Hétfőn, amikor Georg és Andreas bement a kávézóba ebédelni, Bill meglepetten nézte, hogy Tom is ott van mögöttük. Azt hitte, hogy a fiú most még jobban kerülni fogja, mint valaha. Mégis itt volt, ügyetlenül állt a barátai mögött, és nem volt hajlandó Bill szemébe nézni.

Georg és Andreas mindketten kedvesen üdvözölték Billt – illetve, Andreas kedvesen, Georg pedig nagyképűen, de Bill már rájött, hogy a srác egyszerűen ilyen, amikor barátságos –, amíg Tom csak elnézett Bill feje fölött. Bill szemei összeszűkültek, és belül forrongani kezdett. Ki a fenének képzelte magát, hogy lesmárolja aztán úgy tesz, mintha nem is létezne!

- Szia Tom. – mondta Bill édesen, miután köszönt a barátainak. Ha az kell, akkor kényszeríteni fogja, hogy észrevegye. Tom egyből Billre nézett, egy pillanatra meglepett arccal, de gyorsan leplezte is a szokásos közönyös arckifejezésével.
- Szia. – nyögte ki fél pillanattal később, amikor egyértelművé vált számára is, hogy válaszolnia kéne.
- Milyen volt a hétvégéd? – erőltette tovább, még mindig betegen édes hangon. Georg felvonta a szemöldökét a kérdés hallatán; nyilván arra számított, hogy Bill tudomást se fog róla venni, miután Tom olyan bunkó volt vele Andreas házában.
- Jó volt. – morogta a fiú, és újra elfordult Billtől. Meglátott egy üres asztalt a kávézó másik végében, és azonnal el is indult felé, el Billtől és a barátaitól. Bill felvonta a szemöldökét, tetszett neki, hogy ilyen kényelmetlenül érzi magát a srác.
- Most még bunkóbb, mint szokott lenni. – ráncolta Andreas a homlokát.
- Ha akkora bunkó, miért lógtok vele?
Andreas kicsit szerencsétlenül bámult a barátja után, ahogy leült az asztalhoz, és bámult ki az ablakon.

- Nem volt mindig ilyen. – mondta végül, kicsit lehangoltan.
- Ja. – sóhajtott Georg is. – Ne érts félre, Tom nem épp bájos volt, de amióta az apja kirúgta…
Bill próbált úgy tűnni, mint akit nem érdekel. Basszus, próbálta azt érezni, hogy nem érdekli, de nem bírta visszafogni a kérdést.
- Mi történt az apjával?
Georg rápillantott, és úgy tűnt, most fogja fel, hogy gyakorlatilag egy idegennel beszél.
- Oh, a szokásos, dolog a szülőkkel. – felelte vidáman. – Gyerünk Andi, éhen halok! – indult el Tom felé, a szőke srác pedig csak megvonta a vállát, és követte.

Bill nézte őket, ahogy leülnek az asztalhoz – Tom még mindig csak bámult ki az ablakon –, és felsóhajtott. Azon gondolkozott, hogy mit jelenthetett, hogy Tom visszajött a kávézóba, de tudta, hogy soha nem fog egyenes választ kapni erre. Annak ellenére, hogy mindegyik „összecsapásukat” Tom kezdeményezte, egyértelmű volt, hogy a fiú nem akarta őt. Legalábbis józanon nem.

- Hé, Billie, minden rendben? – kérdezte Nathalie, amikor a műszakja elkezdődött aznap délután. Bill épp a kötényét hajtotta össze, készült haza, és komolyan egy hosszú alvást tervezgetett.
- Tessék? – pillantott fel zavartan, és látta, hogy Nathalie a homlokát ráncolva nézi őt. – Oh, igen, jól vagyok.
- Az utóbbi időben kicsit leharcoltnak tűnsz. – folytatta a szőke lány.
Bill vállat vont.

- Nem aludtam jól, gondolom. Csak fáradt vagyok, nem nagy ügy.
- Ha biztos vagy benne, hogy minden oké…
Bill tudta, hogy semmi sincs rendben, mert képtelen volt Tomot kiverni a fejéből, de ezt nem tervezte megoldani a lánnyal.
- Igen, minden rendben. – hazudta, és egy apró mosolyt is összeszedett.
- Nézd, tudom, hogy Georg kicsit túl rámenős volt - mosolyodott el a lány is -, de Andreas szerint lehet, hogy tényleg jól kijöhetnétek, ha adnál neki egy esélyt. Talán négyesben csinálhatnánk valamit a hétvégén? Hogy felvidulj?
- Szerinted ha Georg fogdosni kezd, attól felvidulok? – nevetett Bill.
- Andreas és én is ott leszünk, hogy megvédjük a becsületed, esküszöm. Csak gondolkozz rajta, oké?
- Oké. – adta meg magát Bill. – Majd gondolkozok rajta.
Nem akart egyből nemet mondani, az utolsó dolog, amire szüksége volt az életében, az még egy srác volt

Billnek muszáj volt dolgoznia a döntőképességén. A meggyőződésén. Hogy nemet tudjon mondani.

Talán ha többet gyakorolta volna azt az egyetlen szót, most nem ült volna Georg mellett Andreas kocsijának hátsó ülésén, a szomszéd város mozijába tartva. Randira. Georggal. Nem számít hányszor játszotta vissza Bill a fejében, még mindig képtelen volt felfogni, hogy ez történik.

Ami még ennél is rosszabb, hogy a srác amióta csak beszállt a kocsiba, végig vigyorgott. Úgy tűnt, abban a hitben élt, hogy az ő ’sármja’ győzte meg végül Billt, hogy elmenjen vele, nem pedig Nathalie erőlködése.

- Szóval, miről fog szólni a film? – kérdezte Bill, hogy megtörje a csöndet.
- Robbanások. – vigyorgott Georg.
- Fantasztikus. – forgatta Bill a szemét, de titokban örült. Ha ez valami hülye pasifilm lesz, remélhetőleg leköti majd Georg figyelmét, és nem kell majd attól félnie, hogy a srác „barátkozni” akar majd vele a sötétben.

A kocsiba újra csend telepedett, és Bill hálát adott az égnek, hogy senkinek nem kell majd beszélnie a ’randijuk’ következő két órájában. De tévedett, amikor azt gondolta, hogy a moziban már egyből könnyebb lesz a dolga. Amint megkapták a jegyeket, fel is merült az első kínos kérdés; az ülésrend. Bill odahúzódott Nathaliehoz, ahogy elindultak a székek között.
- Melletted akarok ülni! – sziszegte neki Bill.
- Oké. – vont vállat a lány.
- Talán ülhetnék vele itt, a végén? – javasolta Bill reménykedve. Nathalie felvont szemöldökkel nézett rá.
- Billie, randizni jöttél, Georggal.
- És?
- És illene mellé ülnöd. – forgatta a szemeit a lány.
- De miért? – mondta Bill, és tudta, hogy nyafog.
- Ne kelljen elmagyaráznom mi egy randi lényege.
- Oh, jól van. – felelte Bill sértődötten. – De akkor is melletted akarok ülni.

Amíg Bill és Nathalie egymással sugdolózott, közben a fiúk is az üléseken vitatkoztak.
- Oké Billie, miért nem mész te előre, és akkor én Georg másik oldalán ülök majd. – javasolta Andreas. – Így szemmel tudom majd tartani.

Andreas hangjából az hallatszott, hogy csak viccel, de Bill látta, hogy figyelmeztető pillantásokat küld Georg felé. Nagyszerű¸ gondolta Bill. Azt akarta, hogy Nathalie ott legyen mellette lelki támasznak, erre most ő lesz tőle a legmesszebb. Abba pedig bele sem akart gondolni, hogy Georg mit tervezhetett, hogy Andreasnak figyelnie kellett rá.

Bill nem szívesen, de tette, amit Andreas mondott, és az ülések végéhez ült, Georg pedig követte. Helyet foglaltak, és Bill a homlokát ráncolta; egyedül érezte magát most, hogy Nathalie ilyen messze volt.

A terem elsötétült, és Bill azon kapta magát, hogy belesüpped a székébe, és rettegve várja a következő pár órát. Hogyan hagyhatta magát erre rábeszélni? Georg akárhányszor megmozdult, Bill összerezzent, félve, hogy a fiú kezei hova fognak vándorolni. Alig ment le egy trailer, a srác már oda is fordult felé, aggódó arckifejezéssel.
- Minden rendben?
Bill nagyot nyelt. Hallva, hogy Georg milyen őszintének tűnt, kicsit bűntudata is volt. Azt nem válaszolhatta, hogy ’félek, hogy megpróbálsz majd tapizni a sötétben, és kicsit többet találsz majd, mint amire számítasz’.
- Igen, jól vagyok. – motyogta inkább. A másik fiú elmosolyodott.
- Csak lazulj el. Megígértem, hogy tökéletes úri ember leszek. – emelte fel a karjait védekezésképpen, amitől Bill el is mosolyodott.
- Nem vagyok benne biztos, hogy tudod mi az az úri ember. – felelte, mire a srác szintén elvigyorodott.
- Na, ezt most kihívásnak veszem.
Bill érezte, hogy máris lazább ettől a hangnemtől, máris kényelmesebben érezte magát a fiú mellett.
- Legyen. – suttogta, majd visszafordult a képernyőhöz. Georg csendben volt mellette pár percig, aztán Bill azt vette észre, hogy megemeli a karját. Bill kérdőn felvonta a szemöldökét, ahogy a fiú átkarolta Bill vállát. Már nyitotta volna a száját, hogy rászóljon, de a srác felé fordult, és őszinte tekintettel megkérdezte,
- Ez így oké?
Olyan őszintének tűnt, hogy Billnek nem volt szíve megszidni. Helyette, igazából, belefért. Georg karjának súlya kényelmes volt a vállain, és Bill maga is meglepődött, hogy nem érezte kellemetlennek, hogy behatolt a személyes terébe.
- Igen. – mosolygott Georg megkönnyebbült arckifejezésén. A srác tényleg egész… édes volt.

A film pont olyan volt, amilyenre Bill számított: szexi csajok, menő kocsik, és rengeteg robbanás. De ennek ellenére is, jól érezte magát. Nem is emlékezett rá, hogy mikor volt utoljára moziban, és Georg hangos nevetése fertőző volt. A végén azon kapta magát, hogy még örül is, hogy a rosszfiú a béna külföldi akcentusával megkapta a büntetését.

Mire a lámpák újra felgyúltak, Bill rájött, hogy igazából sajnálja is, hogy a randi kezd a végéhez közelegni.

Georg felé fordult, miközben mindenki kezdett felállni és összeszedni a cuccát.
- Szóval, hogy tetszett?
- Ami azt illeti, tetszett. – vallotta be Bill, és nevetett Georg elégedett vigyorán.
- Látod! Mindig tudtam, hogy menő csaj vagy!
Billnek emlékeztetnie kellett magát, hogy menő vagy sem, még mindig nem volt csaj; bár ennek ellenére jól esett ezt hallani.

- Szóval – kezdte Andreas, amikor elérték a kocsit -, most mi legyen?
- Nem ülünk be a kávézóba? – kérdezte Georg, inkább Billtől. Bill elmosolyodott; örült, hogy Georg még nem akarta, hogy vége legyen.
- De, persze. – bólintott. Azonnal észrevette Nathalie vigyorát, és kicsit el is pirult meglátva az „én megmondtam” pillantást a szemében. Igaza volt; az este tényleg jól alakult.

Az út vissza a városba többnyire a film kitárgyalásáról szólt. Nathalie hiányolta hogy nem volt benne sok mondanivaló – vagy akármilyen mondanivaló – kellett volna bele, Georg és Andreas pedig elégedettek voltak a robbanásokkal, és azt mondták, hogy így nem kellett mondanivaló. Billnek nevetnie kellett, amiért ebben a fiúkkal értett egyet. Lehet, hogy a lányok nem indították be a filmben, de ebből a szempontból akkor is ’a fiúk közé’ tartozott.

Bementek a kávézóba, és még mindig a filmen viccelődtek, amikor leültek az egyik asztalhoz. Bill látta, hogy Shirley felvonja a szemöldökét, de ő csak visszamosolygott és vállat vont. Tudta, hogy a nő Georgra számított volna utoljára, aki végül ráveszi egy randira.

Szerencsére Shirley megtartotta a megjegyzéseit magának, miközben felvette a rendelésüket.

Épp amikor Shirley meghozta a pitéjüket, az ajtó kinyílt, és Tom lépett be. Bill az ajtóval szemben ült, és ő látta meg először a sötéthajú srácot. Tom közönyösen nézett körbe, ahogy elindult a pult felé, de megfagyott, amikor észrevette a kis csoportot. Bill bámult vissza rá, képtelen volt elkapni a tekintetét, ahogy Tom végigmérte őket, és végül Georg karján akadt meg a szeme, ami most is Bill válla körül volt, és az ujjai Bill hosszú hajával játszottak. A pozitúra teljesen természetesnek tűnt Billnek, amíg meg nem látta Tom arckifejezését. Először zavartnak tűnt, aztán elkerekedtek a szemei, ahogy elérte a felismerés.

Tom a kávézó közepén állt, még egy pillanatig megfagyva; és ez épp elég volt, hogy Georg és Andreas is észrevegye; majd sarkon fordult, és szó nélkül elviharzott.

- Ez meg mi volt? – kérdezte Andreas összevont szemöldökkel.
Bill tehetetlenül bámult utána, hosszú idővel azután is, hogy a fiúnak már nyoma sem volt az utcán. Tényleg fájdalmat látott azokban a barna szemekben?
- Az a gyerek egyre bizarrabb. – vont vállat Georg.
- Na, ne beszéljünk Tomról. – szólalt meg Nathalie. A hangjából egyértelmű volt, hogy nem kedvelte a fiút. – Eddig olyan jól éreztük magunkat.

A normális beszélgetés visszatért, de Bill azt vette észre, hogy az agya még a rövid találkozásnál volt leragadva. Nem tudta elhinni, hogy Tom tényleg dühös, amiért Georggal látja, de más magyarázatot nem talált a furcsa viselkedésére.

Tom felbukkanásától kezdve Bill képtelen volt másra koncentrálni, a végén pedig megkönnyebbült, amikor a többiek a süti elfogyasztása után azt mondták legyen vége az estének. Amikor leparkoltak Erma háza előtt, Georg odafordult Billhez.
- Mi lenne, ha elkísérnélek az ajtóhoz, hogy ezek ketten elbúcsúzhassanak egymástól? – javasolta Nathalie és Andreas felé biccentve. Bill látta, hogy a lány kicsit elpirul, de azt is látta rajta, hogy már várja, hogy egy pillanatra egyedül lehessen a barátjával.
- Oké. – bólintott. – Jó smárolást skacok! – szólt oda nekik, amint kiszállt a kocsiból.
- Billie! – szólt rá Nathalie, és úgy tett, mintha lesokkolta volna.
- Tudod, hogy igazam van! – vágott vissza, miközben Georg is kimászott utána. Bill még egyszer rávigyorgott, aztán az ajtó felé vezető útra fordult. Georg mellette ment, közben a kezét gyengéden Bill derekára tette. Jó érzés volt a karjából áradó melegség.

Az ajtóban Bill felé fordult, kedves mosollyal az arcán.
- Köszönöm. Jól éreztem magam. – tudatta vele, miközben a kilincsért nyúlt.
- Még ne menj. – mondta Georg, és Bill keze után nyúlt. Ahelyett, hogy elengedte volna, Georg összekulcsolta az ujjaikat, és lágyan magához húzta Billt.

Bill érezte, hogy a szíve hevesebben ver. Georg annyira édes volt, és gyengéd; annyira különbözött Tom durvaságától. Mégis, Bill újra csak Tomra tudott gondolni, ahogy Georg egyre közelebb hajolt hozzá.
- Kapok egy jó éjt csókot?

Bill szemei elkerekedtek, bár tudta, hogy Georg ezt szeretné. Bemesélte magának, hogy csak szórakozásból megy erre a randira, hogy Nathalie leszálljon róla és Tomot kiverje a fejéből. Nem hitte volna, hogy tényleg élvezni fogja. De akkor ez azt jelentette, hogy szerette volna, ha Georg megcsókolja? Ami még fontosabb; bölcs dolog volt hagyni? Bill tudta, hogy az előtte álló fiúval soha nem jönne össze – a végén Georg többre számítana egyszerű csóknál. És akkor mi lenne?

Mégis, Billt elbűvölte, hogy a srác milyen édesen kérte a csókot, ahelyett, hogy odaugrott volna, hogy elvegye amit akar. Mint Tom¸ tette hozzá az agya, és hogy a belső hangot elhallgattassa, Bill bólintott.

Georg elvigyorodott, és közelebb lépett hozzá. Az ajkai alig értek hozzá először Bill szájához, hagyta, hogy Bill szokja a csókot. Aztán Georg az arcához emelte a kezét, és az ajkai gyengéden mozogni kezdtek. A következő pillanatban, a nyelvével épp hogy végigsimította Bill alsóajkát, majd el is húzódott teljesen.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem. – suttogta szinte a srác. – Talán megismételhetnénk?
- Persze. – bólintott Bill, és újra a kilincsért nyúlt. Ezúttal Georg nem állította meg, és Bill a válla felett rámosolygott, ahogy belépett a házba.
- Jó éjszakát. – mondta Georg.
- Jó éjt. – csukta be Bill az ajtót. Tudta, hogy Nathalie is itt lesz pár percen belül . Hátradőlt, az ajkához emelte a kezét, és felsóhajtott. Jó csók volt – édes és gyengéd. De nem volt szikra, nem volt izgalom. Bill újra felsóhajtott, nagyon jól tudván, hogy kinek a csókjára fog gondolni éjjel.