A hintó gyorsabban ment, mint amire Bill számított. Minél közelebb voltak a palota nagy fényéhez, a kocsisok annál inkább siettek. Megvárta, hogy a szolgálók átvegyék a hintót, majd kilépett, és pár pillanatig csak bámulta a hatalmas ajtókat, aztán elindult a lépcsőkön. Egy kis része arra számított, hogy az egész bál leáll amikor belép, és minden szem majd az új jövevényre fog tapadni.

Ami, természetesen, nem történt meg. Amint végigment az épületben, Bill kezdte magát kívülállónak érezni a rengeteg élénkszínű öltöny között. Ő volt az egyetlen fekete ruhás alak, akit messziről észre lehetett venni a körülötte pompázó szivárványban. Amennyire csak tudta, kihúzta mgát, és átment az embereken, végig a bálteremre koncentrálva, hátha meglátja a hercegnőt.

Annyira rákoncentrált, hogy észre sem vette a felé tartó szolgálólányt hatalmas tálcával a kezében egészen addig, amíg egymásnak nem mentek, és a lány majdnem le is ejtette az egész tálcát.
- Oh, ne haragudj, minden rendben? – kérdezte, és segített egyenesben tartani a tálcát, amíg a lány visszanyerte az egyensúlyát.
- Jól vagyok, köszönöm, uram. – mondta a lány, pukedlizett egyet. A fejét tiszteletteljesen meghajtotta, és onnan pillantott fel rá. Egy másodperccel később Clara felpattant, és tátott szájjal bámult rá. – Bill?
- Clara? – kérdezte cserébe Bill. – Te mit csinálsz itt? Azt hittem, ide csak férfiak voltak meghívva.
- Igen. – mondta, aztán kinyújtotta a tálcát és bájosan rámosolygott az egyik vendégre, aki levett róla pár falatot. Clara aztán intett a fejével Billnek, hogy kövesse. Lerakta a tálcáját az egyik hosszú büféasztalra, majd egy bársonyfüggöny mögé mentek. Amint teljesen sikerült eltűnniük az anyag mögött, megmagyarázta. – Azt mondták, hogy a személyzet ne nagyon beszéljen a vendégekkel, szóval diszkrétnek kell lennem, ha valamit mondani akarok.
- Ez nem tűnik fairnek. – töprengett Bill, összevont szemöldökkel, és ezt is hozzátette a listájához, hogy min fog változtatni ha király lesz.
- Nem, nem igazán, de legalább itt lehetek, és kaptam egy csinos ruhát estére. – mondta, és megsimogatta a ruháját. – Azért hívtak, hogy felszolgáló legyek. A szervezők úgy gondolták így logikus, tekintve, hogy a pékségben amúgy is mi csináltuk a kaja nagyrészét. Miért ne használják ugyanazt a segítséget többször? – mondta, és lágyan elmosolyodott. – De ennyit elég rólam. Nézzünk cska rád! – megragadta Bill kezeit és felemelte, hogy jobban láthassa. – Láttam már Tomot korábban, és azt kell mondanom, hogy ezzel megszégyenítetted. Ki gondolta volna, hogy a mostoha apád így fel fog öltöztetni egy ilyen alkalomra!
- A mostoha apám, igen. – mondta Bill, a karját pedig leeresztette, hogy a lány kezeit összefogja. – Gondolom most az egyszer kicsit megváltozott.
Clara rámosolygott, és egy pillanatra összekulcsolta az ujjait Bill kezével.
- Ideje volt, hogy adjon neked is egy esélyt. Szerintem soha nem volt fair, amit művelt. – megállt, és az egyik kezét elhúzta, hogy Bill jobbszemének sarkához nyúljon. – Így kicsípted magad, és még mindig nem szedted le a koszt. – nevetett. – Mintha ma még sötétebb is lenne.
Bill mosolygott, és elvette a lány kezét az arcától.
- Gondoltam kipróbálok valami újat. Elvégre, nem minden nap találkozol a hercegnővel.
Egy tizedmásodpercre, Clara mosolya lehervadt, de gyorsan összeszedte magát, és elvette a kezeit.
- Igaz. De itt hátul sem fogsz vele találkozni, és nekem is vissza kéne mennem, mielőtt valaki észreveszi, hogy eltűntem. – mondta, és óvatosan kisimította a szoknyáját. – Sok szerencsét Bill.
- Köszönöm, Clara. – mondta, és újra rámosolygott. – Holnap majd beszélünk, oké?
- Oké. – bólintott a lány, is kicsusszant a függöny mögül, megragadta a tálcáját, és mire Bill kitalálhatta volna mit csináljon, addigra ő már eltűnt a tömegben.

Miután elengedte, Bill is újra csatlakozott a partihoz, és kicsit zavartan nézte, ahogy az egész tömeg a bálterem felé fordult. A tekintetüket követte, és közelebb ment az első sorhoz, ahogy egy magas, idősebb férfi megjelent.
- Hölgyek és urak, engedjék meg, hogy bemutassam őfelségét, Dahlia hercegnőt! – mondta, és nagyot legyintett a karjával, ahogy a hercegnő a színpadra lépett.

Mindenki tátott szájjal nézte, ahogy a hercegnő ott állt előttük, a kezeit szépen összefogta maga előtt, és közben elégedetten szemlélte a tömeget. Gyönyörű volt, szinte fájdalmasan szép. A haja hosszú, sűrű, szőke fürtökben lógott egészen a derekáig, és csodálatos formájú, hibátlanul kék szemei voltak. Összességében, azt is nehéz volt elhinni, hogy tényleg valódi.

- Basszus. – mondta valaki Bill mellett, és kicsit megütötte őt a könyökével. – Mennyi mindent tudnék vele csinálni, eh? – mondta, és felvonta az egyik szemöldökét az ijesztően precízen kiegyenesített kalapja alatt.
- Öm, oh, ja, tudom mire gondolsz. – mondta Bill, lehajtotta a fejét, és hagyta, hogy a haja eltakarja Tomtól. – Nagyon kapós.
- Rohadtul. Most pedig megyek, és el is kapom. – Tom előretolakodott a tömegben, hogy közelebb kerüljön az emelvényhez, így Bill újra egyedül maradt, és fel is lélegzett.
- Hölgyeim és uraim, szeretnék köszönetet mondani mindnyájuknak, amiért eljöttem a bálomra. – szólalt meg végül Dahlia hercegnő, miután úgy döntött elég idő telt el a megjelenése óta. – Nagyon remélem, hogy kellemes estéjük van. Most pedig, ha a zenekar lenne olyan szíves, folytatódjon hát a tánc! – hátrébb lépett az emelvény szélétől, a szavait pedig a húrok hangja követte, ahogy a vonós négyes újra elkezdte  zenét.

Bill egy pillanatra a zenekarra nézett, és mire visszafordult, addigra a hercegnő már eltűnt. A szemöldökét ráncolva nézett körbe a tömegben, és próbálta megkeresni az emberek között. Már csak fél órája volt, hogy elkápráztassa, és szerette volna a lehető legjobban kihasználni ezt az időt. A terve nem éppen a lány elvesztésével kezdődött.

Az értékes idő ketyegett tovább, ahogy Bill a körülötte pörgő emberek között tolakodott, és próbálta keresni a szőke hajat, de hiába. Felsóhajtott, és egy pillanatra megállt az egyik erkély mellett, egyik részével azt kívánva, bár el se jött volna. Épp indult volna hazafelé, amikor egy lágy hang rántotta ki a duzzogásából.

- Hát, azt kell hogy mondjam, nehéz volt ma levadászni. – mondta Dahlia hercegnő, és elbűvölően mosolygott rá, miközben elvett két poharat az egyik szolgáló tálcájáról. Az egyik Billnek nyújtotta, és folytatta. – Mindig, amikor a közeledbe értem, visszamentél a tömegbe, és megint elveszítettelek.
- Engem kerestél? – kérdezte Bill, és meglepettségében majdnem kiöntötte a poharát.
- Persze! – felelte Dahlia hercegnő újabb gyönyörű mosollyal. – Már a legelején kiszúrtalak. Nem mindennapos, hogy ilyen szemeket lássak. A fekete nagyon exotikus szín, muszáj volt közelebbről is látnom.
Magában Bill hálát adott Gustav bénázásáért, és belekortyolt az italába, hogy nyerjen pár másodperc gondolkodási időt.
- Úgy gondoltam, hogy egy ilyen alkalomra megpróbálok valami különlegeset. Örülök, hogy tetszik felségednek.
- Oh, nagyon is tetszik felségének. – dorombolta Dahlia hercegnő, a pohara mögül mosolyogva. – Nem tűnsz nemesnek. A köznépből jöttél, ugye?
Bill kicsit megrezzent a ’köznép’ szó hallatán, mégis bólintott.
- Nincs bennem semmi rendkívüli, csak egyike vagyok a meghívott tömegnek, felség. Semmi több.
A hercegnő bólintott válaszként, és elismerően pillantott rajta végig.
- Én úgy gondolom annál több vagy, vagy legalábbis lehetnél. – mondta vidáman, és kecsesen hátravezette az erkély függönyei mögé. – Tessék, így sokkal jobb. Kezdtem úgy érezni, hogy az emberek bámulnak. – még közelebb lépett, és Dahlia hercegnő már jócskán benne volt Bill személyes terében. A hold fényében ragyogónak, és ragadozónak tűnt. – Csak arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire tudsz rendkívüli lenni, Mister…?
- Bill. – nyögte ki. Annyi gondolat futott át az agyában hirtelen, hogy fel sem tudta fogni őket.
- Bill. Szabad egy táncra, Bill? – kérdezte, a kezét az övébe csúsztatva.
Bill csak bólintott, a karjaiba vette a hercegnőt, és megpörgette a tompán kihallatszódó zenére. Dahlia hercegnő közel ölelte magához, és a fejét a vállára döntötte, ahogy együtt lengtek.
- Be kell vallanom, nem sok alkalmam volt táncolni. – mondta Bill bocsánatkérően, amikor majdnem megbotlott a saját lábában egy forgásnál.
A hercegnő csak elmosolyodott, és még közelebb bújt hozzá.
- Felfrissítő olyasvalakivel táncolni, aki nem olyan merev és tökéletesen betanított. – mondta, és lelassította Billt, hogy álljon meg. – Mindig olyan emberek között vagyok, akik ugyanabban a világban nőttek fel, mint én. Minden lecke és etikett a fejünkbe van vasalva. Nincs meg a szabadságunk, hogy átessünk a lábunkban. – folytatta, és felnézett Bill szemeibe. – Tetszik, hogy neked van. Én… - megállt, az ajkába harapott, és lesütötte a szemét, majd egy pillanattal később, mély levegőt vett, lábujjhegyre állt, és az ajkait lágyan Billéhez nyomta.
Bill elkerekedett szemekkel átmenetileg lebénult, hogy mit is csináljon, hogy viszonozza-e a csókot, vagy húzódjon el. Ám két kéz ragadta meg a nyakát, hogy lejjebb húzza, és ez meg is hozta számára a döntést. Bill közelebb szorította magához a hercegnőt, óvatosan, egy része már várta, hogy az őrök megjelenjenek, hogy szétválasszák őket.
Pár isteni pillanattal később, Dahlia elhúzódott tőle, és félig lehunyt szemmel mosolygott fel rá.
- Mit szólnál hozzá, ha most kettesben elszöknénk egy privátabb helyre? – kérdezte, halk és kicsit összeesküdő hangon.
Bill körbenézett az elhagyatott erkélyen, és felvont szemöldökkel fordult hozzá vissza.
- De Hercegnő, ez is privát. Nincs itt senki.
Dahlia hercegnő felsóhajtott.
- Tényleg egyszerűen nevelik őket. – motyogta magának, majd újabb lélegzetelállító mosolyt vetett Bill felé. – Arra gondoltam, hogy valami még privátabbra, talán valahova, ahol egy ajtóval zárkózhatnánk el a tömegtől egy függöny helyett. – mondta, és pironkodva pillantott fel Billre, miközben végigsimította az ezüstös varratokat a ruháján.
- Oh, úgy. – mondta Bill, a fekete szemei pedig meglepetten kerekedtek el. – Még csak most találkoztunk, Hercegnő. Nem gondolhatod-
Dahlia közelebb lépett, és az egyik ujját Bill ajkaihoz nyomta.
- Szerintem erős kapcsolat van köztünk. Éreztem a vonzást, abban a pillanatban, amint megláttalak, ahogy ott álltál, sötéten, a színtenger közepén. Kik vagyunk mi, hogy szembeszegüljünk a végzettel?
- Végzet. – ismételte Bill, és egy kis mosoly jelent meg az arcáról. – Gondolom, ha a végzetről beszélünk, az egy teljesen más helyzet. – mondta, és lassan visszahajolt a hercegnőhöz. Az ő hercegnőjéhez.
Épp, hogy megérezte a lány leheletét a bőrén, amikor az óra 10-et ütött.
Elkapta a fejét, és a toronyórára pillantott, ahogy az harangozott.
- Úgy tűnik, a végzetnek várnia kell, Hercegnő. – sóhajtott Bill. – Attól tartok mennem kell.
Dahlia tátott szájjal bámult rá.
- Mi? Még csak nincs is késő. – panaszkodott.
- Ha ez a végzet, akkor újra találkozni fogunk. – mondta Bill, megfogta Dahlia kezét, és megcsókolta.
- De… - kezdett bele, és nyúlt Bill után, egy gomb az ingjéről pedig a kezében maradt.
- Viszlát. – suttogta Bill, kiment a függöny mögül, és a másik oldalon egyenesen nekiütközött Clarának. Még mielőtt leejthette volna, Bill elvette a tálcáját és oldalra rakta neki, hogy megölelhesse.
- Ezt úgy veszem, hogy jól alakult az este? – kérdezte, kicsit elvörösödve, miután kiszabadította magát.
- Nagyon jól! – suttogta Bill izgatottan. – A hercegnőnek tetszem!
- Oh. – felelte Clara halkan, és visszavette a tálcáját. – Az nagyszerű, Bill, gratulálok. Nekem viszont mennem kell vissza dolgozni. Örülök neked.
- Köszönöm. Nekem is mennem kell. Jó szórakozást estére. – mondta Bill, csillogó tekintettel. – Holnap találkozunk.
- Igen, neked is. Majd holnap. – mondta Clara halvány mosollyal, és ismét eltűnt a tömegben.

Gyorsan átszaladt a vendégek között, és Bill abban a pillanatban ért ki, amikor a szép ruhái az ismerősebb rongyokká változtak vissza. Már nem tűnt vendégnek, az árnyak között lopakodott vissza, hogy megtalálja a hintóját, és az ijesztő lovakat. Bill épp elérte volna az ajtót, amikor a hintó megremegett, nagy cuppogó hang jött, és újra visszanyerte eredeti formáját, és hirtelen magok és gyümölcslé repültek az arcába.

Bill felsóhajtott, és egy maréknyi dinnyét letörölt az arcáról.
- Hülye részeg tündér. – morogta, lerázta magáról a többi dinnyét is, és elindult haza felé, miközben eleredt az eső.