Tom végül Gustavnál aludt, és szombat dél körül ment haza, ahol egyből összefutott az elég idegesnek tűnő Billel a konyhában.

- Oh, nagyszerű, nem feldarabolva fekszel az egyik kukában. – mondta Bill cinikusan. – Én, természetesen, egész éjjel azon merengtem miért nem voltál hajlandó tudatni, hogy nem jössz haza.
- Hát, lehetetlen lett volna tudatnom, tekintve, hogy nincs meg a számom, és látsz itt másik telefont a házban?
- De legalább… - Bill erősen próbált valami okosat visszaszólni, de nem jutott eszébe semmi. – Mindegy. Átmegyek Andihez.
- Menj. Érezd jól magad.

Tom még fel sem ért a lépcsőn, már hallotta, hogy Bill beindítja a kocsiját. Megtorpant és az ajtó felé fordult, amikor a hirtelen gondolat villámcsapásszerűen elérte:

Aggódott miattam?

Andi alig nyitotta ki az ajtaját, Bill már be is törtetett a lakásba.
- Nyugodtan fáradj be, Bill.
- Zavar, ha itt leszek ma? Csak… Nem hiszem, hogy Tom szeretné, ha ott lennék. – ült le Bill duzzogva a barátja kanapéjára. – Egyáltalán nem jövünk ki, és nem hiszem, hogy kedvel.

- Alig ismer, Bill.
- Nem is akar megismerni, Andi. Tegnap megpróbáltam rávenni, hogy csak egy órát bírjon ki blackberry, ipod, ilyesmik nélkül. 15 percig bírta. 15 percig, Andi! És egész idő alatt hozzám se szólt. Csak bámult rám, aztán felállt és elment, és csak most, nem rég jött haza.
- Aztán te is eljöttél. Ahelyett, hogy azt mondtad volna, hogy oh, hát a kis projektem nem jött össze, próbáljunk valami mást, hogy megismerjem az ikertestvérem; te csak szimplán eljöttél.
- Az én oldalamon kéne lenned, Andi. – biggyesztette Bill az ajkát, karba tett kézzel.
- Azon is vagyok. Ha azt akarod mondani, hogy leszarod a pénzt és eljössz, nyugodtan csövelhetsz a kanapémon, amíg nem találsz lakást. Ezt akarod?
Bill felnyögött, és elterült a kanapén, széttárt karokkal, becsukott szemmel, amitől Andi majdnem félrenyelte az innivalóját.
- Ennyire drámai? – kérdezte, miközben letörölte az állát a tenyerével.
- Egyszerűen csak… idegesít. Egyik percben minden oké, a következőben pedig ki akarom kaparni a szemeit. – Bill kinyitotta az egyik szemét, hogy a nevető barátjára nézzen. – Mi olyan vicces?
- Olyanok vagytok, mint a testvérek, Bill! Csak nem veszed észre. Én halálosan szeretem a bátyám, mindent megtennék érte, de néha képes lennék egy kanál vízbe is belefojtani. Megnyugtatlak, teljesen normális, ha néha így érzel. – lerakta a poharát, aztán felállt. – Gyerünk, csináljunk valami vicceset, amíg meg nem nyugszol.

Tom egyedül volt.

És érezte is.

Bill egy hete sem lakott még ott, de a hiánya már alig pár óra után érezhetp volt.

Senki nem ült kint vele a teraszon, senki nem fuldoklott a röhögéstől a TV előtt, senki más nem volt a házban, pont mint amikor Tomnak egyedül kellett lennie a szülei halála utáni napokban.

Egy része fel akarta hívni a testvérét, de persze, a száma még mindig nem volt meg.

A csengő hangja húzta ki a pillanatnyi depressziójából, és meglepetten látta, amikor a két legjobb barátját látta meg az ajtó előtt.

- Csak egy kocsi van a ház előtt. – állapította meg Gustav.
- Kisöcsi elment cigit venni? – kérdezte Georg.
- Kisöcsi most kerül engem. Gyertek be.
- Nem. – ragadta meg Georg a karját, és kirángatta a házból. – Te jössz velünk.
- Mi? Most el akartok rabolni? – kérdezte Tom, miközben bemászott Georg terepjárójának hátsó ülésébe.
- Hát, nincs rajtunk maszk. – mondta Gustav. – És nem kellett kloformos ruhát sem a pofádba nyomnunk, szóval gondolom ez nem igazi emberrablás. Amúgy sem küzdesz túlzottan.
- Hova megyünk?
- Csak várj, és lepődj meg! – mondta Georg, elég komoly hangon.

A belváros felé hajtottak, és pár perccel később, már egy lepukkant lakótelepre érkeztek meg, aminek Tom eddig csak a nevét ismerte.
- Ez itt Colonial Court.
- Ismerősnek hangzik? – kérdezte Gustav, a visszapillantó tükrében nézve Tomot.
- Itt lakott Bill.
Georg leparkolt az első épület előtt, amit meglátott.
- Fogalmam sincs ő melyikben lakott, de nem az a lényeg. – kicsatolta az övét, és hátrafordult Tomhoz. – Nem akartad Bill módszerével, ezért úgy döntöttünk, akkor megcsinálod a miénkkel.
Mindhárman kiszálltak, és a kocsi mellett álltak. Tom körül nézett az öreg épületek között. Kopott redőnyök vették körül, az ajtókról lepergett a festék, a földön mindenhol szemét, és egy nyitott ablakból kiabálást és gyereksírást lehetett hallani.
Az egésztől kirázta a hideg.
- Menjünk innen. – mondta, és már nyitotta az ajtót.
- Most már érted? – kérdezte Georg.
- Igen. – sóhajtott Tom, és kinézett az ablakon. – Most már értem.

Bill szinte táncolva ment ki a moziból, annyira élvezte a filmet amit megnéztek.
- Mit szólsz még egyhez? – javasolta.
- Egyszer haza kell menned, Bill.
- Tudom, tudom. – harapdálta az ajkát gondolkozás közben. – Oké, menjünk. Hazaviszlek.
Andit kirakta a lakása előtt, aztán végül visszament a saját házukhoz. Amikor látta, hogy egy ismeretlen kocsi áll ott, eszébe jutott, hogy Tom mondta, hogy a haverjai be fognak ugrani.
- Akkor kicsit szociálisnak kéne lennem. – motyogta magának amikor leparkolta a kocsiját, aztán bement a házba. Amikor megállt a nappali előtt, látta, hogy a srác, akiről Tom mondta, hogy Gustavnak hívnak, ott áll, és a Georg nevű nyakában csüng egyfajta birkózásképpen.
- Add fel! – kiáltotta Gustav.
- Soha! – üvöltötte Georg, és sikertelenül megpróbálta lefogni a másik férfit.
Amikor észrevették Billt az ajtóban, Gustav nem túl ünnepélyesen leejtette a srácot, és csak nézett.
- Haver, hamar feladtad. – állt fel Georg, aztán amikor észrevette Billt, ő is csak nézett.
- Hello. – mosolyodott el Bill, és az ujjaival integetett a másik kettőnek.
- Biztos Bill vagy. – mosolygott vissza Gustav, a kezét nyújtva. – Én Gustav vagyok, ez a két lábon járó sampon reklám pedig Georg.
Bill mindkettőjükkel kezet rázott.
- Örülök, hogy találkoztunk. – mondta, aztán Tomra pillantott. – Szia.
- Szia. Gyere, csatlakozz hozzánk.
Tom tényleg őszintének tűnt, de Bill még nem állt készen arra, hogy tegye a szépet.
- Kösz, de holnap reggel korán bent kell lennem az étteremben. Ötkor kelek.
- Melyik étterem? – érdeklődött Georg.
- A Galaxy, az új Carytownban.
- Oh, ha, jó a hamburgerük.
- Szóval, öm, örülök, hogy találkoztunk. Jó éjszakát, srácok.
Újra Tomra pillantott, aztán felment a lépcsőn.

Az ágyán ülve, Bill tudta, hogy nem fog egy hamar elaludni. Tudta, hogy Tommal muszáj lesz beszélnie, de azt is tudta, hogy ez úgy sem fog megtörténni, amíg itt vannak a haverjai. És tényleg ötkor kellett kelnie. Nagyot sóhajtott hát, és bement a fürdőbe, hogy lefekvéshez készüljön.