Egy hónap elteltével, Bill úgy érezte, évszázadokat öregedett. A Tommal való beszélgetéseknek már otthon is hatással voltak rá; az áldozatainak a képei folyamatosan ott kavarogtak a fejében, és a rémálmai csak még rémisztőbbek lettek tőle.

Még az Annával való munkájára is hatással volt. Amiért folyamatosan ebben a paranoiás állapotában volt, azt vette észre, hogy már semmire nem tudott koncentrálni, amit Anna mondott, mert azon tűnődött, hogy Tom hol lehet, mit csinálhat, mire gondolhat.

Mindezen okok miatt, Bill arra kényszerült, hogy összehívja Benjamint, Jostot, és a két nyomozót, akikkel korábban találkozott.

- Nem fogom folytatni a 983-as, Tom Trümper esetét. – jelentette be Bill egyszerűen, és végignézett ugyanabban a nyomott hangulatú, szürke szobában, ahol megkapta az esetet.

- Milyen alapon óhajtja abbahagyni a kivizsgálást, Dr. Kaulitz? – kérdezte Benjamin, ugyanolyan rideg hanggal és arckifejezéssel, mint ahogy a nyomozók néztek rá. Bill tudta, hogy Ebel nem fog örülni a döntésének, mert ettől az egész intézményre rossz fényt fog vetni, de már elege volt abból, hogy Tom legyen életének a központi alakja. Elege volt belőle, és rettegett tőle.

- Azon az alapon, hogy véleményem szerint sem az intézet, sem pedig a rendőrök munkája nem tud biztonságot nyújtani számomra. – Jost és Benjamin egymásra nézett, Bill pedig sietősen folytatta. – Nem fenyegetett meg konkrétan, de utalt rá, hogy az ’Istene’ szívesen tökéletesítene engem, és az eddigi vizsgálataim alapján, Tom tökéletesítés alatt az áldozat testének megcsonkítását érti a végső gyilkosság előtt.

Az egyik rendőr, Gustav már nyitotta a száját, hogy megszólaljon, de Bill megemelte a kezét, hogy megállítsa.

- Jelentettem már az illetékeseknek, és azt mondták, hogy lehetetlen, hogy legyen egy partnere, de arra már nem válaszolták, hogy miért lehetetlen egyáltalán megpróbálni foglalkozni a témával. Ez a pasi egy gyilkos, komoly érzelmi kötődési problémákkal, és nem csak arról van szó, hogy meg akar felelni anyucinak, vagy hogy nem akarja, hogy apuci elfenekelje, amikor rosszul viselkedik. Nem a tipikus amerikai sorozatgyilkosról beszélünk, akit elnyomtak otthon, vagy bántalmaztak a szülei. Az én betegem gyerekkora tökéletes volt. Nem mutatott semmiféle szociopata hajlamot a legtöbb bejegyzett szociopatával ellentétben, mégis szociopata. Egyik gyerekkori vizsgálatában sem volt semmi szokatlan. Semmi. Ezt a szörnyeteget létrehozta valami, vagy valaki, aki még mindig odakint van, és egyáltalán nem vagyok elragadtatva attól, hogy én legyek az a személy, aki elzárja ennek az ’Istennek’ a játékszerét egy életre. Ami még ennél is rosszabb, hogy még csak egy profilba sem illik bele. Egyik gyilkossága sem illik a képbe. Nem élvezetből csinálja, sem szexuális vágyból. Azért öl, hogy megmutassa, hogy képes rá. Nem önmagának, hanem valaki másnak. Valakinek, aki valószínűleg ilyenné tette, és még szörnyűbb lehet, mint amilyen Tom.

A szobát csönd töltötte meg, ahogy Jost, Ebel, és a rendőrök is Billt nézték, akinek az arca vörös volt, a kezét ökölbe szorította, és sötét tekintettel bámult rájuk.

- Oké, akkor mit szólsz ehhez Bill. – szólalt meg Jost bizonytalanul, hogy az alkalmazottja és a nyomozók mit fognak szólni az ötlethez. – A terápiát átvihetjük a szomszéd szobába. Ott van áltükör, és a nyomozókkal és Benjaminnal mi is végignézhetnénk. Ha úgy gondolják, hogy Tom Trümper valóban veszélyt jelenthet rád tekintve, az ügyet átveszi valaki más, ki tapasztaltabb.

Bill arca megkeményedett, ahogy próbált nem reagálni az utóbbi mondatban lévő egyértelmű döfésre.

- Tényleg nincs más alternatíva? – nézte a többi férfi arcát, aztán felsóhajtott.

Nem, nincs.

- Jól van, rendben. Megcsinálom, de szeretném, ha bilincsben lenne. Tudom, hogy ezt ritkán alkalmazzuk, de ha rájön, hogy figyelik, erőszakos lehet.

Jost bólintott és felállt, Benjamin követte a példáját.

- Adj be neki Pentothalt és Amobarbitalt, Bill. Talán megkönnyíti a dolgokat. És talán megpróbálhatnád rávenni, hogy kicsit többet beszéljen, oké?

Bill csak bámult Jostra, majd felsóhajtott és bólintott.

- Oké. Te vidd át a nyomozókat a szobába. Hívok ápolót, hogy előkészítsék Tomot – mondta. A két nyomozó felállt, és Bill biccentett nekik, majd elindult, hogy kimenjen a szobából.

A hosszú, barna hajú férfi, Listing azonban előrenyúlt, és finoman megragadta Bill karját.

- Mitől ijedt meg ennyire? A legtöbb orvos a fél karját feláldozná, hogy olyasvalakit diagnosztizálhasson, mint Trümper.

Bill a karján lévő kézre nézett, felvont szemöldökkel, majd egyenesen a rendőr szemébe.

- Abban a pillanatban diagnosztizáltam Tomot, ahogy megláttam. Azért vagyok jó a munkámban, mert perceken belül képes vagyok diagnosztizálni és teljes profilt készíteni a betegeimről. Nincs még egy ember ebben a kórházban, aki képes lenne erre, és még sosem tévedtem. Tom pedig? Szociopatának kéne lennie. Minden jel ott van. A düh, a belőle áradó szexuális dominancia, ahogy egy szempillantás alatt kizárja az érzelmeit. Az uralkodó jegyek viszont nem passzoltak a képbe. Az összképet nézve, valahogy nem volt teljes. Aztán elkezdtünk beszélni az Istenéről. A bűntetteiről, és hogy hogyan követte el őket, és arra gondoltam, hogy mi van, ha ő egy pszichopata, szociopatának öltözve?

- Mi a különbség? – szólt közbe Listing társa, és Bill felé fordult.

- Mi a különbség? – ismételte Bill, könnyed, szinte szórakozott hangon. – Ahhoz képest, hogy ennyire le akarják csukni ezt a pasit, legalább annyit tudhatnának, hogy mik a besorolások.

- Csak válaszoljon a kérdésre – utasította Shafer, és Bill felsóhajtott. Érezte, ahogy mind a négy férfi tekintete lyukat fúr a bőrébe.

- Mindegyik az antiszociális személyiség zavar egy fajtája, sok tulajdonságuk egyezik is, mint például az empátia hiánya, hogy képtelenek bűntudatot érezni, semmibe veszik a társadalmi normákat és szabályokat, nincs lelkiismeret furdalásuk. Tomra mind jellemzőek ezek, de ő bűntudatot mutat az olyan tettei iránt, amikkel feldühítette az Istenét. Az Istene a középpontja minden tulajdonságának. A különbség köztük nem is a személyiségi jegyekben van, hanem ahogy kialakították azokat. A legtöbben úgy tartják, a pszichopaták így születtek, szokatlan temperamentummal, hevességgel, és félelmek nélkül. Ezzel szemben, a szociopaták végtermékei például egy rossz családi háttérnek, bántalmazásnak szellemileg vagy fizikailag, és kiemelkedően alacsony vagy magas intelligenciájuk van. Tomnak megvan az intelligenciája. Ami azt illeti, okosabb a kórházban dolgozók többségénél, de nála nem volt rossz családi háttér, se bántalmazás, semmi hasonló. Emellett pedig, megvannak a pszichopata jellemzői is, de nem mutat semmiféle megnövekedett indulatosságot, hacsak nem az istenéről van szó. Egyszer három héten át figyelt meg egy családot, hogy megtanulja a viselkedésüket, beolvadhasson az életükbe, a bizalmukba férkőzzön. Aztán szétdarabolta őket, és újra összevarrta őket, mint valami kirakóst, és odaültette őket az ebédlőasztalhoz, mintha vacsoráznának. Túl rendszerezett, hogy pszichopata legyen, a háttere meg túl tökéletes, hogy szociopata legyen, ezért csak azon tudok gondolkozni, még éjjel is, hogy mi a fenével álok szemben.

- És? – kérdezte Listing és Shafer egyszerre. – Mit gondol, mi ő?

- Egy eszköz. Egy kibaszott játék. Bárki is legyen Tom Istene, az a személy él. Az a személy irányítja a szálakat, és ha ő is annyira ragaszkodik Tomhoz, mint Tom hozzá, akkor vissza akarja szerezni a teremtményét.

- Tudod mi az a Pentathol, Tom? – kérdezte Bill, ahogy a tűt óvatosan a vénájába szúrta. Nézte, ahogy a folyadék eltűnik a fecskendőből, aztán amikor üres volt, átadta a nővérnek, és utasította, hogy 30 perc múlva hozzon még egy adagot.

Tom óvatosan nézte őt, tágra nyílt szemekkel. A megszokott intelligencia most is ott volt a tekintetében, de amióta idekerült, most először, bizalmatlanság is.

- Egy igazság szérum. Amikor Moszkvában voltam, láttam, ahogy használták valakin.

- Voltál Moszkvában, Tom? – kérdezte Bill, miközben a Tommal szembeni székhez ment. Nem volt asztal, ezért Bill csak leült, keresztbe tette a lábát, és a combjára támasztott aktát kinyitotta.

- Ja. Az Istenemmel mentem. Munkánk volt, de amíg ott voltunk, elmentünk ahhoz a pasihoz. Sergienek hívta magát, de láttam, hogy hazudik. Nem bízott bennünk, félt tőlünk, de látni akartuk a kínzási technikájukat. Pentatholt használtunk.

Bill megigazította a szemöldökét, és a papírhoz nyomta a tollát, lejegyzetelve Tom hangjának, szóhasználatának, arckifejezésének jellemzőit. Általában megvárta a beszélgetés végét, addig csak néhány szót firkantott le, de most tudta, hogy a nyomozók azonnal kérni fogják az aktát, amint befejezik.

- Hát, sokan úgy tartják, hogy igazság szérumnak használható, de mások szerint csak többet beszél tőle a páciens. Tudom, hogy te nem fogsz nekem hazudni, még sosem hazudtál nekem – mondta Bill, nyugodt hangon. – Csak szeretném, ha jobban megnyílnál nekem. Hogy aggodalmak nélkül tudj velem beszélgetni.

Bill nézte, ahogy Tom feldolgozza az információt, és próbálta eldönteni, hogy az orvos hazudik-e vagy sem.

- Rendben. Akkor beszélgessünk.

- Miért voltál Moszkvában? – kezdte Bill egyszerűen.

- Munka. – Tom megemelte a kezeit és a lábait, mintha a láncait tesztelte volna, hogy meddig mehet. Elmosolyodott, és újra lerakta őket.

- Azt értettem, hogy munka miatt. Úgy értettem, hogy milyen munka miatt?

- Egy gyilkosság. Felbéreltek minket, hogy megöljük Dimitri Tvaskoskyt, a családját, és néhány üzleti partnerét. – Tom tekintete végighaladt Bill vállain, és a tükör felé pillantott. Bill azonnal tudta, hogy Tom tudja, hogy megfigyelik. Bill először felsóhajtott, aztán rájött, hogy ha az odakint állók is megtudják, hogy Tom rájött, az segíteni fog, hogy leadhassa az ügyet.

- Ez a gyilkosság nincs ide írva – emelte meg Bill a vastag mappáját. – Ugye nem hazudsz nekem, Tom? Azt hittem nyíltak vagyunk egymással. Amikor először beszéltünk, azt mondtad nem hazudnál nekem.

- Azért nincs benne, mert együtt öltük meg őket. Az Istenem és én. Ez volt az egyik első külföldi gyilkosság, amelyiknél megengedte, hogy segítsek neki. Nagyon vigyázott rám, hogy nehogy elkapjanak. Nagyon vigyázott rám, hogy ne basszam el, és ne essen bajom. Azt mondta, néhány vézna németet kinyírni könnyű. Könnyű meló. Egy oroszt megölni viszont nehezebb, mert nem szeretnek halottak lenni. Azt hittem csak vicc, de miután megöltük az első pasit, rájöttem, hogy igazat mondott. Mi a védjegyem, Dr. Kaulitz? A kínzás, ugye? Azok a kis nyomozók az üveg mögött azt hiszik ez köt össze azokkal a gyilkosságokkal. A golyó okozta sebeket nem tartják kínzásnak, ezért ezt kihagyták. Nem vették észre, hogy két héten keresztül nem öltem, és nem is terveztem itthon ölni, mert kint voltam Moszkvában, hogy pár oroszt öljünk meg. Pisztollyal. Mindkét kézbe egyet, hadd fájjon egy kicsit. Aztán egyet a lábakba, aztán még egyet a lábakba. Hadd vérezzen egy kicsit. Aztán az utolsót a fejbe. Nem akarjuk, hogy halott fickók rohangásszanak utánunk.

- Honnan tudtad, hogy megfigyelnek? – kérdezte Bill pár pillanat után. Azt akarta, hogy a nyomozók és a főnökei is hallják ezt. Remélhetőleg akkor majd rájönnek, hogy Tom milyen veszélyes.

- Mindenkinek más a járása. Ha elég figyelmesen hallgatod, könnyű megállapítani a különbséget. Te nagyobb nyomást helyezel a lábujjaidra. Ettől a bokád gyengébb, de a lépteid könnyedebbek. – Tom megállt, és Billre vigyorgott, mintha büszke lenne magára, hogy ezt elmondhatja. – A két nyomozó? Shafer és Listing? 10 éve vannak a szakmában, a lépteik nyugodtak, irányítottak, és jól hallhatóan edzettek. Benjamin Ebel, ő nem akar itt lenni, bizonytalan, hogy mit fog látni vagy hallani, ezért a léptei aprók és nincsenek egyensúlyban. És végül, a hírhedt David Jost. Aki helytelenül hozzáért egy ilyen gyönyörű tökéletlenséghez. Az ő talpa lapos, inkompetens munkában és az ágyban is. Biztos, hogy gyógyszert használ, hogy felállítsa; milyen szomorú. Kihasznál téged, az agyadat, hogy előrébb jusson az orvosi pályán, és aggódik, hogy egy nap te is rájössz erre. Mindegyikőtöket hallottam elmenni, és egy másik ajtót is hallottam kinyílni. Könnyű volt összerakni, amikor láttam, hogy egyedül jössz be.

Bill üresen bámult Tomra, ahogy próbálta felfogni, hogy Tom pusztán a léptei alapján képes volt valakit profilozni. Tudta, hogy nem lehetetlen, csak ritka; és az ismeretlentől való félelme megint végigfutott a gerincén hideg formájában.

- Végeztünk, Dr. Kaulitz? Úgy hallom, a barátaid kimentek a szobából. Biztos szeretne találkozni velük.

Bill még egyszer Tom mosolygó arcára pillantott, aztán becsukta az aktáját, és felállt. Átment a szobán, kinyitotta az ajtót, aztán bezárta maga mögött. Végigpillantott az előtte álló négy férfi lesápadt arcán, és felvonta a szemöldökét.

- Akkor gondolom holnapra már meglesz az új ember helyettem?

Átnyújtotta Jostnak Tom aktáját, megfordult, és elindult a folyosón az irodája felé. Összeszedi a cuccait, hazamegy, és alszik egyet. Remélte, hogy most, hogy Tommal végzett, újra tud majd aludni.