy bácsinak hívni. Azért engedtem meg neki, mert te azt mondtad oké. – mondta Bill őszintén.
- Azokat mind akartam. Csak azért, mert nem vagyok benne biztos, hogy hova szeretnék eljutni, nem azt jelenti, hogy nem akarok veled lenni vagy különleges dolgokat csinálni.
- Nézd Tom, vannak érzéseim, oké? Valódiak. Szeretlek, pedig egy arrogáns, egoista seggfej vagy, de akkor is szeretlek. Megértem, hogy Peruba kell menned, és tudom, hogy ez hülyén hangzik, de tudnék várni rád, amíg visszajössz.
- Ezt miért csinálnád?
- Mert három hónap nem olyan sok. És ahogy mondtam, az érzéseim irántad kezdenek valódiak lenni. Jók vagyunk együtt, és nem akarom, hogy bármelyikünk is eldobja ezt pár hónap miatt.
- Ezt végig kell gondolnom Bill. Én csak… nem tudom. Nem függeszthetnénk fel a döntést amíg lesz mindkettőnknek ideje végiggondolni?
Bill csak sóhajtott, és megrázta a fejét.
- Tudhattam volna. – motyogta, kinyitotta az ajtót, és kiszállt a kocsiból a meleg nyári levegőbe.