- Ez a pirítós száraz. – morogta a mostoha apjuk, és visszadobta a szeletet a tányérjára. – Nem száraz pirítóst kértem.
- Amikor egy órája csináltam még jó volt. – motyogta Bill miközben a bacont Tom tányérjára tette. Tom figyelmeztetőn nézett rá. – Elnézést, uram. – mondta hangosabban, és megkerülte az asztalt, hogy elvegye azt a bizonyos sértő pirítóst. – Csinálhatok még, ha szeretné.

A mostoha apja legyintett.
- Mára nem kell több csalódás. Egyikőtöktől sem. – mondta, és csúnyán nézett Tomra.
Tom a tányérjához fordult, és a villáját az ételbe bökte. Bill egy pillanatra együtt érzett a testvérével, aki ellene fordult.
- Igen, uram. – hajolt meg Bill.
Az ajtón valaki kopogott, amitől a mostohaapjuk összerezzent, és a fejét a kezeibe temette. Tom villája hangosan csörömpölve a tányérjára esett, és Tom felpattant az asztaltól.
- Kinyitom.
- Ülj le! – kiáltott rá a mostoha apja. – Majd CinderBilla kinyitja. Minek nekünk szolgáló, ha még egy ajtót sem tud kinyitni?
Tom kelletlenül leült, Bill dühösen nézett a mostohaapjára a háta mögül. Miután összeszedte a maradék reggeli edényt, gyorsan kisietett a konyhából, hogy kinyissa az ajtót.
- Hello, segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen.
Az őr, aki láthatóan izzadt a nehéz páncéljában, felpillantott rá.
- Igen, talán. Azt mondták, hogy egy ’Bill’ itt lakik. – mondta, és végignézte Billt. – Gondolom te vagy az, ugye?
- Én vagyok az egyetlen Bill ebben a házban, igen. – felelte Bill.
- Mindig a rongyosak. – panaszkodott magának az őr, a fejét csóválva. – Hát akkor, Bill velünk kell, hogy gyere.
Az őr, akivel beszélt és egy másik az ajtó mellől megragadta ekkor Bill karját, és elkezdték kirángatni a házból, majd nem túl udvariasan bedobták egy hintóba.
Billnek arra se nagyon volt ideje, hogy térdre álljon, a kocsi már el is indult, amitől újra hátraesett a szerencsére kipárnázott székekre. Újra felemelkedett, és dörömbölt a hintó ablakán.
- Elnézést? Megtudhatnám miért akarnak elvinni? – kérdezte, de nem kapott választ. A homlokát ráncolva görnyedt le az ülésre, és próbált nem arra gondolni, hogy talán az előző este miatt viszik el lefejezni.

- Ez ő? – kérdezte a királyi tanácsos, és úgy nézett Billre, mintha a fiatal férfi egy exotikus mégis veszélyes bogár lenne.
- Ő az egyetlen magas és sötéthajú Bill a faluban. Plusz a lány a pékségben nagyon biztosan állította, hogy ez lesz az, akit keresünk. – mondta az őr.
- Elnézést, - kezdett bele Bill.
A tanácsos megrázta a fejét.
- Hát, így nem küldhetjük be. – mondta, összevont szemöldökkel. – Nagyon rongyos és koszos. – előrehajolt, és megszagolta Billt a tanácsos, aztán undorodva ráncolta az orrát. – Munkásosztály szaga van. Oh, uram, mi van, ha fertőzött?
- Nem vagyok beteg! – kiáltott fel Bill sértődötten, de most sem figyeltek rá.
- Gondolja, hogy lesz időnk hozatni az orvost, hogy előtte megvizsgálja?
Az őr megvonta a vállát kétkedve.
- Szerintem csak arra lesz idő, hogy bevágjuk a kádba, aztán már vihetjük is fel.
A tanácsos ismét sóhajtott.
- Talán igaza van. – állapította meg, majd egy csengőt megrázott. Kényelmetlen csendben vártak mindhárman, amíg nem sokkal később egy Billnél nem sokkal idősebb, vékony, szőke fiú kinyitotta óvatosan az ajtót.
- Uram? – kérdezte.
- Vidd ezt a fiatalembert a fürdőbe, és – a tanácsos újra végignézte Billt. -, tegyél meg mindent, hogy rendesen nézzen ki.
- Igen, uram. – hajolt meg a fiatal férfi. – Erre tessék, uram.
Bill egy pillanatig bizonytalanul állt, aztán az őr kicsit meglökte az ajtó felé.
- Most menj. Nem szabad várakoztatni az embereket. – mondta nevetve.
Bill először majdnem megbotlott és kérdőn nézett az őrre, aztán végül elindult a szőke után. Csendben indultak el a szolgálók folyosóin, Billnek kicsit sietnie kellett, hogy tartsa a tempót a másik férfival.
- Hello, Bill vagyok. – mondta végül, próbálva megtörni a kényelmetlen csendet. A szőke visszanézett rá.
- Nem akarom tudni a neved. – mondta szimplán, aztán kinyitott egy hatalmas ajtót, ami egy hideg, csempézett szobába vezetett. – Be a kádba. Egy pillanat és hozok ruhákat. – ezzel belökte őt a szobába, aztán az ajtót becsapta kettejük között, és ott hagyta Billt.
A szoba annyira extravagáns volt, amilyet Bill még sosem látott, és egy kicsit nem oda illőnek érezte magát, ahogy bemászott a csillogó kádba. A víz kellemesen meleg volt a szoba furcsa hidegéhez képest, és jó érzés volt, ahogy a bőrébe ázott. Bill alig emlékezett mikor tudott utoljára rendesen fürdeni.
- Ezek valószínűleg túl nagyok lesznek. – mondta a szőke, amint visszaért tiszta ruhákkal a kezében. – Nem sok olyan vékony ember van a palotában, mint te, de azért megteszi.
Átvágott a szobán, aztán a szőke letérdelt a kád mellett, és beszappanozta a szivacsot, amit kivett Bill kezéből. Nem túl kedvesen megragadta Bill karját, és elkezdte erősen, szinte fájdalmasan sikálni. Bill csak bámult a fiatal férfira, és próbált szabadulni a szorításából.
- Én is meg tudok mosakodni.
- Az arcodon nem ez látszik. – mondta a szőke, és megemelte Bill karját, hogy alatta sikálja.
- Az nem jön le. – morgott kicsit Bill. – De komolyan, egyedül is megy.
A szőke szigorúan nézett Billre.
- Nem téged fognak megbotozni, ha nem leszel teljesen tiszta. Hadd csináljam a munkám, aztán mindketten mehetünk a dolgunkra amilyen gyorsan csak lehet. Most pedig, fordulj meg és add a másik karod.
Bill nem szívesen, de végül engedelmeskedett, és hagyta, hogy addig sikálják, amíg az egész bőre rózsaszín volt és illatozott. Amint kiszállt a kádból, megtörölte a szolga és felöltöztötte, Bill pedig csendben ült, amíg a szőke a haját fésülte.
- Többet nem tudok tenni. – mondta végül, a hajkefét pedig ledobta az asztalra. – Remélem elég lesz. Hívok egy magasabb rangú szolgát, hogy tovább vigyen.
A szőke ekkor elindult, meghúzott egy ezüst kötelet, aztán Billnek annyi ideje sem volt, hogy megköszönje, már el is tűnt.
Pár pillanattal később egy másik ajtó nyílt ki, és egy jól öltözött fiatal férfi nézett körül, amíg észre nem vette Billt.
- Kérem kövessen, uram. – kérte, és intett Billnek, hogy hagyja el a fürdőt.
Bill újra csendben ment végig a folyosón, és végül egy szépen faragott, hatalmas ajtó előtt álltak meg.
- Várjon itt, és hamarosan jön valaki.
- Rendben. Köszönöm. – mondta Bill, és bement az új várószobába.
- Hmm, igen. – mondta a szolga, és elismerően nézett végig Billen, majd becsukta az ajtót.

Bill újra egyedül volt hát, és körülnézett a szobában. Annyira csicsás volt az egész, a hatalmas ágy a szoba közepén pedig kicsit furcsa volt. Biztos volt benne, hogy egy csomó más terem is volt a palotában ahol várakozhatott volna, mint egy hálószoba. De hát, Bill nem igazán volt jártas a fejedelmi világban. Ha ide küldték, biztos ez volt a szokás.

Bill épp befejezte az ágytakaró kisimítását szimplán szokásból, amikor az ajtó kinyílt mögötte. Megfordult, aztán leesett az álla.
- Hercegnő! Jó napot! – mondta, és meghajolt előtte.
- Nagyon is jó nap van. Most már, legalábbis. – mondta, és odaszaladt Billhez, hogy megcsókolja. – Reméltem, hogy újra láthatlak.
- Hát, itt vagyok. – mosolygott rá Bill.
- De még mennyire. – mondta, a szemei pedig felvillantak, ahogy Billt az ágyra döntötte. – Azt hiszem ez tényleg a végzet.