Nem volt idő alvásra, Tom egész éjjel csak festett, egészen reggelig dolgozott azon a képen, amiről tudta, hogy segíteni fog leírni az érzéseit és békét hozni. Mindenhol elkenődött grafitfoltok, festékpöttyök voltak rajta, valahogy még a hajában is, a csuklója pedig fájdalmasan lüktetett; de nem bánta. Sikerült az egész festményt kevesebb, mint 24 óra alatt befejezni, és imádta a végeredményt.

Amikor Tom végül előjött a szobájából, azt látta, hogy az anyja a nappaliban az ablak mellett szürcsöli a teáját. Egy keresztrejtvényt fejtett, miközben a teáját itta és az Ingatlan részleget olvasta az újságban. Tom átpillantott a válla felett, és eltűnődött mit akar venni.

- Házak? – kérdezte, és az anyja bólintott.

- Amióta csak félállásban vagyok a kórházban, apáddal kisebb anyagi gondjaink vannak.

- Hát, amilyen hamar csak lehet, elmegyek…

- Nem, nem a te hibád. Egy ideje már tart. Egy kisebb helyre akarunk menni.

- Oh… de azért maradtok Courtlandben?

- Szeretnénk – felelte az anyja sóhajtva. – Munkát is keresek, hogy egy kicsit több bevételünk legyen.

- Ha tudtam volna, nem kértem volna pénzt múltkor…

- Ne aggódj miatta. Tudod, hogy apáddal mindenben segítünk.

- Nem úgy tűnik…

- Ezt hogy érted?

- Apával tegnap veszekedtünk arról, amit mondott, és ezen a ponton már nem akarok tőle semmit. Mindig azt hittem, hogy szeretni fog, bármi is történjen, de azt hiszem tévedtem – vonta meg a vállát kényelmetlenül, a festményt pedig a másik karjába vette.

- Az apád szeret téged, Tom. Csak most… kicsit össze van zavarodva, de majd megnyugszik. Szeret téged, és Billt is kedveli.

- Lehet, de azt szeretném, ha Billt és engem együtt is szeretne… De már nem számít.

- Hogy érted, édesem? – nézett fel az anyja kíváncsian a keresztrejtvényéből.

- Bill szakított velem… Azt hiszem nem is akar már újra összejönni.

- Oh, wow… Miért?

- Csak, nem tudom, amit apa mondott, meg minden… - vont vállat Tom, aztán megpuszilta az anyja arcát. – De most megyek és megpróbálom helyre hozni.

- Ocean View-ba mész? – kérdezte az anyja, és Tom gyorsan bólintott.

- Azt akarom, hogy én legyek az első, amit Bill meglát ébredéskor.

Tom kiment a házból, és ugyanolyan nyomorultan nézett ki, mint egész éjjel. Tiszta festék volt, ki volt merülve, és valószínűleg izzadság szaga is volt, de nem érdekelte. Gyorsan befújta magát, ivott egy kávét, és indult is, majd később feltakarít. Billt amúgy sem fogja érdekelni, hogy mennyire koszos, inkább arra fog koncentrálni, hogy ott van.

Az ég kicsitfelhős volt, amitől Tom még levertebb lett. Mintha előrejelezte volna, hogy mi fogja várni Ocean Viewban, és nem tetszett neki. Ahogy Bill háza felé haladt, egyre sötétebbek és sötétebbek lettek a felhők, és ez irritálta Tomot. Tiszta eget akart, jól érezni magát tőle, és elmondani Billnek, hogy szereti; de ahogy egyre több felhő tornyosult, olyan érzése volt, hogy nem fog semmit megkapni abból, amit akar.

Amikor végül megérkezett Bill házához, leparkolta a kocsit, és mély levegőt vett. A kezében ott volt a festménye, a feje meg tele volt félelmekkel. Rettegett, hogy Bill egy percet sem fog rászánni, még akkor is, ha ő maga is látni akarta Tomot. 9 óra körül járhatott, amikor Tom elért az ajtóhoz, és csak remélte, hogy Bill még alszik. Azt akarta, hogy Bill az ő arcára ébredjen, az ő hangjára, ő legyen az első érzése. Ő akart lenni minden, amire Billnek szüksége volt, és remélte, hogy még mindig van esélye azzá válni.

Tom halkan kopogott az ajtón, és imádkozott, hogy Candace ki fogja nyitni, és hogy nem ébresztette fel Billt. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor tényleg Candace jelent meg előtte, széles mosollyal az arcán. Intett neki, és gyorsan meg is ölelte, majd Tom megkérdezte Bill alszik-e még.

- Biztosan. Szerintem egész éjjel fent volt és írt. Keltsem fel?

- Igazából, ha nem lenne gond, én szerettem volna felébreszteni…

- Oh, dehogy gond. Tudod hol a szobája.

- Köszi – mondta Tom, majd felszaladt a lépcsőkön, és elindult a most frusztrálóan hosszú folyosón Bill hálószobájáig. Először az ajtóhoz nyomta a fülét, hogy ellenőrizze Bill fent van-e. Nem hallott semmit, ezért résnyire kinyitotta az ajtót, és bekukkantott.

Bill mélyen aludt, a sötét, vastag függönyök pedig szinte semmi napfényt nem engedtek be a szobába. Minden takaró a földre volt hajítva, és egy kupacban ott voltak a párnái is a szoba másik végébe dobva. Bill az ágyában feküdt, a végtagjai minden irányba elterültek. Tomnak fogalma sem volt hogy ébressze fel; nem akarta megijeszteni. Úgy döntött, a legjobb módszer, ha gyengéden ér hozzá, és finoman szólongatja; ezért hát leült az ágy szélére, és végigsimította Bill karját, a csuklójától a könyökéig, majd a könyökétől a hónaljáig.

Aztán végigsimította Bill csupaszmellkasát, és végighúzta a tenyerét Bill bordáin át a csípőjéig. A férfi kicsit mocorogni kezdett, elhúzta a csípőjét, és összehúzta a lábait. Tom átemelte az egyik lábát Bill testén felbátorodva. Előre hajolt, és az arcát Bill mellkasának támasztotta, a feje pedig Bill légzésével együtt emelkedett fel-le.

Eltűnődött, hogy Bill vajon érzi-e a fejét, vagy csak a felét. De bárhogy is, csak az számított, hogy Bill érzi őt. Kicsit frusztráló volt Tomnak, hogy Bill nem élvezhette minden egyes érintését, azt pedig el sem tudta képzelni Billnek milyen idegesítő lehetett.

- Bill – suttogta Tom, és megpuszilta a haját a homlokán.

Bill az orrát ráncolta, a szempillái megremegtek, és lassan elkezdett ébredezni a jól megérdemelt alvásból. Egyik szemét kinyitotta, majd megállapította hogy álmodik, ezért újra visszacsukta. Tom halkan felnevetett, és Bill állkapcsához nyúlt, hogy végigsimítsa az ott lévő hegeket. Tudta, hogy Bill nem fogja érezni, és hogy ettől nem fog felébredni, mert az idegei ott már nem tudtak reagálni. Azt viszont tudta, hogy ha az orrát puszilja meg, azt érezni fogta, ezért előrehajolt, és nyomott egy puszit a hegyére.

- Bill – mondta újra halkan, és Bill szemei riadtan pattantak ki, de az arca meglágyult, az ajkai pedig álmos mosolyra húzódtak.

- Még mindig álmodok, Tomi – motyogta Bill, és Tom felnevetett.

- Nem álmodsz – felelte. – Itt vagyok.

Bill újra kinyitotta a szemét, és Tomra nézett, aki mosolyogva nézett vissza rá. Egy pillanatra Tom arra számított, hogy Bill le fogja lökni döbbenetében, de nem ez történt, hanem szorosan átkarolta Tom testét, és a körmeit az oldalába mélyesztette. Tom csak mosolygott magának, és Bill nyakába temette az arcát.

- Miért vagy itt? – kérdezte Bill fáradtan. – Nem számítottam rád még egy darabig.

- Egész éjjel fent voltam, és csak rád tudtam gondolni. Festettem neked valamit – mondta Tom édesen, és Bill elmosolyodott.

- Igen?

- Aha. Szeretnéd látni?

- Most nem. Nem akarom, hogy bárhova elmenj.

- Akkor nem fogok. – Tom hagyta, hogy Bill gyorsan megcsókolja, és azonnal sokkal jobban érezte magát. – Pia ízed van.

- Ja, egész éjjel írtam.

- És ittál.

- Minden szenvedélyes író iszik, Tom – nevetett Bill.

- Kizárt. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy minden festő LSD-zik mielőtt munkához lát.

- Előfordulhat – mondta Bill, és Tom ennél boldogabb nem is lehetett volna ebben a pillanatban.

- Kizárt.

- Helyes. Nem akarom, hogy drogozz – mondta Bill halkan, és Tom bólintott.

- Soha.

Bill még mindig le volt döbbenve, hogy Tom ott van, hogy őt látta meg először, amikor felébredt. Egész éjjel csak ivott, annyira rosszul érezte magát, annyira szörnyen félt, hogy örökre elveszítette Tomot; de most itt volt, hozzábújva, és úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Billnek ez így volt jó. Nem akart arról beszélni, hogy mi történt, legalábbis még nem. Tudta, hogy egy ponton muszáj lesz megbeszélniük, hogy hol állnak egymással, de ebben a pillanatban, másra nem vágyott.

- Szóval egész éjjel csak rám gondoltál, huh?

- Csak rád – felelte Tom, és összekulcsolta az ujjait Billel.

- Helyes. Én is rád gondoltam.

- Igen?

- Igen. Sokat írtam tegnap éjjel, rólad.

- Tuti csak rossz dolgokat – vigyorgott Tom, és Bill játékosan forgatta a szemeit.

- Mindig csak rossz dolgokat.

- Egyszer majd megmutatod egy versed?

- Ezek nem versek voltak.

- Akkor mik?

- Csak kis levelek, senkinek, rólad – felelte Bill, miközben finoman simogatni kezdte Tom bőrét a hüvelykujjával.

- Elolvashatok ezeket a leveleket?

- Talán egy nap. De nem most. Még mindig félénk vagyok ezzel kapcsolatban.

- Nem baj. Majd ha szeretnéd, hogy elolvassam őket, akkor nagyon szívesen.

Bill hátradöntötte Tom vállait, és átfordította a testét, amíg hanyatt feküdt. Aztán felemelkedett, a lábait Tom csípőjéhez fogta, és leült a combjára. Lenézett Tomra, és elmosolyodott; az egyik legboldogabb mosoly volt, amit Tom valaha látott. Megnyalta az ajkát, és kicsit elvörösödött, ahogy a tekintetük szinte átégette egymást.

Bill szemei körül fekete foltok voltak, néhány ponton az arcáig is elkenődött álmában. A rózsaszínes szájfénye elkenődött az arcára, egybeolvadva a rózsaszínes hegekkel, az alapozója pedig teljesen eltűnt a lepedőben, fedetlenül hagyva a bőrét, hogy teljes szépségében tündökölhessen.

- Egy nap majd szeretném, de nem most…

- Nem baj.

Bill lefeküdt Tom mellkasára, és megcsókolta a nyakát, a legfinomabb érintésekkel lepte be, Tom mégis úgy érezte, mintha áramot vezetett volna a bőrébe. A tenyere bizsergett, az ujjai megrándultak, a gyomrában pedig pillangók repkedtek már attól, hogy érezte Bill csókját. Tom mindig is azt gondolta, hogy egy jó csók néha még többet jelenthet, mintha szeretkeznének, és ezek pontosan olyan csókok voltak. Annyi jelentés volt bennük, hogy Tom alig bírta a rengeteg érzelmet. A tekintetét villámló kékek és forró vörösek lepték el, szikrák pattogtak, ésminden szín tökéletes harmóniában vibrált egyként.

- Mit érzel, amikor hozzád érek, Tom? Milyen érzés, amikor mindent érzel?

- Jó érzés – suttogta Tom. – Csak, mindenhol érezlek. Teljesen. Mintha teljesen belélegeznélek, és fantasztikus…

- Az jó lehet – mondta Bill álmodozva.

- És neked? Neked milyen érzés?

- Olyan furcsa. Csak fantomérzések a baloldalon. Tudom, hogy csinálod, de nem nagyon tudom érezni vagy reagálni… És amikor hozzáérsz egy olyan részhez, amiben működnek az idegek, az akkora sokk. Őrületes, tényleg. Régebben egy csomót simogattam az oldalam, hogy lássam hol érzek és hol nem, de soha nem volt olyan jó érzés, mint amikor te érsz hozzám azokon a pontokan.

- De nem frusztráló? Hogy nem érzed az egészet?

- Eleinte az volt, de… Most már inkább izgalmas. Már nem zavar.

- Az nagyon jó, Bill – mondta Tom, és megpuszilta Bill fejét. – És… Még mindig szeretnéd, ha hozzád érnék? Szeretnéd, baszki, Bill… Velem akarsz lenni, vagy nem?

- Oh… - Bill az ajkába harapott, és felnézett Tomra. – Szeretnék, nagyon is, csak… Félek. Mindig félek.

- Nem kellene félned.

- De akkor is ez van. Megbántottalak, és tudom, hogy megint meg fog történni. Én csak, ilyen vagyok… És szerintem ha csak barátok lennénk, akkor nem tudnálak annyira megbántani.

- Bill – suttogta Tom halkan, és ránézett, teljesen őszintén. – Ha csak barátok lennénk, az fájna a legjobban.

- Basszus, kérlek… Kérlek, ne mondd ezt… Ez az egész, baszki, összetöri a szívem, Tom.

- Csak mondd meg mit szeretnél, és az lesz. Ha azt akarod, hogy legyünk barátok, akkor az leszek, ha többet akarsz, akkor az leszek. Fájni fog, ha csak barátok leszünk, de az leszek, akit csak szeretnél, hogy ne veszítselek el az életemből.

- Én, én nem tudom Tom. Tudom, hogy veled akarok lenni, de nem tudom, hogy veled tudok-e lenni.

- A félelmen kívül, mi tart vissza? – simította végig Tom Bill arcát, és látta, hogy beleremeg, és elfordul.

- Semmi. Csak a félelem.

- Nem lenne jobb tudni, hogy megpróbáltad, mintha egyáltalán meg sem prbálnád?

- Tom…

- Ha nem akarsz velem lenni, csak mondd ki, Bill. Már nem sokáig bírom ezt.

- Mit?

- Hogy minden egyes porcikád akarom, de nem tudom, hogy megkaphatom-e. Kérlek, csak mondd meg.

Bill tényleg Tommal akart lenni, jobban akarta, mint bármi más az egész életében. Minden egyes pillanatot mellette akart tölteni, meg akarta ismerni minden apró darabját, de a félelmei folyton visszarántották. Annyira próbálta fenntartani a kapcsolatát Tommal, mindent beleadott, de most, hogy sikerült az egészet összetörni, rájött, hogy nem bízhatott magában olyan törékeny dolgokban, mint egy kapcsolat, és talán Tomnak is az lenne a legjobb, ha csak barátok maradnának.

Leszállt Tomról, az ágy szélére ült, és a tenyerébe temette az arcát. Nem akart sírni, de nem bírta visszatartani; hagyta, hogy kiszabaduljanak a szeméből és magukkal vigyék a sminkjét is. Szürke csíkok folytak végig az arcán, és az álláról a térdére potyogtak, ahogy ott ült, az ujjait tördelve, és halkan zokogott.

- Kérlek ne sírj, Bill. Tudod, hogy melletted állok, akárhogy is döntesz.

- És ha úgy döntök, hogy csak barátok lehetünk?

- Akkor a barátod leszek. A legjobb kibaszott haver a világon, ha azt szeretnéd. – Tom odament az ágy végébe, és átkarolta Bill vállát.

- Én… Azt szeretném… - Bill csuklott és köhögött, ahogy próbált beszélni, és Tom biztos volt benne, hogy azt fogja mondani, hogy azt szeretné, ha csak barátok lennének.

Tom felbátorodott, amennyit csak tudott, felsóhajtott, és még szorosabban ölelte Billt. Természetes, hogy Bill minden döntését el fogja fogadni, de ez nem jelentette, hogy minden döntésének örülni is fog. Szerette Billt, jobban, mint bárkit és bármit, és a gondolat, hogy bármelyik pillanatban kimondhatja, hogy legyenek csak barátok, széttépte Tomot.

- Mit szeretnél, Bill?

- Én… - köhögött Bill, és hangosan szipogott, aztán megtörölte a szemét a tenyerével, és frusztráltan megrázta a kezét. – Téged akarlak. Ez egyértelmű . Akarlak, szükségem van rád, és nem tudnék nélküled élni…

- De?

- Nincs de, Tom – mondta Bill, és megfordult, hogy gyorsan megcsókolja Tomot.

Bill hamar elhúzódott, de Tom még nem egészen fejezte be. Egy pillanatig még mindig lehunyt szemmel várta a folytatást, de amikor megérezte, hogy Bill ajkai eltávolodtak, kinyitotta a szemét és a homlokát ráncolta; többet akart, de valami megváltozott Bill hangulatában, és Tom szíve azonnal felgyorsult.

- Nincs de. Téged akarlak – mondta Bill halkan. – Szükségem van rád. Nem akarom, hogy csak barátok legyünk. Mindent akarok belőled, és… szeretném, ha együtt lennék.

- Még mindig úgy érzem, hogy jönni fog egy de – mondta Tom halk nevetéssel. A szíve több mérföld-per-órás sebességgel dübörgött, a gyomrában pillangók forgolódtak, és a szobában minden szín olyan élénk és vibráló volt.

- Nincs de, Tom. Csak szerelem.

Bill eltolta Tom vállát, és lefektette a matracára. Tom megragadta Bill karját, és magával húzta őt is, végigcsókolva a nyakát, a mellkasát, a vállát, amit csak tudott. Bill hátrahajtotta a fejét, Tom vállába markolt, a combjait pedig Tom csípőjéhez szorította.

- Mondd, hogy döntöttél, Bill – kérte Tom, csak hogy újra hallhassa.

- Szeretném, ha együtt lennénk – suttogta Bill, és már a hangjából is hallatszott mennyire komolyan gondolja.

- Nincs félelem?

- Nem, nem,már nem – suttogta Bill, a szemei pedig hátrafordultak, ahogy Tom végigcsókolta a mellkasát.

- Szeretsz? – kérdezte Tom édesen, végignyalva Bill éles kulcscsontját a sérületlen oldalon.

- Szeretlek – felelte Bill, és lehajolt Tom ajkaihoz. – Te szeretsz? - kérdezte két csók között, és Tom bólintott.

- Persze, hogy szeretlek – súgta Tom. – Nem jöttem volna így utánad, ha nem így lenne.

- Akarsz… öm.. – Bill elpirult, és Tom oldalra döntötte a fejét. – Akarsz szeretkezni velem?

Kérdés: Ki vagy te igazán? Amikor lecsupaszítod magad és előbújsz, ki vagy te?