A telefon háromszor csörgött, mielőtt felvették volna. A hang a vonal másik végén levegőért kapkodott, mintha futott volna, hogy felvegye.

- Hello?
- Gustav, itt Tom. Tudom, hogy nagy kérdés, de el tudnál jönni egy vagy két napra? Valamit muszáj elintéznem, és kell a segítséged hozza. – mondta tom halkan a telefonba.
- Csak szólj és ott vagyok.

Bill már napok óta duzzogott. Az agya akárhányszor mondhatta neki, hogy túl kell tennie magát a Tommal történteken, képtelen volt rá. Takarított, dolgozott, még a megígért képeket is elküldte. Próbált továbblépni, de most, hogy nem volt munkája, csak Tomra tudott gondolni; akármennyire is nem akarta.

Nagyon szerette őt. Azt akarta, hogy kibéküljenek, megbeszéljék a dolgokat, még akkor is, ha esélytelen volt, hogy újra összejöjjenek – vagy eleve összejöjjenek. Tom azt érezte, hogy csak szex volt köztük, de Bill számára ennél sokkal többet jelentett. Lekapcsolta a TV-t, ahol addig csak ugrált a csatornák között, és most csendben ült a kanapén, miközben pörgött az agya.

Hátradöntötte a fejét, és felsóhajtott. Valaki kopogott; nem, dörömbölt az ajtaján. Biztos Andreas, gondolta, vagy valami porszívóügynök. Remélte, hogy ha nem válaszol, bárki is legyen az, majd elmegy. De amikor a dörömbölés folytatódott, Bill felsóhajtott, és a nehéz fémajtóhoz ment.

- Mi az Andreas?! – kérdezte, ahogy kinyitotta az ajtót.
Bill megmerevedett, szótlanul, és az előtte álló emberre meredt.
- Miért nem Peruban vagy?
- Nem tudtam úgy elmenni, hogy előtte nem beszéltem veled.
- Hát, akkor úgy tűnik nem fog összejönni, mert nekem nincs semmi mondanivalóm. – kezdte Bill újra becsukni az ajtót.
- Bill, kérlek, csak hallgass meg! – könyörgött Tom.
- Megvolt az esélyed, Tom. Már nem érdekel, hogy mit akarsz mondani. Minden jót. – vágta be az ajtót, és be is zárta.
- Igazad volt Bill, mindenben. Igazad volt. Féltem, ennyire egyszerű. Nem akartalak beengedni. Mindenkit megbántok, akit szeretek, és azt hittem veled is vége lesz, mielőtt csalódást okozhatnék. Sajnálom, Bill. Tényleg, őszintén. Kinyitnád az ajtót, hogy beszéljünk?

Viszkettek Bill ujjai. Ki akarta nyitni az ajtót újra, átölelni és megcsókolni Tomot, és azt hinni, hogy minden rendben lesz. De képtelen volt, nem engedte meg magának, hogy újra összetörjön, ahogy az utóbbi hét alatt Tom miatt. Még mindig nem sikerült felépülnie ebből, erre tessék, itt van Tom, az ajtó előtt, hogy újra felszakítsa a sebet.

Mindkét férfi csendben volt az ajtó két oldalán. Bill a fejét a hideg fémajtónak támasztotta, a keze a kilincsen volt.

- Kérlek Bill. – Tom csak suttogta, de Bill hallotta. Még a fájdalmat is hallotta a hangjában.
- Mondtam, hogy szeretlek, és még így is ott hagytál. Szerinted mit éreztem, amikor visszamentem a hotelbe és láttam, hogy elmentél? Még egy esélyt sem adtál, amikor kiöntöttem a lelkem. Nem tudom újra megtenni, Tom. Nem nyithatom ki az ajtót, nem engedhetlek be, mintha mi sem történt volna.
- Egyáltalán nem ezt mondom, Bill. Tudom, hogy megbántottalak és rossz döntést hoztam aznap, de én is rájöttem, hogy szükségem van rád; szó szerint. Aludni sem tudtam nélküled, mert hiányoztál mellőlem. Amióta ott hagytalak Washingtonban három pánikrohamom volt, az egyik épp mielőtt felszálltam a gépre. Tudtam, hogy nem kéne elmennem, mégis megtettem. Életem egyik legnagyobb hibája volt.
- Szóval kellek mint valami talizmán az őrület ellen, vagy mi? – kérdezte Bill hitetlenkedve. Tom nem bírta megállni, felnevetett az ajtó másik végén.
- Nem, Bill, vissza akarlak kapni, mert szeretlek. A pánikrohamokkal csak a testem akarta megmutatni, hogy nem tudok nélküled élni és működni. Kérlek Bill!

Bill érezte, hogy kezd megtörni. Szerette az ajtó másik oldalán lévő férfit. Ki akarta nyitni és megbocsátani neki, de tudta, hogy a szíve nem bírta volna ki, ha még egyszer elveszítené őt.

- A szavaknál többre van szükségem Tom. Ki is kell mutatnod, hogy így gondolod. – mondta a még mindig csukott ajtón át.
- Elmentem meglátogatni Georgot. – mondta Tom, az ajkába harapva. – Amikor visszajöttem LA-be, egész úton azon gondolkoztam amit mondtál.- Beszélnem kellett vele, ezért felhívtam Gustavot, és visszamentünk Arlingtonba. Most értem vissza LA-be, egy órája.
- Elmentél a temetőbe és beszéltél hozzá? – kérdezte Bill meglepetten.
- Igen, mindent kiadtam. Életem egyik legnehezebb lépése volt. Még mindig nem bocsátottam meg magamnak, de dolgozok rajta. Még mindig úgy érzem, hogy az én hibám, még ha nem is közvetlenül. – mondta Tom teljesen őszintén. Bill erre kinyitotta az ajtót, hogy lássa is.
- Te seggfej. – mondta összeszorított fogakkal, és felemelte a kezeit, hogy a következő mondatát idézőjelekkel társítsa. – ’Egész úton azon gondolkoztál amit mondtam?!’  Ha nem lettél volna olyan forrófejű, megspórolhattál volna egy utat LA-be, aztán vissza Virginiába, aztán megint LA-be; és gondolkozhattál volna akkor, amikor ott voltunk. Ehelyett egyből tiltakozni kezdtél és szörnyű dolgokat vágtál a fejemhez, és most azt mondod ’igazad volt, felejtsük el, hogy megtörtént’?! Baszd meg!
Bill megragadta az ajtó szélét, és készült, hogy újra bevágja, de Tom előrenyúlt, hogy megállítsa, és megfogta az ajtót, hogy megállítsa.
- Nem gondoltam komolyan Bill, és te is tudod. Te adtad meg a végső lökést, ami kellett, hogy végre lezárjam azt a fejezetet az életemben.
- Pokoli érzés volt. Nem tudtam hol vagy, vagy jól vagy-e; hogy látlak-e még valaha. Folyamatosan magamat hibáztattam, amiért rád erőltettem valamit, amire nem álltál kész, erre most kiderül, hogy mégis készen álltál? Örülök, hogy végre megcsináltad és nagyon remélem, hogy megkönnyebbültél, de ettől én még nem leszek jobban. Ezt veled akartam megcsinálni. Azt hittem ez az utolsó akadály, ami az útjába áll, hogy igazi kapcsolatunk legyen. Elég volt Tom.
Bill szomorú volt. A mérge teljes kétségbeeséssé vált, és Tom is tudta, hogy mélyen megbántotta őt.

- Nem változtathatom már meg amit mondtam és amit csináltam, de tényleg sajnálom Bill. Ha kell, az egész hátralévő életem arra fordítom, hogy kárpótoljalak, és újra megbízz bennem. Bármibe is kerül, megteszem. Soha nem fogok okot adni, hogy kételkedj bennem, de ezt most Gustavval kellett végig csinálnom. Ő ismerte a teljes történetet, ő végig látta min mentem keresztül, és rá volt ott szükségem. – Tom végig őt nézte, szinte könyörögve Billnek, hogy értse meg.
- Kérlek Bill! – suttogta Tom.

Nem tudta mi mást tehetne, ezért Tom előrébb lépett, kitárt karokkal, Bill felé. Bill megadta magát, és ő is odalépett az ölelésbe, és átkarolta Tomot. Bill a nyakába temette az orrát, hogy belélegezze az illatát, elmerülve Tom szilárd tartásában. A szíve mélyén azonban nem tudta elhinni, hogy Tom velemarad. Még ha nem is hagyta volna úgy el, pár órán belül akkor is el kéne mennie Peruba.

- Annyira hiányoztál Tom, és veled akarok lenni. – mondta Bill őszintén. – De nem lehet mindent rendbe hozni az alatt a pár óra alatt, amíg el nem repülsz Peruba.
- Tudom, és ezért akarom, hogy gyere velem Peruba. Nem akarom, hogy 3 hónapon át külön legyünk, amikor együtt kellene lennünk.
- Ezt komolyan mondod? – nézett egyenesen Tom szemeibe, várva, hogy a kétely kiüljön az arcára.
- Igen. – felelte Tom gondolkozás nélkül. – Dolgozhatunk a kapcsolatunkon és nagyon jó képeket csinálhatunk. Jó páros voltunk az úton; megállíthatatlanok leszünk Peruban. Eljönnél velem?
- Nincs semmi összepakolva, kell egy jegy, kell valaki, aki vigyáz a lakásomra, és intéznem kell a postám. És amúgy is, nem kell védőoltás vagy valami?
- A jegy már megvan, foglaltam egyet neked is, amikor az enyémet kicseréltem. Hívd fel Andit, és szólj neki, hogy indulsz, oltásokból pedig nem kell semmi speciális. Pakolni meg segíthetek, 6 óránk van az indulásig, szerintem még vásárolni is el tudunk menni, ha szükséged van még valamire. Kérlek mondd, hogy velem jössz!