Már a nap is lemenőben volt, mire Bill kivonszolta magát az ágyból. Az alkonyat félhomálya emlékeztette, hogy valaki vár rá. Felöltözött, és eltűnődött, hogy megint Nathalie szekrényéből kéne-e csórnia, de aztán eszébe jutott, hogy Tomnak nem kell a nőiességét hangsúlyozni. Sőt, valószínűleg jobban is tetszene neki, ha egyáltalán nem tenné. Ezért hát, Bill úgy öltözött fel, ahogy a szülővárosában is tette volna. A ruhái még így is valahol a férfias és nőies határvonalán lebegtek, de jó ideje most érezte magát leginkább önmagának. Már csak azt szerette volna tudni, hogy ez jó-e.

Kiment a házból, az izgalom pedig jó munkát végzett, hogy elterelje a figyelmét az aggódásról. Bill nagyon is ideges volt; szerette volna, ha a randi jól sikerül, hogy kárpótolja a barátaival való nézeteltérésekért.

A már többször látott kék kocsi ott volt a járda mellett. Eddig minden egyes alkalommal, amikor meglátta a rozsdás járművet, félelem töltötte el, de ma este a gyomra kellemesen megremegett, ahogy meglátta a kormány mögött Tom alig kivehető formáját.

Ahogy Tom is észrevette őt, kimászott a kocsiból, és odasietett, hogy kinyissa az ajtót Billnek. Az egyik kezét a háta mögött tartotta.
- Tessék. – mondta a fiú, és egy csokrot tartott Bill elé, amikor odaért hozzá.
- Virágot vettél nekem? – kérdezte Bill meglepetten, miközben elfogadta a csokrot.
- Ja, hát… - mondta Tom ügyetlenül, aztán inkább a kocsihoz fordult, hogy kinyissa az ajtót. Bill felvonta a szemöldökét.
- Már az ajtót is kinyitod? – kérdezte Bill, de nagyon is örült, amikor megpillantotta a halvány pírt Tom orcáin.
- Azt mondtad igazi randit akarsz. – motyogta a srác, lehajtott fejjel. – Próbálok… romantikus lenni, vagy mi.
Bill nem bírta elnyomni a mosolyát azon, hogy a szegény srác milyen kényelmetlenül érezte magát. Az első reakciója az lett volna, hogy cukkolni kezdje, csak egy kicsit, de inkább visszafogta magát. Egyszerre lepte meg és bűvölte el, hogy Tom egyáltalán próbálkozott.
- Köszönöm. – mondta hát helyette, és beült a kocsiba. Tom megkönnyebbültnek tűnt, a feszült vállai kicsit el is lazultak, és visszamosolygott Billre.
- Oké, szóval… vacsora? – kérdezte.
- Jól hangzik.
Tom újra elvigyorodott, majd visszaszaladt a kocsi másik oldalára, és ő is bemászott.
- Jól nézel ki, egyébként. Kevesebb smink van rajtad.
Bill elpirult. Meglepte, hogy a fiú egyáltalán észrevette. Tényleg szándékosan kevesebb sminket használt ma, hogy egy kicsit visszakapja a ’régi Billt’ az estére.
- Köszönöm. – motyogta. Tom beindította a kocsit, és Bill küzdeni kezdett, hogy mondjon neki valamit. Maga is meglepődött, hogy milyen kényelmetlen és ideges volt, annak ellenére, amit korábban csináltak. Tom reggel térden állva szopta a farkát, erre most mégis úgy pironkodtak, mintha szüzek lennének.

Az út az étterem felé kényelmetlen volt. Billnek és Tomnak soha nem kellett még beszélgetnie – általában vagy kiabáltak egymással, vagy smároltak. Billnek most nem igazán volt kedve kiabálni, és függetlenül attól, hogy a teste mit szeretett volna, vezetés közben nem is ugorhatott rá Tomra.

A kocsi leparkolt a város másik étterme előtt – ami az árszintet tekintve a kávézó és aközött az étterem között volt, ahova Georg vitte. Tom nem mert Bill szemébe nézni.
- Ne haragudj, hogy nem tudlak jobb helyre vinni… - mondta halkan, elvörösödött arccal.
- Ez tökéletesen jó lesz. – nyugtatta Bill.
- De Georg-
- Ettől csak még jobb.  Miért akarnám, hogy az első randink olyan helyen legyen, ahol egy másik sráccal voltam?
Ennél Tom végre a szemébe nézett, és kicsit el is mosolyodott.
- Szóval? – kérdezte Bill, az ajtóra mutatva.
- Oh. Igen! – Tom kipattant, és gyorsan megkerülte a kocsit, hogy kinyissa Billnek az ajtót. Bill mindig hülye szokásnak tartotta; a nők nem tudták maguknak kinyitni az ajtót? De azon kapta magát, hogy élvezi a figyelmet és a mögötte lévő szándékot.

Beléptek az étterembe, ami gyakorlatilag üres volt, tekintve, hogy hétfő este volt. Az üres asztalok tengere azonban megkönnyebbülés volt Billnek, aki nem igazán szerette volna, ha a városiak kíváncsi szemei végig őket kémlelték volna. Tomnak megvolt a hírneve, és bele se akart gondolni, hogy az emberek mit mondanának neki, ha a fiúval látnák.

Helyet foglaltak, és a kezükbe vették az étlapot, Bill pedig továbbra is azon törte a fejét, hogy mit mondjon.

Egyszerűen nem tudta hogy beszéljen Tommal. A könnyed társalgás nem jött olyan természetesen, mint Georggal. Abban a másodpercben, hogy a gondolat felötlött benne, Bill össze is rezzent; szörnyen érezte magát, amiért megint hasonlítgatta a két fiút. Úgy döntött erősebben kell próbálkoznia Tommal.
- Szóval, milyen volt a munka?
Tom meglepetten nézett fel.
- Hát tudod, munka… - felelte, vállat vonva.
- Ja. Én is néha így érzek a kávézóról. – mondta Bill, és nem volt hajlandó hagyni, hogy Tom rövid válasza eltántorítsa. – De történt valami érdekes ma?
Tom felvonta a szemöldökét, egyértelműen nem értette, hogy Bill miért akart annyira a telepről beszélgetni.
- Hát, senki nem beszél velem. – mondta egy pillanattal később. – Tudod, miattad.
- Oh. – Bill elvörösödött. – Értem.
Hát, ez nagyon jól ment.
 

Bill nem tudta mit mondjon. Szörnyen érezte magát, hogy Tomot kerülték a barátai, és utált belegondolni, hogy ugyanazok a barátok most valószínűleg érte sincsenek túlzottan oda.

- És veled? – törte meg Tom a hosszú csendet.
- Tessék? – kapta fel a fejét Bill.
- Veled történt ma valami? – kérdezte Tom ügyetlenül.
- Öm, ami azt illeti, igazából csak ugyanaz, mint veled. – vallotta be. – Mindenki lecseszett, amiért veled akarok lenni, és azt hiszem velem sem beszélnek.
- Oh. – hajtotta le Tom a fejét.
- De nem érdekel. – mondta gyorsan Bill, és amint kiszaladtak a szavak a szájából, tudta is, hogy igazak. Nem akarta, hogy a barátai mérgesek legyenek rá, és sajnálta is, hogy így éreznek, de azt sem akarta hagyni, hogy az ő véleményük befolyásolja. Nem ebben. Nem Tommal kapcsolatban.
Tom elmosolyodott.
- Engem sem.
Bill visszamosolygott, megkönnyebbülten. Legalább ketten voltak ebben, függetlenül attól, hogy a barátaik mit mondanak.

Georg dühös szavai és Nathalie csalódott hallgatásának emléke azonban Bill beszélőkéjére is rányomta a bélyegét. Csend uralkodott az egész vacsora alatt; egyik fiú sem tudta, hogy mit is mondjon. A barátokról való beszélgetés ki volt zárva, és a család sem volt sokkal jobb téma. Bill tudta, hogy Tom nem beszélt az apjába, Bill múltja pedig kérdőjel maradt a városiak számára. Bill el sem tudta hinni, hogy szó szerint semmit nem képes mondani az előtte ülőnek.

- Milyen a tészta? – kérdezte végül, miután hosszú pillanatokon át csendben ettek.
- Jó. – pillantott fel rá Tom, és az ajkába harapott, láthatóan küzdött, hogy valami más is mondjon. – Nagyon… sajtos.
- Jól hangzik. – Bill legszívesebben felpofozta volna magát, amiért képtelen volt valami érdekesebben mondani. Nem mintha Tom válaszai olyan sokat segítettek volna.
- Ja.
Megint csend uralkodott el, a kaja témája is hamar kifulladt.

Elmentek az étteremből egy nagyon rövid vacsora után. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan tudsz enni, ha közben nem beszélgetsz. Bill odapillantott Tomra, és felsóhajtott; alig voltak fél órát az étteremben. Tudta, hogy a randizás nem épp Tom szakterülete volt, de azért remélte, hogy az első randijuk jobban fog menni.

- Szóval… - kezdett bele, ahogy visszamentek a kocsihoz.
- Szóval. – felelte Tom, a nyakát vakarva. – Én… nem igazán terveztem mást.
- Értem.
- Szeretnél valamit csinálni?

Tom kinyitotta neki az ajtót, és Bill csak megkönnyebbülést tudott érezni, ahogy visszamászott az öreg kocsiba. Egyszerűen nem tudta mit csináljon vagy mit mondjon Tomnak. Képtelen volt elképzelni magukat egy csésze kávé fölött csevegve, sem kéz-a-kézben sétálni az utcán. Igazából, az egyetlen dolog, amit eltudott maguk között képzelni, az a hálószobában volt. Belepirult a gondolatba.

- Talán az lenne a legjobb, ha hazamennék. – mondta Bill, miután rájött, hogy nem tud semmit kitalálni, hogy meghosszabbítsa a randit. – Hosszú nap volt. – a randi alatti kényelmetlenség mellett Bill valóban kimerült az egész napos érzelmi hullámvasút miatt. A reggeli forró ’beszélgetése’ Tommal már olyan távolinak tűnt, ahogy Bill végiggondolta a délutáni stresszt és a barátaival való összecsapásokat.

Tom arca kicsit elszontyolodott a szavak hallatán.
- Akkor… hazaviszlek.
- De jól éreztem magam. – hazudott Bill.
- Jó. – bólintott Tom, de nem nézett a szemébe. Beindította a kocsit, és pár perccel később már ott is voltak Billék háza előtt. Bill felé fordult, és látta, hogy Tom kényelmetlenül érezte magát, ahogy eddig egész este.

Bill sem volt túl sok randin, de azt az egyet tudta, hogy az emberek többsége totális katasztrófának hívná ezt. De nem érdekelte. A virágokat, amit Tom hozott neki, a mellkasához szorította, annyira erősen, hogy érezte, ahogy a szárai eltörnek az ujjai alatt. A hervadásnak indult virágok jelképeztek mindent, amit Tom ma este próbált megtenni; hogy mennyire próbálkozott annak ellenére, hogy ez a terület teljesen idegen volt neki. Miután Georg és Nathalie annyi mindent mondott neki Tomról, Bill már  legapróbb gesztusoknak is örült, amik azt mutatták, hogy Tom igenis próbálkozott. Lehet, hogy nem volt jó a romantikában, de legalább megpróbálta.

Tom felé fordult a félhomályban lévő kocsiban, bocsánatkérő arckifejezéssel.
- Ne haragudj. Ez a randi szar volt.
- Nem! – hazudott Bill. – Nem volt… szar.

Tom felnevetett, hogy Billnek már a hangjából is az ellenkezője áradt.
- De. Nagyon is.
- Hát, talán egy kicsit. – vallotta be Bill végül.
- De próbáltam. – jegyezte meg Tom, a virágok felé mutatva, ami még mindig Bill kezében volt. – Egyszerűen csak nem ebben vagyok jó.
- Akkor mégis miben vagy jó? – kérdezte Bill mosolyogva. Ez már jóval ismerősebb terület volt Tommal. A flörtölés megteszi.
Tom szája kaján vigyorra húzódott.
- Szerintem tudod. – dorombolta, és közelebb csúszott Billhez az ülésen.
- Oh. – Bill szemei elkerekedtek, ahogy Tom fölé hajolt, egyik kezével a tarkóját fogva, hogy Billt közelebb húzza magához.

Tom egyszerűen csak mohó volt, állapította meg Bill, ahogy a fiú egyre közelebb húzta. Rámászott a sikátorokban, raktárakban, a kocsiban… De ahogy durván az ajkaiba harapott, Bill azt is megállapította, hogy ez a mohóság egyáltalán nem volt rossz dolog. Tom megragadta a csípőjét, és irányította Billt, hogy az ölébe üljön, miközben az ajkai végigharapdálták a bőrét a nyakáig haladva. Alig kellett pár percnek eltelnie, Bill már lihegve simult az alatta lévő forró testhez. Bill nem is hitte volna, hogy ennyire lehet valakit akarni.

Aztán úgy döntött, hogy egy kicsit talán ő is lehet rámenős.
- Szerintem tartozom valamivel… reggelről? – nyögte ki, és újra beugrottak a képek, ahogy ott hagyta Tomot a kávézó raktárában.
- Te..oh! – nyögött fel Tom, ahogy Bill ajkai támadásba lendültek, és erőteljesen szívni és nyalni kezdték a nyakának érzékeny pontjait, közben pedig a kezével már nyúlt is Tom sliccéhez. A másik fiú csak nyögni tudott, ahogy Bill kigombolta a nadrágját, és azonnal be is nyúlt Tom növekvő férfiasságához.

Tom benyúlt Bill pólója alá, és próbálta levenni. Bill imádt az érzést, de meg kellett állítania. Semmi mást nem szeretett volna jobban, mint hogy normális tinédzserként viselkedhessen, de nem volt normális, és ha bárki elment volna a kocsi mellett és bepillantott volna… olyan kockázat volt, amit Bill egyszerűen nem mert vállalni.

- Csak hagyd, hogy csináljam… - mondta, és eltolta Tom kezeit, hogy a saját feladatára koncentráljon. Sikerült letolnia Tom nadrágját a csípőjéről, aztán hátracsúszott, amíg le nem ért a kocsi aljáig. Nem volt túl sok hely manőverezni, de majd megoldja.

Tom remegve emelte a kezét Bill fejéhez, hogy a hajába túrjon, ahogy Bill elővette Tom merev férfiasságát a boxeréből. A selymes tapintásától Bill gyomra kellemesen megremegett, és odahajolt, hogy az arcához simítsa, mint egy nagyra nőtt macska. A bőre forró volt, ahol Bill arcához ért, és Tom felnyögött, ahogy Bill finoman végighúzta rajta a száját, az ajkaival épphogy megérintve; aztán kinyitotta a száját, és végigcsókolta a felforrósodott húst.

Eddig még, egyértelműen, nem csinált ilyesmit, és próbált visszaemlékezni a reggelre, Tom mozdulataira, és azon tűnődött, hogy jól csinálja-e. Az alapján, ahogy Tom mozgott alatta, egyértelműen nem csinálta rosszul. A fiú légzése egyre szaporább lett, ahogy Bill nyelve is becsatlakozott és teljesen végignyalta Tom merevedését. Furcsa volt az íz a nyelvén, de nem kellemetlen, és Bill hamar azon kapta magát, hogy Tom húsának sós íze szinte függőséget okoz. A hangok pedig, amiket Tom adott ki Bill nyelvét érezve, még inkább függőséget okoztak.

Ekkor teljesen a szájába vette, és Tom csípője önkéntelen is megmozdult, hogy még mélyebbre nyomja magát, Bill pedig hagyta is, ellazította az állkapcsát, és engedte, hogy tovább menjen a kemény hús. A nyála mindenhol ott volt, de úgy tűnt, Tomot nem zavarja, mert durván Bill hajába markolt, és folyamatosan nyögdécselt, ahogy Bill szája mozgott körülötte.

Pár perc telt el, és Tom a nevét kiáltotta.
- Billie, én.. én.. – hátradőlt az ülésben, és még mélyebbre hatolt Bill szájában, elérve Bill torkát, amitől egy kicsit fulladozni is kezdett. Az érzés, ahogy Tom a szájába élvezett, és forrón a nyelvére spriccelt, teljesen idegen volt Billnek. Az erő érzése azonban csodálatos volt, még ha az íz nem is feltétlenül.

Bill hátrahúzódott, megtörölte a száját, és felnézett Tomra, örömmel nyugtázva, hogy milyen szétesettnek tűnt a srác. Izzadság gyöngyözött a homlokát, és belesüppedt az ülésbe, félig lehunyt szemmel, ködös tekintettel.

- Te… nagyon jó vagy ebben. – nyögte ki végül a fiú, és előrenyúlt, hogy maga mellé húzza Billt. Felemelte maga mellé, és szorosan az oldalához ölelte. Bill odabújt a fiúhoz.. a fiújához, és a vállára hajtotta a fejét.
- Szeretnéd? – kérdezte Tom, és Bill lábai közé nyúlt.
- Nem, nem kell. – tolta el a kezét, és helyette összefonta az ujjaikat.  Tom kíváncsian nézett rá, de Bill csak mosolygott. – Majd legközelebb. – nem akarta az aggályait elmondani Tomnak. Ha rajta kapják őket, hogy a kocsiban leszopja a fiúját, az talán kínos lenne. Olyan szinten kínos, hogy a lányok majd az ottalvós bulikon róluk pletykálnának. De ha az említett fiú veri ki neked…
Bill közelebb bújt Tomhoz, és próbált másra gondolni. Hosszú percek múlva, nem szívesen, de elhúzódott.
- Szerintem jobb, ha bemegyek.
- Oké. – felelte Tom, az arcához emelte a kezét, és olyan lágyan, olyan édesen csókolta meg Billt, ahogy eddig még soha. – Holnap találkozunk?
- Igen. – mondta Bill, kicsit szédülten. – Holnap.
Kimászott a kocsiból, még egyszer intett a válla felett, aztán bement a házba.

Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, Bill mosolyogva dőlt neki. A randi talán mégsem volt totális katasztrófa.
- Komolyan, Billie? – hívta vissza a földre Nathalia hangja a sötét folyosóról. – A kocsijában? Pont a házunk előtt?
Bill hunyorított, hogy lássa a lányt a félhomályban, és végre megtalálta, ahogy az ajtónál állt, és rosszallóan bámult rá.

Bill elsőre ösztönösen tagadta volna, hogy fogalma sincs miről beszél a lány, de egyértelműen… eleget látott. Kényelmetlenül kapta el a tekintetét, és kicsit ideges is volt. Nathalie az egész hangulatát elrontotta. És amúgy is, mi köze volt hozzá?

- Mintha te nem ugyanezt csinálnád Andreasszal. – vágta rá, és amint észrevette Nathalie döbbent arckifejezését, abban a pillanatban meg is bánta.
- Az más.
- Mert te kedveled Andreast? – forgatta Bill a szemeit. – Hát, tudod mit? Én kedvelem Tomot.
Elment a barátja mellett, bevágta a hálószobájának ajtaját, nem akart többet hallani. Nathalie miért nem tudott egyszerűen vele együtt örülni?