Bill saját magát bámulta a tükörben; a hajából csöpögött a víz a gyors zuhany után.

Próbálta a légzését normálisan tartani.
Egy rémálomból ébredt fel, remegve és izzadtan, és úgy döntött, lezuhanyozik.

Rossz ötlet volt, mert a zuhanytól csak úgy érezte, mintha fuldokolna.

Fuldoklás.

Elfojtás.

Elnyomás.

Visszaesés.

Visszaesett annak a 18 éves fiúnak az állapotába, akit Jostnak kellett megfigyelnie, miután több csonttöréssel és egy szörnyű amnéziával megtalálták.

Autóbalesete volt.

A kocsiban mindenki meghalt, és bár Bill nem emlékezett kik voltak azok az emberek, arra pontosan emlékezett, hogy milyen volt az égett hús szaga, és a sikítások hangja az autóban.

Szelektív amnéziája volt Jost szerint.

Billt hihetetlenül érdekelni kezdte, hogy az agya hogy képes 18 évet blokkolni az elméjéből, és mégis megtartotta annak a balesetnek a hangjait és szagait, ami majdnem elvette az életét.

Emiatt az érdeklődés miatt ajánlotta fel Jost, hogy segít Billnek az iskolában.

Jost tette lehetővé, hogy Bill megkapja a diplomáját, befejezhesse az orvosit, és öt év alatt megkapja a pszichiáteri végzését is.

Ez, és a tény, hogy Billnek nagyjából 195-ös IQ-ja volt.

Amint ezt észrevette, Jost minden lehetséges programba belevetette Billt, és a karrierjét meg is alapozta a Magdeburg Elmegyógyintézetben.

És most itt volt, a víz csak úgy csöpögött róla a fürdőszobájában, alig bírta kontrollálni a légzését, és úgy bámult a tükörbe, mintha démonok szállták volna meg.

Megrázta a fejét, próbált megszabadulni annak az estének a sikolyaitól, és újabb törülközőt kapott fel, a feje köré csavarta, és visszament a hálószobába.

Felvonta a szemöldökét, amikor megpillantotta a barátnőjét az ágyon ülni, laptoppal az ölében.

- Szia Lily – ment oda hozzá, és egy puszit nyomott a homlokára, miután a barnás-vörös haját elsöpörte az arcából.
A lány mosolyogva nézett fel rá, és a tekintetével végigcirógatta a testét, miközben Bill felöltözött.

- Nem hittem, hogy ilyenkor már itthon leszel – mondta, háttal neki.

A lány vállat vont; tudta, hogy ha nem is látja, hallja a mozdulatot.

- Saki éjjeli műszakon volt, és azt mondta túl sok nővér dolgozik, ezért adtam az új páciensnek 10 mili diazepamot, aztán hazajöttem.

Bill őt bámulta, miközben felvette a pólóját, közben pedig az agyában feldolgozta az információt.

A diazepam a válium egy másik neve volt, de akármelyik formában is van; a gyógyszer rendesen szétcseszhette Tom fejét, és megszakíthatja a megfigyelést.

- Tom Trümpernek, az én betegemnek Diazepamot adtál, amikor kifejezetten kértem, a kórlapján, hogy ne adjatok neki semmit, ami befolyásolja a memóriáját vagy a hangulatát?

Lily arca elvörösödött, és az ajkába harapott.

- Hát, Saki mondta…

- Istenem Lily! Ha Saki azt mondta volna, hogy ülj a farkára, azt csináltad volna?

A lány arca még vörösebb lett, és döbbenten bámult rá.

Bill felsóhajtott, és végigsimította a haját.

- Ne haragudj. Ez csak.. baszki. Bocs, hogy azt mondtam ilyesmit csinálnál, de legközelebb arra figyelj, amit én mondok, ne arra, amit Saki. Én vagyok Saki főnöke, szóval még ha ő a te főnököd is, akkor is az én utasításaim kell követnie.

Lily bólintott, és Bill megfordult, hogy kimenjen a szobából.

De megtorpant, és visszafordult.

- Egyáltalán Saki miért akarta, hogy beadd neki, amikor azt írtam, hogy ne?

Lily az ajkába harapott, és elfordult.

- A beteged valami bizarr dalt énekelt, és idegesítette Sakit.

Bill úgy nézett rá, mintha két feje lenne.

- Azért adtatok a betegemnek Diazepamot, mert olyan dalt énekelt, ami nem tetszett Sakinak? Szándékosan akarjátok kirúgatni magatokat?

Lily megrázta a fejét, és hamar felpattant az ágyról, aminek következtében majdnem leverte a laptopot.

- Az a dal volt a Freddy Krüger filmekből! – kiáltotta.

Bill zavarodottan nézett rá.

- Tudod, az a film, ahol a gyilkos az álmaidban jön érted. A saját verzióját énekelte.

Bill bólintott, és várakozva pillantott rá.

- Énekeld el!

- He?

- Énekeld. Kell a jegyzeteimhez, hogy megkérdezhessem Tomot a következő beszélgetéskor.

Lily bólintott.

- Egy, kettő, Tommy érted eljő, három, négy, bezárt ajtók mögött légy, öt, hat, a feszület sem óvhat, hét, nyolc, mindig velem álmodsz, kilenc, tíz, az álmodba ne bízz!

Amint befejezte, Billre nézett, aki halkan énekelgette tovább magának, hogy a kocsijában majd leírhassa az aktába, amit előző este hagyott ott.

- Most korán bemegyek, a következő műszakban majd találkozunk, oké? – kérdezte.

Lily bólintott, és Bill erőltetetten rámosolygott, mielőtt kiment az ajtón.

- Helló Bill – mondta Tom, halvány mosollyal az arcán, amint belépett Bill a fehér szobába, ahol előző nap is voltak.

Bill biccentett neki, és leült vele szemben. A mappáját lerakta az asztalra, és ekkor vette észre, hogy az ápolók már elég biztonságosnak látták, hogy ne legyen lekötözve.

Bámultak egymásra, és Bill hátradőlt a székében. Megint végigmérte Tom megjelenését.

A nővérek már elkezdték kibontani a haját.

Valószínűleg este már le is fogják vágni.

Kár, a raszták egész jól passzoltak a ’vadállat vagyok és megfoglak ölni’ stílusához.

Sokkal nyugodtabb is volt, mint kellett volna lennie.

- Tegnap adtak be valami mást is?

Tom szinte erőtlenül vont vállat.

- Még két mili Diazepamot, nem mintha hatással lenne rám.

Bill felvonta a szemöldökét, és oldalra döntötte a fejét.

- Miért ne lenne rád hatással egy olyan erős anyag, mint a Diazepam, Tom? – kérdezte Bill halk, nyugodt hangon.

- Mondjuk úgy, hogy sokat láttam már és sokat éltem meg, és már semmi sincs rám hatással. Legalábbis nem úgy, ahogy azok az idióták szeretnék.

Bill bólintott, felvette a szemüvegét, és egy tollat a zsebéből; aztán kinyitotta az aktáját, és írni kezdett az egyik oldalra.

Eléggé meglepte, hogy Tom immunis volt a gyógyszerre, de mégis át tudta verni a nővéreket és a többi orvost, hogy mást gondoljanak. Ezt viszont egyelőre megtartotta magának.

Meg akarta tudni, hogy Tom immunitása honnan eredt.

- Szóval Tom, beszéljünk át pár dolgot.

Tom ránézett, és a szemei csillogtak a szórakozottságtól, és valami mástól. Valami sokkal fontosabbtól.

- Nem, inkább játsszunk valamit.

Bill megforgatta a tollat a kezében, és Tomra pillantott a szemüvege felett.

- Mit?

Tom elvigyorodott, és az asztalra tette a kezeit. A hosszú ujjaival dobolni kezdett a bútor felszínén.

- Egy kérdezgetőset. Egyszer te kérdezel, egyszer én, és őszintén kell válaszolnunk.

Bill lassan bólintott.

- Rendben. De honnan fogom tudni, hogy nem hazudsz?

Tom vigyora még szélesebb lett.

- Egyáltalán nincs okom hazudni neked. Nem is fogok.

Bill csak nézte őt, óvatosan, kifejezéstelen arccal, és próbálta végiggondolni a szavak mögött rejlő gondolatokat.

- Rendben. Akkor enyém az első kérdés – szólalt meg végül. Tom beleegyezően bólintott. – Tényleg te ölted meg azokat az embereket?

- Micsoda pazarlás egy olyan kérdéssel kezdeni, amire már tudod a választ – felelte Tom, aztán újra bólintott. – Én voltam. És ahogy mondtam, az emberek száma, amit a rendőrség összeszedett, kevesebb, mint amennyi valójában van.

Bill nem csinált semmit, csak leírta Tom válaszát.

- Te jössz.

- Lily nővért dugod? – kérdezte szemérmetlenül.

Bill felemelte a fejét, és döbbenten nézett Tom szemébe.

Tom elvigyorodott, és újra dobolni kezdett az asztalon.

- Válaszolj a kérdésre dokikám. Igen, vagy nem…

- Honnan…

- Válaszolj!

- Járunk.

- Azt kérdeztem, hogy dugod-e. Nem ugyanaz a kettő. Most válaszolj!

Bill szeme megrezzent, ahogy próbálta megőrizni a nyugalmát. Emlékeztetnie kellett magát, hogy muszáj végigcsinálnia a kivizsgálást, hogy aztán börtönbe juttathassa Tomot.

- Nem, nem dugom. Várunk.

Tom elvigyorodott, és végigmérte Bill testét.

- Én kérdezek – mondta Bill, és kényelmetlenül forgolódott a helyén. – Honnan tudtad, hogy… együtt vagyunk, még ha nem is dugunk, ahogy olyan udvariasan megfogalmaztad.

Tom vállat vont, és Bill felvonta a szemöldökét, várva, hogy teljes választ adjon a kérdésre.

- Ugyanalyan az illatotok. Mintha együtt zuhanyoztatok volna.

Bill bólintott, és újra Tom felé biccentett, a kérdésére várva.

- Mi az eddigi diagnózisod rólam?

Bill hátradőlt, és megigazította a szemüvegét.

- Hmm. Még hivatalosan semmit nem írtam le, de szociopatának soroltalak. Minden tulajdonságod megvan hozzá, a szociopatikus magatartás pedig a személyiségeddel is egybefonódik, még egy elmegyógyintézetbe zárva is. Voltak már sorozatgyilkosaink idebent, bár nem olyan… terjedelmes múlttal, mint te; és 90%-uk már az első órában rájött, hogy csapdába estek.

Tom felvonta a szemöldökét, és elmosolyodott.

- Elzárva, hm? Ez érdekes kifejezés. És egyetértek, szociopata vagyok. Valószínűleg vannak más rendellenességeim is, de a szociopatizmusom a legérdekesebb, nem?

Bill bólintott.

- Ez volt a kérdésed.

Tom vállat vont, és Bill felé intett.

- Tényleg nem érdekel, hogy bezárnak életfogytiglan, vagy megölnek?

Tom megrázta a fejét.

- Nem. És mielőtt még egy kérdést elpazarolnál, hogy miért, elárulom, hogy nem minden az, aminek látszik, és nem csak ez a két lehetőségem van.

Bill lefirkantotta a válaszait, és már nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon, de akkor a csipogója megszólalt.

Reápillantott, és káromkodott, amikor rájött, hogy Anna megint kiborult.

Ennyit a fejlődéséről.

Bill felállt, és összeszedte a papírjait, aztán a szemüvegét levette, és a tollával együtt a zsebébe csúsztatta.

- Sajnálom, hogy félbe kell hagynunk Tom, de ellenőriznem kell, hogy az egyik másik betegem jól van-e. Később befejezzük.

Tom csak nézte őt, sötét és nyugtalanító tekintettel.

Bill az ajtóhoz ment.

- Doki – szólalt meg Tom, erőteljesen.

Bill megfordult, és kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Tudod, a szociopatizmus felé vezető út néha a megszállottság, de mi van, ha az pont hogy a kiinduló pont volt, ami  szociopatizmus felé vezetett a természetes okok, például egy rossz otthon helyett?

Bill oldalra döntötte a fejét. Elgondolkozott.

- Szerintem, ha ilyen egyszerű lenne, minden OCD-s embert belőhetnénk Diazepammal, hogy ne válhassanak véletlenszerűen sorozatgyilkosokká. Ahhoz, hogy ezzé válj, a természetes és természetellenes dolgok elromlásának együttese kellett.

Bill újra elfordult, és az ajtóhoz ment.

Amint becsukta maga mögött, Tom újra megszólalt.

- Akkor is megszállott voltam. Most is az vagyok. És száz százalékig biztos vagyok, hogy az volt a kiindulási pontom.