Anis Ferchichi ott állt az ajtóban, és arccal bámulta azt a személyt, akit már több, mint 10 éve üldözött. Ez volt az első- nem, második alkalom, hogy találkozott vele. Ezzel a szörnyeteggel. És el sem tudta hinni, hogy bedőlt a színjátéknak, hogy ez az ember segíteni akart. A másikra pillantott, akinek az ölében a célszemély ült, elővette a pisztolyát, majd a fejük felé irányította.

- Felállni és megfordulni! Mindkettőtöket beviszlek.

Bill felvonta a szemöldökét a férfi láttán, aki fenyegetően állt velük szemben, feléjük szegezett fegyverrel. Felemelkedett Tom öléből, és vadmacskára emlékeztető arckifejezéssel indult el az előszobában lassan. Nem sietett; nem félt a nyomozó pisztolyától.

Csak tesztelni akarta Anist, hogy a férfi tényleg használná-e.

- Oh, nyomozó, semmi szükség a drámára. Mindketten tudjuk, hogy nem fog lelőni, ön ahhoz túl egoista. Azt akarja, hogy elmondhassa, hogy maga fogta el a gyilkost, akit már évek óta üldöznek – mondta Bill, miközben még közelebb ment, mosollyal az arcán. Érezte a hátán Tom birtokló tekintetét, és felnevetett magában. A kis játéka olyan férfias, olyan birtokló lett; erre nem számított, de nem mintha nem tetszett volna neki. Élvezte, hogy Tom egyre kevésbé hódolt be, bár tudta, hogy ettől függetlenül sosem a játékszere lesz a domináns a kapcsolatukban. Legalábbis nem teljesen domináns.

Anis megremegett egy pillanatra, majd a fegyverét Tomra irányította.

- Megölhetem őt, és még mindig bevihetlek. Ő nem olyan fontos, mint te.

Bill elmosolyodott ezen, és hallotta, ahogy Tom felnevet mögötte. Tovább ment Anis felé, és felemelte az ujjait, hogy megsimogassa a pisztoly csövét, szinte szeretetteljesen. A testével Anishoz simult, és a karjaival átölelte a férfi nyakát.

- Nem ölné meg, mert akkor nekem kéne megölnöm önt, és akkor azzal mire mennénk, huh, drágám? – érezte, hogy Tom már füstöl a méregtől a folyosó másik végében, de nem figyelt rá. Majd túlteszi rajta magát. – Semmi esély rá, hogy egyedül bevigyen mindkettőnket, és tudom, hogy hívott erősítést, szóval addig csak várhatunk itt.

Anis dühösen pislogott, majd leeresztette a karját. Bill elmosolyodott, és megsimogatta az arcát, majd megfordult és visszament Tomhoz, hogy felhúzza a földről. Összekulcsolta az ujjaikat, édesen Tomra mosolygott, majd egy csókot nyomott az ajkaira.

- Tomi, mondd meg a kedvenc nyomozónknak, hogy jöjjön a nappaliba. Pár dolgot át kell beszélünk indulás előtt.

Tom bólintott, megnyalta az alsó ajkát, majd Anis felé fordult.

- Gyerünk – mondta tömören. A hangján is hallatszott mennyire nem érdekli a nyomozó. Az egészet Billért csinálja, emlékeztette magát.

Anis nézte, ahogy kéz-a-kézben bemennek a nappaliba, és eltűnődött a kapcsolatuk dinamikáján. Már olyan régóta kereste Billt, nem is tudván, hogy az Bill volt. Arra számított, hogy a személy, akit keres, legalább idősebb. Hogy egy durva, gonosz vadállat, aki le se szarta a világot vagy a körülötte lévőket.

Ehelyett itt ez az elmebeteg huszonéves, aki édes kisegérré változik amikor a barátjával beszél.

Bill és Tom leült a kanapéra, ahol előtte szexeltek, és egyforma mosollyal nézték, ahogy Anis rémülten néz végig a szobában.

- Biztosan vannak kérdései hozzánk – mondta Bill, és érdeklődve oldalra döntötte a fejét. – Nyugodtan fel teheti őket. Van időnk.

Valami felrémlett a nyomozó tekintetében (idegesség, zavar, félelem), és Tom elvigyorodott, miközben erősen magához szorította Bill derekát, aki hátradőlt az ölelésében. Bill még jobban hátradöntötte a fejét, amíg egymásra nem néztek, és Tom megcsókolta, kicsit nyöszörögve, amikor az istene durván a szájába harapott. Amikor Bill elhúzódott, Tom érezte a vér ízét, és kiéhezetten nyalta le, miközben lassan Anisra nézett.

Még mindig látta rajta a rémületet.

Anis köhögni kezdett, hogy megköszörülje a torkát, és az egyik falnak dőlt, amelyiken nem voltak vérfoltok.

- Hogy… hogyan… - kezdett dadogni, és Bill felnevetett a zavarán. – Ki vagy te? – kérdezte végül, és Bill forgolódott Tom ölében, amíg eldöntötte hogyan válaszoljon.

- Bill Kaulitz vagyok. Ebben semmi hazugság nincs, ha próbára akar tenni. – felelte, megfogta Tom kezét, és kicsit megszorította.

- Csak ellenőriztem. Emlékszel azokra a dolgokra, ami a baleseted előtt történt? Az aktádban az állt, hogy autóbaleseted volt, és amnéziás vagy.

Bill a szemeit forgatta, és felnevetett.

- Mindenre tökéletesen emlékszem. Az első gyilkosságomra, a vér ízére, és a jutalomra a jó munkámért.

- Szóval akkor… - Anis rájött, hogy rossz úton van. Bill csak tovább fogja kerülgetni, ha lényegtelen dolgokról kérdez. – Miért vagy itt? Tom miért jött érted, ha mindenre emlékeztél? Miért ölted meg ezt a rengeteg embert feleslegesen?

- Senkit nem ölök meg feleslegesen – mondta Bill őszintén, majd a földön lévő testre nézett. – Hát, kivéve Sakit, de gyakorlatilag őt is Tom ölte meg.

Anis undorodva nézett Billre és Tomra, az agya nem igazán értette hogy tudtak így ott ülni. Ilyen fiatalon, szerelemmel telve egymás iránt, mégis, meg se rezzentek, amikor gyilkosságról kellett beszélniük.

- De hogy választ adjak a kérdésedre - szólalt meg Tom mély, nyugodt hangon, miközben végigsimította a szerelme haját. –, Bill unatkozott.

Anis hangosan nyelt, és Tom elvigyorodott a férfi zavartságától.

- Hogy érted, hogy unatkozott? – kérdezte Anis, miközben a két gyilkos szerelmesen egymásra pillantott, majd visszafordultak felé, jéghideg tekintettel. Bill felemelte a kezét, hogy megsimogassa Tom arcát, egy olyan ponton, ahol Anis karmolás nyomokat is látott, és Anist kirázta a hideg az undortól.

- Pszichopata vagyok, Bushido – vigyorgott Bill, és Anis felkapta a fejét a becenév hallatán. Ezt a nevet már nem sok élő ember ismerte. – Könnyen elunom magam. Arra neveltek, hogy gyilkos legyek. Az apám, oh, szerintem jól ismeri őt; ő tudta mivé fogok válni, elvégre is, az alma nem esik messze, de nem tudott irányítani. Nem, az állat gyenge volt, próbálta elrejteni az anyám elől, hogy ki ő. Attól a kurvától, aki a szomszéddal baszott. – Nevetés hagyta el Bill ajkait, bár a tekintete még mindig jéghideg volt. – Megöltem azt a faszfejt, és nem is bánom, mert azon az éjszakán megtaláltam az én Tomim. Egy édes kis teremtést, ott szaladgált tele ártatlansággal. A szülei nem szerették őt, higgyen nekem, lesápadna, ha hallotta volna miket mondtak róla. De nem volt baj, mert én szerettem őt. Megtanítottam neki mindent, amit tudtam, és még többet is. Ő volt az én kis szociopatám, segített nevet szerezni az alvilágban. Mindenhova minket küldtek, hogy elbánjunk az emberekkel, és szépen fizettek is.

Bill abbahagyta, és Tom folytatta; a tekintetével szénné égette Anis egész testét.

- De aztán unatkozni kezdett. Heteken át próbálta kitalálni mivel foglalhatná el magát. Új módszereket talált ki. Egyik éjjel csúnyán bántott is engem.

- Mondtam, hogy sajnálom – vágott közbe Bill, megfordult Tom ölében, és adott egy puszit a játékszerének. – Nem akartalak olyasmiért büntetni, ami nem a te hibád.

Tom megrázta a fejét, és ő is megcsókolta Billt.

- Nem, nem volt baj, jó érzés volt. Nagyon jó. Nem zavar, szerelmem, csak példának hoztam fel.

Bill bólintott, halkan hümmögött, és mindketten visszafordultak Anishoz, akit megint kirázott ettől a hideg.

- Szóval, akkor találta ki, amikor találkozott veled.

- Velem? – kérdezte Bushido döbbenten. Elindult a faltól, kicsit mászkálni kezdett, aztán újra megállt és rájuk nézett, válaszra várva.

- Igen, veled – mondta Tom, a hangjából pedig áradt a birtoklási mánia. – Izgatottan jött haza, mert megtalált téged, a nyomozót, aki az ügyünkön dolgozik. De te azt hitted, csak egyetlen személyről van szó. Vett neked pár italt, cserébe meg az egész esetet kikotyogtad, az élettörténeted és még azt is elmondtad honnan jött a Bushido név, miközben próbáltál ráhajtani. Bill elég jól szórakozott, ami azt illeti.

- Hogy-hogy nem emlékszem erre? – kérdezte Anis, és zavarodottan vonta össze a szemöldökét.

- Bedrogoztam magát – felelte Bill egyszerűen, minden bűntudat nélkül. – Elég egyszerű volt. Bedrogoztam, és segítettem, hogy valami másra ’emlékezzen’ és ne arra, hogy velem találkozott. Nem akartam, hogy emlékezzen rám, épp amikor kigondoltam a legtökéletesebb tervet azóta, hogy Tommal savat öntöttünk az egyik pasi torkába. Mi is volt a neve, szerelmem? – kérdezte Bill, és Tomra nézett válaszért.

- Stephen Toplhen – felelte Tom, és lehunyta a szemét az emlékezés közben. – Az a fasz azt hitte megcsókolhat engem.

- Ah, igen. Senki nem ússza meg, ha hozzáér a tulajdonomhoz. De mindegy, hol is tartottunk szívem? – Bill legszívesebben nevetett volna a nyomozó arckifejezésétől, de úgy döntött, azt megtartja a végére.

Amikor a nyomozó végre rájön mindenre.

Tom kinyitotta a szemeit lassan, az agya pedig visszapörgette az eseményeket.

- A tervednél, a tervedet mesélted neki.

- Oh, tényleg? – kérdezte Bill, és hátradöntötte a fejét. – Oh, igen, rendben, szóval megszerveztük ezt a balesetet. Gyönyörű baleset volt, több mint egy hónapig tartott, mert be kellett illeszkednem ebbe a baráti körbe, hogy senki ne gyanakodjon. Érdekes volt, megismerni mindenkit, a gyengeségeiket és a félelmeiket. Olyan kár, hogy nem én robbanthattam fel őket. – Anis sötéten nézett rá, de Bill visszafogta a nevetését. – Kihagytam Tomit, azt akartam, hogy ő tovább gyilkoljon, hogy nyitva tartsa a kapcsolatainkat a korábbi megbízóinkkal, amíg én David Jostot rávettem, hogy engem akarjon, és ne csak tanítani. Azt hitte amnéziás vagyok, mert nem beszéltem a múltamról. Az is vicces volt, ahogy én mentem az ő fejébe, amikor neki kellett volna az enyémbe.

Tom erősebben szorította Bill derekát Jost neve hallatán, mire Bill a szájához emelte a játékszere egyik ujját, és durván beleharapott, hogy maradjon nyugton. Jó cél érdekében.

- Nehéz volt, olyan sok éven át, hogy nem gyilkolhattam, hogy nem tökéletesíthettem senkit, de megérte, hogy Jost védencévé váljak. Megtanultam mindent, amit ő tanult, aztán ki is használtam. Vicces volt napról napra felkelni, és felvenni ezt az új ént. Hiányzott Tomi, de tudtam, hogy átmenetileg muszáj lesz elfelejtenem, különben nem bírtam volna ki, hogy ne menjek hozzá, hogy durván megbasszon aztán megöljek valakit. – Bill érezte, hogy Tom a nyakába bújik, és lágyan elmosolyodott, majd visszafordult Anishoz. – Aztán eljött a nap, amikor Tomi visszajött hozzám. Hányingerem volt, annyira izgultam. Mindenki azt hitte, hogy félek; basszus, még magamat is át kellett vernem, hogy féljek. Annyira féltem, hogy már attól elélvezek, hogy beszélek vele, és egyik nap, amikor a kórházban kiment az áram, majdnem engedtem is neki. Tudja mennyire imádom a sötétséget, és ha a sötétség leple alatt simul hozzám, majdnem hagytam is neki, hogy ott helyben megbasszon az ágyán.

Tom Bill fülébe nyögött, a szemei elsötétedtek a féltékenységtől Bill színes szóhasználata miatt, és a nyomozó arcán látható egyértelmű hatása miatt, ahogy a férfi összerezzent, és nagyot nyelt. Bill csak megsimogatta Tom arcát, de közben még mindig Anist nézte.

- Mi célja volt az egésznek? Ez hogyan gyógyíthatott volna ki az ’unalmadból’? – kérdezte Anis, mély, zavart hangon.

- Hát, hogy ön jöjjön rá, hogy kik vagyunk, butus – felelte Bill, és Tommal együtt nevetett fel szegény pasi arckifejezésén. Az egész ezért a pillanatért volt. Hogy kinevessék (aztán persze megöljék) a férfit, aki annyira elszántan meg akarta találni őt. – Azon az éjszakán, amikor beszéltem önnel, rossz nyomon volt. Fogalma sem volt mit csinál, vagy kit keres. Azt gondoltam, hogy hé, játszhatok ennek a pasinak a fejével. Azt fogja hinni halott vagyok, visszajövök, és még így is ott lesz Tomi, hogy öljön helyettem. Jó bulinak tűnt, és higgyen nekem, az is volt.

Egy hang jött a bejárati ajtó felől, és Bill szemei felragyogtak, ahogy felismerte a feléjük tartó lépteket. Tomra vigyorgott, és majd kiugrott örömében az öléből.

- Oh, szegény, szegény Anis. Vagy jobban szeretnéd, ha Bushidonak hívnám, mint azon a szörnyű részeg éjszakán? – nevetett Bushido zavart arckifejezésén, majd felemelkedett Tom öléből, és érezte, hogy a játékszere is egyből feláll. – Jobb lenne, ha ehhez letérdelne. Nem nagyon fog fájni, csak jobban örülnék, ha a vérfolt alacsonyabban lenne. Egyéni ízlés, tudja?

Anis nagyot nyelt Bill parancsoló hangneme hallatán. Nem volt hozzá szokva, hogy egy ilyen kicsi embertől ilyet hallhon. A meglepetése ki is ült az arcára, amire Bill előreugrott, egyik kezével megütötte a légcsövét, egyik térdével pedig egyenesen ágyékon rúgta. A férfi másodperceken belül térden volt, Bill pedig elégedetten, szadista mosollyal nézett le rá.

Anis a folyosó felé nézett, levegőért kapkodva, miután Bill majdnem bezúzta a légcsövét, és megkönnyebbült, amikor Georg Listinget és Gustav Schafert közeledni, fegyverrel a kezükben.

- Lelőni őket! – kiáltotta, nyers hangon, mire Tom ökle találkozott az állkapcsával.

- Nem azért jöttek, hogy magának segítsenek, édes – felelte Bill, szórakozott hangon. – Azért jöttek, hogy nekem segítsenek elszökni. Miután megöltem magát, természetesen.

Tom nevetett Anis arckifejezésén, miközben újra Bill mellé lépett.

- Add ide a pisztolyod, Georg – utasította Bill hideg, nyugodt hangon. Tom karja lazán fonta körbe a derekát, miközben Listing és Schafer egymásra pillantott. – Nyugi, nem fogom megölni magukat. Csak meg kell szabadulnom ettől a nyomozótól. Jó volt vele játszani, de most már ideje mennünk, és ezt a szálat még szeretném elvarrni.

Tom nézte, ahogy Georg óvatosan Bill felé nyújtotta a fegyvert, majd visszafordult az előttük térdelő férfihoz. Ahogy bámult le rá, megvetés áradt szét benne, aztán Bill elvonta a figyelmét egy gyengéd csókkal.

Bill aztán visszafordult Anishoz, vigyorral az arcán, ahogy oldalra döntötte a fejét, és a fegyvert a feje irányába emelte.

- Jó volt játszani magával, Anis, de attól tartok, most meg kell halnia. Megint unatkozom, és a drágám sem kedveli önt. De kösz mindent.

Amint befejezte a beszédet, meg is húzta a ravaszt, és el is volt intézve; egy golyó a nyomozó egyenesen a nyomozó fejébe fúródott. A test élettelenül eldőlt, Bill pedig visszadobta a fegyvert Georgnak, aki könnyedén el is kapta. Az ujjait összekulcsolta Tommal, és elindult Gustav és Georg mellett.

Tom megállt, egy pillanatra nem figyelt arra, hogy Bill a kezét rángatja, és a nyomozókra nézett, akik segítettek nekik (bár nem önszántukból).

- Amikor már biztonságos távolságban leszünk innen, Bill majd felhív titeket, és elmondja hol vannak a lányaitok. – Felvonta a szemöldökét ekkor. – Sosem hittem volna, hogy ti ketten együtt vagytok. De hát, nem is miattatok voltam bent.

Bill megérezte, hogy Tom már befejezte a játékot a két detektívvel, akiket nem ölhetett meg, és újra húzta maga után Tom kezét, hogy kimenjenek a lakásból. Örült, hogy kijuthatott onnan azzal a nyugodt tudattal, hogy a két nyomozó nem hívott erősítést, amikor bejöttek a panelházba. Tudta, hogy a kislányaik jó biztonsági tartalék lesznek, bár eredetileg nem akart ehhez folyamodni.

Mégis, az ilyesmik megtörténnek, és muszáj védened magad, ha holnap is gyilkolni akarsz.

- Most hova megyünk? – kérdezte Tom, amikor kijöttek az épülettől, és a kocsi felé indultak, amit egy régi barátjuktól vettek kölcsön. – És tényleg visszaadod nekik a lányaikat?

Bill kinyitotta az anyósülés ajtaját, és beült, a kulcsokat pedig Tomnak dobta, aki a kormány mögé pattant be, és beindította a kocsit. Bill nézte a játékszerét, olyan férfias és erős volt; már a látványtól is lüktetést érzett az ágyékában. A kezét az egyre növekvő merevedéséhez emelte, és hangosan felnevetett, ahogy Tom tekintete elsötétült, amikor észrevette mit is csinál a gazdája.

- Először ki kell vinned ebből a szar városból, és kitalálni hogyan jussunk el Oroszországba. Van ott egy kis elintéznivalónk. Amíg te kitalálod, én felhívom őket, és megmondom hol vannak a lányok. Aztán a kis munkánk után, megyünk Amerikába. Látni akarom, hogy azok a bűnügyi elemzők mégis mennyire jók az FBI-nál. Dobunk nekik pár csontot, megnézzük el tudják-e kapni.

Tom az istenére vigyorgott, odahajolt hozzá, és olyan durván megcsókolta, hogy Bill hangosan nyögött a szájába. Elégedett mosollyal húzódott vissza, és végül elindult a kocsival, de még csak nem is gyorsított. A nyomozóknak fél óráig még úgy sem szabadott senkit hívniuk. Bill biztosra ment a tervében.

Bill elmosolyodott, és tovább simogatta magát, ahogy végül rátértek a főútra, és az agya már a következő áldozatokon járt, és hogy hogyan foglalhatja le majd az ottani ügynököket. Egy pillanatra eltűnődött, hogy Tom meg fogja-e dugni egyből miután befejezték az orosz melót. Tomra pillantott, aki a szeme sarkában végig nézte a mozdulatait, mire Bill érzékien megemelte a csípőjét.

Igen, meg fogja. És kibaszottul fog fájni, pont, ahogy tanította neki.