Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiatal férfi, akit Billnek hívtak. Bill igazi apja kiskorában meghalt, egyedül hagyva őt, az édesanyját, és a testvérét a világon. Szerencsére, nem sokkal később az anyja hozzáment egy látszólag kedves férfihoz, aki nagyszerűen bánt mindkét fiúval, és mindenben támogatta őket.

Így volt ez, amíg meg nem halt Bill édesanyja is.

Amikor hirtelen két olyan gyerekkel találta magát egyedül, akiket igazán soha nem akart, Bill mostoha apja a kedves, szerető szülőből hamar rideg férfivá vált. Félretaszította Billt, mintha használhatatlan teher lenne, és minden szeretetét csak Bill testvérének, Tomnak adta.

Szegény Billnek nem volt más választása; mivel nem akart az utcán éhezni, a korábbi szeretett családját kellett szolgálnia. A konyhában aludt, a kandalló mellett, amivel új becenevet is kapott a házban.

- Hé, CinderBilla! – kiáltott neki Tom vigyorogva az ajtóból, és beleharapott a szilvájába.
Bill felsóhajtott, megtörölte a szemöldökét, és ezzel sikeresen méretes hamucsíkot kent a homlokára.
- Mondtam már, hogy ne hívj így. Utálom ezt a nevet.
- Mindegy, CinderBilla. Apa azt mondja, nem ég a tűz a szobájában, és azt akarja, hogy gyújts be neki.
- Persze, hogy nem ég a tűz a szobájában! – kiáltott fel Bill, és a felmosórongyot a falnak támasztotta. – Július közepe van! Már most 30 fok van kint, pedig még csak reggel 9 van!
Tom vállat vont, és újra beleharapott a gyümölcsbe.
- Ő mondta. És azt is, hogy mondjam meg, hogy már 9 van, és még mindig nincs reggeli az asztalon. Nekem is magamnak kellett ezt megkeresni! – legyezte a kissé fonnyadt szilvát. – Szerintem egy kis tojás jó lenne. Talán egy kis szalonnával. És pirítóssal. Kell pirítós is. Szóval jó lenne, ha levakarnád azt a mocskot az arcodról, és elmennél a pékségbe. Nem engedhetjük, hogy rossz példát mutass a házról azzal, hogy úgy bukkansz ott föl, mint valami talált gyerek, ugye, CinderBilla?
- Ne hívj így! – üvöltött Bill a testvére után, aki már el is ment onnan. Bill megkereste az ingjének legtisztább pontját, és beletörölte az arcát. – Rohadt ’CinderBilla’ hülyeség, jó lenne, ha végre abbahagyná. – morogta magának, miközben a koszos ruháit levetette, és valami szebbet kapott magára, ami a városba is megfelelő. Ezután odament a kis tükréhez, és gyorsan megmosta az arcát.

Még egy sóhajjal, Bill beleugrott a régi, kopott bőrcipőjébe, felkapta a pénzt az asztalról, és elindult a reggeli fullasztó hőségben.

Clara óvatosan rendezgette a friss zsömléket a pult melletti kosárban, és éppen fordult, hogy újabb tepsivel hozzon ki a konyhából, amikor meghallotta, hogy az ajtó feletti csengő megszólal. Felpillantott, és elmosolyodott az ismerős arc láttán.
- Szia Bill! – üdvözölte kedvesen, és a kezeit a kötényébe törölte. – Beszélgetni jöttél, vagy segíthetek is valamiben?
- Jobb lenne az első, de most attól tartok az utóbbi. – mosolygott vissza Bill is, ahogy a pultnál a könyökére támaszkodott. – Azért küldtek, hogy vigyek egy kiló kenyeret reggelire. Most éppen pirítósra vágynak. – forgatta a szemeit Bill, de továbbra is vigyorgott.
- Ebben a hőségben? Én egy vajas kenyérnél nem is bírtam többet magamba tömni, annyira forró minden! – mondta Clara, miközben a friss, puha kenyeret egy tiszta papírba csomagolta neki. Lerakta Bill elé a pultra, és jól megnézte az arcát, aztán egy pillanattal később a fejét kezdte csóválni. – Tudod, mindig próbálsz megmosakodni, mielőtt idejössz, de mindig marad egy kis kosz a szemed körül. Ha nem ismernélek, azt mondanám direkt csinálod. – kezdte a fiú szemeit törölgetni egy tiszta ruhával.
Bill az orrát ráncolta játékosan, de hagyta, hogy a lány megtisztogassa.
- Egy nap majd eszembe jut, hogy jobb munkát kell végeznem. Csak önnek, Miss Clara. Jól hangzik? – ragadta meg a lány kezét, hogy elvegye az arcától.
Clara szíve ugrott egyet, de hamar észhez tért, elmosolyodott, és biccentett Billnek.
- Jó lenne egyszer látni hogy nézel ki egy normális mosakodás után. Fogadni mernék, hogy majdnem jóképű vagy a sok kosz alatt. – mondta, és játékosan elrántotta a kezét tőle. – De jobb, ha nem tartalak fel tovább. Elvégre is, egyikünk sem akarja, hogy bajba kerülj.
- Való igaz. Annyi, mint eddig, ugye? – kérdezte, a zsebéből előhalászva a pénzt.
- Mint mindig. – bólintott Clara, és elvette a pénzt. – Vigyázz magadra, Bill.
Bill ünnepélyesen meghajolt előtte, a kenyérrel a hóna alatt.
- Megteszek mindent, ami tőlem telik. – mosolygott rá újra, és az ajtó felé fordult.
 

Clara egy kicsit forgolódott a pult mögött, aztán bepillantott a konyhába, hogy nézze ott van-e az anyja. Amikor megbizonyosodott arról, hogy nincs, megragadta a legnagyobb, legcukrosabb fahéjas brióst a polcról, és gyorsan becsomagolta.

- Bill! – szólt utána, odaszaladt a pult mögül, és a kezébe nyomta. – Amiért… ilyen jó vásárló voltál az utóbbi években.
- Akkor kiért is kell aggódni, nehogy bajba kerüljön? – kérdezte Bill vigyorogva. Lehajolt, és barátian megpuszilta a lány homlokát. – Köszönöm.
- Bármikor. – mondta Clara halkan, és nézte, ahogy a fiú elmegy.

Bill útközben haza felé hamar el is tüntette a brióst, vidáman tömte a szájába az édes falatokat. Ritka volt, hogy ilyesmi édességet ehetett, és semmiképp nem akarta kockáztatni, hogy otthon elvegyék tőle. Amikor legutóbb Clara mézeskalácsot adott neki, párat félrerakott későbbre, és Tom a végén a szeme előtt ette meg. Utána, Billt megvádolták, amiért elvette Tom étvágyát vacsora előtt, és vacsora nélkül kellett lefeküdnie.

Éppen az utolsó szem kristálycukrot nyalta le az ujjairól, amikor hazaért, és nagy meglepetésére, egy kiöltözött férfi állt ott.
- Segíthetek? – kérdezte Bill, és a fejét kíváncsian oldalra döntötte.
- Végre! – kiáltott fel a férfi, és egy rakás levelet nyomott Bill még mindig nyáltól nedves kezébe. – Már kezdtem azt hinni, hogy üres ez a hely, vagy valami.
- Nem, csak lusta. – felelte Bill, és a kezét megtörölte az ingjében, majd újra megfogta a leveleket.
- Mi?
- Semmi.
A küldönc kétkedve nézett Billre.
- Aha. Mindegy. Szóval, ön hivatalosan meg van hívva a bálra a királyi palotába, bla bla bla. Mind ott van a meghívókban, oké? Még kábé 800 háza kell végigjárnom, és most rendesen le vagyok maradva. Már nagyon várjuk, hogy ön is eljöjjön! – fejezte be, meghajolt Bill előtt, aztán sarkon fordult, és indult is a szomszéd ház felé.
- Palota? – töprengett Bill magában, ahogy benyitott az ajtón, és ment a konyhába. – Mi az istenért tartanak ilyenkor bált a palotában? – vállat vont, és ledobta a leveleket az asztalra, és indult a konyhába, hogy meggyújtsa a tüzet, amin az apja és a testvére tojását és pirítósát megcsinálhatja.

- Nem nagyon siettél. – mondta Tom, amint belépett a konyhába megérezvén a piruló kenyér illatát.
- Hát, mi lenne, ha legközelebb te mennél, és akkor biztos kétszer olyan gyorsan visszaérnél. Mindannyiunknak sok időt spórolnál meg. – felelte Bill, és letörölte az izzadtságot a homlokáról.
Tom kicsit megfeszült.
- Apa nem örülne, ha hallaná, hogy így visszabeszélsz nekem. – válaszolta. – Tudod, hogy ő is milyen tud lenni. Szerintem lehetnél velem kedvesebb is, ha nem akarod, hogy beszéljek vele.
Bill felsóhajtott.
- Szörnyen sajnálom, hogy visszabeszéltem. A reggeli mindjárt kész, amint megfőnek ezek a tojások.
- Máris jobb. – mondta Tom elégedetten, és közben elkezdte az asztalra dobott leveleket nézegetni. – Ki a fene írt neked leveleket?
- Senki. Mind meghívók, azt hiszem mindegyikünk kapott egyet. – mondta Bill, a tüzet piszkálva, ami úgy tűnt, bármelyik pillanatban kialudhat.
- Oh. Hát, akkor meg, ki a fene hívna meg téged bárhova? – kérdezte Tom, feltépve Bill borítékját.
- Nem tudom, Tom, látod, hogy én se nyitottam még ki. Egy pasi volt itt, és azt mondta, hogy ’hivatalosan meg vagyunk hívva a bálra a királyi palotába’, aztán tovább ment, hogy meghívja a szomszédokat is. Szerintem te biztos többet tudsz erről, mint én. – mondta Bill, és még egy szelet kenyeret tett a lángok mellé.
- Miért hívnának meg téged a palotába egy bálba? – kérdezte Tom, a meghívót olvasgatva. Bill válasznak csak sóhajtott, aztán minden figyelmét a reggelinek szentelte. – Oooh, ez a hercegnőnek van. Születésnapi bál lesz, mert 18 lesz. Tudod mit jelent ez, ugye? – kérdezte Tom, a szemöldökét emelgetve.
- Hogy ajándékot kell venni? – próbálkozott Bill kimerülten.
- Nem, te idióta. Azt jelenti, hogy a szülei megpróbálják hozzáadni valakihez. Azért lesz ez a nagy buli, hogy akit kiválaszt, az lesz a következő herceg, ami azt jelenti, hogy ha az a vénember elpatkol, ő lesz a király. – vigyorodott Tom. – Szívesen lennék király. Jól mutatnék koronában.
Bill megállt a nagy főzés közepette.
- Várj, ennek semmi értelme. Ha azt akarják, hogy megházasodjon, miért a lakosokat hívják? Nincsenek hercegek, akikhez hozzá adhatnák? Akikkel talán a diplomatikus kapcsolataikat erősíthetnék? Arról nem is beszélve, hogy hozzámenni valakihez, akit egy partyn ismersz meg, elég nevetséges. Honnan tudhatod biztosan, hogy nem valami pszichopata?
Tom csak pislogott Billre, összevont szemöldökkel.
- Csak féltékeny vagy, mert te nem leszel király. És megégeted a tojásom. – mondta Tom, összeszedte az ő és az apja meghívóit, és elindult kifelé a szobából.
- Basszus! – kiáltott fel Bill, elrántotta a serpenyőt a tűzről, és nézte a füstölgő tojást benne.

Húsz perccel később, Bill egy nagy tálca reggelivel ment az ebédlőbe, a tányérokat pedig letette a testvére és a mostoha apja elé.
- Bill, majdnem 10 óra van, és még csak most hozod ki a reggelink? Nem is tudtam, hogy ilyen későn szokott ez a család reggelizni. – mondta a mostoha apja, karba tett kézzel.
- Elnézést, uram. Reggel a konyhát sikáltam fel. – mondta Bill, és egy kancsó tejet is letett az asztalra.
- Nem a kifogásaid kértem, CinderBilla!
- Elnézést, uram. – mondta Bill, kis grimasszal a becenév hallatán.
- Emellett pedig, mikor szándékoztál tájékoztatni a nagy meghívásról a most hétvégi bálba? A testvérednek kellett feljönni és odaadni a meghívókat!
- Elnézést, uram. – ismételte Bill újra. – A reggelivel akartam hozni őket. Éppen hazaértem a pékségből, és Tom is épp ott volt, miközben a reggeli készítés közepén voltam…
- Inkább a reggeli égetés közepén. – jegyezte meg Tom.
- Ez nem kifogás, CinderBilla. – mondta a mostoha apjuk. – Ez olyasmi, amit abban a pillanatban át kell adni, amikor megérkezik, nem amikor neked kényelmes. Hogy megtanuld a leckét, attól tartok, ma sem reggelit, sem ebédet nem fogsz kapni. Remélem vacsorára a gyomrod korgása már meg fogja tanítani, hogy ne hanyagold el a feladataid.
- Igen, uram. – felelte Bill, és titokban mosolygott, amiért a gyomra már tele volt egy hatalmas fahéjas brióssal.
- Most pedig menj, mosni kell. – mondta a mostoha apja, és elhessegette.
- Igen, uram.

Bill meghajolt, kiment az étkezőből, és felment az emeletre a mosnivalóért. Amikor meleg volt, a legkevésbé sem volt kellemes mosni, mert sehogy nem lehetett elkerülni, nehogy bőrig ázzon, amikor a szappant kellett kimosni a ruhákból, vérfagyasztóan hideg vízben, egyenesen a kútból.