- Tom! – suttogta Bill, miközben az arcát a fiú nyakába nyomta. Tom ott mozgott felette, olyan tökéletesen, Bill pedig csak sóhajtozni tudott az izzadt bőrébe a benne felgyülemlő érzések miatt. Végigsimította Tom hátának vonalát egészen a keskeny csípőjéig, és még inkább hozzásimult, hogy segítse a lökéseit. Tom közel volt már, hallotta ahogy egyre szakadozottabban veszi a levegőt. Az ujjait mélyebben Tom csípőjébe vájta, beljebb húzta, bátorította, hogy eljusson a csúcsra.

Bill lehunyta a szemét, hagyta, hogy az érzés végigsöpörjön rajta, és elmerült Tom testének érzésében. A dolgok nem voltak jobban vele, de rosszabbak sem. Tom még mindig nem akart az érzéseiről beszélni, de legalább nem volt bunkó, ezért Bill hagyta, hogy együtt legyenek anélkül, hogy többet követelt volna. Már beismerte magának, hogy vágyott a közelségre, Tom érintésére, a tudatra, hogy az övé. Fájt neki, hogy Tom nem nyílt meg neki, de hajlandó volt átnézni ezen minden alkalommal, amikor Tom meleg szemeibe nézett, amikor a fiú felé nyúlt. Nem tudott mit tenni; olyan könnyű volt színlelni. Olyan rossz ez?

- Bill.. – kiáltotta Tom a nevét, megremegett felette, és erősen belemélyedt az orgazmusában. Bill felsóhajtott az érzéstől; kielégítő volt, még akkor is, ha a saját orgazmusa már távolinak tűnt. Nem tudott úgy elveszni a szexben, ahogy szeretett volna. Elterelték a figyelmét a gondolatai Tomról, a titkokról, és a hazugságokról, amik összetartották, mégis szétválasztották őket.

Tom az arcát Bill nyakába temette, és finom csókokat nyomott a bőrére, amíg visszanyerte a levegőt. Billt nem zavarta. Végigsimította Tom nedvességtől csillogó hátát; érezte a testéből sugárzó forróságot. Egy hosszú pillanattal később, Tom legurult róla, fáradtan huppant az ágyra, Bill mellé, és álmosan rámosolygott.

- Hé! – vigyorgott rá. Bill visszamosolygott, mint mindig, most is elmerülve Tom barna szemeinek melegében.
- Szia.
- Nem mentél el. – mondta Tom halkan, és végigsimította Bill hasát. Bill érezte, hogy a levegő a torkában akad, ahogy Tom lejjebb nyúlt, megragadta és finoman megrántotta a férfiasságát.

- Mmm. – nyögött Tom, megérezve a hegyén összegyűlt nedvességet, körbesimítva a hüvelykujjával. Közelebb hajolt, összenyomta az ajkaikat, selymesen végignyalta, majd elhúzódott, és lejjebb ment.

- Szeretem ezt, tudod? – mondta, Bill merevedése fölé emelkedve. Nézte, ahogy a kezével dolgozott rajta, épp ahogy kellett. Bill elvörösödött, és összeszorította a szemeit, hogy ne kelljen látnia, ahogy Tom tekintete végig a testén van, minden egyes porcikáján. A kezeit a takarók közé csúsztatta, és erősen belemarkolt, amint megérezte Tom leheletét az erekciója felett.

- Még előtte is, amikor már tudtam, hogy én… tudod. Sosem hittem volna, hogy szeretni fogom. – folytatta Tom, halkan, a szája pedig már olyan közel volt. – Szopni. – a nyelve megjelent, és végignyalta Bill merevedésének végét. – Mégis szeretem. – újabb hosszú nyalás. – Nagyon, kibaszottul imádom! – előre hajolt, és végül teljesen a szájába vette Billt, aki a hirtelen nedves forróságtól egy pillanatra levegőt sem kapott.

A háta megfeszült, a csípője megemelkedett, és mélyebben hatolt Tom szájába. Csodálatos érzés volt, mint mindig, de kicsit kényelmetlenül is érezte tőle magát; hirtelen emlékeztette, hogy ő Bill volt – nem Billie –, akinek éppen a farkát szopták. Egyikük sem tudott mit tettetni, amikor Tom ajkai ott voltak körülötte.

Tom még mélyebbre vette, és még erősebben szívta, Bill pedig figyelmeztetés nélkül elélvezett, a teste előrébb tartott, mint az agya, ahogy Tom torkába spriccelt.

- Mmm. – nyögött Tom, ahogy lenyelte, és az utolsó nyalás után elhúzódott.

Bill lihegett, küzdött, hogy újra levegőhöz jusson, amíg Tom köré gömbölyödött. Bill hagyta, hogy egy kis mosoly terjedjen el az arcán, ahogy Tom hozzábújt. Minden alkalommal, miután szexeltek, Bill egy pillanatra bepánikolt, nehogy Tom újra elhúzódjon.

Helyette viszont, a karjaiba vonta Billt, és közelebb húzta a mellkasához. Bill felsóhajtott, és elengedte a fejét; Tom szívverése hangosan visszhangzott a fülében. Lehunyta a szemét, kizárt mindent az egyenletes hangon kívül, ami még mindig kicsit hevesebb volt a korábbi megerőltetés miatt. Bill képes lett volna egész éjjel ott feküdni, Tom karjai között. Biztonságban érezte magát, boldognak; nem volt szüksége másra Tom jelenlétének egyenletes biztosítékán kívül, a nyugtató, ismétlődő ritmusra, ami lágyan álomba ringatta. Az ilyen pillanatokba, nem számított, ha Tom nem akart beszélgetni; nem volt szükség szavakra, amikor Bill hallhatta a szívét, olyan hangosan, mintha ugyanabban a testben lennének.

- Andreas újra szóba áll velem. – mondta Tom egy hosszú pillanat után, megtörve a csendet. Bill összevonta a szemöldökét. Nem akart beszélgetni, nem akarta problémáikra gondolni. Egyszerűen el akart veszni Tom egyenletes ritmusában. Azt viszont tudta, hogy ez sokat jelent Tomnak, hogy Andreas újra szóba áll vele, ezért kényszerítette magát, hogy felemelje a fejét.
- Igen?
- Bocsánatot kért. – egy apró mosoly futott át Tom arcán, csak egy pillanatra, de Bill látta, és melegség terjedt szét a szívében.
- Az jó.

- Áthívott minket. – simította végig Bill haját, és Bill visszaengedte a fejét a párnára, készen arra, hogy elaludjon.
- Mikor?
- Ma este.
- Ma este? – nyögött fel Bill fájdalmasan.
- Nem akarsz?

Bill felsóhajtott. Tudta, hogy ez fontos Tomnak, fontos mindannyiuknak. De most csak aludni akart, Tommal összebújni az ágya melegében… Nem akart a kényelmetlen feszültségben lenni Andreasnál, nem akarta az egész estét kényelmetlenül tölteni, aggódva, hogy valaki valami rosszat mond, és vita lesz belőle.

- De. – nyugtatta meg Tomot. A mosoly miatt, amit cserébe Tomtól kapott, majdnem megérte.

- Szóval. – kezdett bele Andreas idegesen, a kezében lévő sörösüveggel bíbelődve. Éppen a címkét kezdte el apró darabkákban lekapargatni.
- Ja. – mondta Tom, a saját üvegét bámulva.

Bill felsóhajtott. Ott ültek, Andreas nappalijában, csak ők hárman, várva, hogy Nathalie megérkezzen munkából, és csatlakozzon hozzájuk. Andreas láthatóan kényelmetlenül érezte magát, Tom pedig Tom volt, a csendbe vonult, amikor nem tudta mit kezdjen a szituációval. Ami pedig Billt illeti, neki nem volt mondanivalója.

Tommal is alig bírta a bájcsevelyeket, Andreasszal pedig pláne nem, akit alig ismert. A két csendes fiú között jártatta a tekintetét, azon tűnődve, hoyg Andreas és Tom miről beszélgethettek, amikor csak ketten voltak. El sem tudta képzelni, hogy Tom jobban megnyílt a barátainak, mint neki; elvégre is, ők még mindig azt hitték, hogy Tom hetero és egy lánnyal jár.

- Milyen volt ma a munka, Billie? – kérdezte végül Andreas, kicsit kétségbeesettnek tűnve.
- Oké volt. – vont vállat Bill.
- Szeretsz, öm, ott dolgozni?
- Nem rossz. – Bill próbált valamit kitalálni, hogy mit mondhatna; tényleg próbált, de nem tudott semmivel előállni. A kávéfőzés annyira azért nem volt nagy szenvedélye.
- Biztos jó lehet mindenkit látni majdnem minden nap. – folytatta Andreas. – Fogadni mernék, hogy így könnyebb volt megismerni az embereket.
- Igen. – hazudta Bill, és megerőltette magát, hogy a szarkazmust kihagyja  a hangjából.

Eleinte tényleg élvezte ezt a részét a munkájának, de az utóbbi hetekben, inkább rémálom volt; érezni, ahogy a városiak kritizáló tekintete minden mozdulatát követte, és mindig olyan emberekbe futott bele, akikkel inkább nem találkozott volna. Most már a munkájában egyedül azt a részt tudta igazán élvezni, amikor reggelente még nyitás előtt voltak, és ki tudta teljesen kapcsolni az agyát a padló felmosása alatt. Csak előre és hátra, előre és hátra. A tiszta, csillogó padló legalább egy mérhető eredmény volt.

Újra eluralkodott a csend. Bill tekintete Tom felé vándorolt; elvégre is, Andreas az ő haverja volt. Miért Billnek kéne beszélgetnie? De Tom szemei továbbra is határozottan a kezében lévő, most már üres üvegre szegeződtek. Bill elgondolkozott, hogy Tomnak hogyan lehettek egyáltalán barátai, ha így viselkedett körülöttük. De természetesen, ez nem ilyen szokott lenni, ebben biztos volt. Azért voltak mindketten ilyen bénák, mert Bill is ott volt – aki ráadásul egy lány volt. Bill majdnem felnevetett. Andreas nem valószínű, hogy kényelmesebben érezte volna magát, ha most közölte volna, hogy igazából ő is ’csak egy srác’.

- Szóval. – kezdett bele Andreas újra. Látszott mennyire erőltetetten próbálkozik.
Hangos kopogás szakította félbe, és Andreas szemei felcsillantak.
- Ez biztos Nathalie!

Bill az órára pillantott, és észrevette milyen korán van még. Shirley biztos korábban elengedte, hála az égnek. Billnek fogalma sem volt mennyi ideig bírná még Tomot és Andreast egyedül elviselni.

A szőke felpattant, hogy kinyissa az ajtót, és Bill örömmel követte őt, ott hagyva Tomot, hogy a sörén töprengjen.

- Hé, korán itt vagy! – hallotta Bill Andreas hangját, miközben ment az előszoba felé utána.
- Korán? – felelte Georg, nem Nathalie hangja, és Bill megfagyott az ajtóban. – Gondoltam szeretnél kicsit együtt lógni, talán… - a fiú abbahagyta, amint meglátta mi, vagyis ki van Andreas mögött. Azonnal kiszúrta Billt, és abban a pillanatban le is fagyott az ajtóban. Leesett az álla.

- Mi a fasz? – fordult hitetlen pillantásokkal Andreas felé, és Bill átkozta magát, amiért nem tűnt el egyből. – Már te is őt dugod?
- Hé! – hallatszott Tom dühös hangja, amint ő is megjelent a bejáratnál. – Ne beszélj így róla!
Georg szemei összeszűkültek, amint Tom beállt Bill mögé, és birtoklóan a derekára tette a kezét. Bill felsóhajtott. Nem akart most a két srác között valami hülye versenyben részt venni, és elege volt abból, hogy még mindig úgy beszéltek róla, mintha valami tárgy lenne, amit ’elvettek’ egymástól.
- Abba tudnátok hagyni, hogy úgy beszéltek rólam, mintha itt se lennék? – förmedt rájuk Bill, elhúzódott Tomtól, és mindhárom srácra szúrósan nézett.
- Billie. – Tom hangja halk volt mégis figyelmeztető, ahogy felé nyúlt. Bill összeszűkítette a szemeit.
- Nem.
Bill el sem tudta hinni, hogy Tom tényleg féltékennyé akarta tenni Georgot azzal, hogy a képébe vágja a kapcsolatukat. Persze, értette, hogy Tomot bántotta, hogy a haverja ellene fordul, de Georgot is ugyanúgy bántotta az egész. És Tom csak rontott a helyzeten.
- Mindketten éretlen idióták vagytok. – förmedt rájuk.
- Miért én vagyok az éretlen? – nézett rá Tom. – Mondtam, hogy miket mond rólad a hátad mögött.
- Igen, és undorító is. – pillantott Bill Georg felé szánakozóan. A srácban legalább annyi volt, hogy úgy tűnt, elszégyelli magát. – De nem kéne a kapcsolatunkat a képébe vágnod.
- A kapcsolatotokat? – nevetett fel Georg hitetlenül. Bill egyből felé fordult.
- Igen, a kapcsolatunkat. Soha nem voltam a te barátnőd, Georg, de most Tomé vagyok.
Georg a szemeit forgatta.
- Tom szokott barátnőzni.
- Igazad van, nem szoktam. – vágta rá Tom, és karba tett kézzel bámult a barátjára. Bill szemei elkerekedtek, ahogy felfogta a szavait. Nem tenné… ugye?
- Tom! – nyúlt felé Bill, és megragadta a karját, hogy megállítsa, mielőtt valami hülyeséget mond. Tom dühösen nézett rá, de az arckifejezése azonnal meglágyult, amint megpillantotta a kétségbeesettséget Bill arcán. Felsóhajtott, és megsimogatta Bill arcát nyugtatásképpen, mielőtt visszafordult a haverjaihoz.
- Nem szoktam. – ismételte. – Eddig.
Andreas és Georg kíváncsian nézték a jelenetet. Bill látta a nézésükből, hogy tudták, hogy lemaradtak valamiért; csak remélni tudta, hogy nem sejtik miről.
- Mindegy. – mondta végül Georg. – Ha ettől vagy boldog, – legyintett lekezelően Tom felé. – Akkor amúgy sem illettünk össze.
Sosem volt még ennyire igaza, gondolta Bill.
- Igazad van, nem illettünk. – mondta a fiúnak, és Tom kezéért nyúlt, hogy megszorítsa.
Georg tudomást sem vett róla, és Andreas felé fordult.
- Majd később beszélünk.

Mindhárman nézték, ahogy elmegy, és a csönd még feszültebb lett a szobában. De Bill jobban érezte magát. Georg egyértelműen nem bocsátott meg neki, de már most úgy érezte, hogy kicsit legalább tisztult a kép, hogy végre Georg is kezdte észrevenni, hogy Bill nem álmai nője.

Érezte, hogy Tom kicsit megszorítja a kezét, és a gondolatai egyből visszatértek Tom korábbi szavaihoz. Tényleg arra készült, hogy elmondja a barátainak Bill titkát?

- Nekünk is mennünk kéne. – döntötte el Bill, és Andreas irányába bocsánatkérő pillantást vetett.
- Ja, oké. – a szőke megkönnyebbültnek tűnt.
- Mondd Nathalienak, hogy majd otthon találkozunk. – Bill megragadta Tom kezét, és gyakorlatilag kirángatta a házból.
- Akarod, hogy haza vigyelek? – kérdezte Tom halkan mögötte. Egyértelműen csak próbálta felmérni, hogy Bill mennyire van kiakadva.
- Nem. Menjünk hozzád.

Csendben mentek haza. Bill látta, hogy Tom lopva oda-oda pillant felé a szeme sarkából, hogy felmérje Bill hangulatát. Bill viszont csendben maradt; nem akart a kocsiban veszekedni. Basszus, egyáltalán nem akart veszekedni, de kezdett úgy tűnni, hogy csak ebben voltak jók. Illetve, ebben és a szexben. Megrázta a fejét. Ez volt az, amit ’kapcsolatként’ védett Georgnak?

Tom bevezette Billt a kis lakásba, felkapcsolta a villanyt, bezárta az ajtót, majd felé fordult.
- Szóval?
- Szóval mi?
- Tudom, hogy kiabálni fogsz velem, szóval jobb, ha minél hamarabb túl vagyunk rajta.
- Jó. – mondta Bill sértődötten. – Mégis mit gondoltál?
- Nem tudom… dühös voltam! El sem hiszem, hogy ennyire aggódsz Georg drága kis érzései miatt!
- …mi? – vonta fel a szemöldökét Bill.
- Dühös vagy, amiért féltékennyé akartam tenni Georgot. – jelentette ki Tom laposan.
- Nem. – hörögte Bill. – Azért vagyok dühös, mert el akartad mondani nekik, hogy fiú vagyok!
- Nem akartam.. – kezdett bele Tom, de Bill félbeszakította egy éles, cinikus nevetéssel.
- Ne hazudj. Láttam a szemedben. El akartad nekik mondani, látni akartad a reakciójukat. – már az elképzeléstől és a kezébe temette az arcát. – Mi a fasz bajod van?
- Nem tenném… - sóhajtott Tom, az arcát dörzsölve. – Nem csináltam volna meg igazából.
- Azt sem tudom egyáltalán miért gondolkodsz rajta!
- Mert nem szégyellek téged! – kiáltott fel Tom, aztán hirtelen lesápadt. – És… és magamat sem szégyellem. – vont vállat, de nem nézett Bill szemébe.
- Ezt hogy érted? – Bill frusztrált volt; basszus, majd fel robbant; de látta, hogy Tom valami fontosat akar elmondani, ezért rákényszerítette magát, hogy nyugodt maradjon és végighallgassa, ahelyett, hogy üvöltött volna vele.
- Úgy, hogy éveken át szégyelltem magam, és azon agyaltam, hogy miért vagyok olyan, mint a többi srác. Azt hittem, hogy már első látásra tudják. Annyira féltem, hogy valaki rá fog jönni. – zavartan dörzsölte a nyakát, majd végül felemelte a fejét, hogy Bill szemébe nézhessen. Az arcán lévő mély érzelmek látványa lesokkolta Billt, hirtelen minden gondolata elszállt. – És most már nem félek.
- De miért?
Tom elpirult, élénk vörös szín terjedt el az egész arcán.
- Én csak… én csak már nem gondolom, hogy ez ciki lenne. Leszarom mit gondol az apám. Tényleg, tényleg szeretek veled lenni.
Bill szíve összeszűkült a szavak hallatán, és legszívesebben a karjaiba vetette volna magát, hogy megmutassa, mennyire szereti őt. De aztán eszébe jutott Andreas és Georg arckifejezése, ahogy próbáltak rájönni Tommal mit rejtegetnek.
- Szóval… fel akarod vállalni?
Tom lehajtotta a fejét.
- Nem! Mármint… olyasmi. Én csak… nem akarom tovább játszani, hogy valaki más vagyok. Szar folyton hazudni.
Bill felsóhajtott.
- Tudom. Higgy nekem, tudom. – elkapta a tekintetét, és próbálta megtalálni a megfelelő szavakat. – A te döntésed, ha el akarod mondani az embereknek, hogy meleg vagy. – mondta végül. – De az én titkom nem mondhatod el nekik. Ha azt akarod, hogy az emberek tudják, hogy meleg vagy, akkor szakítanod kell velem. – nem tudott Tomra nézni, miközben ezeket mondta. Nem akarta… basszus, nagyon nem akarta, hogy ez történjen, még a problémáik ellenére sem. De nem tudta, hogy nem kényszerítheti Tomot ebbe az életbe, ha ő nem akarja.
- Nem, Billie… - nyúlt érte Tom, és Bill hagyta, hogy közel húzza magához és a meleg karjaiba temesse. – Nem így értettem. – mondta határozottan Bill hajába. – Nem ezt akarom.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Bill, de közben már húzta is magához közelebb Tomot.
- Persze. Basszus, Billie. Az egyetlen ok, amiért ezen gondolkoztam, hogy túlságosan jó veled.
- Bill. – mondta hirtelen.
- Mi?
- Bill. A nevem Bill.

Ez is egy újabb titok volt, de Bill cserébe akart valamit Tomnak adni, egy kis nyitottság érzését, egy kis őszinteséget, még ha csak kettejük között is volt. Nem számít mennyire össze volt zavarodva, fiú volt, és Tomot már beengedte a titkába. Az volt a legkevesebb, hogy ezt tudomásul is vette maguk között. Ha Tom nem szégyellte őt, akkor talán neki is itt volt az ideje, hogy ne szégyellje tovább magát.

Bill a pultokat törölgette a kávézóban, amikor az ajtónál megszólalt a kis csengő, és felkapta rá a fejét. Épp most nyitotta ki az ajtót, és még legalább 10 percig egy törzsvendégre sem számított. Egy magas férfi állt az ajtóban, csak a sziluettjét látta a háta mögött felkelő naptól. Egy pillanatra megállt, körülnézett, majd beljebb ment.

- Hé, édesem. – vigyorodott el a férfi, a pult felett áthajolt, közel Billhez. Bill próbált nyugodt arcot vágni, ahogy tett két lépést hátra. A srác nagy volt, széles, a kigyúrt karjait tetoválások fedték. A haja rövidre volt vágva, amitől még keményebbnek tűnt, és Billnek nem tetszett, ahogy a férfi végignézett rajta a sötét tekintetével.
- Segíthetek? – kérdezte Bill, és hallotta, hogy kicsit megremeg a hangja. Bár ott lett volna valaki más is a kávézóban.
- Remélem, hogy tudsz. – mosolyodott el a férfi. – A feleségem keresem. Nathaliet.