Bill követte az apját a dolgozó szobájába, és leült egy fotelbe a szobában. Az apja a bőrszékén telepedett le az asztala mögött, és mosolyogva nézett a fiára. Mivel nem tudta hogyan is kezdje a beszélgetést, Bill először csak hümmögött. Úgy döntött, egyből a mélyvízbe ugrani most jó ötlet lenne; kevesebb idő jut egymás kerülgetésére, és hogy lemondjon az egészről.

- Szóval, ja, szakítottam Tommal… - mondta Bill szerencsétlenül, egyik lábát átemelve a másikon.

- Mit csinált?

- Semmit…

- Akkor miért szakítottál vele? Szerintem jó hatással van rád, Bill.

- Nagyon jól – vallotta be Bill. A vállai előredőltek, a fejét lehajtotta. – Elbasztam, de… Nem mintha nem lett volna okom.

- Mi volt az oka?

- Mindegy – vont vállat Bill. – A lényeg, hogy nem hiszem, hogy nem akarok vele lenni… Tudom, hogy igen…

- Akkor meg ne hagyd elmenni, Bill. Mielőtt találkoztam az anyáddal, egy Mia nevű nővel jártam. Ő volt az első lány, akibe beleszerettem, és elengedtem… A mai napig hiányzik. Persze, azzal, hogy elengedtem őt, megkaptalak téged, de akkor is hiányzik… - sóhajtott az apja merengően, és Billnek visszakellett fognia magát, hogy ne forgassa a szemeit. Valamiért az apja ex-barátnőiről hallani csak felidegesítette. – A lényeg, hogy örökké benned fog maradni. Az első szerelmed nem felejted el.

- De hogy lehetnék vele, apa? Az apja utál engem.

- És? Nem vele jársz.

- Akkor is. Így, így egyszerűen nem tudom. Úgy érzem annyira nem látnak szívesen, és az egész olyan új és bizarr…

- Hát persze, hogy az – felelte az apja mosolyogva. – De hát nem éri meg? Tom nem éri meg a bizarr érzéseket?

- Azt hiszi kihasználtam – mondta Bill hirtelen, és az apja felvonta a szemöldökét. – Elmondtam neki, hogy vele járni nagy teszt volt számomra. Tényleg próbatétel volt, hogy lássam, hogy szerethetek valakit, és nézd, mind elbasztam.

- Értem miért érthette félre, de tudom mire gondoltál.

- Szóval mit csináljak?

- Csak magyarázd el neki, hogy mire gondoltál igazából. Mondd el, hogy azért jöttél el, mert kényelmetlenül érezted magad, és hogy nem az ő hibája volt.

- Próbáltam, apa. Letette a telefont…

- Megbántottad.

- Tudom.

- Hát, adj neki egy kis időt, Bill. Hívd fel később ma este vagy holnap, és próbálj meg nyugodtan beszélni vele az egészről.

- Én csak… Mi van, ha nemet mond? Mi van, ha tényleg végleg vége? – Bill legszívesebben sírt volna, de nem volt hajlandó így elgyengülni az apja előtt. Mindenki előtt utált sírni, de az apja előtt különösen.

- Szerintem nincs vége. Tom elég megértő srácnak tűnt, csak kicsit ki van akadva most, de amint sikerül mindkettőtöknek lenyugodni, biztos meg tudjátok majd beszélni, és újra rendbe jön.

- Tényleg így gondolod?

- Igen – hajolt át az asztal felett Bill apja, és nyugtatásképp megsimogatta Bill térdét. – Ne aggódj most emiatt. Majd aggódj akkor, amikor beszélni fogtok.

- Oké – felelte Bill letörten. Felállt, és úgy döntött elmegy, vesz egy hosszú fürdőt, és egy darabig megpróbálja elfelejteni az egészet. – Köszi, apa.

- Itt leszek, ha szükséged van rám – mosolyodott el Bill apja, és Bill gyorsan bólintott, aztán kiballagott az irodából.

A fürdőben elindította a csapot, és beugrott a kádba, hogy a víz és a tompa fény lenyugtassa. Fogalma sem volt, hogy mit tenne, ha Tom nem akarna vele beszélni. Szerette volna azt hinni, hogy Tom nem ilyen, hogy meghallgatná őt, és megbocsátana; de Tom azt gondolta, hogy csak használta őt, és Billt ez aggasztotta leginkább.

Ha valaki azt mondta volna Billnek, hogy csak kihasználta, vagy legalábbis ezt vette volna le a szavaiból, akkor tudta, hogy ő egy percet sem lenne hajlandó onnantól kezdve az illetőre szánni. Csak imádkozni tudott, hogy Tom nem ilyen. Megértette volna, ha Tom nem akar vele beszélni, de egyik része sem akarta elfogadni ezt a lehetőséget. Túl nehéz volt feldolgozni. Tom különleges volt, olyasvalami, amit nehéz volt megtalálni, és Bill tudta, hogy ha elveszíti Tomot, akkor újra az öngyűleletbe és a depresszióba süllyed.

Bill hagyta, hogy az agya elkalandozzon más dolgok felé, a szavak csak úgy kavarogtak a fejében, a víznek pedig végül sikerült lenyugtatnia az idegeit. Lesüllyedt a kádba, az orrát is majdnem ellepte a víz, és arra gondolt vissza, amikor Tommal először kezdtek közös nevezőre jutni és megismerni egymást. Az emlék olyan friss volt, olyan élénk, szinte 3D-ben látta maga előtt az eseményeket. Egyedül azt akarta, hogy visszaugorhasson oda, és mindent újracsinálhasson; mindent újrakezdhessen, és ne szúrhassa el ez alkalommal.

Minél jobban koncentrált erre az álomra, annál élesebben és élesebben látta; mintha csak Tom festette volna a képeket a fejébe. Lassan álomba is merült, és azt kívánta, hogy amikor felébred, bár Tom karjaiban ébredhessen, és ne kelljen ezzel a fájdalommal bajlódnia többet.

Tom szüleinek a házában, Tom várt, amíg a szülei befejezték a vacsorát. A szobájában táborozott, az ajtó mellett, és hallgatta, ahogy az anyja elmesélte az apjának, hogy Bill miatta ment el. Az apja szerint emiatt nem kellett volna kiborulnia, és Tom ettől csak még mérgesebb lett.

A szülei amint befejezték a vacsorájukat, Tom előjött a szobájából, és az apja elé állt a konyhában. Az apját úgy tűnt kifejezetten idegesíti, hogy Tom milyen dühösnek tűnik, és kerülte a fia tekintetét; az edényeket mosta helyette, és olyan erősen pakolta le a tisztákat a pultra, hogy Tom csodálkozott hogy-hogy nem tört el.

- Nálad még nem láttam szörnyűbb embert a világon – üvöltötte Tom, karba tett kézzel.

- Mi a bajod?

- A bajom? Az én bajom? – dühöngött Tom. Elöntötte a forróság, és annyira undorodott az apjától, hogy még volt pofája azt hinni, hogy semmiség volt, amit Billről mondott.

- Ez Bill miatt van?

- Persze, hogy miatta! Miattad most egy szegény srác, akinek mindig is kibaszott önértékelési problémái voltak, most még jobban gyűlöli magát… És tudod mi történt még, apa? Miattad, Bill szakított velem.

- Nem az én hibám, hogy szakított veled. Talán most járhatnál egy nővel.

- Te, te kibaszott… Ugh! – vetette a kezeit a levegőbe, és frusztráltan megropogtatta az ujjait. – Azt mondtad, hogy neked ez oké!

- Nem. Azt mondtam, hogy nem nem oké.

- Ez mi a faszt jelent egyáltalán?

Tom apja megfordult, és a fiára nézett. A szivacsot erőteljesen a mosdókagylóba dobta, és csípőre tette a kezét. Tom határozottan állt, nem hátrált meg az apja ijesztő taktikáinak.

- Azt jelenti, hogy elfogadom, mert a fiam vagy, de nem értem. Nem hiszem, hogy bajom lenne vele, ha Bill úgy nézne ki, mint egy kibaszott pasi! Pontosan úgy néz ki, mint egy nő, még te sem tagadhatod. Szóval akkor miért nem tudsz egy rohadt nővel járni?

- Mert ő nem nő a látszat ellenére. Baszki, még ha, ahogy te olyan kedvesen fogalmaztál, transzvesztita lenne… Mit érdekel téged? Ő az én barátom, nem a tied. Azzal járok, akivel akarok; az én döntésem, és nem kéne ilyen faszként viselkedned.

- Egyszerűen ne értem. Lefeküdtetek, vagy mi? Ezért vagy még mindig vele egy nő helyett?

- Nem. Azt nem csináltuk… - Tomot egyre idegesebb lett, az apja tekintetétől pedig csak még jobban feldühödött.

- Akkor miért nem jársz egy nővel!?

- Utállak. Kibaszottul utállak – vetette oda Tom, majd sarkon fordult, hogy elmenjen, de az apja megragadta a karját, és a korábbihoz képest, sokkal lágyabban nézett rá.

- Tom. Egyszerűen csak nem értem. Nem akarnál inkább olyasvalakivel lenni, akivel kényelmesen is le tudnál feküdni? Aki társadalmilag is elfogadott? A melegeket folyamatosan zaklatják, tényleg ezt akarod?

- Neked csak ez benne a lényeg, nem? Az imidzsed. Nem akarod, hogy a hülye haverjaid és kollégáid megtudják, hogy a fiad férfiakkal jár.

- Higgadj le. Nem erről…

- Dehogynem! – rántotta el Tom a karját az apja szorításából. – Azt akarod, hogy tökéletes kis mintacsaládod legyen, mindig ezt akartad… Eddig felnéztem rád, apa; amikor kicsit voltam azt hittem szuperhős vagy… és most? Most még csak egy légtérben sem akarok veled lenni… De már nem is számít, a kívánságod teljesült. Most már nem járok egy pasival sem. Gratulálok.

Tom lerohant a szobájába, kinyitotta az ajtót, és gyorsan összeszedte a festő cuccait. Leírhatatlanul dühös volt, és ebben az állapotában az egyetlen dolog, ami le tudta nyugtatni, ha kifesti magából az érzéseit. Kisietett a kocsijához, közben az apja végig kiabált utána, de ő elhajtott és csak ment amíg el nem ért arra az egy helyre, ahova Courtlandben mindig ment, amikor kicsit el akart bújni.

A fűben telepedett le, ahonnan tökéletesen láthatta az ott lévő hatalmas tavat. Soha nem rajongott a tájképekért, de rengeteg érzelmi inspirációt kapott ilyen környezetben. A fű túl zöld volt, az ég sötét és tiszta, és az egyetlen fényforrás a kocsija fényszórója volt mögötte, amitől furcsa árnyék terült el előtte. Tom hallotta, ahogy a tücskök ciripeltek, a fák levelei zizegtek a lágy szellőtől, a víz pedig kísértetiesen csobogott. A múzsája mindig itt volt, az egyetlen helyen, ahol az otthonán kívül biztonságban érezte magát gyerekként. Néha mintha ez a rész kifejezetten azért készült volna, hogy nyugalmat és ihletet találhasson.

Most hagyta, hogy a kezei álmodjanak helyette, és maguktól alakítsák a képeket, amiket ő maga még nem látott a fejében. Amikor Tom konkrét elképzelés nélkül ült le festeni, általában jobb volt a végeredmény. Néha, amikor túl pontosan megálmodott valamit, az a kreativitását lekorlátozta, és a végén nem volt túl büszke az eredményre. Most azonban, ahogy a körvonalak megjelentek a vásznon, Tom tudta, hogy tetszeni fog amit lát. Tudta, hogy olyasmit fog alkotni, ami örökre megmarad.

A levegő egyre hűvösebb volt, ahogy ott ült a nedves fűben, és a keze magától dolgozott. Színes vonalak jelentek meg az ecsete nyomán, megtöltve az addigi üres, fehér vásznat. A kép kezdett összeállni, bár még mindig messze állt a teljességtől; hogy azt a szépséget lássa benne, amit élve és lélegezve láthatott.

Tom karjai elzsibbadtak, az ujjai élénk vörösek voltak, ahogy a vér próbált az ujjbegyébe jutni és felmelegíteni. Csak annyira hagyta abba, hogy a háttér picit megszáradhasson, de azonnal folytatni is akarta. Ebben a pillanatban szólalt meg a telefonja, és eltűnődött, hogy fel akarja-e egyáltalán venni.

Nem akarta kizárni Billt, egyszerűen nem volt benne biztos, hogy meg akarja beszélni a történeteket. Egy kicsit most békében érezte magát, és ha most megint felhozzák, akkor teljesen hiába jött ide ki elűzni a frusztráltságát. Az ujjai viszont mégsem bírták megállni, hogy felvegye.

- Hello?

- Tom? Tudunk beszélni?

- Gondolom… Nem tudom mit mondhatnék, tényleg.

- Csak… Amit mondtam, hogy teszt voltál nekem… Nem te voltál a teszt, a járás volt az. Sosem tudtam elképzelni, hogy valaha is járni fogok valakivel, és az, hogy mégis megtörtént, nagy próba volt számomra. Ettől még nem lesz rossz dolog. Nem sértés volt, és egyáltalán nem akartalak kihasználni, sosem tenném.

- Pedig úgy hangzott…

- Író vagyok, Tom. Nem előadó. – Bill fáradtan felnevetett, és Tom is kicsit elmosolyodott. – A lényeg, hogy szarul fejezem ki magam hangosan. Ha nem írom le a dolgokat, rosszul mondom őket. Tudod, hogy sosem használnálak ki.

- Ilyen érzés volt, amikor mondtad, aztán csak arra tudtam gondolni, hogy… Talán rossz volt a… Tudod?

- A mi?

- Ahogy kielégítettelek… - Tom kicsit elpirult, és Bill belenevetett a telefonba.

- Oh, Istenem, nem! Nem, nagyon élveztem. Jó volt, te… jó voltál. Én csak… Annyi minden történt tegnap éjjel…

- Tudom… Gondolkoztam rajta. Sok mindent csináltál, ami a kényelmi zónádon kívül esik, ezért értem is, hogy miért lettél olyan… tudod…

- Hogy miért lendültem védekező állásba és miért voltam hülye? – egészítette ki Bill, és Tom megrázta a fejét.

- Nem voltál védekező állásban és nem voltál hülye. Csak fájhatott. Gondolom te sem hitted volna, hogy milyen hatással lehet rád, ha egy éjszaka alatt ennyi mindent csinálsz… érted?

- Nem baj. Nem a te hibád. Mármint, nem csináltam semmit, amit ne akartam volna. Mindent akartam, de túl sok volt és túl gyors, aztán amikor megtudtam, hogy az apád is utál, az volt a töréspont.

- Nem utál, csak nem ért meg mindet. Én is ki akadtam rá.

- Nem kellett volna.

- Hát, meg kellett, hogy védjelek, Bill – felelte Tom, elpakolta a cuccait, és a festményét a kocsi hátsó ülésére támasztotta.

- Nem kellett volna.

- Nem, nem kellett volna, de akartam.

- Mikor fogsz visszajönni Ocean View-ba, Tom? Hiányzol.

Tom azonnal arra gondolt, hogy Bill ezt úgy értette-e, hogy még mindig vele akar lenni. Meg akarta kérdezni, de félt, hogy Bill mit felelne. Maga Bill mondta, hogy eddig nagyon jó volt együtt lenni, de most Tom azon tűnődött, hogy Bill talán rájött arra, hogy barátként jobb lenne, mint egy párként. Tom kapcsolatban akart lenni Billel, már a gondolat is fájt, hogy csak barátok legyenek.

- Vissza akarsz kapni?

- Igen. Nagyon.

- Bill? Még mindig szeretnél a barátom lenni?

- … nem tudom, Tom.

- Oh…

- Csak félek, hogy megint el fogom cseszni, és még nagyobb fájdalmat okozok neked.

- Lassabban haladnánk, ha még mindig akarsz. Mert én veled akarok lenni.

- Eldönthetnénk mi legyen akkor, amikor visszajöttél Ocean Viewba? Most még csak nem is akarok erre gondolni…

- Oké. Hát, megpróbálok minél hamarabb visszamenni… Nem akarok a szüleimnél lenni. Már most elegem van apámból… nem tudom mi ütött belé.

- Itt foglak várni, Tom.

Tom hallotta, hogy Bill kinyomja a telefont, és a szíve elnehezült. A mobilját bevágta a zsebébe, visszaszállt a kocsijába, és visszahajtott az útra. Nem akart hazamenni, de remélte, hogy mire odaér az apja már aludni fog, ezért egy ideig csak körbe-körbe ment, rádiót hallgatott, és csak dohányzott hogy elüsse az időt.

Volt egy terve. Már azóta a fejében volt, amióta Bill elment, de most, hogy már biztosan tudta, hogy Bill újra látni szeretné Ocean View-ban és az életében, már egyre biztosabb volt benne, hogy meg is valósítja ezt a tervét. Amikor Tom végül felbátorodott, hogy hazamenjen, nem túl nagy örömmel látta, hogy az apja még mindig ébren volt, és tévét nézett a nappaliban. Az anyja egy fotelben volt a kanapé mellett, és tisztán látszott, hogy valamiről veszekednek halkan. Nem volt túl átszellemült vita, ebből Tom tudta, hogy az anyja már belefáradt a férjével való vitába. Tom valahogy úgy sejtette Bill miatt volt.

Tom egyáltalán nem akarta a szülei panaszait hallgatni, ezért levitte a felszerelését a szobájába, bezárta az ajtót, és egyedül, a csendben folytatta a festést. Az összes festékét kiterítette a földön, a pasztelek szanaszét gurultak a padlón ahogy térden állva csúszkált a kép körül. Azt akarta, hogy tökéletes legyen. Mindent beleadott önmagából ebbe a festménybe, az ujjaival vitte fel a színeket, hogy még nagyobb érzelmi jelentést vigyen bele.

Kora reggelig fent volt Tom; amikor már szürkés fény lepte be a szobát az ablakon át. Ekkor kapcsolta le a lámpáját, és hagyta, hogy a szűrt fény irányítsa az érzéseit. A lehető leglágyabb fény volt a szemének, amitől bárki kényelmesen érezte magát, akárhol is volt. Tom tudta, hogy ő hol szeretne lenni, és csak remélte, hogy ez a festmény segíteni fog neki eljutni oda.

Kérdés: Bolti vagy kézzel készített ajándékokat szeretsz adni?