Bill felugrott, körbefordult, és egy szőke férfit látott a kandalló mellett támaszkodni. Egyenesen Billt nézte.
- Ki vagy te? Hogy jöttél be a házba? – kérdezte Bill, maga mögött már valami fegyvert keresve.

- Hé, hé, nyugi. Gustav vagyok, a tündér keresztapád. Varázslattal jöttem ide. Ez is része az egész tündér keresztapás dolognak. – mondta Gustav, az állát vakargatva.
- Mióta van nekem tündér keresztapám? – kérdezte Bill szkeptikusan, és még mindig próbált fegyvert keresni.

Gustav vállat vont.
- Mindig is volt. Ezzel születsz. Néhány ember egyszerűen csak nem találkozik a sajátjával. Zavarna, ha leülnék? – kérdezte, egy székre mutatva, de mire Bill válaszolhatott volna, addigra már helyet is foglalt. – Szóval, arról ordibáltál, hogy valami nem fair?
Bill felvonta a szemöldökét.
- Ha olyan nagy varázslatod van, tudnod kéne mi nem fair.
- Szóval ilyen leszel végog, eh? Jó, jó. Azért vagy ilyen hangulatban, mert elakartál menni a bálba, de helyette itt ragadtál, amíg a csúnya mostoha nővéred szórakozni megy, ugye? – kérdezte Gustav, és a körmét egy csillagvégű varázspálcával tisztítgatta, ami egy perccel korábban még nem volt ott.
- Majdnem, de nincs se csúnya, se semmilyen mostoha nővérem. – felelte Bill, karba tett kézzel.
Gustav felpillantott rá, egy pillanatra zavarodottan.
- Nincs csúnya mostoha nővér? – kérdezte, és egy tekercset vett elő a semmiből. – CinderBilla, ugye?
Bill megrázta a fejét.
- Nem, csak Bill.
- De az a beceneved, ugye? Gyerünk, kölyök, segíts egy kicsit. Hosszú éjszakám volt.
- Egy rossz becenév, de ja. – ismerte be Bill a homlokát ráncolva.
- Gonosz mostoha apa, mindent veled csináltat jutalom nélkül? – olvasta Gustav.
Bill bólintott.
- Csúnya mostoha nővér, akit Tomnak hívnak. Ez van ide írva. – Gustav odatartotta a tekercset, hogy Bill is láthassa, hogy a ’csúnya mostoha nővér’ szó szerint ott állt.
- De hát a Tom nem is lánynév. Ő a fiútestvérem. Ráadásul az ikrem. Szóval, ha ő csúnya, akkor én mi vagyok? – kérdezte Bill, kicsit gúnyosan.
Gustav összevonta a szemöldökét, egy pillanatig még bámulta a tekercset, aztán végül felsóhajtott, összetekerte, és a szemeit forgatta.
- Georg! – kiáltotta.
Zöld fény töltötte be a konyhát egy pillanatra, majd amint eltűnt, egy barna hajú férfi jelent meg, a föld felett lebegve, ugyanis egy pár apró szárny tartotta a levegőben.
- Igen? – kérdezte, szélesen mosolyogva.
- Hozzányúltál a az adatlapomhoz. – mondta Gustav, a tekercset legyezve Georg irányába. – A Tom nem is lány név! Azt hitted nem fogom észrevenni?
- Hát, igazából nem is vetted észre. – szólt közbe Bill.

Gustav csúnyán nézett rá.
- Tündérügyek, ha nem haragszol. Mindjárt ki leszel csípve és indulhatsz is, csak várj egy percet. – mondta, majd visszafordult Georghoz. – Te pedig, miszter! Miért piszkálod a tekercseim? Én se írom át a tieid!
Georg, elvigyorodott, leszállt a padlóra, és még egyszer meglegyezte a szárnyait.
- Azért, mert nekem elég eszem van ahhoz, hogy ne menjek el bebaszni, amikor tudom, hogy este dolgoznom kell.
- A te ötleted volt! – kiáltott fel Gustav.
- Nem volt kötelező részt venni. – felelte Georg nevetve.
Bill felsóhajtott, és keresztbe tett lábakkal leült az ágyára.
- Én..de…te.. – dadogta Gustav. – Hát, akkor majd meglátjuk mikor megyek el veled legközelebb inni. – ráncolta a szemöldökét egy darabig, aztán bizonytalanul visszaperdült Bill felé. – Te pedig, CinderBilla…
- Bill. – vágott közbe Bill.
- Egyáltalán nem akarsz együttműködni velem? Nézd, Bill, hosszú éjszakám volt, és jó lenne, ha kicsit segítőkészebb lennél ebben az egészben, oké? Szóval, öm, nézzük. – megállt, és újra a tekercsre pillantott. – Először is, kell neked szerezni egy hintót. Szóval, menj, hozz egy tököt.
Bill egy pillanatra csak nézte a tündér keresztapját, oldalra döntött fejjel.
- Ugye tudod, hogy július közepe van? Még legalább két hónapig nem lesz egy tök sem.
Gustav a homlokát ráncolta.
- Nincs tök?
- Nincs tök. – felelte Bill.
- Hmm, hát, akkor ez egy kis üröm az örömben. Akkor minek van most szezonja? – kérdezte Gustav. Bill egy pillanatra elgondolkozott.
- A görögdinnyének. Hozhatok egy dinnyét, ha gondolod. – javasolta.
- Hm. Dinnye. Azt hiszem működhet. – mondta Gustav lassan, a fejét vakarva. – Oké, menj, hozz dinnyét, és én addig keresek patkányokat.

Bill furcsán nézte Gustavot, hogy vajon miért kellenek neki patkányok, de végül Bill felállt az ágyáról, és elindult a sötét kertbe, hogy keressen egy dinnyét, amit bevihet. Eltartott egy darabig, mire belerúgott egybe, de végül sikerült találnia egy szép méretes, érett dinnyét.

- Remélem ez jó lesz. – mondta, a karjaiban tartva a dinnyét, amint belépett a lakásba. – Nem mondtad mekkora legyen, szóval… Oh, édes istenem! – miközben hátraugrott, alig bírta megtartani a dinnyét, nehogy a földön loccsanjon szét. Hatalmasra nyílt, ijedt szemekkel nézte az előtte lévő jelenetet.
- Öm, ja, hát… - vakargatta a fejét Gustav, ahogy az előtte lévő törött gerincű lovakat nézte a konyha padlóján elterülve. – Kicsit pontosabbnak kellett volna lennem a patkány varázslattal, és élő patkányokat kellett volna használnom, nem pedig… - a padló felé intett. – A csapdákat kicsit gyakrabban kéne ürítened.
Bill elkerekedett szemekkel nézte a tündér keresztapját.
- Nekem? Nem én vétkeztem a természet ellen! Mi a fenét csináljak négy döglött lóval? Hogy magyarázzam ezt meg a mostoha apámnak?
Bill a dinnyét magához ölelve ült le a földre, azon agyalva, hogyan jusson ki az előtte kibontakozó zűrzavarból.
- Oh, ne legyél már olyan drámai. – mondta Gustav, meglegyezte a varázspálcáját, és a lovakat visszaváltoztatta patkánnyá. – Látod, nincs több ló. Most pedig nézzük csak, ha nincsenek patkányok, mit használhatnék? Mi mást?
Geord csendben maradt, amíg Gustav pár centire feljebb emelkedett a földtől.
- Csótányok? – dobta be végül az ötletet, és arréb lépett, amint az egyik fekete bogár elsietett mellette.
Egy pillanatra, Gustav szó szerint felvillant.
- Csótányok! Tökéletes! Azok mindenhol ott vannak. Nem lesz nehéz idehívni négyet, eh? – vigyorgott, és önelégülten Bill felé kacsintott, amitől Bill csak még jobban összehúzta magát.
- Oké, néhány dolgon változtatni kell, mert már nem patkányok, de… - nem fejezte be a mondatot, helyette meglegyezte a pálcáját, és magához hívta vele a csótányokat, amire szüksége volt. Újabb legyezéssel, a csótányok elkezdtek nőni, és átaváltozni, amíg végül lovakra emlékeztető formát vettek fel. – Hmm, én azt mondom, ez már elég jó. Mit gondolsz?
- Hat lábuk van. Szerintem ezt azért észrevennék. – vonta össze Bill a szemöldökét, az előtte lévő, fényes, fekete lovakat bámulva. Négy lábuk tökéletesen megformált volt, de két kisebb, inkább bogarakhoz hasonlító láb is kiállt az oldalukból, jóval a föld felett tekeregve. – És… csápjaik vannak. – folytatta, amikor az egyik ló nagyot harapott a levegőbe.
- Szóval egy kis perfekcionista van itt, nem de? – mondta Gustav, csípőre tett kézzel. – De hét, akár el is mehetek, aztán oldd meg egyedül, ha már ilyen jól vagy ebben ez egész varázslás dologban.
- Nem úgy…
- Persze, hogy nem. Egyszerűen csak belekötöttél mindenbe, amit csináltam, amióta csak besétáltam az ajtón. Kell a segítségem, vagy nem? – kérdezte Gustav, összevont szemöldökkel bámulva Billt.
Az egyik ló megrebegtette az apró, átlátszó szárnyacskáját, és Bill felsóhajtott.
- Persze, csináld csak. És kössz, hogy segítesz. – mondta, és próbálta nem mutatni mennyire aggódik, hogy mi lesz ebből a katyvaszból.
Gustav újra elvigyorodott.
- Nagyon szívesen, fiatalember. – újabb varázsütésre, a görögdinnye felemelkedett Bill öléből, ki az udvarra, és egy tökéletesen működő, rózsaszín és zöld színű hintóvá változott.
- Látod? Ez tökéletes lett! Pacsit, Georg!
Georg vigyorogva pacsizta le, aztán odament, hogy kisegítse a lábasok közül, amibe a nagy akciója miatt esett bele.
- Legközelebb maradj a földön, Gustav. – nevetett, amiért cserébe a tündértársa csúnyán nézett rá.
- Igen, mindegy. – mondta Gustav, és leporolta magát. – Szóval, megvannak a lovak és a hintó, mi más kell még? – újra végigolvasta a munkaleírását, aztán csettintett az ujjával. – Á, kocsisok, mindig elfelejtem a kocsisokat.
- Ők azért nem lesznek félig bogarak, ugye? – kérdezte Bill, óvatosan a lovak felé pillantva.
- Azt hittem megbeszéltük ezt a panaszkodást! – kiáltott fel Gustav döhösen.
- Bocs. – motyogta Bill.
Gustav sértődötten puffogva  legyezte meg a pálcáját újra, és egy pár molylepkéből, hamar két kissé porosnak tűnő, albínó kocsist hozott létre.
- Tessék, csak két láb van mindegyiken. Hogy tetszik?
- Szép munka, Gus. – mutatta fel a hüvelykujját elismerően Georg, és gyorsan a két új kocsis és a kandalló közé állt, aminek a fénye felé megindultak a fiúk.
- Akkor azt hiszem már csak te maradtál, CinderBilla.
- Bill.
- Ugyanaz. – forgatta a szemeit Gustav. – Először is, egy kicsit tisztítsunk meg. – Gustav megköszörülte a torkát, és a pálcáját Bill felé irányította, meglegyezte… aztán egy pillanatra megállt. – Hoppácska.
Bill az arcához kapta a kezét, és tágra nyílt szemekkel tapogatta végig, hogy mindene megvan-e még.
- Hoppácska? Hoppácska?! Mit csináltál? – kérdezte vadul fogdosva a haját, hogy ott van-e még. Gustav közelebb lépett.
- Egyáltalán nem… nagy dolog. Gyere, vedd csak el a kezed, és hagyd, hogy… - újra megállt, picit megmozgatta a pálcáját Bill arca felé, aztán akaratlanul is grimaszolt. – Oké, akkor… ez nem segített. Öm, hát, tudod, annyira nem rossz. Olyan…öm…olyan… Georg?
- Exotikus. – segítette ki Georg, és közelebb ment a párhoz. – Kifejezetten exotikus.
- Mit csináltatok velem? – kérdezte Bill újra, félre lökte őket, és a törött tükréhez szaladt. Az arca még teljesen egyben volt, a haja még mindig a fején, és minden arcvonása ugyanarra állt, ahogy még Gustav varázsolgatása előtt is. Az egyetlen különbség a kosz volt, ami halványan mindig ott volt a szemei körül… most már nem volt olyan halvány. – Olyan vagyok, mint egy bűnöző. Így nem mehetek el.
Gustav zavartan szorongatta a pálcáját.
- Nem olyan vészes. – mondta. – Ahogy Georg is mondta, olyan exotikus. Szépen kiemeli a szemeid.
Bill a tekintetével meg tudta volna ölni Gustavot.
- Te így mondod azt, hogy nem tudod helyrehozni?
- A többi varázslattal együtt meg fog szűnni. – ígérte Gustav. – De, hé, legalább már majdnem kész vagy. Csak egy új ruha kell, aztán mehetsz, elszédítheted a jóképű herceged a bálban.
Bill felsóhajtott.
- Igazából, hercegnőt.
- Mi? Oh, ja, hercegnő. Hozzászoktam, hogy lányokkal dolgozzak, szóval csak kiszaladt. – mondta Gustav közönyösen, tett pár lépést hátrafelé, és végignézett Billen. – Hát, a lovak és az egész szemes dolog miatt, szerintem a fekete jó lenne estére. Illik a bőrödhöz is, olyan ’másvilági’ kinézetet adna.
Bill felvonta a szemöldökét, majd ösztönösen összerezzent, amint Gustav felé legyintette a pálcáját. Amint kinyitotta a száját, Bill összevonta a szemöldökét.
- Nem kapok levegőt. – húzkodta a dzsekije gombjait.
- Kicsit merev, nem? – sóhajtott Gustav. Még egyett legyezett a pálcájával, mire Bill egy legalább három számmal nagyobb, vastag fekete anyagban találta magát. – És túl laza. Hát, tudod azt mondják, három a magyar igazság… - mondta, és újra Bill felé legyintett a pálcával.
Szerencsére, a harmadik most tényleg összejött, és Bill ott állt a szoba közepén, tetőtől talpig fényes, fekete ruhában. A mandzsettája és a gallérja ezüstösen csillogott, és még a részletesen kidolgozott gombok, és a csizmájának az orra is passzolt az ezüsthöz. Bill le volt nyűgözve Gustav váratlan sikerétől.
Gustav elvigyorodott.
- Látod, mondtam, hogy a harmadik a legjobb. Most pedig, a sok kavarással, kezdesz elkésni. tízre legyél már itthon, akkor lesz vége a varázslatnak. – mondta Gustav, a poros kocsisokkal együtt kituszkolva Billt az ajtón, amíg Georg vezette mögöttük a mutáns lovakat.
- Tízre? – kérdezte Bill, miközben Gustav belökte a gyümölcsöt illatú hintóba. – De hát már most mindjárt 9 óra van! Miért ilyen kevés ideig?
- Hát, öm, azért, mert… - kezdett Gustav habogni.
- Mert a részeg tengerész nem tud túl jól időzíteni, amikor már ivott egy párat. Néhány dolog csak 10-ig fog tartani, néhány éjfélig, és lehet, hogy néhány pár napig megmarad. – magyarázta Georg, miközben a lovakat a hintóhoz csatolta. – Jobb, ha kihasználod az időd, ahelyett, hogy itthon kérdezgetsz, nem gondolod? – paskolta meg az egyik ló oldalát, és integetett, amint a hintó elindult a palota felé. – Sok sikert, CinderBilla!
- Csak Bill! – kiáltotta vissza Bill.