Dr. Bill Kaulitzot várják az M17-es szobában. Dr. Bill Kaulitzot várják az M17-es szobában. Dr. Bill Kaulitzot várják az M17-es szobában.

Bill a szemeit forgatta, amint meghallotta Melissa szinte robotikus hangját a hangosbemondóban. Már elsőre is hallotta a felhívást, és ha nem épp a páciensével lett volna elfoglalva, már rég ott lett volna az M17-es szobában. Miért nem nézik meg a beosztását, mielőtt a főirodába rendelik?

Melissa hangja újra megszólalt a bemondóban, és Bill felnyögött fájdalmában. Legszívesebben a falba vágta volna a fejét, de tudta, hogy az csak még egy okot adna a Magdeburg Elmegyógyintézet vezetőjének, hogy azt gondolja ő is ugyanolyan őrült mint a pácienseik.

Olyan gyorsan sietett a főterem felé, amennyire csak tudott, és csak akkor torpant meg, amikor észrevette, hogy két idősebb dolgozó egy új pácienst hoz be az épületbe.

A szemei szakmai szempontból mérték végig a férfi állapotát. A piszkosszürke rasztáit, a kifejezéstelen arcát, a nyugodt mozgását. Mintha egész nap ráért volna, hogy regisztrálják és beköltöztessék.

Az idegen szemeire vándorolt a tekintete, és ijedten lépett hátra. Olyan intenzív gyűlölet égett benne, amilyet még sosem látott. A nyakán minden szőrszál felállt, és egészen a karjáig mindenét libabőr borította be.

Elhessegette a veszélyérzetet, és megkerülte a férfit és a két ápolót. Próbált nem figyelni arra az érzésre, hogy a férfi még mindig bámulhat utána, ahogy végigmegy a hosszú folyosón.

Bill az M17-es szoba előtt állt meg, és még egyszer a rasztahajú férfi felé pillantott, és újra kirázta a hideg, mert a férfi meg se moccant mindez idő alatt, egyedül a feje fordult Bill után.

Bill úgy érezte mindjárt hányni fog, amikor újra találkozott az idegennel a tekintetük. Kinyitotta a szoba ajtaját, és gyorsan be is lépett a halványszürke terembe, ahova behívták.

Odabent négy ember volt, ebből kettőt nem ismert.

- Üdv, a Magdeburg Rendőrségtől jöttünk. Az én nevem Georg Listing, ő pedig Gustav Schafer.

Bill csak bámult a férfire aki megszólalt. A tekintete végigfutott a férfias alkatán, a hosszú barna haján, aztán végül az alacsonyabb és kicsit testesebb szőke hajú társán.

Bólintott nekik, aztán a főnökére, Jostra pillantott, és a főnöke főnökére, Benjaminra.

- Mi történt?

Jost intett Billnek, hogy üljön le, ezért helyet foglalt a két nyomozó előtt.

- Érkezett egy új páciens. Egy elég kényes páciens – mondta Benjamin, Billre bámulva.

- A lényeget Ben. Mindig jönnek új páciensek. Mi olyan fontos ebben?

A Gustav nevű nyomozó köhögött és megköszörülte a torkát.

- Ez a páciens 397 férfit, nőt és gyereket ölt meg. Legalábbis ennyiről tudunk – mondta ki Gustav nyíltan.

Bill szemei elkerekedtek.

- Akkor miért itt van és nem börtönben?

- Az ügyvédje a felmentését kérte elmezavarra hivatkozva. A bíróság elfogadta, azzal a feltétellel, hogy egy 6 hónapos megfigyelés alatt tartjuk itt.

Bill bólintott, és az ajkába harapott.

- Én fogom megfigyelni, ugye?

Jost és Benjamin egymásra pillantott, és bólintott.

- Miért én?

Benjamin összefonta az ujjait, mire Bill egyből feltartotta a kezét.

- Ne szarozz, Ben. A valódi okot mondd.

Benjamin arca elszíneződött.

- Hát, őszintén szólva, senki másnak nem fér bele az idejébe. Mindenkinek legalább 10 páciense van, neked pedig csak Anna.

Bill arca eltorzult, ahogy Benjamin megemlítette az első és egyetlen saját páciensét. Több más beteggel is dolgozott, de ők mind Jost alá tartoztak, Jost pácienseinek számítottak.

Anna volt az első és egyetlen beteg, akivel egyedül ő dolgozott, és amíg a többi orvos csak azért akart több beteget, hogy több pénzt kapjon; Bill elégedett volt a kisebb fizetésével az egyetlen beteg után. Így több időt tölthetett vele, és biztosan közelebb volt az áttöréshez is.

Annának multiplex személyiségzavara volt, és Billnek mostanra sikerült a személyiségeit addig faragni, hogy már csak Anna és Jane maradt benne. Anna volt a gazda, Jane pedig a francia riporternő, aki végtelenül szerelmes volt Billbe.

Bill felsóhajtott, és végigsimította a fekete haját.

- Nincs más lehetőségem, ugye? – kérdezte Jostot.

Az idősebb férfi megrázta a fejét, és egy sárgás színű mappát tolt elé.

- Ez itt Trümper aktája. Minden, amit tudnod kell róla, benne van. Azt javaslom olvasd el most, mert az első beszélgetések 10 perc múlva lesz.

Bill lélekben felnyögött dühében.

- Remek. Egyszerűen tökéletes. Fantasztikusak vagytok srácok. – mondta, majd megragadta az aktát, és kiment a szobából.

Amint kiért onnan, végigolvasta az alapokat.

Név: Tom Trümper
Kor: 23
Magasság: 185 cm
Súly: 76 kg
Szemszín: barna
Hajszín: szőke
Szülők: Sabrina és Gordon Trümper (mindketten elhunytak)
Szoba: K-szektor, 23-as szoba
Diagnózis: nincs

Miután elolvasta az információkat, lesápadt arccal csukta be az aktát. Ez az a férfi volt, akit korábban látott. Egy olyan emberrel rakták össze, akitől már első látásra is be volt szarva.

A mellkasához emelte a kezét, és mély levegőt vett, mielőtt elindult a K-szektor felé. Meg tudja csinálni. Csak valami kis szociopata, aki szeret gyilkolászni. 397 embert. Könnyű lesz…

Bill a fehér szobába ment, amit Tommal fognak használni, a megfigyelés második szakaszáig, amikor már Tom a saját szobájában maradhat a terápiára.

Amikor belépett, Tom már ott ült, megbilincselve, a szoba közepén lévő szürke asztalnál. Billt nézte, és rámosolygott. Billt kirázta a hideg. A Cheshire macskára emlékeztette. Vagy talán a macskára, aki megette a kanárit.

Bill megköszörülte a torkát és az asztalhoz ment. A mozdulataiban próbált magabiztosnak tűnni.

- Helló Doki – mondta Tom, bársonyos hangon. – Vagy mondjam inkább, hogy helló Bill?

Bill nagyot nézett, egy pillanatra ki is esett a szerepéből. Nem azért, mert tudta a nevét; a pácienseknek általában előre elmondják kivel fognak találkozni. Azért, mert Tom hangja selymes durvaság furcsa keveréke volt, és Billnek volt egy olyan érzése, hogy az áldozatainak egy része valószínűleg pontosan a hangja miatt eshetett csapdába.

Bill visszatért a sokkból, és Tomra nézett. Még mindig kirázta a hideg tőle, de elhatározta, hogy végigcsinálja a munkáját. Tom mosolya vigyorrá szélesedett, és beleszippantott a levegőbe.

- Nincs miért félned tőlem, Bill – mondta Tom, miközben hátradőlt a székében.

- Nem félek tőled – mondta Bill, elrejtve az igazságot a professzionalizmus álcája mögött. – Inkább érdekesnek tartalak.

Tom felnevetett, nyersen és hidegen.

- Semmi érdekes nincs bennem doki.

Bill felvonta a szemöldökét.

- Nincs? Kicsit sem gondolod, hogy 397 ember megölése érdekes lenne?

Tom megrázta a fejét, és Bill kimondatlan kérdésként oldalra döntötte a sajátját.

- Több, mint 397 ember. Ez csak a testek száma, amit megtaláltak – mondta Tom apró mosollyal az arcán.

Tom a tekintetét Billre emelte, és Billnek össze kellett szorítani a kezeit az asztal alatt, nehogy kiszaladjon a szobából. Tom szemeiben volt valami, amitől legszívesebben az életéért menekült volna; de tudta, hogy neki kell megtörnie Tomot.

- Nem gondolom, hogy olyan érdekes lenne, hogy embereket öltem, Bill. Szerintem inkább az az érdekes, ahogy átsegítettem a halálba azokat, akik megérdemelték – mondta Tom, szemrebbenés nélkül.

- És pontosan mitől vagy benne olyan biztos, hogy azok az emberek megérdemelték a halált? – kérdezte Bill.

- Ezt neked kell kiderítened – mondta Tom, és gyerekes kacarászásba tört ki.

Bill felállt, észrevette, hogy a beszélgetésnek ezzel vége. Tom csak akkor fog információt adni, ha olyan hangulatban van, és jelenleg Tomnak játszadozni volt kedve. Olyan játékokat, amikről Bill tudta, hogy úgy sem tud megnyerni. Legalábbis még nem, amíg nem nézte át Tom aktáját elég alaposan. Még nem, amíg Tom nézése ennyire megrémítette.

Az ajtóhoz ment, de Tom hangja megállította.

- Ne felejts el emlékezi, hogy elfelejts emlékezni, hogy felejtsd el a nevem, Bill.

Bill kiment, és bevágta maga mögött az ajtót. Mély levegőt vett, és összeszedte magát, mielőtt Benjamin irodájába rohant. Szólni fog Bennek, hogy keressen valaki mást, aki végigviszi a megfigyelést

Tom túl sok volt. Még neki is túl sok; muszáj volt Billnek bevallania. És a tény, hogy majdnem elhányta magát Tom legutolsó, rejtvénynek tűnő, de valószínűleg értelmetlen szavai miatt, szintén ezt bizonyították.

Nem állt készen, hogy a gonosz farkassal játsszon.