Pénteken, Tom 11 körül elment fogorvoshoz, és Bill egyedül maradt a házban.

Egy darabig váltogatta a csatornákat.

Aztán kicsit tovább jutott a fotóalbumban.

Kiment cigizni.

Képregényt olvasott.

Unatkozott.

Ezért úgy döntött elmegy felfedező útra.

Az első megálló az apja irodája volt, aminek a központja egy hatalmas, L-alakú asztal volt, amin annyi számítógépes felszerelés volt, ami Bill szerint egy kisebb űrállomással is vetekedett volna. Benézett a garázsba is, és nem túl meglepő módon, egy tipikus garázst látott:  fűnyíró, szerszámok, kukák, és egy fehér Lexus. Azon gondolkozva, hogy vajon kié lehetett, a lépcsőn felfelé menet benézett a porcelán szekrénybe, ami az étkezőben volt.

Lábujjhegyen, mint egy gyerek, aki a karácsonyi ajándékát megy meglesni, betipegett Tom szobájába. Az ágy nem volt megcsinálva, a földön különböző ruhadarabok voltak szanaszét dobálva, és az éjjeliszekrényen egy axe dezodort látott; valószínűleg az volt a felelős Tom állandó finom illatáért. A szekrény végébe nyomorítva valószínűleg Tom egyetlen rendes öltönyét látta. Bill felhúzott orral nézte a falon lévő Jessica Alba posztert, aztán belepillantott az éjjeli szekrény félig nyitott fiókjába, és meglepetten nézte, hogy ipari mennyiségű óvszer volt bedobva.

- Legalább felkészült. – vigyorgott a kifelé úton.

Bepillantott a kisebb vendégszobába is, ahol egy régi francia ágyat, és egy csomó dobozt látott, a következő pillanatban pedig, ott találta magát az ajtó előtt, amit még sosem látott nyitva.

Oda senki nem megy be.

Tom figyelmeztetése visszhangzott a fülében, miközben a körmét rágta. Miután kipillantott a játékszoba ablakán, hogy Tom biztosan nem érkezett még meg, lassan lenyomta a kilincset, és belépett a szüleik szobájába.

Egy hatalmas, bézs takaróval fedett ágy volt a szoba közepén, mellette hozzá illő éjjeli szekrénnyel. A sarokban egy sötét bőrszék csücsült, előtte egy valószínűleg lábtartóként szolgáló asztallal. Egy ajtó egy hatalmas fürdőbe vezetett, amiben zuhanyzó és jacuzzi is volt. A fürdővel szemben egy hatalmas gardrób volt, legalább egy hálószobányi méretű.

Amikor visszajött a fürdőből, Bill látta, hogy egy másik fal mellett egy öltöző asztal is van, tele különböző sminkekkel és ékszerekkel, és egy csillógó keretben Tomról egy olyan tipikus első osztályos képpel.

- Mit csinálsz itt?
Bill tátott szájjal fordult Tom felé, aki dühösen állt az ajtóban.
- Jézus, megijesztettél! Én csak… körbenézek.
- Megmondtam, hogy ide senki nem jön be.
- Tudom, én…
- Akkor miért vagy itt, Bill?
- Csak kíváncsi voltam. – mondta Bill, a szemöldökét ráncolva, amikor Tom úgy nézett körül a szobában, mintha azt keresné hiányzik-e valami. – Csak érdekelt kik voltak ezek az emberek, Tom. Veled ellentétben, én sosem ismertem a szüleim.
Kiviharzott ezzel a szobából Tom mellett, de a testvére következő szavaitól egyből megtorpant.
- Nem az én hibám, hogy nem akartak téged, Bill.
Bill lassan megfordult, és csak bámult a testvérére.
- Tom, ugye azt felfogtad, hogy minden teljesen másképp alakult volna, ha én születek előbb, ugye? Ha így lett volna, akkor neked kellett volna senkiként felnőni, amíg én szerető szülők között élhettem volna egy palotában, ahol mindent ezüst tálcán szolgálnak fel nekem.
- Messze nem palota, Bill. – forgatta a szemeit Tom.
- Istenem, fogd már fel! – indult el Bill a lépcsőn.
- Mit fogjak fel?
Bill ismét az ikre felé fordult.
- Mindened megvolt, Tom! Volt családod és barátaid, nekem pedig senkim! Soha, senki nem akart engem, Tom! Az az ember, aki még a legközelebb áll a családhoz nálam, az egy 63 éves nő, aki egy öregek otthonában él. Fogalmad sincs milyen érzés úgy élni az egész életed, hogy egy hatalmas rész hiányzik belőled!
- Minden nap ezt éreztem! – üvöltött Tom vissza. – Mindig irigyeltem Gustavot, mert van egy nővére, és Georgot, amiért vannak bátyái. De én mindig egyedül voltam, Bill! És most, az egész családom eltűnt! Egy napon kellett eltemetnem apámat és anyámat, és most itt vagyok egy teljesen idegen emberrel! Szóval ne mondd, hogy fogalmam sincs milyen érzés, amikor valami hiányzik!
Bill szó nélkül nézte, ahogy Tom letrappol a lépcsőn és bevágja maga mögött a bejárati ajtót.

- Megőrülök tőle!
- Várj. Tartsd. – Andi zavartan megvakarta a fejét, és a telefonjára nézett, hogy ellenőrizze tényleg Billel beszél-e. – Tegnap azt mondtad rendben van, és hogy reméled, hogy jól ki fogtok jönni, ma meg már megőrülsz tőle?
- Igen.
- Oké. Mi történt?
- Kiakadt, amiért bementem a szülei… a szüleink szobájába, és igen, megmondta, hogy ne menjek be, de csak körbenéztem, erre ő úgy nézett rám, mintha elloptam volna valamit, aztán hozzám vágta, hogy nem az ő hibája, hogy a szüleink nem akartak.
- Aucs.
- Fogalma sincs milyen könnyű élete volt, Andi! Semmijét nem tudja értékelni! Szeretném bezárni a régi lakásomba csak egy éjszakára. A bunkó valószínűleg egy órát sem bírni ki az ipodja vagy a…
- Vagy a…? Bill?
- Andi? – jelent meg egy őrült mosoly Bill arcán. – Támadt egy briliáns ötletem!
- Oh, ez már most rosszul hangzik.

Tom körülbelül egy órával később ért vissza, Bill pedig addigra a lépcső alján ülve várta, hogy mikor nyílik az ajtó.
- Szia.
- Hello.
Tom a kulcsát ledobta az ajtó melletti asztalra, és elindult a konyha felé. Bill felkapta Tom kulcsát és elrakta a zsebébe, majd csatlakozott a testvéréhez.
- Kérsz? – kérdezte Tom, a kólás üvegre mutatva.
- Ja.
Tom öntött mindegyiküknek egy pohárral, elfordult, és a pultnak dőlve nézett körül.
- Bill, miért nincs felkapcsolva a lámpa meg semmi?
- Hm? Oh, gondolom nem lett időben befizetve a villanyszámla.
Kihasználva, hogy az ikre a bő nadrágokat kedveli, Bill odament mellé, és könnyedén Tom zsebébe nyúlt, hogy elvegye a blackberryjét.
- Mit csinálsz? Kérem a mobilom! – követelte Tom.
- Van egy tökéletesen jó telefon itt. – mutatott Bill a sajátjára, ami a pulton hevert.
- Miért használnám a tied?
- Mert csak az van.
- Oké Bill, mi folyik itt? – kezdte Tom a lámpákat kapcsolgatni, és a tévével is próbálkozott, de sikertelenül.
- Üdv az én világomban, Tom. – gömbölyödött össze Bill a kanapé végében egy könyvvel a kezében, és próbált olvasni az ablakon beszűrődő kevés fényben, a blackberryt pedig berakta az egyik fiókba. – Nem olyan jó buli a játékaid nélkül, ugye?
Tom halálos pillantást vetett felé, és felment a szobájába, de hamar vissza is jött üvöltözve, hogy mi történt az ipodjával és a laptopjával.
- Nincs ipodod, sem laptopod, Tom. Nem tudod megvenni.
- Elloptad a cuccaim?
- Nem loptam el semmit, Tom. Ha annyira nagyon szeretnéd, elmondom hova raktam őket, és visszakapcsolom az áramot is. Vagy itt maradhatsz egy órát, és megpróbálhatod…
- Felejtsd el. Átmegyek Gustavhoz.
- Menj. De az én kocsimmal kell menned, mert a tiéd nálam van. Már nincs sok benzinem, egyébként. És remélhetőleg a motor nem robban fel út közben.
- Mi a fenét csinálsz, Bill?
- Próbálom megmutatni, Tom. Mi lenne, ha a változatosság kedvéért, most te próbálnál meg úgy élni, ahogy nekem kellett? Például, amikor nem sikerült időben kifizetni a villanyszámlám, vagy amikor napokig csak szendvicset tudtam enni, mert a hónap végére kajára sem maradt pénzem?
Tom mély levegőt vett, és végigsimította a hajfonatait.
- Oké, értem. Nehéz életed volt, én meg elkényeztetett bunkó vagyok. Most már visszakaphatom a cuccaim?
- Ki se mered próbálni, ugye? – vonta fel Bill a szemöldökét, szinte diadalittasan. – Gyerünk, bátyó. Csak egy órát.

Tizenöt perccel később, Tom ott ült a testvérével szemben, és dühösen bámult rá.
- Ez kibaszott időpocsékolás! – állt fel Tom. – Kérem a kulcsom és a mobilom, hogy elhúzhassak innen.
- Jó. – sóhajtott Bill, átnyújtotta Tom cuccait, és ismét végignézte, ahogy az ikre elsétál.

- Őrültség volt belemenni, Gus. – mondta Tom, és elfogadta a sört, amit a barátja felé nyújtott. – Ez a hülyeség sosem fog működni. Egyik percben beszélgetünk, és minden rendben van, a következőben meg vitatkozunk. Semmi közös nincs bennünk, és egyáltalán nem tudunk kijönni egymással.
- Ja. Három teljes nap. Tényleg mindent megtettél. – Gustav nem bírta megállni, hogy ne forgassa a szemeit, ahogy helyet foglalt a haverjával szemben.
- A szüleim szobájában volt, Gus! Basszus, még én sem voltam ott a temetés óta, és világosan kijelentettem, hogy senki nem megy be oda.
- Na és, nem lehet kíváncsi, Tom? Nem érdekelheti milyen vagy te, milyenek voltak a szülei akiket sosem ismerhet már meg? Oké, mondtad, hogy ne menjen be, értem. De nem mintha ellopott volna bármit is, te magad mondtad, hogy csak körbenézett.
- Nem ez a lényeg.
- Nem, tényleg nem. A lényeg, hogy… - Gustavor ekkor kopogás hangja zavarta meg. – Ez Geo lesz. – mondta, és felállt, hogy beengedje a közös barátjukat, aztán együtt ültek le.
- Szóval miről maradtam le? – kérdezte Georg, elhelyezkedve Gustav régi hintaszékében.
- Testvéri viszály. – felelte Gustav. – Épp emlékeztetni készültem a mi kis makacs barátunkat, hogy most már testvére is van. Baszki, annál több. Ikertestvére. Repdesnie kéne, hogy még maradt családja, de ahelyett, hogy otthon próbálná kiépíteni a kapcsolatát az elveszett testvérével, most itt hisztizik, amiért Bill bemerészelt lépni a szüleik szobájába.
- Csak ennyi? Azt hittem egymásnak ugrottatok, szétvertétek egymást, vagy valami, erre a szüleid szobája miatt hisztizel mint valami kis picsa?
Georg nem a kertelős típus volt.
- Mit fogsz csinálni, Tom? – folytatta. – Szentélyt csinálsz belőle, és mindent ugyanott hagysz, ahogy a baleset előtt voltak? Ember, mit mondtam két nappal a temetés után, amikor ki kellett rángatnom téged az ágyadból, hogy megfürödj?
- Azt mondtad az élet megy tovább. – felelte Tom, lehajtott fejjel.
- Pontosan. Az élet megy tovább, Tom. Egyszer muszáj lesz bemenni, kipakolni, eladományozni a cuccaikat, akármi. De addig is, Bill valószínűleg szeretné egy kicsit megismerni a családot, akivel sosem találkozhatott, és valami azt súgja, tőled nem sok információt kap.
- Kibaszott nehéz, Georg! Ez a pasi tök idegen nekem…
- És az is marad, ha nem próbálsz változtatni a dolgokon. – fejezte be Gustav. – Az ő családja is volt, de most már csak te vagy neki, neked meg csak ő. Bele kell fektetned egy kis energiát. Egyáltalán próbáltad?
Az utolsó kérdés hallatán Tom láthatóan összerezzent, és Gustav tudta, hogy valami gond van.
- Tom?
Tom ekkor elkezdte elmesélni Bill gyenge kísérletét, és amikor befejezte, a két másik férfi csak bámult rá. Végül, mindkettejük arcán egy kis mosoly jelent meg ahogy egymásra néztek, aztán vissza Tomra.
- Mi van? – kérdezte Tom most már kíváncsian.
- Bill teljesen leégetett, ennyi. – vont vállat Gustav.
- Tom, el vagy kényeztetve. – jelentette ki Georg. – Basszus, valamilyen szinten, mindhárman el vagyunk. A szüleink megveszik a jó dolgokat, és mi élvezhetjük őket. Bill csak megpróbálta megmutatni a saját szemszögét, hogy csak egy óráig kibírd azok nélkül, amit mi olyan természetesnek veszünk, és te nem bírtad végig csinálni. Vagy nem akartad.
- Nem mentél volna bele, hogy Bill veled éljen, ha egy kis részed ne akarta volna megismerni a testvéred. – tette hozzá Gustav bölcsen. – Bill próbálja, Tom. Te mit csinálsz?

Bill bámulta a tévét, bár nem igazán figyelt arra, amit nézett; aztán az órájára pillantott.

22:30

Megállapította, hogy Tom már nem fog hazajönni, és még ha akarta volna sem tudta volna hívni, ezért Bill sóhajtott, és felment a szobájába.