Vacsora előtt, Bill kényelmesen hevert a magas fűben, vacogva, miután az összes vizes ruhát kiteregette. Kényelmesen és átázva hagyta, hogy az agya elkalandozzon, és végül a bál ötletén kezdett morfondírozni.

Elképesztően nagy baromságnak tartotta. Rákényszerítenek, hogy az egész életed olyasvalakivel éldd le, akivel csak egyszer találkoztál? Csak sajnálni tudta a szegény hercegnőt, amiért az egész sorsa egyetlen első benyomáson fog múlni; a királyság sorsáról nem is beszélve. Mi van, ha rosszul választ?

Mi van, ha például Tomot választja?

Billt kirázta a hideg a gondolattól, hogy egy egész ország legyen az önző, kapzsi bátyja kezei alatt.

Aztán ott volt ő is. Bill eltöprengett, hogy ő maga milyen király lenne, hogy milyen törvényeket hozna, hogy a földműveseket segítse, hogyan fejlesztené a nemzetközi kapcsolatokat – aztán hirtelen, egy láb ütközött az oldalával.

- Ah! – kiáltott fel Clara, miközben Bill fölé esett.
- Oh, hé, minden rendben? – kérdezte Bill. Elhessegette az álmodozás pókhálóit, és helyette segített a lánynak rendesen felülni.
- Igen, köszi. Mit csinálsz a mező közepén, Bill? És miért vagy vizes? – nézett rá kérdőn a lány.
- Oh, ja. – mondta Bill. Megfogta a vizes ingjét, elhúzta a testétől, aztán abban a pillanatban, hogy elengedte, vissza is tapadt a bőrére. – Mostam, ezért a víz, és kicsit egyedül akartam pár percet lenni, ahol senki nem lát, ezért a mező. Úgy tűnik, az utóbbi egy kicsit túl jól sikerült.
- Egy kicsit, igen. Örülj, hogy nem lépett rád senki. – mondta Clara, miközben a szoknyáját igazgatta, és a kosara tartalmát ellenőrizte, hogy biztos nem esett-e ki semmi.
- Te viszont elég erősen belém rúgtál. Lehet, hogy be fog lilulni. – mondta Bill, az oldalát dörzsölve.
Clara felnevetett.
- Alig értem hozzád. Amúgy meg, ha bármelyikünk is megsérült, az én vagyok. – mondta, a tenyerét nézve. – Nézd, itt, megkarcoltam magam. Miattad most vérzek is! – Clara odatartotta a kezét, hogy Bill is láthassa a tenyerén lévő mikroszkopikus nagyságú kis vércseppet.
Bill együttérzően ráncolta a szemöldökét, megfogta a lány kezét, és az ingje szélével letörölte a vért, amíg már nem is látszott, hogy ott volt egyáltalán valami.
- Tessék, most már tiszta. – mondta, és egy kis puszit nyomott a helyre. – És most, máris jobb. Ugye?
- Clara üresen bólintott, aztán összeszedte magát, és elvigyorodott.
- Máris jobb, köszönöm. – felelte, visszavette a kezét, és abban a pillanatban, a harang meg is szólalt. – Oh, ne, el fogok késni! Jó volt, öm, újra beléd szaladni, Bill. – mondta, és gyorsan felpattant. Egy kicsit turkált a kosarában, aztán elővett egy kis szelet hússal töltött pitét, és odanyújtotta a fiúnak.
Bill tiltakozóan feltartotta a kezeit.
- Nem fogadhatom el, Clara. Már így is adtál ma valamit.
- Igen, de az reggel volt, és látom milyen vékony vagy. Egy kis extra jót tesz majd. – ragaszkodott hozzá a lény, és Bill kezébe nyomta a pitét. – Jó estét, Bill. Vigyázz magadra.
- Igen is, milady! – mondta Bill, szalutált a pitével a kezében, Clara pedig csak nevetett, és elment. Bill bekapta amit kapott, felállt, és nyújtózkodott, aztán elindult a ruhák felé, hogy vacsora előtt a tiszta ruhákat összegyűjtse. Biztos volt benne, hogy a testvére és a mostoha apja most is talál majd valami indokot, hogy ne adjanak neki vacsorát sem; úgy tűnt, ez volt az új játékuk, hogy kaja nélkül hagyták; ezért Bill tényleg örült a kis pitének. Volt már olyan is, hogy egész nap csak konyhai maradékokat evett, meg mit Clara csent neki.

Édes lány volt, de Bill félt tőle, hogy a kedvessége miatt egy nap bajba fog kerülni. Igazságtalannak tűnt, hogy azért büntethetnék meg, mert jószívű, de hát, ilyen volt a világ. Egy nap majd viszonozza neki a kedvességét.

Talán majd ha király lesz, gondolta mosolyogva.

- Mi olyan szórakoztató? – kérdezte Tom, amint Bill egy nagy tál krumplipürét az asztalra tett.
- Hmm? Oh, semmi, csak elgondolkoztam. – mondta Bill. – Kértek még valamit?
Bill mostoha apja kritikusan nézte az asztalt, hibák után kutatva.
- Nem hiszem. Most menj vissza a konyhába, amíg nem hívunk, hogy takarítsd ezt el. – mondta, a homlokát ráncolva, és intett Billnek, hogy menjen ki.
- Igen, uram. – felelte Bill, kisietett a szobából, vissza az álmodozásba.

A következő napok szédítő tempóban haladtak el. Bill testvére és mostoha apja is szinte minden egyes szabad percére kitalált valami elfoglaltságot, amíg ők a bálra készülődtek. Minden nap legalább egy tucatszor küldték el Billt a városba, hogy ezt-azt menjen venni. Új kalapok, kabátok, ingek gyűltek a házban, többségüket pedig mind visszaküldték kisebb hibák miatt.

Az új ruhák parádéja a bál napjának délutánjáig folytatódott, amikor végre Tom és a mostoha apjuk eldöntötte milyen ruhát akarnak, nem sokkal indulás előtt.

Bill segített a testvérének, hogy a kalapja biztosan tökéletesen álljon, és hátrébb lépett, hogy az egész képet láthassa.
- Nem hiszem, hogy ennél lehet egyenesebb. – mondta, miközben Tom tovább igazgatta. – Most pedig, hogy kész vagy, megyek és én is készülődök. Miután elmentetek, persze.
Tom az öccsére nézett a tükörben.
- Mire kell készülődnöd? Te nem mész.
- Persze, hogy megyek. Mind meg vagyunk hívva. – mondta Bill.
- Csak azért, mert meg vagy hívva, még nem fogsz elmenni. Mármint, vedd észre a tényeket, CinderBilla, gyakorlatilag cseléd vagy. A hercegnő nem örülne, ha mosogató fiúk koszolnák össze az egész bált.
Bill megtörölte az arcát, a homlokát ráncolva.
- Ne hívj annak. A kosz pedig lejön. Csak fel kell mennem, és rendesen megmosakodnom. Amúgy meg, ha én cseléd vagyok, akkor te mégis mi vagy? A testvérem vagy, Tom. Semmiben sem vagy jobb nálam.
Tom felegyenesedett, és lejjebb húzta az ingjét.
- És apa mégis engem választott. Szerintem ettől egy kicsit mégis jobb vagyok. Most mehetsz, nem akarom, hogy összekoszold a ruhámat. – mondta Tom, és minden figyelmét visszafordította a tükörképének.
Bill csak bámulta a testvérét, aztán sarkon fordult, és gyorsan ki is ment a szobából, sietősen a konyhába.
- Nem jobb nálam. – dünnyögött magának, és belerúgott az egyik székbe. – Hülye Tom. Elmegyek arra a bálra, és megmutatom ki jobb kinél. – kinyitotta a szekrényét, és végignézte a ruháit, csalódottan.
Cseléd ruhák. A legutolsó darabig. Egyetlen ruhadarab sem volt az egész szekrényben, ami egy kicsit is bálba illő lehetett volna.
- Oh, Bill, még nem vagy készen? – kérdezte a mostoha apja az ajtóból, a hangjában színlelt kedvességgel és aggodalommal. – A kocsi már itt van értünk.
- Nincs mit felvennem. – mondta Bill halkan, még mindig a szekrényét bámulva.
- Micsoda kár. Hát akkor, majd találkozunk, ha hazaértünk. Érezd jól magad, CinderBilla. – elégedett vigyorral, Bill mostoha apja kiment a konyhából, és egyedül hagyta Billt a nyomorúságában.

Bill hallgatta, ahogy a lovak elügetnek, és szomorúan süppedt a szalmazsákjára, amin aludni szokott. Annyi helyre szaladgált, hogy összeszedje Tom és a mostoha apja ruháit, és egyszer sem jutott eszébe, hogy magának is vegyen valamit. Csak egy ingre és egy rendes nadrágra lett volna szüksége, és kész is lett volna. Ehelyett most itt ült, egyedül, elfelejtve, a konyhában.

- Ez nem fair! – kiáltott Bill az üres szobába, az öklével pedig a szalmába utott. – Ez nem fair!
- Whoa, gyerek, hangerő, oké? Mi nem fair?