A következő reggelen, Bill halkan ment el a házból, óvatosan, nehogy felébressze Ermát vagy Nathaliet. A műszakja a kávézóban 6-kor kezdődött, és sem az idő nő, se a barátja nem volt még ilyenkor ébren.

Igazából, a város lakóinak nagy része még nem volt ébren, és ezért is lepődött meg, amikor meglátta a kék kocsit a házuk előtt. Tom ott ült, a házat nézte, de az ablakhoz hajolt, amikor meglátta Billt.

- Szállj be. – parancsolta. Bill megtorpant, felvont szemöldökkel nézte a fiút.
- Mi?
- Szállj be a kocsiba. – ismételte meg Tom, és kinyitotta az ajtót. – Beszélni akarok veled. Bill majdnem felnevetett.

- Dolgozni kell mennem.
- Elviszlek.
- Négy utcányira van, Tom. Most, ha nem bánod, késésben vagyok.
- A kurva életbe, szállj már be a rohadt kocsiba! – csattant fel Tom.
Bill összefonta a karját, és a homlokát ráncolta.
- Nem. – jelentette ki.
- Jó, akkor beszélünk itt. – ugrott ki a járműből, és odament Billhez.
- Mi a fenéről kéne beszélnünk?
- Mi volt tegnap az a szar a kávézóban? Georg… hozzád ért.
Bill a szemeit forgatta.
- Biztos vagyok benne, hogy tudod mi az a randi. Nem kell megmagyaráznom.
- Randizni mentél Georggal? – kérdezte hitetlenül.
Bill összeszűkített szemekkel nézte. Elege volt már ezekből a kis kirohanásokból.
- Igen. Nem mintha rád tartozna kivel randizok.
- Tényleg? – horkant fel Tom. – Mert szerintem meg igen. Georg az egyik legjobb barátom, és a városban egyedül én tudom, hogy az új barátnőjének farka van!
- Jézusom, csak egy randi volt! – kiáltott fel Bill. – Csak szórakoztunk.
- Abban biztos vagyok. – forgatta Tom a szemeit. – Akkor ez a nagy terved? Apránként kiszivárogtatod a titkod azzal, hogy minden pasival lefekszel?
- Ez nem fair, és te is tudod!
- Nem, nem tudom. Semmit nem tudok rólad. – vicsorgott rá Tom.
- Ez nem épp az én hibám! – kiáltotta Bill. – Mármint, basszus Tom, mit akarsz tőlem?
- Én akarok az lenni, aki randizni visz!
- …mi?
Tom elpirult, és a földet bámulta. Nem nézett Bill szemébe.
- Te… el akarsz vinni randizni?
- Talán. – motyogta Tom, és a cipőjével belerúgott a porba.
Egy pillanatra Bill meg se tudott szólalni, de amikor sikerült, a szavak dühösen szaladtak ki a szájából.
- Szabadna emlékeztetnem, hogy megbasztál, úgy tettél mintha nem is léteznék, lesmároltál a haverod konyhájában, aztán megint úgy tettél, mintha nem is léteznék? Arról nem is beszélve, hogy hetero vagy. Miért akarnék bármit is veled?
- Sokkal rosszabbnak adod elő, mint amilyen volt! – védekezett Tom.
- Nem. Te egy paraszt vagy, Georg legalább kedves velem.
- Én… - kezdett bele Tom tehetetlenül, a szavakat keresve.
- Nem. És most, ha megbocsátasz, dolgom van. – fordított hátat a fiúnak.

Büszke volt magára, bár felesleges volt azt hazudnia, hogy a szíve nem olvadt meg egy kicsit, amikor Tom azt mondta randira akarja vinni. De semmi esély nem volt arra, hogy vele járjon. Megpróbálta elképzelni Tomot Georg helyére a tegnapi mozi alatt, vagy utána a kávézóban, de egyszerűen nem tudta. Soha nem látta, hogy Tom viccelődött vagy nevetett volna a barátaival – Tom mindig csak az intenzív csend és a fojtogató tekintetéről volt ismert. Lehet, hogy vágysz egy ilyen alakra, de nem randizol vele.

Bill bement a kávézóba, örült, hogy vasárnap van. A templom után amúgy sem fog túl sok jönni. A feje teljesen kusza volt, teljesen össze volt zavarodva a Georggal való randija, és a Tommal való szembesülése miatt.

A nap lassan telt el, több liter kávé és több tucat tojás felszolgálásával. Bill mosolygott és beszélgetett az emberekkel, és le is higgadt a kisvárosi élet lassúságában. Mire Georg 11 körül megjelent, Billnek már sikerült annyira ellazulnia, hogy őszinte mosollyal fogadja a fiút.

- Szia! – köszönt vidáman, amikor a fiú leült egy székre a pultnál.
- Szia! – mosolygott Georg szinte félénken, amitől csak még szélesebb lett a vigyora. Tűnődött is rajta, hogy az előző esti édes srác reggelre meg fog-e maradni, vagy visszaváltozik a szemtelen fiúvá, akit eddig ismert. Örült, hogy nem az utóbbi történt.
- Kávét? – kérdezte Bill, Georg pedig bólintott. Amikor Bill meghozta neki a csészéjét, a fiú megragadta a kezét.
- Ma is el akartam mondani, hogy tegnap este milyen jól éreztem magam. – mondta a fiú halkan.
- Én is jól éreztem magam. – nyugtatta meg Bill.
- Ma is elvihetlek valahova? – kérdezte Georg lelkesen. – Most csak kettesben?

Bill nem válaszolt, nem tudta mit mondjon. Tetszett neki, hogy Georg ennyire figyel rá, hogy ilyen gyengéden beszél vele, ilyen édesen néz rá. De Tomnak igaza volt. Georg nem tudta mibe akar belemenni azzal, hogy elhívja Billt, és Bill nem akarta, hogy valaha is rájöjjön.

Georg összevonta a szemöldökét, látván, hogy Bill hezitál.
- Légyszi? Csak vacsorázni, vagy valami?
Bill utálta azt látni, hogy az általában vidám fiú most ennyire megszeppent, és mielőtt észhez tért volna, azon kapta magát, hogy bólogat.
- Oké, egy vacsora jó lenne.
- Szuper! – vigyorgott Georg.

Bill felsóhajtott, ahogy végignézett magán a tükörben. Már azon el kellett gondolkoznia, hogy mi a fenét képzel magáról, hogy másodszorra is elmegy Georggal; erre tessék, ami még rosszabb, hogy nem is a saját ruhái közül válogatott, hanem végül Nathalie egyik ruháját kérte kölcsön. A barátja nagyon is szívesen adta oda, örült, hogy a dolgok látszólag jól alakulnak Georg és közte.

Az egybe részes szoknyát végigsimította magán, és hányingere volt. Tetszett neki, ahogy ruhában kinézett, tetszett neki a szoknya által keltett csípő illúziója, a nőies megjelenése. Ha őszinte akart lenni magával, be kellett vallania, hogy már egy ideje szerette volna rátenni a kezét Nathalie ruhatárára. Ez a randi okot adott neki, hogy kipróbáljon egy szoknyát a munkaruháján kívül.

Szigorúan nézte a tükörképét, balról jobbra forgatta a fejét, hogy jobban lássa a nőies képet, amit létrehozott. Hibátlan volt. Tudta, hogy soha senki nem jönne rá a titkára, ha csak nem néznek be a ruhák alá.

Annyival könnyebb lenne az élet, ha tényleg lány lennék.

Bill megfagyott, ahogy a gondolat végigfutott a fején. Igaz volt. Akkor örömmel hordhatna szoknyát, örömmel randizhatna Georggal, örömmel élhetné az életét, amit itt kiépített magának; ha igazi lány lenne. De ő nem ezt akarta… ugye?

Újra felsóhajtott, a halántékát masszírozta, próbálta elkergetni ezeket a gondolatokat. Nem tudta mi a fene van vele az utóbbi időben. Csak azért kezdett ilyesmiken gondolkozni, mert ez a színjáték túlságosan eluralkodott, túl mélyre hatolt benne. De annyira könnyű volt elmerülni benne! ’Billie’ inkább egy másik éne volt eddigre már. Több szempontból, sokkal inkább önmagának érezte magát ebben a városban, mint valaha.

A homlokát ráncolta. Tudta, hogy le kéne venni a ruhát, lemondani Georgot, és visszatérni a bujkáló fiú szerepéhez. De nem akarta. El akart menni erre a randira, szoknyában lenni és csinosnak lenni, nevetgélni és flörtölni, és egyszerűen normálisnak érezni magát.

Még egyszer kiegyenesítette a szoknyáját, bólintott a tükörképének, és az ajtóhoz fordult.

A kávézón kívül csak két étterem volt a városban, szóval Bill tudta, hogy ezek egyikébe fogja Georg vinni. Örült, amikor megtudta, hogy a ’jó’ étterembe viszi, ahova a városiak kiöltözve mentek különleges alkalmakkor.

- Ez így jó? – kérdezte a fiú félénken, ahogy kinyitotta a kocsija ajtaját Billnek.
- Nagyon is. Köszönöm. – mosolygott Bill, miközben kilépett a kocsiból. Annyira könnyedén ment már neki, hogy elcsodálkozott magán milyen hamar belejött a szoknya viselésébe. Ahogy az étterem ajtajához ment, kicsit ringatta is a csípőjét, élvezve, ahogy a ruha anyaga mozog a lábainál.

Amikor beértek, Georg még mindig tökéletes úriember volt. Kinyitotta az ajtót, kihúzta Bill székét. Bill elvigyorodott, élvezte, hogy így kényeztetik.
- Egyébként gyönyörű vagy ma. – mondta Georg, miután ő is helyet foglalt.
- Köszönöm. – sütötte le a szemét Bill szemérmesen, majd bevallotta, - Nathalietól vettem kölcsön a ruhát.
- Hát, nem akarom megsérteni Nathaliet, de rajtad biztos jobban áll. – felelte Georg halkan, amitől Bill kuncogni kezdett.
- Megígérem, hogy nem árulom el senkinek, hogy ezt mondtad.
- Jó, nem örülnék, ha Andreas nekem jönne és megpróbálna szétverni. – nevetett a fiú. – Utálnám a legjobb haverom seggét szétrúgni.

Bill együtt nevetett vele, élvezte a könnyed humorát és a hasonló megjegyzéseit. Georggal a beszélgetés szórakoztató volt és nem túl bonyolult – pont amire Billnek most szüksége volt.

Rendeltek vacsorát, és folytatták a beszélgetést. Georg végig történeteket mesélt a telepről, megnevettette Billt az ott dolgozó férfiak nagy hőstetteivel. Különösen Andreas esett áldozatául Georg poénjainak, és Bill nem egyet el is raktározott a fejében a kínosabbak közül, hogy majd Nathalienak tovább pletykálhassa.

Miközben Bill Georg egyik újabb poénján nevetett, oldalt látta, hogy ott áll valaki. Várakozva dőlt hátrébb a székében, arra számítva, hogy a pincér az a vacsorájukkal, de amikor egy tányér sem jelent meg előtte, odafordult az alak felé, a szemei pedig hatalmasra kerekedtek, amikor meglátta, hogy Tom az. Georg is követte a tekintetét, és kérdőn nézett a barátjára.

- Tom, mit keresel itt?

Tom nagyon kilógott az elegáns étteremben. A hatalmas ruhái és a sötét hajfonatai a többnyire középkorú párok figyelmét mind magára vonta. Az étteremben mindenki tudta ki ő, és azt is, hogy Tom nem engedheti meg magának, hogy ilyen helyeken egyen.

Tom nem figyelt a barátja kérdésére, egy pillanatra sem pillantott el Billtől.
- Beszélnünk kell. – mondta határozottan, a tekintetével szinte felperzselve Billt. Bill a homlokát ráncolta, ideges volt, hogy megzavarták. Eddig annyira jól érezte magát.
- Szerintem reggel mindent megbeszéltünk amit kellett. – felelte ugyanolyan határozottan.
- Reggel? – kérdezte Georg. Zavarodottan pillantott egyik fiúról a másikra.
- Nem, nem mindent. Nem hagytad, hogy megmagyarázzam. – lágyult meg Tom tekintete. A szemei szinte könyörögtek, és továbbra sem figyelt senkire, csak Billre.
- Tom, kérlek. – lágyult meg Bill hangja is. – Éppen egy randin vagyok.
- Igen, azt látom. – nevetett fel Tom keserűen. – Elmentem a házatokhoz, és Erma mondta hol vagy. Gondolom kezdtek összemelegedni?
- Mondtam, hogy ez nem tartozik rád.
- Oké, elmondaná végre valaki, hogy mi a fene folyik itt? – szólt közbe Georg hangosan. Tom egy pillanatra ránézett, most először, amióta megjelent.
- Beszélnem kell Billievel. Most. Megígérem, hogy visszahozom, de ez tényleg nem várhat.
Ez nem volt magyarázat, Bill is tudta. Georg valószínűleg most még jobban össze volt zavarodva, mint előtte. Bill idegesen felsóhajtott.
- Jó. – mondta, a szalvétáját pedig az asztalra dobta. – Öt percet kapsz. – elkezdte kitolni a székét, amikor hirtelen megállt és Georghoz fordult. – Mármint, ha nem gond.
- Nem, gondolom… - felelte Georg szédülten.

Tom az étterem hátsó bejárata felé mutatott, mire Bill forgatta a szemeit, de elindult az ajtóhoz. Amint kiértek, egyből Tomnak támadt.
- Komolyan Tom, a sikátor? Nem túl eredeti, nem gondolod?
Tom csak megvonta a vállát.
- Az utcán akarsz beszélni, és kockáztatni, hogy az emberek meghallják?
- Azt sem tudom miről kéne beszélnünk! – fonta össze a karját Bill.
- Tudod miért rúgott ki az apám? – kérdezte Tom.
- …mi? – az összes kérdés közül, Bill erre számított a legkevésbé. – Nem.
- Georgnak és Andreasnak azt mondtam azért, mert rajtakapott, hogy füveztem. – nevetett Tom. – Igazából el sem hiszem, hogy bevették. Az apám le se szarta az ilyesmit, amíg bejártam suliba és otthon nem álltam az útjába.
Bill nem tudott ellene tenni, érdekelte. Tom otthoni élete azóta kérdőjel volt számára, amióta először találkozott vele. Attól, hogy még Tom legközelebbi barátai sem tudták az igazságot, Bill csak még kíváncsibb lett.
- És mi volt a valódi oka?
Tom megállt egy pillanatra, mély levegőt vett. A sikátor sötét volt, Bill épphogy látta a fiú arcát az árnyakban. Az ajakpiercingjét rágta, lehunyt szemmel, mintha lélekben próbálná felkészíteni magát. Bill még sosem látta ennyire sebezhetőnek.
- Rajtakapott, hogy megcsókoltam egy fiút.
A szavakat elhadarta, és először Bill még abban sem volt biztos, hogy jól hallotta. Megfagyott, tágra nyílt szemekkel, ahogy az agya felfogta a fiú szavait.
- Mi? – kiáltott fel, élesebben, mint akarta volna. – Kit?
Tom összerezzent Bill kérdéseinek erejétől, elpirult, és nem nézett a szemébe. De egyértelműen rászánta már magát, hogy elmondja a titkát, szóval alig egy pillanat habozás után, válaszolt is.
- Egy barátomat, Gustavot. A családjának van egy farmja, nem messze a várostól. Egy osztályba jártunk, és nagyon közel álltunk egymáshoz. Legjobb barátok voltunk. És aztán középiskolában… - nem fejezte be a mondatot, idegesen dörzsölte a tarkóját helyette. – Mindegy, szóval miután apám ránk nyitott, Gustav már nem járt be a városba. Mindketten aggódtunk, hogy apám elmondja az embereknek, hogy valaki rájön. Nem éppen ez a legelfogadóbb hely a világon.
Bill ismerte ezt az érzést, sokszor tűnődött azon, hogy van-e olyan hely, ahol mindenkit elfogadnak olyannak, amilyen valójában.
- De… - nem találta a szavakat, teljesen lesokkolta Tom vallomása. – Azt akarod mondani, hogy meleg vagy?
Tom lehajtotta a fejét, és alig észrevehetően bólintott.
- De amikor megcsókoltál a sikátorban azt hitted lány vagyok!
- Igen, tudom. – sóhajtott Tom. – Amióta kirúgott az apám, azóta próbálom bebizonyítani, hogy nem az vagyok, akinek hisz. Összejövök a lányokkal, hogy megpróbáljam meggyőzni a lányokat, hogy ők kellenek. – vont vállat. – Berúgok, megdugom őket, és istenre remélem, hogy ha elég sokkal fekszem le, akkor a végén eltűnnek ezek a… vágyak. Általában olyan részeg vagyok, hogy alig látok, a lányok felére nem is emlékszem. Veled viszont más volt. Láttalak a buliban, ahogy Georggal beszéltél, és tényleg vonzónak tartottalak. Néztem, ahogy mozogtál, ahogy nevettél, és akartalak. És arra gondoltam, hogy talán működik. Hogy talán nem vagyok… olyan. – nevetett fel. – Mosd képzeld el mennyire meglepődtem, amikor a lábad közé nyúltam.
- Oh. – Billnek csak ennyi válasz jutott eszébe. Ez megmagyarázott pár dolgot, valamilyen szinten. Ott a sikátorban arra számított, hogy Tom dühös lesz, megüti, és mindenkinek elmondja a titkát. Helyette, a fiú csak nevetett. Nem is csoda. Annyi energiát fektetett abba, hogy meggyőzzön mindenkit, hogy nem meleg, erre a végén mégis csak egy sráccal smárolt. Tényleg vicces volt, kicsit fura módon.
- Amikor veled voltam – folytatta Tom –, az nem olyan volt, mint a többi lány. Velük is jó volt, persze, meleg a testük és szűk a lyukuk. De amikor benned voltam… - nem fejezte be, újra csak vállat vont. – Nem tudom hogy írjam le. Nem tudok normálisan beszélni erről. Basszus, egyáltalán nem tudok normálisan beszélni. De akarlak. Újra érezni akarom azt.

- Szóval azt mondod újra meg akarsz baszni?
- Nem! – vágta rá Tom egyből, és közelebb lépett. – Mármint, nyilván azt is szeretném, de komolyan gondoltam, amit reggel mondtam. Randizni akarok veled. Azt akarom, hogy az emberek tudják, hogy az enyém vagy, és ne hajtsanak rád. Kedvellek, Billie.
Bill nem tudta mit válaszoljon. Eddig még nem hallotta, hogy Tom valaha ennyit beszélt volna, arról nem is beszélve, hogy eddig még nem látott rajta ennyi érzelmet sem. Tom vallomása , még ha nem is elfogadhatóvá, de legalább érthetővé tette az utóbbi pár hét alatti viselkedését.
- Kérlek! – mondta Tom halkan, és Bill arcához nyúlt, és közelebb lépett. – Kérlek, adj egy esélyt.
Tom hangja halk volt és kétségbeesett, és ahogy Bill hagyta, hogy a csend hosszú másodperceken át elnyúljon, egyre közelebb hajolt. Tom a szemébe nézett, majd gyorsan oldalra döntötte a fejét, és óvatosan összeérintette az ajkaikat. Tom piercingjének hidegének és a szája a melegének a kontrasztjától Bill felsóhajtott, és előrehajolt a csókba. Nem tartott sokáig, alig egy másodpercig, az ajkaik épp hogy összeértek. Tom hátrahúzódott, és Bill szemeibe nézett.
- Nem látod? Tökéletes lenne. Nem kellene elrejtened aki vagy, én már tudom a titkod. Körülöttem önmagad lehetnél.
Bill lefagyott, ahogy tudatosultak benne Tom szavai.
- Ne-nekem mennem kell.
- De… - ellenkezett Tom, ahogy Bill elfordult.
- Nem, át kell gondolnom. – lökte el a kezét, besietett az étterembe, Tom pedig csak bámult utána.

Amikor Bill elérte az asztalukat, Georg a tányérjában turkált, egyértelműen zavarban volt, amiért egyedült ül ott.
- Hát itt vagy! – mondta megkönnyebbülten, ahogy észrevette Billt.
Bill összerezzent.
- Nagyon sajnálom Georg, de el kell mennem.
- Mi? De hát csak most jött meg a vacsora!
- Tudom, nagyon sajnálom.
- Mit mondott Tom odakint? – kérdezte kicsit dühösen.
- Semmit. Én csak… haza kell mennem. Majd találkozunk, oké?

Bill megragadta a táskáját, és szó szerint kirohant az étteremből, még mielőtt Georg vagy Tom utána jöhetett volna.