Istenem! Ez bénább és kényelmetlenebb, mint az első randim! – üvöltötte magának lélekben Bill. – A teraszon még tök jól elvoltunk, közel kerültünk egy normális beszélgetéshez, most pedig alig bír… oh! Rám nézett!

Bill rámosolygott Tomra, amikor a tekintetük találkozott az asztal felett, de Tom azonnal visszanézett arra a pontra a padlón, amit egész vacsora alatt bámult.

Oh, ez nevetséges! – gondolta Bill. – A hangszálaim le fognak bénulni, ha továbbra sem fogom használni!

- Jó a pizza. – próbálkozott.
Tom ránézett, de csak bólintott.
- Hogy is hívják ez a helyet?
- Sal.
- Oh.

Egyetlen rohadt szó 15 perc alatt. Ez hosszú hat hónap lesz. Meg fogom tépni azokat a hajfonatokat, akkor legalább megszólalna.

- Bill!
Bill visszafordult Tomhoz, és kicsit kíváncsi tekintettel találkozott.
- Huh?
- Azt kérdeztem kéred-e az utolsó szeletet.
- Oh! Nem, kösz.
Tom felállt az asztaltól, becsukta a dobozt, és letette a pultra a kuka mellett.
- Öm, kijössz egy cigire? – kérdezte Billt.
- Ja, persze.

Kiültek hát a teraszra, kiélvezve a vacsora utáni cigijüket, de Bill még mindig kétségbeesetten próbált valami témát találni.
- Nagyon csendes itt kint. – jegyezte meg.
Tom újra bólintott.
- És nincs is túl meleg, ahhoz képest, hogy június van.
Komolyan, Bill? Az időjárás? Tényleg idáig fajult?
Tomra pillantott, aki minden erejével próbálta nem el röhögni magát.
- Mi olyan vicces?
- Nem nagyon bírod a csendet, ugye?
- Nem nagyon. – vallotta be Bill.
- Az én hibám, tudom. Te legalább próbálsz beszélgetést kezdeni, de én nem nagyon segítek, ugye?
- Nem gond. Mármint, csak kell egy kis idő, amíg hozzám szoksz. Basszus, csak pár napja tudtad meg, hogy létezek, és most már itt élek.
- Csak tegnap tudtam meg, hogy létezel, az ügyvéd irodájában.
- Mi? Azzal a nyomozó pasival én már szombaton beszéltem, és te csak tegnap tudtad meg? Hát basszus, akkor nem csoda! Nekem legalább volt pár napom feldolgozni!
- Nekem úgy 5 percem.
- Sajnálom, Tom.
- Nem a te hibád. – vont vállat Tom.
- Tudod, tegnap egy kicsit megleptél.
- Mivel?
- Igent mondhattál volna a DNS tesztre, tudod.
- Ja, igen. Ha egy fasz akartam volna lenni. De Bill, csak ránk kell nézni. A szemünk, az arcunk, még az ujjaink is… Ikrek vagyunk. Bárki megmondhatja. – ekkor rávigyorgott Billre. – Még akkor is, ha az a szar rajta van az arcodon.
Bill mosolya azonnal lehervadt, és beszaladt a házba.
- Hát ennyit arról, hogy ne legyél fasz. – motyogta Tom, amikor kinyitotta az ajtót, és látta, hogy Bill felszalad a lépcsőn. Utána kiáltott, de nem jött válasz. – Így kell ezt, Tom. – sóhajtott.

Felment ő is az emeletre, és látta, hogy Bill a fürdőben van, és az arcát mossa.
- Bill, ne haragudj. Nem úgy értettem, hogy le kéne szedned! – odaállt a mosdó mellé, és odanyújtotta neki a falon függő törülközőt. – Egyáltalán nem zavar a smink.
Bill lerakta a törülközőt, elmosolyodott, megragadta Tom kezét, és a tükör elé húzta, maga mellé.
- Wow.
- Ikrek. – mosolygott Bill, és megszorította a testvére kezét.
- Teljesen ugyanolyan.
Bill a tükörbe hunyorgott, aztán szembefordult Tommal.
- Hogyan szerezted azt a heget az arcodon?
- Oh, annyira izgatott voltam, amikor megtanultam járni, hogy egyenesen nekimentem az üvegasztalnak.
- Au.
- Ja, állítólag olyan hangosan üvöltöttem, hogy még a szomszédok is hallottak.
- Aaww, szegény Tom.
- Ne aggódj, most már jobban megy.
- Hány éves voltál?
- Öm, majdnem egy éves.
- Ha! – vigyorodott el Bill büszkén. – 10 hónap! Okosabb vagyok!
Visszaszaladt a lépcsőn ezzel, otthagyva Tomot, aki pedig csak mosolygott, és a fejét csóválta.

Amikor visszaért ő is a konyhába, látta, hogy Bill már a konyhát takarítja.
- Hol tartod a celofánt? – kérdezte Bill. – Meg akarom menteni ezt a szelet pizzát.
- A spájzban, legalsó polc. De nem muszáj ezt csinálnod. Inkább nézzünk egy filmet, vagy valami.
- Csak egy pillanat. Szívesen csinálom.

Tom odament a kukához, hogy kidobja az üres pizzás dobozt, és lélekben feljegyezte magának, hogy a szemetet ki kell majd vinnie lefekvés előtt; Bill eközben becsomagolta a maradékot. Mire visszajött, azt látta, hogy Bill egy nagy borítékot tart a kezében.
- Ott volt a polcon. A mi nevünk van rajta. – mondta Bill, de nem nézett fel Tomra.
- Nyisd ki.
Bill így is tett, és kihúzta belőle a tartalmát; másolatokat a végrendeletről, két halálozási bizonylatot, egy csekkfüzetet, és két Visa bankkártyát. Először a bizonylatokat nézte meg.
- Csak egy hete haltak meg. – jegyezte meg.
- Igen.
- Megnézted…
- Megnéztem ma reggel, amikor az ügyvéd átküldött mindent.
Bill a végrendeletekre is vetett egy pillantást, aztán felvette a csekkfüzetet.
- Nyisd ki. – mondta Tom, és kivette a saját pénztárcáját a zsebéből, Billét pedig a táskájából. – A miénk. – csúsztatott egy-egy bankkártyát a két pénztárcába.
- 4000? – kiáltotta Bill hitetlenkedve. – Tom, láttad te ezt? Arról volt szó, hogy csak egy hónapra!
- Ennyit kapunk egy hónapra. Rezsi, kaja, meg minden más, amire szükségünk van.
- Félek ebből költeni. Mi van, ha…
- Nem baj, ha van pénzed, Bill. És az sem, ha elköltöd.
- Kivéve, ha két embernek meg kellett halnia, hogy…
- Nem muszáj emlékeztetned, hogy meghaltak! – kiáltotta Tom, de azonnal meg is bánta, amikor látta Billt összerezzenni. Megrándult az állkapcsa, és inkább kiment a teraszra. Volt ideje pár mély levegőt venni, amíg hallotta, hogy az ajtó nyílik majd becsukódik mögötte.
- A szüleim voltak. – mondta, háttal a testvérének. – Sokszor csesztettek, mert ez volt a munkájuk, de… minden nap hiányoznak.
Hirtelen Bill ott volt mellette, átölelte, a fejét pedig a vállának döntötte. Tom megfeszült, teljesen meglepte a gesztus, de aztán visszaölelte.
- Bocs, hogy kiabáltam.
- Nem gond, nem kellett volna azt mondanom. Gyerünk, még mindig el kell mennünk a boltba.
Bill elindult visszafelé, de Tom megállította.
- Hé Bill, ha már úgy is ott leszünk, menjünk a plázába. Még nyitva vannak pár óráig.
- Mi ez? Egy teszt?
- Olyasmi. Mit csinálnál, ha fogsz mondjuk… 100 dolcsit, és arra költhetsz, amire csak akarod? Nem kaja, nem a kocsid, valami jó.
Bill nem bírt nem elmosolyodni.
- Én vezetek! – mosolygott vissza Tom.
- Várj! Meg kell csinálnom a sminkem!

Két órával később, Tom majdnem elkészült a bevásárolt cuccok elpakolásával, de Bill még mindig nem jött le segíteni neki. Miután betette Bill epres tejét a hűtőbe, elindult hát megkeresni a testvérét, és végül a szobájában találta meg, ahogy ott ült az ágyán, és csillogó szemmel nézte a sminkeket, amiket vett.

- Kösz a segítséget tesa. – nevetett Tom, az ajtónak támaszkodva.
- Bocs. Nézd mit vettem, Tom!
- Sminket.
- Clinique sminket, Tom! A plázából!
- Az… nagyszerű, Bill.
- Kipróbálod? – vigyorodott el Bill, az új szemceruzáját az ujjai közt tekergetve.
- Öm, nem. Egyáltalán miért használod ezeket?
- Szeretem. Kiemeli a cukiságom. – nyitotta ki az új szürke szemfestékét, és elvigyorodott.
- Úgy nézel ki, mint én. Alapból cuki vagy.
- Biztos nem akarod kipróbálni?

- Teljesen.
- Kérlek, Tom? – rebegtette Bill a szempilláit.
- Ne! Hagyd az ajakbiggyesztést! Jézus, ugyanolyan szörnyű vagy, mint Amanda! – mosolygott Tom.
- Ki az az Amanda?
- A barátnőm. Ő is ugyanezt szokta. Teljesen védtelen vagyok.
- Akkor tökéletesen ki fogunk jönni.
- Neked van barátnőd?
- Nem, soha nem is volt barátnőm. – vigyorodott el Bill. – De a legutóbb egy éve volt barátom.
- Oh, te… oh! Öm…
- Aranyos vagy, amikor elpirulsz, Tom.
- Mi? Nem. Mármint, nem gáz.
- Még mindig vörös vagy! – cukkolta Bill. – Na gyere, nézzünk egy filmet.