Amikor másnap reggel Bill felébredt, elmosolyodott Tom emlékén. A beszédkészségük még javításra szorul, persze… de Tom ajkainak gondolata már elég is volt, hogy a vacsora alatti kényelmetlenséget elfeledtesse. És akkor mi van, ha nem tudnak egymással beszélgetni? Vannak sokkal érdekesebb dolgok is a beszélgetésnél, gondolta, vigyorogva. Felkelt hát, sokkal boldogabban, mint az utóbbi napok akármelyikén.

Ez a jó hangulata ki is tartott a munkája kezdetéig, amikor azonnal észrevette Shirley milyen kíváncsian néz rá.
- Igen? – kérdezte, és próbált nem olyan dühösnek hangzani, mint amilyen valójában volt.
- Semmi. – mondta ártatlanul. – Csak…
- Igen? – ismételte önmagát.
- Hát, csak azon tűnődtem… - közben elfoglalta magát a kávégéppel. – Ann azt mondta, hogy neki June azt mondta, hogy ő és George tegnap elmentek vacsorázni a házassági évfordulójuk miatt, és hogy látott téged. A Kaulitz fiúval. – odapillantott Bill felé, a reakcióját nézve. Billnek nehéz volt nem elkezdeni forgatni a szemeit. Kis városi élet, gondolta keserűen.
- Igen? – felelte, olyan kedvesen, amennyire csak tudta.
- Szóval igaz? Hogy a Kaulitz fiúval voltál?
- Tomnak hívják. – mondta, és megint nehezére esett nem forgatni a szemeit. Mintha Shirley nem tudta volna Tom nevét. Látta őt felnőni, ahogy Georgot és Andreast és minden más városi gyereket is.
- Ti ketten… jártok? – kérdezte a nő finoman.
- Igen. – mondta Bill határozottan, és már a gondolattól is melegség töltötte el.
- Oh.
Bill tudta, hogy Shirley többet szeretett volna mondani, ő viszont itt már be is fejezte volna a társalgást. Megfordult, hogy Normannak kivigye a reggeli kávéját, de Shirley folytatta.
- Nem hallottam… túl jó dolgokat arról a fiúról.
Bill felsóhajtott. Utálta Tom hírét kitárgyalni, mert a fiú korábbi indiszkréciója miatt úgy tűnt, mindenki feljogosítva érzi magát, hogy a jelenlegi kapcsolatát is elítéljék. A kis városokban sosem felejtenek, ezt Bill is tudta, és hogy Tom valószínűleg még évekkel később is ezzel a hírrel fog élni. És most már Bill is ezzel fog.
- Követett el pár hibát. – vont vállat Bill. Próbálta jelezni, hogy pontosan tudja mibe ment bele, és hogy Shirleynek nem kötelező elkezdeni megszámolni a hibákat.
Shirley hosszú pillanatig csak bámult rá, aztán az arca meglágyult.
- De kedveled? – kérdezte kedvesen.
- Igen. – felelte Bill. – Nagyon is.
- Hát, akkor, csak ez számít. – mondta a nő mosolyogva, felkapta a kávéskannát, és ezzel le is zárta a témát.
Bill csak mosolygott utána.

A beszélgetés Shirleyvel lenyugtatta Bill idegeit. Már fel volt készülve, hogy egyből védekező állásba lendüljön, ha valaki felhozná Tomot; ehhez képest jó érzés volt, hogy legalább egy ember elfogadja azok közül, akiket szeret.

Ezért amikor Tom megjelent ebédre, Bill reggeli jó hangulata azonnal vissza is tért. Az előző esti felforrósodott események emléke minden előtte való kényelmetlenség emlékét törölték, és Bill csak többet akart.

- Szia! – köszönt szélesen mosolyogva, amikor a fiú helyet foglalt a pultnál. Még Georg és Andreas szokatlan hiánya sem törhette meg az örömét.

- Szia! – mondta Tom is, felvont szemöldökkel, és megforgatta az ajak piercingjét. Bill gyomra beleremegett az egyértelmű flörtöléstől.

- Kávét? – emelte fel a kancsót.
- Ahamm. – bólintott Tom, forró tekintettel méregetve őt.
Bill elmosolyodott, és a szükségesnél talán kicsit nagyobb rájátszással, hozott Tomnak egy bögrét, és öntött neki kávét.

- Milyen jó kiszolgálás. – dorombolta Tom újabb felforrósodott pillantással. Bill érezte, hogy elpirul.
- Mit tehetek még önért? – hajolt át a pult felett, vibráló tekintettel.
- Sok mindent. – mondta Tom halkan, és ő is előre hajolt. – De egyelőre elég egy csók is a kávém mellé.
Bill úgy tett, mintha gondolkozna.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez szerepel a menün.
- Még az enyémen sem?
- Oh, legyen. – nevetett Bill. – Különleges menü, csak a barátomnak.
Tom elmosolyodott, tetszett neki, hogy Bill a ’barátom’ szót használta. Sokkal könnyebb volt Tommal beszélni, Tommal flörtölni a kávézó falain belül, anélkül, hogy az első randi nyomása rájuk nehezedne.
- Szóval? – sürgette a fiú.
Bill egy pillanatra körbenézett, aztán rájött, hogy egyáltalán nem érdekli ki látja őket. Odahajolt, gyorsan összeérintette az ajkaikat, épp elég ideig, hogy egy kis kóstolót kapjon Tom.
Hátrahajolt, és nézte, ahogy Tom végignyalja a száját, és már a látványtól is fellobbant a tűz a hasában.
- Van még valami ezen a különleges menün, amiről tudnom kéne? – kérdezte Tom, felvont szemöldökkel.
- Semmi olyasmi, amit most megkaphatnál. – nevetett Bill, látva, ahogy Tom tekintete látványosan a raktár ajtaja felé vándorol.
- És valami, amit később megkaphatnék? – kérdezte reménytelien.
- Talán. Ha jó leszel.
- Akkor addig valahogy kibírom. – mosolygott Tom. – Addig is, ebéd?
Bill elmosolyodott, és felvette a fiú rendelését. Semmi mást nem szeretett volna, csak ott maradni vele és egész délután flörtölni, de a kávézó lassan elkezdett megtelni a vendégekkel.

- Asszem mennem kell felvenni a rendelésüket. – sóhajtott Bill.
- És én meg azt hittem saját pincérnőt kaptam. – biggyesztette Tom az ajkát.
- Nincs akkora szerencséd. Meg kell tanulnod osztozni rajtam.
Bill előjött a pult mögül, de Tom megragadta, mielőtt messze juthatott volna.
- De nem igazából, ugye? – kérdezte a fiú, és egy kis aggodalom volt a szemeiben.
- Nem, persze, hogy nem. Csak a kávézóban. – nyugtatta Bill, és az arcához nyúlt, hogy édesen végigsimítsa Tom arcát.
- Oké. – engedte el Tom, és félénken elmosolyodott.

Tom szemei egy pillanatra sem hagyták el Billét, amíg az ebédjét ette. Nézte, ahogy előre-hátra rohangált a kávézóban, a többi vendég között. Bill végig érezte Tom tekintetét, amitől az egész teste felforrósodott. Minden alkalommal, ahogy elment mellette, szándékosan próbált hozzáérni, végigsimította Tom bőrét. Ez az, amiben jók voltak; a forró pillantásokban, érintésekben, hogy mindig csak jobban akarják egymást.

Ahogy Tom befejezte a szendvicsét, nem szívesen pillantott a falon lévő órára. Bill észrevette, és a homlokát ráncolta.
- Már menned is kell?
- Igen. – csusszant le Tom a székről.
- Nem tudsz egy kicsit maradni még? – kérdezte Bill elszontyolodva. Alig tudott beszélni vele, a munka túlságosan megkövetelte a figyelmét.
- Így is késésben vagyok. – vonta meg a vállát Tom, és a pult végéhez ment. – Gyere ide! – biccentett neki, halkan, és Bill érezte, hogy megugrik a gyomra. Odasietett, és amint elérte, Tom közel húzta magához. Gyengéden végigsimította az arcát, az ajkaihoz hajolt, és abban a pillanatban, hogy Bill kinyitotta a száját, mélyen behatolt a nyelvével. Bill úgy érezte beleszédül, és Tom pólójába kapaszkodott, elfelejtve, hogy a kávézóban vannak, körülvéve a telepen dolgozó emberek felével.

Valaki felfüttyentett, és Bill visszahúzódott, elvörösödött arccal. Minden szem rájuk szegeződött ahogy ott álltak, és Bill még jobban elpirult, és Tom vállának döntötte a fejét.
- Hogy sikerült megfűzni a legcsinosabb lányt, Kaulitz? – kiáltotta az egyikük.
- Túl jó vagy neki, Billie drágám! – mondta Norman is a helyéről, a fejét csóválva.
Bill összevonta a szemöldökét a kéretlen vélemények hallatán, de Tom gyengéden visszafordította a fejét, hogy a szemébe nézzen.
- Hé! – szólalt meg lágyan. – Ne aggódj miattuk. Csak unatkoznak és semmi érdekes nincs a saját életükben.
Bill vállat vont; tudta, hogy igaza van. Az emberek mindig beszélni fognak. Ilyen az élet.
Tom újra megcsókolta, ezúttal csak finoman összeérintve az ajkaikat, aztán újra elhúzódott.
- Később találkozunk? – kérdezte Billt, fél mosollyal az arcán.
Bill elhessegette a gondolatait a többi vendégről, és visszamosolygott.
- Igen!
Nézte, ahogy Tom elmegy, és azt kívánta, bár egész nap maga mellett tarthatta volna őt.

Bill ki volt készülve. A pillantások, amiket azután kapott, hogy Tom elment; szabályosan kiborították. Ami még rosszabb volt, a bátrabbak még azt is szükségesnek érezzék, hogy a véleményüket is megosszák Billel a Tommal virágzó kapcsolatáról. Majdnem olyan rossz volt, mint otthon – ahogy mindenki őt bámulta, és mindenki csak ítélkezett. Azért jött el, hogy elmeneküljön előle; akkor hogy lyukadt ki már megint ugyanott?

Megkönnyebbülés volt letépni a kötényét a nap végén, a csendes kis szobájára gondolván.

Amikor Nathalie megjelent, hogy felváltsa az esti műszakra, úgy érezte még senkinek nem örült ennyire.
- Szia! – üdvözölte.
- Szia. – felelte Nathalie is, de még csak rá se pillantott.
Bill összevonta a szemöldökét. Tudta, hogy előző este kicsit durván beszéltek egymással, de nem számított rá, hogy a lány ma is így kerülni fogja.
- Mizujs? – kérdezte bizonytalanul. Érzete, hogy a barátja nem igazán figyel, és a lány valóban alig vonta meg a vállát miközben felvette a kötényét, és már fordult is a kávégép újratöltéséhez.
Bill tátott szájjal bámulta a hátát. Most tényleg nem áll vele szóba emiatt? A délutáni feszültség után, amin átment, Nathalie magatartása jobban fájt, mint gondolta volna.
- Oké, akkor… majd találkozunk, gondolom. – mondta szomorúan. Nathalie mintha meg sem hallotta volna, ahogy a pultnál sorakozó vendégekhez fordult.

Bill lehajtott fejjel ment az ajtó felé. Nathalie elméletileg a barátja. Örülnie kéne vele együtt…

Bill megadta magát a melankóliának a délután további részében, és nyomorultan fetrengett az ágyában attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezett. Tom volt az egyetlen fénypontja az egyébként szörnyű napjának.

Eltűnődött, hogy vajon Tomnak is ugyanezzel kell-e szembenéznie a saját barátaival. Ahogy végiggondolta, rájött, hogy Tomnak talán még nehezebb is lehetett. Elvégre is, neki Georggal kellett szembe néznie. És amíg neki még friss volt a barátsága Nathalieval, Tomra azok az emberek voltak dühösek, akikkel már gyerekkora óta barátok voltak. Bill az ajkába harapott, bűntudat söpört végig rajta a gondolattól. Tom olyan nyugodtan és könnyeden vette a megjegyzéseket a kávézóban, de valószínűleg neki is ugyanannyira fájhatott, mint Billnek; ha nem jobban. És ő még csak meg sem kérdezte…

Összevonta a szemöldökét, meglepődött a saját önzőségén. Belegondolt, hogy Tomnak már így is szembesülnie kellett a családjától való elválással, és most még a barátainak az elvesztését is kockáztatta. Tudta, hogy meg kell próbálnia helyrehozni a helyzetet, vagy legalábbis meg kell tennie amit csak tud, hogy javítson rajta. Tudta, hogy az első lépés az lesz, hogy beszélnie kell Nathalieval.

Este tehát várt, figyelt Nathalie lépteire, miután biztosan tudta, hogy a munkaideje lejárt. Végül, meg is hallotta, ahogy a lány hazaérkezik, és halkan belopakodik a szobájába, nehogy felébressze Ermát.
- Nathalie! – szólította meg halkan, ahogy kidugta a fejét az ajtón. A lány megállt, a vállai kicsit megfeszültek a hangjától. – Beszélhetnénk?
- Elég fáradt vagyok. – ellenkezett, a saját szobája felé pillantva.
- Légyszi? – kérte Bill, és egy pillanatnyi bizonytalanság után, a lány végül bólintott. Halkan bement a szobájába, és nagyokat pislogott a fényben a folyosón lévő sötétség után. Bill az ágy felé mutatott, Nathalie pedig le is ült rá, de alig nézett a szemébe.
- Mi a gond, Nathalie? – kérdezte. Úgy döntött egyenes lesz. – Tudom, hogy nem örülsz Tomnak, de nem értem miért nem beszélsz velem. Mármint, Georgnak joga van haragudni rám… de neked miért kell?
Nathalie összevont szemöldökkel lehajtotta a fejét.
- Nem haragszom.
- Akkor miért…?
Nathalie felsóhajtott.
- Nem vagyok rád mérges, Billie. Csak utálom látni, hogy rosszul választasz.
- De az én választásom!

- De hibát követsz el! – mondta Nathalie kétségbeesetten. – Nem tudom szimplán végignézni, ahogy valaki más is… - félbehagyta a mondatot, és elkerekedtek a szemei.
- Ahogy valaki más is…?
A lány bizonytalannak tűnt.

- Nem szeretném, ha ugyanazokat a hibákat elkövetnéd, amiket én is. – vallotta be végül szomorúan. – Ha nem tudom megváltoztatni a döntésed… egyszerűen nem tudom ott akarok-e lenni és végignézni.
Bill óvatosan nézte a lányt, tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Érezte a lányban kavargó zűrzavart a nyugodt felszín alatt.
- Mit nem tudsz végignézni?
- Tom nem jó srác. – válaszolta határozottan, szigorú tekintettel.
- Együtt voltál valakivel, aki… nem volt jó srác? – kérdezte Bill lágyan. Nathalie bólintott.
- A férjem. – suttogta.
- Te férjnél vagy? – Bill nem bírta visszatartani a meglepettségét a hangjából.
- Kérlek ne mondd el senkinek! – könyörgött Nathalie, végül a szemébe nézve. – Andreas nem tudja.
Bill szemei elkerekedtek ezt hallván, de úgy döntött nem erőlteti a témát. Nem számít mit is gondol, nem volt joga beleszólni, hogy mit oszt meg a barátjával. Neki amúgy sem lehetett egy szava sem a titkolózással kapcsolatban.
- Nathalie, mi történt? – kérdezte inkább, lágy hangon.
- Pont olyan volt, mint te és Tom. – mondta határozottan. – Tudtam, hogy megvan a… híre, de olyan kedves volt velem. Eleinte. Úgy bánt velem, mintha a legértékesebb dolog lennék számára a világon. – megrázta a fejét. – Olyan izgatott voltam, amikor megkérte a kezem.
- Mi változott?
- Ő. – vonta meg a vállát, elgyengülten. – Egyszerűen… önző volt. Túl sokat ivott. És hirtelen nem én voltam a legjobb dolog az életében. Legtöbbször még csak annyit sem érdemeltem, hogy rám gondoljon. Kivéve, amikor részeg volt… és dühös. – a lány teste meg volt fagyva a feszültségtől, ahogy visszaidézte az emlékeket.
- Bántott…?
Nathalie bólintott lassan, és Bill gyomra összerándult a gondolattól. Látott már hasonló kapcsolatokat. Ők voltak azok a nők a városban, akik rendszeresen ’elestek’, akiknek félelem volt a tekintetükben, még akkor is, amikor a férjük nem volt a közelükben. De a gondolat, hogy ez a félénk, édes lány szenvedte ezt el… Bill azonnal átkarolta Nathalie apró alakját.
- Sajnálom.
- Nincs gond. – mondta végül Nathalie. – Elvégre is, eljöttem. De Billie, kérlek, ne hagyd, hogy veled is ez történjen!
- Nem fog. Tom nem olyan. – nyugtatta Bill.
- Most ezt mondod. Talán nem látod, de nem kedves fiú. Láttam hogy bánt veled Andreas házában.
Bill felsóhajtott, felidézve Tom durva szavait, amiket hozzávágott az összes barátjuk előtt. Tudta hogy nem tűnt túl biztatónak.
- Összevesztünk, ennyi. Tudom, hogy milyen Tom híre. Tudom, hogy nem egy nővel feküdt le, és sok lányt megbántott. És egy nap, talán engem is megfog. – vont vállat Bill. – De soha nem ütne meg. Esküszöm.
Nathalie tekintete kétkedőnek tűnt.
- Tomnak problémái vannak és titkai. Mint neked, és mint nekem is. – folytatta Bill határozottan, és látta, hogy a lány elpirul. – Ettől még nem lesz rossz ember. Csak ugyanolyan lesz, mint mindenki más is ebben a városban.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Kedvelem Tomot, és esküszöm, hogy jól bánik velem. És ha egyszer megpróbálna megütni, megölném.
Ettől a lány kicsit elmosolyodott.
- De óvatos leszel?
- Megígérem. – nyugtatta a lányt. – Akkor jóban vagyunk?
Nathalie még mindig bizonytalannak tűnt, de bólintott.
- Tudom, hogy Georg haragudni fog még egy ideig, de tényleg szeretném, ha a dolgok megint visszaállnának a normális kerékvágásba. Nem akarom, hogy mérges legyél rám, és biztos vagyok benne, hogy Tom is ugyanígy érez Andreasszal kapcsolatban. Gondolod, hogy tudnál vele beszélni?
- Azt.. azt hiszem. – egyezett bele a lány. – Legalábbis megpróbálom. Ha tényleg annyira kedveled.
- Tényleg.
- Oké. Sajnálom, hogy ennyire bunkó voltam veled.
- Mindegy. Teljesen megértem. Ha valamikor beszélni akarsz… bármiről, tudod, hogy itt vagyok, ugye?
A szőke bólintott, és felállt.
- Szerintem most megyek lefeküdni.

Bill nézte, ahogy elmegy. Úgy érezte valamit még tennie kéne, valamit mondania kéne az ő vallomása után. Tudta, hogy Nathalie titkol valamit, de nem hitte volna, hogy ennyire fájdalmas dolgokat.

Visszafeküdt, boldogan, amiért megtalálta Tomot ebben a tengernyi nyomorúságban, ami látszólag minden ismerősét körülvette.