Elég korán volt, amikor Bill úgy döntött felhívja Tomot, de szörnyen aludt, és szüksége volt arra, hogy hallja a Tom hangjából áradó nyugalmat. Bill eddig az apján kívül senkit nem hívott fel soha, és kicsit bizonytalan is volt, hogy hogyan kezdje a beszélgetést; főleg ilyen korán reggel. Bűntudata volt, hogy talán felébreszti Tomot, de muszáj volt beszélnie vele. Ki kellett derítenie hogy állnak egymással, és ha azon az úton voltak, amire Bill is gondolt, akkor harcolnia kellett, hogy a lehető legközelebb tarthassa.

Bill hallotta, hogy a csörgés megáll, és halk nyöszörgés jött a vonal másik végéből. Most már biztos volt benne, hogy felébresztette Tomot, és a bűntudata még erősebb lett. Tomnak is sok baja volt, Bill ezt nagyon jól tudta, erre most még az álmát is megzavarja. Egyszerűen szörnyen érezte magát.

- Hello?

- Szia, Tom? – Bill az ajkába harapott, Tom pedig csak elmosolyodott a telefonba.

- Hé, hogy vagy? – motyogott álmosan, és Bill szinte azonnal jobban érezte magát, hogy Tom nem tette le azonnal. Furcsa volt, hogy ennyire hiányzott neki Tom hangja.

- Jól vagyok, azt hiszem – harapdálta tovább az ajkát, és felsóhajtott. – Tom, kérlek, ne menj. Tudom, hogy semmit nem tudsz tenni, de… Kérlek. Csak…

- Bill, vagy elmegyek és dolgozni kezdek, hogy új lakást vegyek, vagy itt maradok hajléktalannak. Nézd, van kocsim, és mindig el fogok hozzád jönni.

- Tom. – Bill összegömbölyödött a szobájában lévő fotelben, és betakarózott egy vastag lepedőbe. – Félek újra egyedül lenni.

- Hát, most nem muszáj egyedül lenned. Elmehetek érted.

- Reggel hét van – felelte Bill, és Tom felnevetett.

- És? Mindketten fent vagyunk, és egyértelműen magányosan. Elmegyek érted, és itt lehetsz velem egy darabig. Hogy hangzik?

- Jól – felelte Bill. – Nagyon jól.

- Negyed óra és ott leszek.

Mindketten kinyomták, és Tom körbeszaladt a házban, hogy magára kapjon pár göncöt és a pénztárcáját. Bill azt mondta fél; Tom nem akarta, hogy a szükségesnél egy pillanattal is többet legyen egyedül a házában. Bill annyira megtört volt egyedül, Tom ezt már nagyon is jól tudta, és nem volt hajlandó engedni, hogy egyedül, csendben szenvedjen Bill.

Amikor Tom megérkezett a hatalmas otthonhoz, Bill már odakint dúdolgatott a napsütésben. Úgy tűnt fázik, ahogy maga köré fonta a karjait. Tom kiszállt a kocsiból, és kinyitotta az ajtót Billnek. A mai napon különösen óvatos akart vele lenni. Látta rajta, hogy bántja az egész, és nem akarta tovább húzni.

- Hova megyünk? – kérdezte Bill. Bekapcsolta a biztonsági övet, és hátradőlt az ülésben.

- Ahova csak akarsz.

- Mehetnénk a vízhez? Nem bírom már tovább a falak között, kikészítenek.

- Természetesen.

A strand teljesen üres volt, ami várható is volt, tekintve, hogy milyen korán volt. Bill egyenesen a partra ment, és csak nézte milyen messze elért a víz. Az jutott eszébe, hogy a helyzet rosszabb is lehetne, Tom akár az óceán túloldalára is költözhetne, és sose látná újra; de Tom csak kétórányira lesz. Nem fogja hagyni egy kétórás távolság miatt, hogy elveszítsék a kapcsolatot.

- Gyönyörű – mondta Bill halkan, és Tom bólintott. Megragadta Bill kezét, és erősen szorította.

- Az.

- Nem fogsz soha olyan messze menni, ugye? – kérdezte Bill, Tomra pillantott, aki pedig megrázta a fejét.

- Nélküled nem. Bill, nem akarok menni, ezt tudod, ugye?

- Tudom. – Bill lehajtotta a fejét, és a csizmájával belerúgott a homokba.

- És csak azért, mert el kell mennem, még nem a te hibád.

- De.

- Bill, nem az időzítéstől függött, hanem az egész helyzettől. Még mindig várom, hogy egy nő hívjon egy festmény miatt. Ha ott, a vásárban lett volna pénze, még mindig ugyanott élnék. Több tényező is közrejátszott, nem csak az, hogy a festés helyett veled szerettem volna lenni.

- És mi van, ha ma megveszi? Akkor maradhatsz, ugye? – kérdezte Bill. A szemei tágra nyíltak a reménytől, de Tom megrázta a fejét, és minden reménye elveszett.

- Már ki vagyok rakva. Most már nem mehetek Mr. Satohoz könyörögni.

- Bár mehetnél – motyogta Bill. Tom oldalához simult, és a férfi vállára hajtotta a fejét.

- Én is. De nem arról van szó, hogy vége lesz. Ez szinte semmi, csak egy kisebb akadály. Visszajövök majd hozzád.

- De mennyivel jobb lenne, ha nem kéne visszajönnöd, mert soha nem kéne elmenned! Tudom, hogy furán hangzik, és nekem is bizarr, de olyan, mintha te lettél az otthonom, és mit csináljak, amikor az hagy el?

- Erős maradsz, és emlékezel, hogy vissza fog jönni hozzád. Ez nem végleges; észre sem veszed, és már újra itt leszek Ocean Viewban!

- Maradj velem – kérte Bill, és Tom felnevetett.

- Szeretnék, de nem lehet. Már minden meg van tervezve… - Tom az ajkába harapott, és lehajolt, hogy Billre nézzen, aki még mindig a földet bámulta. Elmosolyodott, és megpuszilta az ajkát. – Gyere velem.

- Mi?

- Megkérdezhetem a szüleim, biztos szívesen találkoznának a barátommal – kacsintott Tom, és Bill közelebb ölelte, az arcát a nyakába temetve.

- Komolyan?

- Miért ne? Ott leszel velem pár napra, és aztán visszahozlak.

- Szerintem ez segítene kicsit hozzászokni – felelte Bill őszintén.

Ha Tommal maradhat egy darabig egy új helyen, akkor lezárhatná magában, hogy ez tényleg megtörténik, és tényleg meg kell történnie. Egyszerűen csak attól félt, hogy Tom hamarabb elfogadja, és soha nem akar többet visszajönni. Egyszerűen muszáj volt valahogyan tudatosulnia benne, hogy ez az egész tényleg megtörténik. Ha Tom elviszi bemutatni a szüleinek, akkor legalább biztos lehet benne, hogy Tom tényleg szereti, és nem fogja szimplán elfelejteni, és hagyni, hogy élete hátra lévő részében Ocean Viewban rohadjon.

- Szerintem nekem is segítene. Nézd, a szüleim nem igazán tudják, hogy meleg vagyok… - harapott az ajkába Tom. Bill szomorúan felnyögött.

- Oh.

- Mármint, mindig megkérdezik, mert sosem mesélek, hogy milyen lányokkal randizok, meg ilyesmi, szóval van egy erős sejtésük, de…

- Nem, értem… Hát, akkor maradok. Jó szórakozást az új életedben – felelte Bill makacsul, elhúzódott Tomtól, és már indult is el vissza az útra, de Tom megragadta a karját, és visszafordította. Bill úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatba elsírhatná magát, és Tom megrázta a fejét. Nem akarta, hogy Bill sírjon, nem akarta újra megbántva látni Billt. Látta a tekintetét, amikor először elmondta, hogy elmegy, és nem bírta volna újra elviselni. Akárhányszor belegondolt, végtelenül összetörte a szívét.

- El fogom nekik mondani, Bill – mondta Tom. – Ma felhívom anyukámat, és beszélek vele rólad, és megkérdezem, hogy maradhatsz-e velünk egy darabig.

- Ne törd magad.

Bill csak arra tudott gondolni, hogy ha Tommal ment volna, Tom szülei csalódottak lennének a fiukkal, és Billt utálnák érte. Egyszerűen tudta, hogy ki fognak akadni, hogy Tom meleg, és Billen fogják levezetni, azt fogják gondolni ő az oka, amiért a fiuk egy férfival van nő helyett. Egyszerűen tudta. Mindig, minden az ő hibája volt.

- Hé, még ha nem is akarsz velem jönni, akkor is el fogom nekik mondani. Eddig azért nem mondtam, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg a fiúkat szeretem, vagy egyszerűen csak nem találtam meg a megfelelő lányt. Hát, most már tudom hova húz a szívem, és most minden önbizalmam megvan, hogy elmondjam nekik.

- Utálni fognak engem – suttogta Bill. – Ha rám néznek azt fogják látni, hogy én vagyok az oka, hogy a fiuk egy…

- Ne mondd ezt! – szólt rá Tom, és Bill gyorsan felnézett rá. – Boldog vagyok, és ha boldog vagyok, a szüleim is azok lesznek.

- És ha nem? Nézd, Tom, mi van, ha odamegyek, és végig bunkózni fognak velem, csak mert fiú vagyok? Mert ha velem vagy, akkor a fiuktól sosem kapnak unokákat. Nem ezt akar minden boldog család?

- Nem kéne ilyeneken gondolkoznod – felelte Tom. Újra megfogta Bill kezét, és kimondatlanul is kérte ezzel, hogy jöjjön el vele a szülei otthonába.

- Akkor is igaz. Mindenkit megbántok, és utálni fogom magam, ha én bántom meg a szüleidet.

- Nem számít, hogy eljössz-e vagy sem, mert mindenképp elmondom nekik, hogy meleg vagyok. Ha ezzel megbántom őket, akkor az az ő saját kis problémájuk, nem a mienk. Kérlek, gyere velem. Szeretném, ha jönnél.

- Tom…

- Mármint, biztos megvan a véleményük, de nem azok a fajta emberek, akik bármikor is elítélnének téged az én tetteim vagy döntéseim miatt, és biztosan nem lennének veled bunkók. Amúgy meg, mindig kiálltak mellettem, és nem tudom elképzelni, hogy most másképp lenne. Ha nem akarsz jönni, megértem, de tényleg nagyon szeretném.

- Nem tudom… - sóhajtott Bill, és visszatartotta a lélegzetét, ahogy átgondolta. – Először beszélj velük, és ha úgy tűnik kiakadnak, itt maradok.

- Megegyeztünk. Ha nem zavarja őket, és örülnek nekem, akkor jössz.

- Megegyeztünk.

Tom a karjaiba vette Billt, hagyta, hogy Bill karjai a pulcsija alatt átöleljék a derekát. Megpuszilta Bill haját, és felsóhajtott; a bazsarózsa és az argánolaj illata talán az egyik legédesebb keverék volt, amit Tom valaha érzett.

A nap egyre forróbban sütött, és Tom kezdett aggódni, hogy Billnek nem kényelmetlen-e. Bill szeretett elbújni a nap elől, a meleg túl sok volt az agyának, hogy elviselje, de most úgy tűnt, Bill jól érzi magát, ahogy ott állt Tom mellett, a napsütésben.

A világ kezdett életre kelni, miközben ők csak hülyeségeket suttogtak egymásnak, hogy felviduljanak. Hülyeségeket az emberekről, akik elmentek körülöttük, és csak nézték őket, és nevettek mindenkin. Leültek a homokba, és összegabalyodott lábakkal, összefont ujjakkal nevettek és élvezték a napsütést. Az élénk, természetes fényben, Tom látta a hegek körvonalait Bill sminkje alatt, és valahogy gyönyörűnek tűnt neki. Mintha a hegek igazi, csiszolatlan gyémántok lettek volna.

- Mikorra várod, hogy az a lány hívjon a kép miatt? – kérdezte Bill, amikor a beszélgetés kicsit befulladt.

- Nem tudom. De nem sokára. Már ha hív.

- Biztosan fog. Talán jobb lenne, ha otthon lennél, hogy várd a hívását.

- Talán – dőlt hátra Tom, és az oldalára fordult, hogy felnézzen Billre. – Hazajössz velem?

- Felakartad hívni anyukádat, szóval talán jobb lenne, ha most nem.

- Ahogy gondolod, de örülnék, ha jönnél – felelte Tom, és egy marék homokot öntött Bill hasára.

- Hé! – nevetett Bill, és a homokot Tomra söpörte. – Barom. És oké, átmegyek, ha szeretnéd.

- Jó, mert készen állok a homokba temetni, ha nemet mondasz – mondta Tom, és újabb marékkal szórt Billre.

- Hagyd abba! – kiáltott fel Bill, és Tomra ugrott, hogy a karját az oldalához nyomja. – Átmegyek! És nincs több homok.

- Miért nem? Szerintem aranyos vagy, amikor csapkodsz! – mondta Tom, rángatózni kezdett, és átfordította Billt, majd gyorsan homokot szórt rá, miközben Bill forgolódott alatt. A combjával erősen szorította Bill karjait az oldalához, miközben a finom, fehér homokot a mellkasára szórta.

- Olyan barom vagy! – nevetett Bill, jobbra-balra rángatózva, ahogy próbált kiszabadulni Tom alól.

- Mondj csak ilyeneket, és a szádba is kapsz!

- Ne! – nevetett Bill, és elfordította a fejét, erősen összeszorított szájjal.

Tom lepattant Billről, és nevetett. Térdre emelkedett mellette, és lesöpörte a homokot. Megcsókolta Bill nyakát, és megragadta a kezét.

- Akkor gyerünk, nyafogógép. Kell a lelki támogatás, amikor elmondom anyukámnak.

- Oh, szuper – forgatta a szemeit Bill játékosan, és ment Tom után. Egész úton próbálta fellökni őt, de Tom végig figyelt rá. – Ess már el, basszus! – nevetett Bill, és Tom felsóhajtott.

- Jó. – Tom a földre vetette magát, közben húzta magával Billt is, és körbegurult a homokban. – Tessék, boldog vagy? Most már a seggemben is homok van.

- Nagyon boldog vagyok! – vigyorgott Bill, és Tom egy marék homokkal újra megdobta, majd a kocsijához rohant, és beugrott a kormány mögé.

Bill keze tele volt homokkal, és az ajkát biggyesztette, amikor észrevette, hogy a kocsi ajtaja be volt zárva. Tom letekerte az anyós ülés ablakát résnyire, és nevetett.

- Nem jössz be, amíg le nem rakod a homokot.

- Jó. – Bill elengedte a homokot, és Tom kinyitotta az ajtót. Amikor Bill bekapcsolta a biztonsági övét, a zsebébe nyúlt, és homokot fújt Tom nyakába.

- Hé!

- Mi van? A kezemből eldobtam, de nem mondtad, hogy a zsebemben sem lehet homok!

- Kis rohadék vagy! – nevetett Tom, majd rálépett a gázra, és elindult a lakás felé, ami korábban az övé volt.

Amikor Bill belépett Tom apró lakásába, a rengeteg telepakolt doboz látványától összeszorult a szíve. Ettől tudatosult benne, hogy Tom tényleg el fog menni, és most már még elszántabbá vált, hogy közel tartsa magához. Nem volt hajlandó sokáig elengedni.

- Oké, ezt most kell elintéznem – mondta Tom, megragadta a telefont, lehuppant a kanapéra, és felsóhajtott. – Most jó?

- Igen, mehet. – Bill is leült, Tom ölébe, és átkarolta a vállát. Tom a hajával játszott, miközben hívta az anyját, szinte félve, hogy mit fog mondani.

- Szia, anyu? Igen, itt Tom. Hogy vagy?

- Oh, jól, jól! – felelte az anyja vidáman. – Mizujs?

- Mielőtt hazaköltözök hozzátok, valamit mondanom kell… - Tom az ajkába harapott, Bill pedig lehajtotta a fejét, nagyon kényelmetlenül érezte magát. El akart menni, de tudta, hogy Tomnak titokban szüksége van valami támogatásra, amit magától nem kapott meg. – Amíg itt éltem, sokat gondolkoztam, meg minden, és nem rég elkezdtem járni valakivel.

- Oh, tényleg? – az anyja úgy tűnt, el van ragadtatva. – Részleteket!

- Igen, hát, öm… Azért találkoztunk, mert béna voltam, és egy ideje már minden nap találkozunk, és azt hiszem kezdek belészeretni…

- Na, ne kertelj, Tom. Mi a lány neve?

- Hát, ez az… - Tom Billre pillantott, és mély levegőt vett. Tudta, hogy az anyja nem fog kiakadni, de akkor is tartott egy kicsit a reakciójától. – Anya, Billnek hívják. 21 éves, hihetetlenül édes, és semminek nem örülnék jobban, ha pár napra ő is jöhetne velem haza.

A vonal másik végén lévő csend mintha órákon át elhúzódott volna. Tomnak hányingere volt, és tudta, hogy Bill is beleőrül a helyzetbe. Bill idegesen simította végig Tom haját, hogy ne kelljen annyit gondolkoznia. Úgy döntött, inkább arra fókuszál, hogy a maradék homokszemeket kiszedje Tom fonott hajából, ahelyett, hogy a saját idegességével foglalkozott volna.

- Billnek hívják – ismételte Tom anyja. – Hihetetlenül édes, és azt akarod, hogy itt lehessen pár napra.

- Igen.

- Meg kell kérdezned az apádat, de… - az anyja felsóhajtott, és Tom egy pillanatra azt hitte, sírni kezdett, de nem volt benne biztos. – Annyira boldog vagyok, hogy elmondtad! Mindig is tudtam, mondtam is az apádnak, hogy ez lesz! Ott van most Bill?

- Igen, itt van.

- Oh, oh! Add neki a telefont!

Tom anyukája, amikor izgatott volt, néha elég furcsa dolgokban nyilvánult meg, Tom ezért is tartott a véleményétől. Mindig támogatta őt; elvégre, nem minden anya engedné, hogy a fia elinduljon állás nélkül, egy olyan álommal, hogy egész életében csak a festményeiből éljen.

- Öm, Bill? Anyukám beszélni akar veled – vigyorodott el, eleresztett egy kis nevetést. Bill a fejét rázta.

- Oh, öm, nem tudom… Dühös rám?

- El van ragadtatva, Bill! – nevetett Tom, mire Bill hosszan kifújta az addig benntartott levegőt.

- Halló? – szólt bele Bill a telefonba. Tudta, hogy ha harcolni akar Tomért, le kell győznie a félelmeit, és beszélni kell az anyjával a telefonban. Úgy tűnt, mintha folyamatosan erőlködnie kéne, ha megakarja tartani Tomot, ezért próbálta minden félelmét távol tartani.

- Szia. Bill?

- Igen, Mrs. Trümper.

Tom nyugtatásképpen Bill hátát simogatta, amitől kicsit kényelmesebben is érezte magát. Jó lépés volt ez Billnek, hogy egy idegennel telefonáljon.

- Szia! Szóval, ilyen a férfi hangja, aki ellopta tőlem az én kicsit Tomomat!

- Én, öm… - Tom anyja erre felnevetett, és Bill elpirult. – Azt hiszem igen.

- Hát, bármikor szívesen látunk nálunk pár napra. Nem érdekel mit fog Tom apja mondani, amikor elmondom neki. Amíg Tom boldog melletted, szívesen látunk a családunkban!

- Oh, wow. Köszönöm Mrs. Trümper, tényleg! – Bill megkönnyebbült, és Tom édesen megpuszilta a nyakát.

- Mondd meg Tomnak, hogy hívjon fel, és szóljon, hogy mikor jöttök. Alig várom, hogy találkozzunk.

- Megmondom!

Bill kinyomta a telefont, és Tomra mosolygott. Mindketten megnyugodtak, és Bill arra gondolt, hogy Tom anyja volt a legédesebb teremtés a világon. Úgy tűnt, őszintén örül, hogy a fia boldog, és hogy szerelmes, és Bill csak azt kívánta, hogy egy nap talán az apja is olyan büszke lehessen rá.

- Holnap hívd fel anyukád, és mondd el mikor megyünk – mondta Bill, és Tom elnevette magát.

- Oké – ölelte magához közel, és hagyta, hogy most a fiatalabb férfi puszilja meg az ő nyakát. – Remélem apa is annyira fog örülni.

- Én is.

Bill elkezdett azokon a dolgokon gondolkozni, amik elromolhatnak Tom apjával. Remélte, hogy ő is olyan kedves és izgatott lesz, mint Tom anyja, de nem volt benne biztos. Tom biztosra állította, hogy az apja sem lesz dühös, sem bunkó, mert nem olyan típus. Viszont, Billt ez egyáltalán nem nyugtatta meg a helyzettel kapcsolatban.

- Szóval, most már velem kell jönnöd – mondta Tom édesen, és az ujja hegyével megcsikizte Bill csípőjét.

- Azt hiszem igen – felelte Bill, és elhúzódott a csikizéstől.

- Ha nagyon kényelmetlen neked, akkor nem muszáj, tudod.

- Tudom – mondta Bill, és a homlokát Tom homlokához támasztotta. – De szeretném.

Kérdés: Ha valami miatt izgulsz, végül hogy döntöd el mit fogsz csinálni?