Bill szemei lassan kinyíltak, és körbenézett a szobában.

Felugrott az ágyából, tágra nyílt szemekkel, amíg eszébe nem jutott hol van.

Visszafeküdt hát, és elmosolyodott az őt körülvevő csenden. Nincsenek szirénák, veszekedő szomszédok a papírvékony falak mögött, és abban is egészen biztos volt, hogy egy drogüzletet sem bonyolítottak le éjjel a ház előtt.

Az órájára pillantott, és meglepetten látta, hogy 9 óráig aludt. Nagyon is kipihentnek érezte magát, és elégedetten terült el életének legkényelmesebb matracán. Úgy döntött, egész nap csak az ágyban fog feküdni.

De aztán éhes lett.

Miután gyorsan lezuhanyozott, felkapta magára a legkényelmesebb melegítőjét és egy fekete pólót. Megállapította, hogy Tom hálójának ajtaja még mindig zárva van, ezért egyedül ment le a konyhába, talált magának müzlit, és a lehető legnagyobb poharat megtöltötte narancslével.

Egy órával és két tál müzlivel később, végül Tom is megjelent, és lebotorkált a konyhába, még mindig félig csukott szemmel.

- Reggelt. – köszönt Bill vidáman.
- Hello.
Tom megragadta a cigijét és az öngyújtóját, és azonnal el is tűnt a teraszon.
- Oké, nem a reggeli típus. – vont vállat Bill.
Tom pár perccel később jött vissza, és ő is öntött magának egy kis müzlit.
- Jól aludtál? – kérdezte.
- Nagyon. Olyan kényelmes az ágy, hogy ki se akartam jönni.
- Mióta vagy fent?
- Nem régóta. El sem hiszem, hogy 9-ig aludtam. Általában 5-kor már kelnem kell, és 6-ra megyek dolgozni.
Tom szemei elkerekedtek.
- 5-kor kelsz? Basszus, én akkor sem tudok 10-nél előbb felkelni, amikor órám van.
- Suliba jársz?
- Ja. Mármint, most nyári szünet van. De augusztusban megyek vissza.
- UR. Ez lesz az utolsó évem, hála az égnek! Te nem jársz sehova?
- Dehogy! – ráncolta Bill az orrát. – Örültem, hogy gimiből sikerült kikerülnöm, már akkor sem volt túl csábító a továbbtanulás. Te mit tanulsz?
- Kommunikációt. Amikor elkezdtem, azt hittem tök jó lenne DJ-nek lenni, de… - vont vállat. – Nem is tudom.
- Dehogynem! Tök jó lehet, ha saját rádióműsorod van, és azt játszol amit csak akarsz, ahelyett, hogy azt hallgatod amit mások szeretnek.
- Eh, talán.
- Mondjuk, persze, erre vannak a CD-k. – töprengett tovább Bill. Lady Gaga egyik száma zökkentette ki, ugyanis megszólalt a telefonja. Elővette, és elmosolyodott az üzeneten, amit Andreas küldött.

szóval annyira összebratyiztatok, hogy engem már el is felejtettél?

bocs, nincs sok mesélnivalóm. majd később hívlak

- Ki volt az? – kérdezte Tom.
- Az egyik barátom, Andi. Egy helyen dolgozunk.
- Mutasd ezt a telefont. – kapta fel Bill telefonját, és tanulmányozni kezdte. – Hány éves ez?
- Már megvan pár éve.
- Van egyáltalán kamera rajta?
- Nincs, de havi 25 dolcsiért annyit hívhatok és annyi sms-t küldhetek, amennyit akarok, szóval tökéletes.
Bill visszavette ezzel a mobilját, és morcosan folytatta az evést.
- Most mi ez a nézés?
- Nem mindenkinek van pénze blackberryre, Tom.
- Most mi van? Egy tapló vagyok, amiért jó telefonom van?
- Azért vagy tapló, mert azt hiszed ez számít.
A szemeit forgatva, Bill folytatta a reggelijét, nem figyelve Tomra, aki az ujjával dobolt az asztalon.
- Akkor gondolom mostantól úgy fogunk veszekedni, ahogy a testvérek szoktak, huh? – próbált Tom javítani a hangulaton.
- Gondolom.
Tom elmosolyodott.
- Hát, végül is én vagyok a bátyád. Az a feladatom, hogy az idegeidre menjek.
- A bátyám? 10 rohadt perc, Tom.
- 5 perc is lehetne, akkor is idősebb lennék.
- Talán csak azért vagy idősebb, mert kirugdostalak, hogy több helyem legyen.
- Nem, nekem kellett először mennem, hogy megmutassam hogyan kell.
- Álmodj csak! – dobott egy szem kukoricapelyhet Tom felé, aki az arcánál kapta el.
- Gyökér! – nevetett Tom, és a szájába dobta a kis golyót. – De kösz az ajándék müzlit.
- Bunkó. – morogta Bill, de elmosolyodott, amikor meglátta a testvére vigyorát.

Miután elszívták a reggeli utáni cigijük, és miután Bill ragaszkodott hozzá, hogy a tányérokat a mosogatóba elpakolja; együtt ültek le a kanapéra, hogy agyzsibbasztó reggeli talk showkat nézzenek.

- Szeretnél ma valamit csinálni? – kérdezte Tom. – Nem muszáj a házban maradni, ha nem akarsz.
- Nem hiszem hogy a városnak ebben a részében túl sokat lehetne csinálni.
- Csak mint mindenhol máshol, szerintem. Mozi, a pláza, billiárd, ha Gustavon múlik akkor bowling…
- Könyvtár van errefelé?
- Van. El akarsz menni?
- Eh, most nem.
- És, tudod, nyugodtan jöhetsz-mehetsz amikor csak akarsz. Az se muszáj, hogy folyton velem legyél.

- Ezt vehetem úgy, hogy nem őrülsz meg, hogy együtt lóghassunk a könyvtárban?
- Az iskola könyvtára, ennyit arról. Most szünetem van.
- Kaphatok egy plusz kulcsot a házhoz?
- Szerintem a konyhában a vegyes fiókban van egy. Ha nincs, akkor csináltatunk egyet.
- Köszi.

Mindketten csak bámulták tovább a TV-t egy darabig, aztán Tom furcsán kényelmetlenül kezdte érezni magát.
- Hé, Bill?
- Hm?
- Rengeteg időnk van még, tudod, tévét nézni.
- Mire célzol?
- Nem kéne… ismerkednünk… vagy valami faszságot?
Bill hirtelen nevetni kezdett.
- Mi olyan vicces?
- Csak ahogy mondtad! – nevetett tovább Bill. – ’Nem kéne ismerkednünk vagy valami faszságot?’ Túl vicces vagy, Tom!
- Hát, végülis azért vagyok, hogy szórakoztassalak.
- Oké, oké. Lenyugodtam. – kuncogott még egyszer. – Oké, most nyugodt vagyok. Hogy akarsz ismerkedni, bátyó?
- Oké, felejtsd el. – rázta meg a fejét Tom.
- Nem, igazad van. Kéne, de… Én nem akarom erőltetni. Mármint, ha kényelmetlen neked, vagy akármi…
- Nem, nincs gond. Csak azt akartam mondani, hogy van pár fotóalbum ott a legalsó polcon, ha szeretnéd…
- Képek?
Bill feltápászkodott a kanapéról, és a polcról levett két hatalmas fotóalbumot, majd kicsit közelebb leült Tomhoz, amikor visszament a kanapéhoz.
- Melyikkel kezdjük?
- Hát, a kékben többnyire csak én vagyok, a pirosban pedig a nyaralások, karácsonyok, meg ilyenek.
- Babaképek? – Bill a pirosat az asztalra tette, és kinyitotta a kék albumot. – Wow, láthatom milyen voltam babaként.
- Hát, nem csak baba… várj, nem láttál magadról babaképeket?
- Oh, olyan pici voltál! Nem, szerintem a legrégebbi kép amit magamról láttam, azon 6 éves vagyok. Van egy pár még onnan, amikor Maryvel éltem, és pár rólam meg Andiről. A táskámban vannak. – mutatott Bill a konyhapult felé, miközben az albumot lapozgatta.
- Magadnál hordod őket? – ment oda Tom, és előbányászott egy kisebb fotóalbumot Bill táskájából.
- A fontosabbakat, igen, hátha… oh, kiesett az első fogad! Hátha az egyik idióta szomszédom felgyújtja a lakást, vagy valami, és nem akarok semmi fontosat elveszíteni.
- Hány éves voltál ezen? – mutatott Tom egy képre, amelyiken Bill néhány másik gyerekkel ült egy ebédlő asztalnál.
- 8. Az a piros pólós fiú volt a legjobb barátom 4 teljes hónapig.
- Mi történt?
- Új nevelőotthon. – vont vállat Bill. – Új iskola.
- Még csak ugyanabban az iskolában sem maradhattál?
- Ha lehetett, akkor igen, de ha az új család másik kerületben lakott, akkor sulit is kellett váltanom.
- Hogy-hogy ennyit kellett költöznöd?
- Valószínűleg ugyanazért, amiért sosem adoptáltak. Tudod, sosem voltam túl vidám gyerek. – forgatta a szemeit Bill. – Az emberek csak boldog gyerekeket akarnak maguk körül látni. Sajnos én sosem voltam arra képes, hogy az műmosolyt vágjak és úgy tegyek, mintha minden rendben lenne, amikor egyre csak rosszabb lett. Whoa! Ezeket a rasztákat!
- Ja, 12 voltam.

- Mikor váltottál ezekre a fonatokra?
- Pár éve. Ez itt Mary? – mutatott Tom egy kicsi Billre, ahogy egy idősebb nő ölében ült. A nő az 50-es éveiben járhatott, őszülő, sötétbarna hajjal, és ugyanolyan széles mosollyal, mint az ölében ülő kisfiú.
- Az ő. – mosolyodott el Bill. – Az volt a 12. szülinapom. Ő vette az első bőrdzsekim.
- És 3 évig voltál vele?
- Ja. Fociztál?
- Csak egy évet. Utána le akarták vágattatni a rasztáim. De ha már hajnál tartunk, mi ez az oroszlánsörény a fejeden?
- A hajam mindig király, köszönöm szépen.
- Hogy-hogy olyan sokáig maradtál vele?
- Én szerettem ott lenni, és ő is szeretett engem. Már több, mint 50 éves volt, a gyerekei már mind megnőttek, szóval olyan volt velem, mint egy édes nagymama, de szigorú is tudott lenni, amikor visszabeszéltem, meg ilyenek. Igazából, szerintem ő az egyetlen, aki nem csak a pénzért szeretett, amit értem kapott. Szerette volna, hogy ha vele maradok, de… szívrohama volt pár nappal a 13. szülinapom után. Szanatóriumba került, én pedig másik nevelőotthonba.
- Ez a kép nem tűnik olyan réginek. Tartjátok a kapcsolatot?
- Igen, mindig meglátogatom a szülinapján és karácsonykor, és ő is ír nekem minden szülinapomon.
- És… jól van már? Mármint, a szívroham után, meg minden?
- Járóbot kell neki, és nagyon hamar kifárad, de a memóriája ugyanolyan. Ez itt Amanda? – mutatott a jóképű, öltönyös Tomra, ahogy egy vörös ruhás lánnyal pózolt, valószínűleg bál előtt.
- Nem, Amandát egy éve ismertem meg. Nézzük csak, az elsős bálban Sharon volt, végzősként meg Emily.
- Oh, és ezek a barátaid?
- Igen, az érettségi banketten készült. A szőke Gustav, a hossz hajú pedig Georg.
- Boldognak tűntük.
- Oh, de még mennyire. Annyira bebasztunk, hogy reggel már szinte semmire nem emlékeztünk.
- Majd én is találkozok velük valamikor?
- Persze, hétvégén együtt lóghatunk. Áthívhatod te is a barátod, Andit, ha gondolod.
- Amanda is jön?
- Nem, ő most nyaral a családjával. Szombaton későn fog megjönni, valószínűleg vasárnapig én sem látom.
- Nyaralni ment, miután a… - Bill megállította magát, és nem mondta ki a szülőket. – Bocs, ez nem rám tartozik.
- Én mondtam, hogy menjen. Már minden ki volt fizetve, és itt volt már a… temetésen. Tudtam, hogy utána amúgy sem lennék túl jó társaság.
Bill becsukta az első albumot, és a másikra bámult, amelyik még mindig ott hevert az asztalon.
- Normális, hogy kicsit félek megnézni? Mármint… a szüleim vannak abban a könyvben.
- Nem muszáj. Várhatsz.
- Nem… Akarom. Amit ma megtehetsz, ugye? – az albumért nyúlt, és kinyitotta. Egy esküvői portré volt az első oldalon. – Wow, nagyon fiatalok voltak.
- Akkor házasodtak meg, miután anya leérettségizett.
- Az apánkra hasonlítunk.
Bill csak pár lapig jutott el néhány családi karácsonyos, családi nyaralásos, és egy olyan képen, amelyiken a tinédzser éveiben járó, rasztás Tom, kínosan elhajol az anyja puszija elől; aztán úgy döntött becsukja a könyvet, és visszarakta a másik mellé.
- Tom, nem csinálhatnánk valami mást?
- Dehogynem. – állt fel Tom, és magával húzta Billt is. – Menj, csináld meg a sminked, meg ilyenek.
- Hova megyünk?
- Megmutatom az én városrészem.

Több, mint egy órán át mentek körbe Tom „királyság kocsijában”, Bill szavaival élve, és Tom megmutatott neki mindent. A bevásárlóközpontot, ahol előző este voltak, a könyvtárat, postát, bowling pályát, néhány bárt, és a kedvenc billiárd termüket is, aztán úgy döntöttek beülnek ebédre egy kis kávézóba, ahova Tom szokott régebben beülni a haverjaival.

- Ha elég bátornak érzed magad, én is megmutatom az én városrészem. – vigyorodott el Bill, miközben a capuccinojukkal a kezükben visszamentek a házba.
- Voltam már a belvárosban, köszönöm szépen. – tájékoztatta Tom. – Ott vannak a legjobb klubok.
- Próbálj ott élni.

Lefekvés előtt végül Bill visszahívta Andit is.
- Szóval mizujs? – kérdezte Andi, türelmetlenül várva az infókat. – Volt valami azonnali iker-kapcsolat, vagy valami?
- A legkevésbé sem. – nevetett Bill. – Egész rendes és jól megvagyunk, csak az egész olyan… kényelmetlen, azt hiszem. Gyakorlatilag még mindig csak idegenek vagyunk egymásnak, de dolgozunk rajta. Oh, és szombat este átjössz.
- Oké, persze. Szóval te ketten tényleg… ugyanolyanok vagytok?
- Teljesen. Őszintén szólva bizarr is. És most már elmondhatok valamit, amiről azt hittem sosem fogom tudni kimondani.
- Mit?
- Az apámra hasonlítok.
- Oh, igen?
- Igen. Mindig azon gondolkoztam melyik szülőmre hasonlítok, te is tudod. És most már tudom. Az apámra.
- Az tök jó.
- Ja. – felelte Bill kicsit szomorkásan.
- Mi a baj?
- Nézegettünk ma pár fotóalbumot. Tök jó volt látni ahogy Tom felnőtt, meg minden, de volt egy teljes album a családi képeknek is. Nyaralások, ünnepek, az összes ilyen vidám családi összejövetel, ami nekem sosem volt, tudod? Kicsit lehangoló volt. Nem is bírtam végignézni az egészet. És tudom, hogy nem Tom hibája, nem is tudott rólam. De… úgy érzem ott lett volna a helyem, érted? Nekem is a család részének kellett volna lennem, mint azokon a képeken. És most, annak a családnak egy része elment, és sosem fogom megismerni őket. – Bill lefeküdt, és felsóhajtott, miközben magára húzta a takarókat.
- De legalább van egy testvéred, haver. És nem ellenezte ezt az egész együttélés dolgot sem. Ez már egy jó dolog, nem?
- Gondolom. Remélem azért nem lesz mindig ilyen fura köztünk. Szeretném, ha valamikor tényleg testvéreknek éreznénk egymást.
- Mármint csesztetni egymást, birkózni a távirányító felett, felrántaná egymás alsógatyáját?
- Hát, az utóbbit talán nem.
- Helyes gondolkodás. Na, figyelj, holnap korán kell kellnem-
- Oké, feküdj csak le.
- Te jövőhéten dolgozol?
- Ja, mondtam Bennek, hogy a jövő hetet még végigcsinálom, hogy legyen ideje felvenni valaki újat.
- Oké. Akkor majd szombat este.