Bill és Tom egymás mellett ültek a vacsora asztalnál, és egymás kezét fogták, miközben Tom szülei kérdezgették milyen karrier elképzelései vannak, és hogy kezdett az írással foglalkozni. Tom nagyon félt, hogy rossz kérdést fognak feltenni, amitől Bill kikészül, de úgy tűnt jól érzi magát.

Bill sosem volt még családi vacsorán, nem igazi családdal. Persze, az anyja csinált neki vacsorát, de egyedül evett a kanapén tévénézés közben, amíg az anyja a pasijaival volt. Most már Candace főzött nekik, és néha Bill is együtt evett vele, de általában nem is figyelt rá.

- Szóval, tudom, hogy Tom elmondta a hegeket… És ha kíváncsiak vagytok, elmesélhetem hogy szereztem őket – mondta Bill, és Tom szülei mindketten kedvesen elmosolyodtak.

- Szívesen meghallgatnánk – mondta Tom anyja, és Bill bólintott.

- Hát, amikor tíz éves voltam, egy háztűzbe ragadtam. Az anyám egész életemben drogfüggő volt, és elaludt az ágyon egy cigivel a kezében. Ő egy karcolás nélkül kijutott, de engem a házban hagyott. Aludtam, amikor ez történt, és csak akkor ébredtem fel, amikor a füst már kezdett beszivárogni az ajtó alatt. Tudtam, hogy nem fogok tudni kijutni a házból, ezért a szobámban maradtam, és az ablakhoz nyomtam magam, hogy ne érezzem annyira a forróságot. Szerencsére az egyik tűzoltónak sikerült betörni az ablakot és kijuttatott, de addigra az egész bal oldalam megégett. Onnantól kezdve szinte az egész gyerekkorom a kórházban töltöttem, folyamatosan műtéteim voltak, hogy valamennyire emberinek nézzek ki. Fogalmam sincs, hogy az anyám most hol van; azt tudom, hogy elvonóra küldték, de isten tudja csak, hogy végül hol lyukadt ki. Sosem próbáltam újra felvenni vele a kapcsolatot, miután ott hagyott meghalni – vont vállat Bill, és az egész asztal elcsendesült.

- Jézus Krisztus – suttogta Tom anyja végül. – Annyira sajnálom, hogy ezt át kellett élned.

- Semmi gond…

- Bármi is legyen, teljesen emberinek tűnsz – mondta Tom apja őszintén. – Nem tudom te mit látsz, de nem hiszem, hogy bármelyikünk itt ugyanazt látná.

- Köszönöm, de tudom ki vagyok.

- Őszintén szólva, amikor először megláttalak, egy heget sem vettem észre – mondta Tom anyja. – Még most is alig látom őket.

- Hát, smink nélkül nagyon is lehet látni.

- Igen, de én imádom őket – mondta Tom édesen, és Bill lehajtotta a fejét, hogy elrejtse, hogy elpirult.

- Oh, Tom, vacsora után ehetünk karamellás sajttortát. Az anyád vette direkt neked és Billnek.

Tom hálásan elmosolyodott. Imádta a sajttortát. Valamiért mindig az egyik gyerekkori utazására emlékeztette a szüleivel. A kilencedik házassági évfordulójuk volt, és mind elmentek Párizsba; az volt az anyja álma. Tom még mindig emlékezett arra, ahogy a teraszon ültek a napsütésben, sajttortát ettek, és vicces sztorikat meséltek egymásnak. Valamiért mindig boldog volt ettől az emléktől.

- Szuper! – kiáltott fel Tom. – Bill, szereted sajttortát?

- Szerintem párszor már ettem. Akkor ízlett.

- Jó! A karamellás a legjobb.

- És a legjobb egyenesen seggre megy – nevetett Tom anyja.

- Úgy többet lehet benned szeretn. – felelte Tom, és az anyja vigyorogva kinyújtotta erre a középső ujját.

Bill kedvelte a Trümper családot. Olyan lazák és nyíltak voltak, ahogy cukkolták egymást és káromkodtak. Tom szülei együtt csináltak egy jó vacsorát, és mind együtt ültek, ami egyszerűen csodálatos volt Bill számára; még csodálatosabb, mint a sajttorta Tomnak. Soha nem volt igazi családja, soha nem volt ilyesmiben része, de teljesen ilyennek képzelt el egy családi vacsorát; otthon főzött kaja, viccek és nevetés, és hogy egyszerűen csak élvezik egymás társaságát. Az is tetszett neki, hogy Tom szülei nem ragadtak le túl sokáig a történetén a tűzről; elfogadták mi történt, és hagyták, hogy a beszélgetés más irányba kanyarodjon. Hálás is volt ezért.

Amikor Tom anyja elkezdte felvágni a tortát, Bill látta, hogy Tom már majd ki ugrik a bőréből, hogy megehesse. Nevetett rajta, és megsimogatta a combját. Tom rákacsintott, és Bill nem bírt nem elpirulni ettől.

- A torta tálalva. Hajrá!

Az asztal ezzel el is csendesedett, ahogy a Trümper család elkezdte a tortát habzsolni. Bill először csak apró falatokat evett, aztán ő is csatlakozott, és rekordsebességgel befalta. Tomnak igaza volt, a karamellás sajttorta tényleg a legjobb.

- Bill? Kijössz egy cigire? – kérdezte Tom, miközben az üres tányérokat betuszkolta a mosogatógépbe.

- Oh, öm, ja, persze.

Bill követte Tomot, miután nagyon hálásan megköszönte Tom szüleinek a vacsorát. Amint kiléptek az ajtón, Tom azonnal a karjaiba rántotta Billt, megölelte, és az egész arcát puszikkal terítette be.

- Túl sok volt a cukor, Tom? – nevetett Bill, és Tom bólintott.

- A cukor, persze – kacsintott, és Bill megint teljesen elvörösödött. – Örülök, hogy elmondtad a szüleimnek. Ez rendes volt tőled.

- Igen, hát… inkább én hozzam fel, mint ők.

- Érthető. Mindenesetre, örülök, hogy bíztál bennük annyira, hogy elmondd.

- Nagyon szerencsés vagy, Tom. Nagyszerű családod van.

- Igen, de azért még szerencsésebb vagyok, mert itt vagy te nekem – flörtölt Tom tovább, és megpuszilta Bill orrát.

- Hülye vagy – felelte Bill, és szintén megpuszilta Tom orrát. – De tetszik.

- Le akarsz menni megnézni egy filmet mielőtt lefekszünk? Biztos találunk valami jót.

- Csak ha összebújunk. Most olyan… egymáshoz-érős hangulatom van – vallotta be Bill, és Tom elnevette magát.

- Téged fogdosni? Hmm… nem is tudom…

Bill játékosan megütötte a karját, és Tom bólintott. Hát persze, hogy össze fog bújni Billel. Ha van valami, ami igazán jó hangulatba tudja hozni, akkor az az, hogy átöleli Billt és elmondja neki azt a rengeteg dolgot, amit csodálatosnak lát benne. Szerette, hogy amikor jó dolgokról mesélt, Bill mennyivel jobb hangulatban lett, de amit a legjobban szeretett, talán az, volt, hogy Bill milyen boldognak tűnt, amikor összebújva feküdtek. Kisebb győzelemnek tűnt mindig.

Gyorsan befejezték a cigarettájukat, aztán versenyfutással lementek Tom szobájába. Tom leszorította Billt az ágyára, és ráugrott, közben az oldalát csikizve, és csak nevetett, ahogy a fiatalabb férfi forgolódott alatta, levegőért kapkodva.

- Szóval, mit akarsz nézni? – kérdezte Tom, az orrát Bill nyakába fúrta, és teljes testsúlyával ránehezedett.

- Mindegy, csak valami jót. De… kell popcorn! – vigyorodott el Bill, és Tom bólintott.

- És valami pia?

- Talán egy kicsit az is.

Tom mondta Billnek, hogy maradjon ott, és gyorsan felszaladt a lépcsőn, hogy hozzon enni és inni. Amikor felért, hallotta, hogy a szülei róla és Billről beszélnek, és kíváncsiságból úgy döntött csendben marad, és belehallgat mit mondanak. Az apja szinte dühösnek tűnt, ami nyugtalanította Tomot.

- Egyszerűen csak nem ezt akarja az ember a gyerekének, Bee – mondta az apja. – Mit gondolsz, a világ hogy fog rá nézni? Mármint, Bill rendes srácnak tűnik… Egy havernak.

- Hagyd abba, Adam. Miért nem tudsz egyszerűen örülni a fiadnak?

- Egy transszexuálissal jár…

- Bill nem transszexuális! – kiáltotta Tom anyja, aztán gyorsan a szájához kapta a kezét. – Égési sérült.

- Ezért kell női ruhákban lennie? Nézd, nincs bajom a gyerekkel, és tényleg rendes, de… Úgy néz ki, mint egy lány, és úgy is viselkedik, szóval akkor Tom miért nem akar már egy igazi lánnyal járni? Nem értem, Bee. Nem értem – felelte Adam, amitől Tom még mérgesebb lett.

- Mert Billben van valami, ami egy nőben nincs. Nem vagyok hajlandó erről veszekedni… - az anyja ezzel kiviharzott a nappaliból, és majdnem bele is rohant Tomba, aki karba tett kézzel, és undorodó arckifejezéssel állt ott.

- Gyűlölöm a férjed – suttogta Tom élesen, majd sarkon fordult, hogy összeszedje amiért eredetileg jött.

- Tom...

- Tartsd meg, anya. Nem akarom tudni. Nem érdekel. Amilyen hamar csak lehet, el fogunk tűnni. Holnap kezdem a lakáskeresést, meg keresek egy munkát… Mindegy.

- Tom! Te és Bill nem vagytok innen kirúgva! Ez ugyanannyira az én otthonom is, mint az apádé, és maradni fogsz. Téged és Billt is szívesen látlak.

- Te talán igen.

- Az apád csak… össze van zavarodva…

- Nem érdekel. Tényleg nem. Már most elegem van ebből a szarból, pedig csak most kezdődött, szóval…

- Tom…

- Visszamegyek. Mondd meg apának, hogy meg se próbáljon beszélni velem.

Tom leviharzott vissza a szobájába, és legszívesebben ütötte volna a falat, rugdosta volna a bútorokat, és üvöltött volna; de amint meglátta Billt a földön összekuporodva egy takaró alatt, a DVD-ket válogatva, azonnal megenyhült. Letette a sajtos popcornt és a vodkát a földre, és ledőlt Bill mellé.

Annyira jó volt érezni Bill testmelegét, hogy Tom gátlástalanul olyan közel simult hozzá, amennyire csak lehetett, és csak nézte, amíg Bill a DVD leírásokat olvasgatta. Végül Bill feladta, és visszarakta az összeset a polcra.

- Tuti megy valahol valami nagyon szar horrorfilm – mondta Bill, és Tom felnevetett.

- Akkor gondolom keresnem kell egyet, ugye?

- Aham.

Tom átlapozta a műsorújságot, és keresett valami ígéretesnek tűnőt, és ígéretes alatt most valami rosszul megírt, szörnyű színészekkel játszott, egészen egyszerűen hülye filmet értettek. Úgy döntöttek, a ’Sleepover Nightmare’ tökéletes lesz; a leírás alapján előre tudták, hogy jókat fognak nevetni. Még húsz percük volt a film kezdetéig, ezért Tom mindkettejüknek kevert pár italt, és elkezdte a popcornt enni.

- Feszültnek tűnsz, Tom.

- Nem vagyok az.

- Ne hazudj! – ugrott Bill a kanapéra, és intett Tomnak, hogy ő is menjen.

- Csak kicsit ideges vagyok. Nem számít.

- Kire? Rám?

- Nem! Istenem, nem. Rád sosem – adott egy puszit Bill füle mellé, és felsóhajtott, majd az orrával végigsimította Bill halántékát. – Nem számít.

- Hát, talán egy kis alkohol majd feloldja – vigyorodott el Bill, majd megfogta Tom arcát. – Vagy ez – nyomott egy lágy csókot Tom ajkaira, és elmosolyodott, amikor Tom nagyon halkan felnyögött.

- Ez tényleg segít.

- Helyes.

Mindketten elkezdték inni az alkoholos kólájukat, és popcornt rágcsálva szörnyülködtek, hogy hogyan lehet ilyen katasztrofális filmet összehozni. Nagyjából a film feléhez érve mintha kifogytak volna a művérből, és valami rózsaszín festéket vagy valami olyasmit használtak volna helyette; ez kellőképp biztosította Tom számára a nevetést, és hogy kicsit elfelejthesse, amit az apja mondott korábban.

Bill kicsit álmosnak érezte magát, a kényelem és a vodka együttes hatása miatt. Tomra mászott, és a mellkasára döntötte a fejét, így oldalról nézte a filmet. Megragadta Tom egyik kezét, és a hátsója felé irányította, aztán elvigyorodott, amikor Tom felvonta a szemöldökét.

- Sikerült becsípni, Bill?

- Talán egy kicsit.

- Mit kezdjek most veled? – kérdezte Tom, és Bill úgy tett, mintha gondolkozna.

- Hát, egy csók mindig jó kezdet.

Nem is kellett több szó; Bill átfordult, hogy teljesen Tom felett legyen, és lenézett az imádott barátjára. Lehajolt, és az ajkait finoman Tom ajkaihoz érintette, a leheletük melegen áradt szét egymás arcán. Tom hagyta, hogy megint Bill kezdeményezzen, és csak várta, hogy Bill átcsúsztassa a nyelvét a szájába.

Alig kellett pár másodpercnek eltelnie, már mindketten lihegtek; Tom amennyire csak tudta, megemelte a csípőjét, hogy megmutassa Billnek mennyire felizgatja. Bill ezt jelzésnek vette, és ő is előre-hátra kezdte mozgatni a csípőjét a szerelme ölében, szinkronban a nyelveik mozgásával.

Bill a kezét Tom pólója alá csúsztatta, a körmeit végighúzta a kidolgozott izmokon, amitől Tomot kirázta a hideg. Beleharapott Bill alsóajkába, a nyelvével pedig végigsimította azt. Bill felkiáltott, hangos nyögés hagyta el az ajkait. Tom kicsit hátrébb tolta Billt, és levette a saját pólóját, aztán hagyta, hogy Bill végignézzen a fedetlen, sértetlen bőrön.

- Levehetem a tied? – suttogta Tom, és Bill bólintott. Hagyta, hogy Tom felnyúljon, és lehúzza a feszes anyagot a vékony testéről.

Tom a padlóra dobta Bill pólóját, és végigfuttatta az ujjait Bill tetoválásán, végigsimítva a fekete tintával kanyargó hegeket. Az ezüst hegek és a fekete betűk kontrasztja szinte megrészegítették Tom művészi szemeit, és egyszerűen imádta őket.

Bill lehunyta a szemeit, miközben Tom simogatta, és Tom tudta, hogy valami belső hanggal küzd, ami azt mondja, hogy nem érdemli meg, hogy bárki is megérintse – és pontosan erről is volt szó. Bill úgy érezte, hogy nem érdemli meg, hogy valami ilyen gyönyörűt megfertőzzön egy ilyen félelmetes torzulás, holott Tom egyáltalán nem ilyen fényben látta őt. Bill mindig is egy műalkotás volt Tom szemében; teljes és tökéletes szépség.

- Nem akarod, hogy ezt csináljam? – kérdezte Tom halkan, de Bill megrázta a fejét.

Hát persze, hogy érezni akarta Tom érintését, már amennyire a hegek engedték, de bűntudata volt. Amíg ő egy ilyen szépséghez érhetett hozzá, az ő szemeiben Tom cserébe csak egy tragédiát kapott. Persze, Tom mindezt másképp élte meg. Ő azt látta benne, hogy ez egy olyan terület, amit Bill kizárólag csak neki tartogatott eddig. Soha, senkit nem engedett közel a sebeihez, kivéve az orvosait. Tom számára ez volt a legnagyobb dicséret, és már önmagában elég lett volna, hogy beleszeressen.

Tomot elbűvölték a hegek. Lenyűgözte, hogy az emberi test mennyi mindenre képes ilyen szörnyű balesetek után. Persze, Bill teste sosem lesz ugyanolyan, mint a tűz előtt, de ugyanakkor látványos is volt. Egy absztrakt műalkotás; egyszerűen gyönyörű.

Tom végigsimította Bill jobb oldalát is, lélekben összehasonlítva a két teljesen különböző felületet, és megállapította, hogy sokkal jobban tetszett neki a heges rész, mint az ép rész. Egyszerűen vonzó volt az érzés, vonzó volt a látvány; maga sem tudta felfogni hogyan csodálhatja ennyire. A hegek félelmet és gyengeséget és öngyűlöletet mutattak, de ugyanakkor, bátorságot és erőt is; és most, hogy Bill engedte, hogy Tom szeresse őket, egy kis büszkeséget is.

Bill előrehajolt, hogy megcsókolja Tom nyakát, a teste pedig beleremegett minden egyes alkalomba, amikor Tom olyan bőrfelületet érintett meg, ahol még voltak idegvégződések. A nyelvét Tom szájába erőltette, és boldogan felsóhajtott; egész testével és különösen a csípőjével Tom ölébe simult.

- Nagyon büszke vagyok rád, hogy elmondtad a szüleimnek, hogy mi történt. Tényleg – motyogta Tom, aztán hagyta hátrafordulni a szemeit, amikor Bill a füle mögötti érzékeny pontba harapott.

- Nem az volt a teljes igazság, Tom – suttogta Bill. – Több is van annál.

- Oh?

Bill bólintott, majd elhúzódott tőle. Hirtelen már nem érezte magát annyira szeretgetős kedvében. Talán az alkohol kezdte kicsit lehangolni, de egyszerűen egy halom feszültségnek és idegnek érezte magát. Tom megérezte a szomorúságát, és felült, majd Billt is közelebb húzta magához.

- El akarod mondani a történet többi részét?

- Nem tudom – Bill az ajkába harapott. – Félek, hogy még jobban fogsz sajnálgatni.

- Most sem sajnálgatlak.

- Akkor attól félek, hogy elkezded.

- Soha nem kell attól félned, hogy mit fogok gondolni. Bill, sosem tudnék rosszul gondolni rád.

- De hülyeség. Mármint, nem is tudom. Talán csak túl sokat gondolok a tűz előtti helyzetbe, és… - Bill felnyögött, és frusztráltan beletúrt a saját hajába.

- Hát, elmondhatod, de nem muszáj, ha nem akarod.

- Tom, a tűz előtt az anyám és én veszekedtünk… Igen, kibaszottul veszekedtünk, még csak 10 éves voltam. Nem volt semmi fizikai dolog, de akkor is… - Bill legszívesebben sírt volna már csak az emléktől, is. Annyira tisztán emlékezett rá. Ott ült a lépcső tetején, és nézte, ahogy az anyja és a barátai odalent belövik magukat valami droggal, amit nem ismert. Soha nem látott előtte még ilyesmit, a veszekedés után pedig soha többet nem is akart. Nem mintha előtte látni akarta volna, de a veszekedés után csak még erősebb lett tőle a félelme.

- Felküldött a szobámba, mert leskelődtem, amikor drogozott. Tíz éves voltam, az isten szerelmése, kíváncsi voltam! Szóval, ott ültem a szobámban és egy kicsit később feljött, és csak úgy elkezdett üvöltözni velem. Annyira féltem, hogy meg fog ütni, vagy valami. Szóval befogtam, és próbáltam nem figyelni rá… - Bill itt megakadt, ezért Tom elkezdte a hátát simogatni nyugtatásképpen. – Szóval – folytatta Bill. – Meg volt vadulva, csak üvöltözött, és mielőtt elment, azt mondta, hogy bár meghalnék. A következő pedig, hogy ott a tűz, ő meg nincs sehol… Néha elgondolkozok, hogy talán ő és a barátai gyújtották a tüzet, vagy tényleg csak elaludt… Mármint, ez van a jelentésekben, de ha tényleg annyira kiütötte magát a kemény drogoktól, akkor tényleg felébredt volna a tűzre, és képes lett volna kimenekülni?

- Szóval… Megpróbált...

- Megölni.

Kérdés: Boldog vagy ma?