- Te..te… - dadogta Bushido. A szemei vékony csíkokká szűkültek, ahogy az agya felfogta amit a keze is érzett Bill lábai között.

És aztán hátrahúzta az öklét, és a következő pillanatban Bill szemei előtt csillagok robbantak.

- Hé!

Bill még mindig szédült az ütéstől, a látása homályos volt, a dühös hang pedig visszhangzott a fülében.

- Hé, hagyd békén a lányt!

Hangos léptek közeledtek feléjük, és Bill és Bushido is egyszerre néztek fel, ahogy Georg feléjük szaladt rémült arckifejezéssel. Bill megkönnyebbülten sóhajtott, amikor Bushido hátrébb lépett Bill személyes teréből. Bill remegve emelte fel a kezét, hogy az állkapcsához nyúljon, a fájdalom szikrázott az ujjai alatt.

- Lányt? – nevetett Bushido Georg arcába, ahogy a srác közeledett.
- Ne merj hozzáérni! – hörögte Georg, és aggódva pillantott Billre, aki a falnak támaszkodva fogta a lüktető állát.
- Ezt akarod védeni? – nézett Bushido undorodva Billre. – Tessék. – ragadta meg durván Billt, elrángatta a faltól, és egyenesen Georghoz lökte, akinek előre kellett lépnie, nehogy a földre zuhanjon Bill. – Megkapod. Nem vagyok buzi, és a transzik se jönnek be.
- Mi van? – kérdezte Georg zavartan, miközben közel húzta magához Billt. Egy pillanatra most Bushido is össze volt zavarodva, de aztán kegyetlenül felnevetett. – Nem is tudod? Emeld fel a szoknyáját, és nézd meg magad. A kis barátnődnek fasza van.
A zavarodottság nem tűnt el Georg arcáról, ahogy kinevette Bushido abszurd szavait.
- Nem hiszed el? Nézd meg magad!
- Georg… - mondta Bill remegő hangon. A srác őt nézte, kétellyel teli arccal.
- Hazudik, ugye, Billie?
Bill csak lehajtotta a fejét. Mit mondhatott volna?
- Billie? – Georg hangja elcsuklott a nevét kimondva.

Bushido kegyetlenül nevetett, az undor, hogy egy fiút akart megdugni, hirtelen eltűnt az arcáról, és már csak a két fiú arckifejezésén röhögött. Georg rémültnek tűnt és csalódottnak, és Bill saját magát is el tudta képzelni, hogy milyen nyomorultnak és megtörtnek tűnhetett.

- Ez a város annyira el van baszva. – nevetett a hatalmas férfi a fejét csóválva, majd elindult az utcán. – Várjátok csak, amíg az emberek meghallják ezt!

Bill összerezzent Bushido szavai hallatán, ahogy tudatosult benne. Utána akart kiáltani, megállítani a férfit, hogy hallgassa meg; de mégis mit mondhatott volna? Bushidot nem érdekelte sem ő, sem az itteni élete. Emellett pedig, Georg még mindig ott állt mellette, lesokkolt arckifejezéssel. A titok kiderült.

- Georg. – nyögte ki Bill, és megrándult a fájdalomtól. Georg visszanézett rá, majd gyorsan újra elnézett. Billnek úgy tűnt mindjárt rosszul lesz.
- Te… - kezdett bele a fiú, és a fejét rázta, mintha megpróbálná elfelejteni az információt. – Te… - felnézett, düh csillogott a tekintetében. – Te hazudtál nekem. Te egy… te… beteg vagy.

Bill összerezzent, és hátrébb lépett Georg dühének súlyától. Hirtelen félni kezdett, hogy ő is bántani fogja. Georg fenyegetően lépett felé, és Bill csak hátrált, amíg neki nem ütközött a falnak. Ahogy a fájdalom kiült az arcára, Georg megállt, a tekintete végigment Bill görnyedt, megsebesített alakján. Felsóhajtott, a vállait leeresztette.
- Menjünk haza. – mondta a fiú, lehajtott fejjel.

Bill csak bólintott a megkönnyebbüléstől. Georg dühös volt, de mégis beszélt vele, és nem ütötte meg. Az állkapcsa fájt, és óvatosan fogta mag az arcát. Már szinte el is felejtette milyen érzés, ha megütik.

Georg ment elől, egyenesen Erma háza felé ment. Egy pillanatra se nézett hátra, hogy lássa Bill követi-e. Billnek kavargott a gyomra, ahogy utána ballagott.

Georg kényelmetlenül állt az ajtó mellett, amíg Bill ügyetlenül kinyitotta az ajtót.

- Billie? – jött Nathalie lágy hangja a nappaliból. A lány éppen akkor állt fel, amikor a két fiú belépett a szobába, és a szemei elkerekedtek, amikor észrevette a vörös duzzanatot Bill arcán. – Istenem, mi történt?
- Bushido. – mondta Bill szomorúan. Utálta, hogy Nathalie ettől csak még rosszabbul érezte magát. A lány válla mögött látta, hogy Andreas is ott ül a tompa fényben. A szőke fiú keze ökölbe szorult a név hallatán.
- Megölöm. – morogta, és védelmezően átölelte a barátnője oldalát.
Bill összerezzent látva a félelmet, a fájdalmat, és a mérget a barátai arcán. Tudta, hogy csak rosszabbak lesznek a dolgok.
- Szükségem van Tomra. – mondta kétségbeesetten. Most az ő titkukra fog fény derülni, döbbent rá, és ehhez szüksége volt arra, hogy Tom is ott legyen. Elfordult a körülötte lévő feszült arcoktól, és a telefonért sietett a másik szobába.

- Elmondaná valaki, hogy mi a fasz folyik itt? – kiáltott fel Georg végül, amint Bill elmenekült a konyha biztonságába. – Erről mindenki tudott engem leszámítva?
- Csak ma tudtam meg. – mondta Andreas, egy kis keserűséggel a hangjában.
- És ez így oké neked? – kérdezte Georg hitetlenül.
- Nem, nem igazán. De szeretem őt.
- Szereted Billie-t? – nézett rá Georg döbbenten, miközben Bill Tom számát tárcsázta remegő ujjakkal. Mindenki magyarázatokat akar majd; olyan magyarázatokat, amiket nem akart megadni.
- Mi? Dehogy! – kiáltott Andreas. Bill kikukucskált az ajtón, és látta, hogy a szőke srác úgy bámul Georgra, mintha megőrült volna. – Nathalie-t szeretem. És nem fogom hagyni, hogy a seggfej ex-férje közénk álljon. És azt sem fogom hagyni, hogy megússza, hogy Billie-t bántotta.
Georg elkerekedett szemekkel fordult az apró lány felé.
- Az a te férjed volt? Te férjnél vagy?
- Várj, azt hittem tudod? – nézett rá Andreas összezavarodottan. – Akkor miről beszéltél?

Bill hátrébb húzódott, tudván, hogy mi fog jönni. Tom zavartan beszélt a fülébe, és Bill alig fogta fel mit is mond a srácnak, annyira koncentrált a másik szobából behallatszódó beszélgetésre. Kinyögött végül egy sietős könyörgést Tomnak, hogy jöjjön, aztán lerakta a kagylót, a szíve pedig a torkában dobogott, ahogy Georgot hallgatta.

- Ő… baszki, azt se tudom hogy mondjam. – Georg hangja egyszerre volt hitetlenséggel és undorral telve. – Billie egy fiú. – sziszegte végül.
Bill gyomra felfordult, ahogy a szavak elérték a fülét.
- Mi? Nem, nem az. – horkant fel Andreas.

Bill örökre el akart menekülni, biztonságos helyre bújni a kérdések és a düh és a fájdalom elől. El akart futni, ki a házból, ki a városból, az életükből, de ezek az emberek jelentettek neki valamit, és tudta, hogy nem teheti. Az ajtóhoz ment, és érezte, hogy mindhárom szempár felé szegeződik.

- Billie? – hangzott fel Nathalie lágy hangja, amitől Bill is felnézett. – Miről beszél?
- Én… én sajnálom. – suttogta Bill, és nézte, ahogy az érzelmek változnak a lány arcán. Sokk, hitetlenség, zavarodottság, és aztán az, amitől hetek óta tartott. Fájdalom.
- Te… te tényleg egy… fiú vagy? – zavartan nézett rá, ahogy a szavakkal küzdött. Bill tehetetlenül pillantott fel, nem tudta mit mondjon.

A bejárati ajtó hangja törte meg a csendet.

- Billie? – kérdezte Tom ijedten, ahogy körülnézett a szobában. – Mi a fasz történt? – egy pillanat alatt Bill mellett volt, és döbbenten nézte a lilás zúzódást Bill arcán. – Ki csinálta ezt? Megölöm őket! – morogta.
- Te tudtad! – vádolta meg hirtelen Georg, durva hangon. Billt és Tomot bámulta. – Kibaszottul tudnod kellett. Te… - a homlokát ráncolta – te meleg vagy?
- Mi? – kapta fel Tom a fejét.
- Tom. – Bill hallotta a könnyeket a saját hangjában. – Mindenki tudja. – nyögte ki. El sem tudta hinni. Annyi hét után, most mindenki tudta. Annyi energiát ölt bele, hogy megvédje a titkát, és most mind percek alatt összeomlott. Látta, ahogy Tom eltátja a száját, és elvörösödik, ahogy felfogja Bill szavait, de a kemény maszkja hamar vissza is tért.
- És akkor mi van, ha meleg vagyok? – morogta védekezésképpen, és megragadta Bill kezét.
Georg és Andreas hitetlenül néztek a barátjukra.
- De nem vagy. – jelentette ki Andreas. – Nem lehetsz. Több nővel szexeltél, mint ahánnyal én valaha beszéltem.
- De az vagyok. – mondta Tom határozottan. Bill érezte, hogy elolvad a szíve, amiért Tom ilyen nyílt. Lehet, hogy lebukott, de nem riadt vissza az igazságtól.
Nathalie közben kíváncsian nézte őket.
- Ti szeretitek egymást. – mondta végül. A halk hangja megtörte a feszültséget a fiúk között.
Bill Tomra nézett, nem tudta mit mondjon, de a másik fiú már megszólalt.
- Szerelmes vagyok Billiebe. Mármint, Billbe.
Olyan magabiztosnak tűnt. Bill érezte, hogy a levegő a torkában akad. Nem tudta mit feleljen, nem tudta volna megmondani mit érez. Nem tudta felfogni Tom szavait minden más tetejébe, minden más érzése tetejébe.
De Nathalie arca meglágyult Tom hallatán, és oldalra döntött fejjel nézett mindkettejükre.
- És Billie… te… Bill vagy?
Bill lassan bólintott; sosem érezte még ilyen kényelmetlenül magát.
- Sajnálom, hogy nem mondhattam el. – suttogta. Tom nyugtatásképp megszorította a kezét.
- De miért? – kérdezte kétségbeesetten.

Miért? Bill a homlokát ráncolta. Tudta, hogy Nathalie magyarázatot fog kérni, hogy mondjon valamit, amitől a hazugságok elfogadhatóak lesznek, amitől az egész helyzet oké lesz. De mit mondhatna? Ugyanez a kérdés motoszkált Bill fejében hetek óta. Miért csinálta ezt? Miért érezte magát olyan kényelmesen ebben a szerepben? Billie miért tette boldoggá?

- Én… én nem akartam. Először. Véletlen volt. – vont vállat, bár tudta, hogy senki sem érti. Hogyan lehet véletlenül más neműnek kiadni magad? – De aztán… megszerettem.

Nem kellett sem Georg, sem Andreas arcát látnia, hogy tudja, hogy nem értik. Tudta, hogy nem egészséges, hogy minden reggel szoknyát vett fel, és még élvezte is.

- Előtte sosem voltak barátaim. – mondta nekik szomorúan, egyenesen a padlót bámulva. – Mindig más voltam. Vagy rossz, vagy valami. De nem tudtam hogyan legyek normális. Nem tudtam hogy legyek olyan… amilyen. Aztán idejöttem, felvettem egy hülye ruhát, és hirtelen minden jobb lett.

Felsóhajtott, Tom kezébe csimpaszkodva.
- Rendben volt, hogy szeretem a sminket és a fiúkat, és az emberek tényleg kedvesek voltak velem. Ti is velem akartatok lenni, és szinte már el is felejtettem milyen, amikor rendszeresen megvernek. Tudjátok milyen jó elfelejteni milyen érzés, ha megütnek? – felpillantott, Nathalie szemébe nézett. Tudta, hogy ő tudja. A lány szemei elkerekedtek, és az arca meglágyult kicsit, a szemei pedig a duzzadt állkapcsához vándoroltak.

- Nem akartam, hogy ilyen sokáig tartson. Nem akartam ennyit hazudni. Azt hiszem csak elvesztem abban, hogy olyan… normális minden.
A magyarázat szánalmasnak hangzott a saját füleinek. Nem volt elég, semmi sem lett volna elég, ami megmagyarázta volna a hazugságait.

De hirtelen, Nathalie bólintott.
- Oké. – mondta.
- Oké? – kérdezte Bill óvatosan, a lány arcát fürkészve. Lágyan Billre mosolygott.
- Igen, oké.
Bill úgy érezte, hogy a szíve felrobban, és megeredtek a könnyek, amiket azóta visszatartott, hogy Bushida letámadta az utcán.
- Oh, Billie. – mondta a lány, és közelebb lépett. Bill elengedte Tom kezét, és hagyta, hogy a lány átölelje.

- Ennyi? – csattant fel Georg, ahogy nézte őket ölelkezni. – Engem nem érdekel, hogy boldog vagy-e egy kibaszott bohócjelmezben, hazudtál nekem. Hagytad, hogy megcsókoljalak. – undor volt az egész arcára írva.
- Én… én sajnálom. – motyogta Bill, de tudta, hogy Georgnak igaza van, és hogy minden oka megvan, hogy kiakadjon.
- Egy sajnálom nem teszi jóvá. – vágta rá a srác, és közelebb lépett.
- Hé, higgadj le! – állt Tom Bill elé, hogy megállítsa a haverját.
- Ne mondd, hogy higgadjak le! – vágta rá Georg, és durván meglökte Tomot. Látszott rajta, hogy örül, hogy van végre valaki, aki külsőleg is férfi, és kitöltheti rajta a dühét. Tom egyből visszalökte, minden mérgét és feszültségét kész volt kitölteni a barátján. Mindkét fiú csak egy hajszálnyira volt attól, hogy verekedni kezdjen.
- Srácok! – mondta Andreas, és közelebb lépett bizonytalanul, de a két fiú nem figyelt rá.
- Buzi! – vetette oda Georg. Tom a képébe nevetett.
- És mi van, ha az vagyok? Még mindig inkább vagyok férfi, mint te.
Már egymás képében voltak, és Georg szemei összeszűkültek, az ökle pedig megfeszült. Bill már nem bírta tovább nézni.
- Hagyjátok abba! – kiáltott fel elkeseredetten. – Ne verekedjetek, már elég ütést láttam ma.
Minden szem felé szegeződött, és még Georgnak is kicsit bűntudata volt.
- Sajnálom, oké? Sajnálom. Nem kell megbocsátanod. Basszus, nem is várom el. De kérlek, nem lehetne, hogy ne verjétek meg egymást?
Tom azonnal arrébb lépett az alacsonyabb sráctól, és meglágyult a tekintete, ahogy Billhez ment.
- Bocsánat. – suttogta, és finoman megérintette Bill bedagadt arcát. Bill szemei Georgra szegeződtek. A másik srác még mindig verekedésre készen állt, de már nem lépett.
- Mióta tudtad? – kérdezte Andreas hirtelen, Tomra nézve.
- Régóta. – vallotta be Tom. Bill látta, hogy Georg állkapcsa megfeszül ezt hallva.
- Még mielőtt randiztam vele? – kérdezte dühösen.
- Igen.
Georg még mérgesebben nézett.
- Baszd meg. Tudjátok mit? Mind basszátok meg. – kiáltott fel. – Egyszerűen, basszátok meg. – sarkon fordult, és kiviharzott a házból, hangosan becsapva az ajtót maga mögött.
Bill szíve összeszorult. Teljesen jogosan volt Georg mérges.
- Tom. – nyöszörögte, és az arcát a fiú vállába temette. Tom azonnal átkarolta, hogy megölelje, de közben még mindig az ajtó felé bámult.
- Szerinted mindenkinek el fogja mondani?
Bill az ajkába harapott.
- Nem számít. – mondta, és érezte, hogy a könnyei újra összeszöktek a szemében. – Ha ő nem is, Bushido el fogja. Már ha még nem mondta el.
Tom erősebben szorította, és erős hangon kérdezte,
- Mit akarsz csinálni?
Bill összeszorította a szemeit.
- Mit csinálhatnánk? Mindenki tudni fogja.

- Srácok? – szólalt meg Andreas hangja bizonytalanul. – Utálom ezt mondani, de sok ember a városban… nem fogja jól fogadni. – idegesen az ajtó felé pillantott, mintha már arra számított volna, hogy a dühös csorda bármelyik pillanatban beronthat.

Bill bólintott. Nem volt értelme tagadni. Mindig is ettől félt; mindig tudta, hogy megtörténhet. Ha azt gondolta, a saját városában rossz volt, azt össze se lehetett hasonlítani ahhoz, ami itt történhetne.

- El kell mennem. – mondta. Tudta, hogy igaz, hogy nincs más lehetőség, mégis fájt. Mindent hátrahagyni…
- Oké. – egyezett bele Tom azonnal, és Bill döbbenten nézett fel rá. Ennyire készen állt elengedni őt, miután azt állította, hogy szereti? Talán hirtelen rájött, hogy Bill több gondot okoz, mint amennyi jót? – Egy óra alatt kész tudok lenni. – mondta Tom, és gyengéden végigsimította az arcát.
- Te.. te velem akarsz jönni?
- Hát persze. – mondta Tom, zavart arckifejezéssel. – Nélkülem akartál menni?
- Ez az otthonod, Tom. Az egész életed itt van. – Bill nem is tagadhatta volna mennyire örült, hogy Tom ezt mondja, de nem hagyhatta, hogy a fiú az egész életét eldobja, csakis Bill miatt. – Neked nem lesz olyan rossz. Amúgy is el akartad mondani az embereknek, hogy meleg vagy.
- Igen, azért, hogy veled lehessek. – mondta Tom. – Ki a faszt érdekel az itteni életemről? Van egy szar melóm, egy szar lakásom, és egy apám, aki nem is beszél velem. És, ne vedd a szívedre haver, de Andreast azért annyira nem szeretem, hogy csak miatta maradjak, ha azzal téged elveszítelek.
A szőke srác csak megvonta kicsit a vállát, kicsit mintha zavarban lett volna, hogy egy ilyen személyes beszélgetésbe bekerült. Ő és Nathalie is kicsit visszahúzódtak, nem igazán tudták, hogy maradniuk kéne-e vagy sem.
- De, Tom…
- Nem. – szakította félbe Tom erőteljesen. – Nem figyeltél Bill? Szerelmes vagyok beléd. Szóval, hacsak tényleg nem akarod, hogy veled menjek, akkor együtt megyünk.
Bill elkerekedett szemekkel nézett rá. Ez túl sok volt neki. A titka kiderült, el kell mennie a városból, és Tom… Tom szereti őt.
- Én… - mondta, elfojtott zokogással.
- Hé. – mondta Tom gyengéden, és közelebb ölelte. – Csak hadd gondoskodjak rólad. Kérlek? Bárhova mehetünk. Találunk egy új helyet, messze innen, és lehetsz Billie, és szerzek munkát, és egy lakást… működhet.
Billnek elállt a lélegzete a szavaitól. Újrakezdhetné, újra megpróbálhatná. Ahogy belegondolt, hogy új életet kezdhetne Tommal, valahol máshol; rájött valamire.
- Én… szerintem készen állok, hogy csak Bill legyek.
Bill felnézett Tomra, aki szerette őt, aztán Nathalie-ra és Andreasra, akik még mindig ott voltak mindez után. És rájött, hogy nincs szüksége Billie-re, hogy barátai legyenek, hogy úgy érezze, elfogadják. Igazából, soha nem érezte még, hogy annyira elfogadták volna, mint amikor aznap Nathalie átölelte.
- Tényleg? – kérdezte Tom.
- Ha neked nem baj. – tette hozzá gyorsan Bill. Tudta, hogy nehezebb lenne nekik, mint két fiú, beilleszkedni egy új városba.
- Igen. – mondta Tom, gondolkodás nélkül. – Mondtam, hogy nem szégyellek.

A telefon megcsörrent, a hangja élesen visszhangzott a szobában, és mind a négyen megugrottak. Nathalie bizonytalan tekintettel nézett rájuk, majd a hang irányába ment, és remegő hangon szólt a telefonba.

A lány túl halkan beszélt, hogy hallhassák a másik szobából, de amikor letette, a lány arca feszült volt és ideges.

- Shirley volt. – mondta szomorúan, és Bill gyomra összerándult. – Ő.. mindenki tudja. Shirley nem hiszi el, de mindenki beszél… azt mondta, a fiatalabb srácok közül néhányan arról beszélnek, hogy idejönnek kideríteni.
- Akkor el kell tűnnünk innen. – mondta Tom határozottan.
Bill Nathalie-ra pillantott.
- Köszönöm. – mondta őszintén, és arrébb lépett Tomtól, hogy átölelje a lányt.
- Miért?
- Te vagy az első ember, aki valaha a barátom volt. – mondta Bill, erősen szorítva őt.
- Jó barát vagy. – mondta kedvesen. Bill elhúzódott, és hosszú pillanaton át nézett rá. – Velünk jöhetnél. – mondta hirtelen. – Mármint, Bushido…
Nathalie arca megfeszült az ex-férje neve hallatán. Még mindig a városban volt, Nathalie még mindig veszélyben volt, és Bill arra gondolt, hogy talán mindannyian kezdhetnének új életet együtt.
- Szeretem Andreast. – mondta Nathalie kis idő után, és félénken a szőke fiúra pillantott.
- Te is… - kezdett bele Bill, de Andreas már csóválta is a fejét.
- Nem hagyhatom el az anyám.
Bill kicsit elszontyolodott. Hát persze, hogy nem tudnak jönni. Mindent nem kaphat meg. De úgy érezte, mintha csak most talált volna rá Nathalie-ra, most, hogy már semmi titok nem volt köztük.
- Majd megoldjuk a dolgokat Bushidoval. Valahogy. – mondta Nathalie határozottan. De Billie… Bill, menned kell.

Bill bólintott; tudta, hogy el kell menniük, még mielőtt idejön bármelyik elég dühös vagy elég részeg srác, hogy tényleg megnézze igazak-e a pletykák. Tudta, hogy Tom megvédte volna, de Tom csak egy gyerek volt, az egész várossal szemben. Nem tudott volna túl sokat tenni.

Alig pár percbe került Billnek, hogy az egész életét összepakolja. Tom és Nathalie idegesen ácsorogtak mellette. Ahogy végignézte a cuccait, kicsit szomorú volt, hogy az egész világa ilyen kevés volt, és ilyen gyorsan össze lehetett szedni. De amikor körbenézett az embereken, tudta, hogy végre több is van az életében, mint ami a táskájában van.

- Kész vagy? – kérdezte Tom, és Bill bólintott. Maga is meglepődött, hogy igaz. Nem félt, nem volt letörve, mert akárhányszor Tom nyugodt arcára nézett, szinte érezte, hogy minden rendben lesz. Tom nem volt tökéletes, de ott volt Billnek, és most, ennél többet nem is kérhetett volna.

- Hiányozni fogsz. – mondta Nathalie szomorúan, és Bill közel húzta magához.

Minden döntés, amit próbált meghozni az utóbbi pár hónap alatt – legyen Tommal, mondja el Nathalie-nak, maradjon Billie? – egyetlen délután alatt rázúdult, és most szenvedett tőlük. De, valahogy, mégis, hónapok vagy talán évek óta először, szabadnak érezte magát. Nincs több bujkálás.

- Menjünk. – mondta, elengedte a lányt, és Tom kezéért nyúlt. Egy utolsó, könnyes mosolyt váltott Nathalieval, és utoljára, elmentek Erma házából.

Tom lakásában is ugyanolyan gyorsan összeszedték a cuccokat, és hagytak pár sort a főbérlőnek. Aztán beszálltak a kocsiba. Bill a fejét csóválta. Amikor hónapokkal ezelőtt megérkezett a városba, nem hitte volna, hogy egy fiúval az oldalán fog elmenni.

- Tom! Billie! – jött egy ideges hang az éjszakában, és mindkét fiú megfeszült.
Georg futott feléjük, zihálva, aggódó tekintettel.
- Billie, pár srác téged keres… Nem én mondtam el nekik, esküszöm, hanem az a srác, Bushido mondta el mindenkinek.
- Tudom. – mondta Bill, döbbenten, hogy itt látja a fiút. – Mit csinálsz itt?
- Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. – mondta Georg félénken, majd észrevette a kocsi hátulját, ami tele volt  táskákkal. – Elmentek?
Bill bólintott.
- Mindketten?
- Igen. – mondta Tom határozottan.
- Oh. – Georg a homlokát ráncolta.
- Hé. – mondta Bill. – Köszi, hogy jöttél szólni.
Georg kicsit elvörösödött.
- Én csak… hallottam mit beszéltek… nem tudnak normálisan gondolkozni, és… nem akartam, hogy bármi történjen veled. – vallotta be.
Bill érezte, hogy megolvad a szíve.
- Köszönöm.
- De még mindig ki vagyok akadva. – tisztázta gyorsan a srác.
- Nem gond.
- Hát, akkor jobb lesz srácok, ha… mentek. – ráncolta a homlokát. – Tom, haver. Hiányozni fogsz. – szinte meglepettnek tűnt a saját szavaitól.
Tom is meglepettnek tűnt, de kicsit el is mosolyodott.
- Ja, te is.
Georg viszonozta a mosolyt, kicsit félénken, majd köhögött egyet, és idegesen maga mögé nézett.
- Oké, akkor. Gondolom… ennyi.
- Vigyázz magadra, Georg. – mondta Bill, és kinyúlt az ablakon, hogy megszorítsa a fiú vállát.
- Ti is.

Aztán Tom beindította a kocsit, és maguk mögött hagyta Georgot, és a várost. Bill még egyszer, utoljára hátra nézett, Georgra, a házakra, a főutca lámpáira, és a kávézóra, ami valahol mögöttük volt, bár nem látták.

Nathalie is ott volt valahol, és Shirley és Erma. De Tom mellette volt. Bill visszafordult előre.