Tom kinyitotta az ajtót, és a lebarnult, mosolygó Amandát látta meg.
- Üdv itthon. – mosolygott, amikor a lány szinte belevetette magát a karjaiba.
- Istenem, Tom, annyira hiányoztál. Jól éreztem magam, de olyan jó itthon lenni. – mélyen megcsókolta, miközben becsukta az ajtót, aztán elhúzódott tőle, és jobban megnézte Tomot. – Hogy vagy? Komolyan.
- Jól vagyok.
- Tényleg? Tudom, hogy itt kellett volna lennem…
- Én akartam, hogy menj, nincs gond. – fogta meg a kezét, és a nappali kanapéjához vezette őt. – Viszont sok mesélnivalóm van.
- Oh, igen? – ült le szokásához híven törökülésben, és kíváncsian nézett a barátjára. – Mizujs?
- Hétfőn elmentem az ügyvédhez a végrendeletek meg ilyenek miatt, tudod.
- Hogy ment?
- Ami azt illeti, teljesen megváltozott tőle az élet. Öm… oké. Akkor csak kimondom. Van egy ikertestvérem.
- Mióta?
- Születésem óta, nyilván. Kiderült, hogy amikor anyukám terhes volt velem, igazából ikreket várt, de nem bírtak volna két gyerekkel, ezért engem megtartottak, mert én születtem előbb, Billel pedig szerették volna, ha örökbe fogadják, bár végülis soha nem volt örökbe fogadva.
- Billnek hívják?
- Igen. Egypetéjű ikrek vagyunk. Nem is tudtam róla semmit, amíg az ügyvéd nem mondta el. Röviden-tömören, 6 hónapig együtt kell élnünk, mielőtt eloszthatjuk az örökséget.
- Itt lakik? Hol van? Várja hogy előugorjon és a szívrohamot hozza rám?
- Nem. – nevetett Tom. – Dolgozik. Pincér valami kávézóban a belvárosban, még ezt a hetet fejezi be, hogy találjanak valakit helyette.
- Oh… wow… Tényleg van egy testvéred?
- Úgy tűnik, igen.
- És, milyen, tudod, hogy itt van, meg minden?
- Nem könnyű. – sóhajtott Tom, és végigfuttatta az ujjait a hajfonatai között. – Néha jól kijövünk, aztán néha meg… nem annyira jól. Igazából most is kicsit ki van rám akadva. Volt egy hülye veszekedésünk. Bill próbált… a testvérem lenni, azt hiszem. Én meg nem könnyítettem meg neki.
- Hát, biztos nem egy nap alatt fog megtörténni, de lehet, hogy a végén egész jó kapcsolatotok lesz.
- Lehet.
- És tényleg ikrek vagytok?
- Ja. Teljesen ugyanolyanok vagyunk, amikor nincs rajta smink, de amikor van, akkor is lehet látni.
- Sminkeli magát? – pattant fel Amanda szemöldöke valahova a homloka közepére.
- Igen, de nem mint valami őrült bohócnak, meg ilyenek. Normálisan néz ki.
- Hát Tom, én örülök neked. – bújt oda Tomhooz, és megölelte. – Arra számítottam, hogy egy érzelmi csődtömeghez fogok hazajönni, de örülök, hogy tévedtem. Hé, mi lenne, ha ma este vacsit csinálnék nektek? Délután a lányokkal találkozok, de 7 körül vissza tudok jönni. Ő itt lesz már akkor?
- Ja, azt hiszem 4 körül végez. Nekem is van pár dolgom ma délután, szóval a 7 jó lesz.
- Oké. – széles vigyorral az arcán, Amanda megfordult, és Tom ölébe ült. – De ebben a pillanatban még nem kell menned, ugye?
- Nem, még van időm. – vigyorodott el Tom is, amikor a lány a nyakához hajolt. – Mit terveztél?

Bill az ajtónak dőlt, és megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Egy hét szabadság után már el is felejtette milyen őrült tud lenni a forgalom a kávézóban, főleg a reggeli időszakban.

Nagyot ásított a lépcsőn felfelé menet, azon gondolkozva, hogy egy forró fürdő és talán egy kis délutáni alvás milyen jó lehet.

Ám amikor bement a szobájába, három csomagot talált az ágyán, szalagokkal meg masnikkal. Felvette a kis kártyát, ami az egyikhez volt csatolva.

- Üdv Tom világában. – olvasta hangosan. – Oké, most már ajándékokat vesz.
- Nem akarod kinyitni őket?
Bill ijedten, tágra nyílt szemekkel fordult meg.
- Tom! Ne csináld ezt!
- Whoa, bocs. – Tom szemei ugyanolyan hatalmasak lettek. – Gondoltam megleplek.
- Én csak… nem szeretem, amikor ólálkodnak utánam. Legközelebb kicsit hangosabban gyere be, vagy valami.
- Oké, bocs.
Bill visszapillantott az ágyán lévő csomagokra.
- Tom, miért vettél nekem ajándékokat?
- Mert bunkó voltam, és sajnálom.
- Azzal, hogy veszel nekem dolgokat, még nem teszel jóvá mindent, Tom. Amit mondtál, az tényleg fájt.
- Tudom. Nem kellett volna azt mondanom, hogy nem kellettél nekik. Nagyon bunkó voltam, sajnálom.
- Tudod, tényleg szeretném, ha testvérekként érezhetnénk magunkat. De nem… néha úgy viselkedsz, mintha nem is akarnád, hogy itt legyek.
- Szeretném. Tényleg. De igazad volt, tényleg úgy viselkedtem mint egy elkényeztetett kisgyerek, aki hisztizik amikor elveszik a játékát. Csak megpróbáltad megmutatni… és azt hiszem sikerült. – mosolyodott el. – Szóval, jóvá akartam tenni. Tudom, hogy… nem volt sok lehetőséget elkényeztetni saját magad, ezért arra gondoltam megteszem én, mert tényleg jóvá akarom tenni. És azt is szeretném, ha testvérek tudnánk lenni.
- Ne haragudj, hogy bementem a szobájukba és hogy elvettem a cuccaid.
- Nem gond, túl reagáltam.
Bill visszanézett az ágyára, aztán Tomra mosolygott.
- Ezeket mind nekem?
- Igen, a tiéd.
Bill átvetette a karjait a testvére nyaka körül olyan lendülettel, hogy Tomnak hátra kellett lépnie.
- Nagyon köszönöm!
- Szívesen. – nevetett Tom válaszként. – De még ki sem nyitottad őket.
- Mindegy. – sóhajtott Bill a nyakába. – Édes vagy már azért is, mert venni akartál valamit.
Azzal a sanda gyanúval, hogy Bill mellett muszáj lesz hozzászoknia az ölelésekhez, Tom visszaölelte. És mivel az utóbbi napokban, Billnek hiányzott a fizikai kontaktus, ki is élvezte az érzést, és egy kicsit tovább ölelte, mint normál esetben tenné.
- Most már minden oké köztünk? – kérdezte Tom, amikor elváltak.
- Igen, most már minden oké. – mosolygott Bill. – Oké, most már ki akarom nyitni.
Az ágyára ugrott, és a szép, színes csomagolást hamar széttépte, felfedve egy blackberryt, egy ipodot, és egy laptopot.
- Tom! Oh, istenem! Túl sokat költöttél! – próbált Bill komolynak hangzani.
- Ne aggódj miatta. – vont vállat Tom, amint leült az ágyra. – Kellett neked szereznem egy új számot, mert nem volt meg. És a saját számom már be is írtam neked. És csináltam egy e-mail címet is, remélem nem gond.
- Dehogy.
- És öm… - Tom a zsebébe nyúlt, és Billnek új kocsikulcsokat adott. – Ha szeretnéd, használhatod anyukám Lexusát. Tudom, hogy a kocsid…
- Hatalmas benzinfaló szar? – segítette ki Bill.
- Hát, tudod, a Lexus csak pár éves, és megbízhatóbb is.
- Köszönöm.
- Szívesen.
- Szóval, öm, meg tudnád mutatni hogyan kell használni ezeket? – mosolyodott el Bill szégyenlősen.
- Perszer.

Több, mint egy órán át, csak ültek egymás mellett Bill ágyán. Dalt töltöttek dal után az ipodjára és Bill átmentette a telefonszámait a blackberryjére.
- Andit megtartom természetesen, és Bridget is marad. – gondolkozott Bill hangosan. – A kávézó már nem nagyon fog kelleni, ugye? Oh, hát, megtartom, hátha.
- Oh, hé! – jutott Tomnak hirtelen eszébe a korábbi beszélgetése a barátnőjével. – Ha nincs más programod estére, Amanda felajánlotta, hogy átjön és csinál vacsorát nekünk.
- Az jó lenne, szívesen találkoznék vele. Mikor jön?
- Hétkor.
- Hétkor? – pillantott Bill az órájára. – Tom, már elmúlt hat! Le kell zuhanyoznom, átöltöznöm, és elkészülnöm! Tiszta kaja szagom van!
- Nyugi már, csak a barátnőm jön.
- Akkor is valaki új. Jó első benyomást kell tennem.
- Oké, mindegy. – csóválta a fejét Tom szórakozottan. – Menj, csinosítsd ki magad.
Bill odahajolt, és puszit nyomott a testvére arcára.
- Még egyszer köszönöm az ajándékokat.
- Szóval ez azt jelenti, hogy megint bírsz?
- Igen. Nagyon bírlak.

Amanda Billt bámulta. Csak bámulta. Még csak meg sem próbált diszkrét lenni.
- Ti tényleg ikrek vagytok!
- Hát, ja. – nevetett Tom. – Megmondtam.
- De… Tom, ugyanolyan, mint te. Van még egy ember a földön, aki ugyanolyan, mint te.
- Hát, gyakorlatilag ezt jelenti az ikertestvér.
- Oh, csitt! – ütötte meg játékosan a barátja karját. – Hát, Bill, örülök, hogy megismerhetlek. Be kell vallanom, fogalmam sem volt, hogy mire hazajövök, felbukkan a barátom ikertestvére.
- Oh, igen, Tom mondta, hogy családi nyaraláson voltál.
- Igen, hajóúton a Bahamákra. Jól éreztem magam, de már nagyon jó volt hazajönni.
A saláta és parmezános csirke vacsora alatt, Bill röviden-tömören elmesélte Amandának az élettörténetét.
- … és most van egy testvérem, és itt élek. – mosolygott, lenyelve az utolsó falat csirkéjét. – Ez lennék én, dióhéjban.
- És mit gondolsz a testvéredről? – kérdezte huncut vigyorral.
- Rendben van, azt hiszem. Már amikor nem bassza fel az agyam. – kacsintott Bill az ikrére.
- Oh, nagyszerű, most fogjatok össze ellenem. – felelte Tom, a szemei eltúlzott forgatásával.
- Bill? Még csirkét?
- Nem, tele vagyok. Nem kérek többet.
- Hét, akkor menjetek csak ki egy cigire. – mosolygott a lány kettejükre. – Addig elpakolok itt.
Az ikrek ezzel kimentek a teraszra, és Bill elvigyorodott abban a pillanatban, hogy Tom becsukta az ajtót.
- Kedvelem őt, Tom. Nagyon aranyos. Hogy találkoztatok?
- Igazából, Georg barátnőjének az egyik barátnője. Egy vakrandit hoztak nekünk össze miután Amanda szakított az előző pasijával, és így alakult.
- Hát, nekem szimpatikus. Tartsd meg.

Pár perccel később a nappaliban gyűltek újra össze, hogy megnézzenek egy filmet. Tom és Amanda a kanapén, Bill pedig egy fotelben gömbölyödött össze, de a film felénél nagyjából Bill felesleges harmadiknak kezdte érezni magát. Amikor feléjük pillantott, látta, hogy a pár most már összebújva sugdolózik, nyilvánvalóan nem a filmmel kapcsolatban. Újra megcsókolták egymást, legalább századszorra, és ekkor Bill felállt.
- Én most elbúcsúzok, srácok.
- Holnap is korán kelsz? – kérdezte Tom.
- Ja, jobb is, ha lefekszem. Amanda, jó volt megismerni.
- Téged is édesem. Jó éjt.
- Jó éjt.