A maradék búcsútortától, ami az anyós ülésen volt, összefutott a nyál Bill szájában, és alig várta, hogy végül megérkezzen. Már előre eltervezte, hogy Tommal majd rendelnek pizzát vagy kínait, és egész este csak ülnek majd a TV előtt, a vaníliás tortát zabálva.

Amikor bement a házba, kiáltott egy hellót a testvérének, aztán a szemöldökét ráncolta, amikor mintha Andi jellegzetes kuncogását hallotta volna. Mivel nem látott Tom kocsiján kívül egyet sem a ház előtt, a kíváncsisága azonnal fellobbant benne. Egyenesen a konyhába ment, aztán döbbenten nézett körbe.

Három doboz pizza volt kipakolva a pultra, mellette nagy adag szemét kajával és különböző piákkal, felette pedig egy fényes Boldog Nyugdíjbavonulást zászló lógott.
- Meglepetés!
Bill álla leesett, amikor Tom, Andi, Gustav, és Georg jelent meg a konyhát és az étkezőt összekötő kis folyosóból.
- Mi… hogyan… mi ez az egész? – dadogta.
- A nyugdíjas bulid. – vigyorgott Tom. – Mondtam, hogy valamikor meg kell ünnepelnünk, ezért áthívtam egy kicsit a srácokat.
- De… Egy kocsit sem láttam kint. Hogy jöttetek ide?
- A titokzatosság fontos volt. – magyarázta Andreas. – Ezért én az utca végén parkoltam.
- Az én kocsim meg egy utcával lejjebb van. – tette hozzá Georg.
- Bulit csináltál nekem? – kérdezte Bill csodálkozva a testvérét, miközben lerakta a torta dobozát a pultra.
- Igen. De ugye… nem baj? – kezdett Tom aggódni egy pillanatra. – Ne mondd, hogy utálod a meglepetés bulikat!
- Nem, nem, imádom a meglepetéseket. Én csak… el sem hiszem, hogy ezt csináltad.
- Nem nagy ügy. Csak, tudod, pizza és egy kis pia.
- És torta! – nyitotta ki Bill a dobozt, amit hozott, és felvillantotta a félig megevett tortát, amin a „szlát & erencsét” szavak voltak már csak kiolvashatóak. – A főnökömtől kaptam egy tortát, csak már beleettünk amikor volt egy-két szabadpercünk.
- Tortából sosem elég. – jegyezte meg Andi.
- Oké, de bűzlök. Megyek, gyorsan lezuhanyozok. – indult el Bill a lépcső felé. – Mindjárt visszajövök.

Negyed órával később, felfrissülve, vizes hajjal, visszasietett Bill a konyhába, és egyből Tomhoz ment, hogy megölelje.
- Köszönöm a meglepetést! – mosolygott, és puszit nyomott Tom arcára. – És nektek is köszönöm, hogy itt vagytok! – fordult a többi három srác felé, és miután mindhármukat megölelte, elkezdett egy tányért megpakolni pizzával és minden mással. Amikor felpillantott, látta, hogy mindhárom vendég ide-oda kapkodja a tekintetét közte és Tom között. – Mi az?
- Ti… ti tényleg… - kezdett bele Andi.
- Kibaszottul ugyanolyanok. – fejezte be neki Georg.
- Bizarr. – tette hozzá Gustav.
- Oh, ja. – legyintett Bill. – Még jobban látszana, ha nem lenne rajtam smink.
- Vagy ha Tomon lenne smink. – vigyorodott el Gustav.
- Ember, ne bátorítsd! – adott Tom egy tockost Gustavnak, aztán ő is egy újabb szelet pizzáért nyúlt.

- Tomiii! – kiáltott neki Bill éneklős hangon, odaszaladt hozzá, és csatlakozott hozzá a kanapén.
- Mi van Bi… várj, Tomi?
- Igen, mostantól mindenkinek beceneve lesz. Te vagy Tomi, én Billy, aztán ott van Andi…
- Eddig is az volt a becenevem. – emlékeztette Andi a padlóról.
- És Gusti, és… - Bill összevont szemöldökkel nézett Georgra, aztán szélesen elvigyorodott. – Georgie!
- Nem fogok válaszolni a Georgiera. – jelentette ki Georg, amikor visszajött a nappaliba még több pizzával, és újabb pohár piával.
- Én viszont így foglak mostantól hívni. – nevetett Gustav, amiért cserébe egy gyors térden rúgást kapott. – Basszus, miért mindenki Gustit veri ma?
Tom felnevetett, aztán köhögni kezdett, amikor a whisky kólája rossz csövön ment le.
- Gusti! – dőlt az oldalára a nevetéstől.
- Névtáblákat kéne csinálni. – találta ki Bill, miközben az állát simogatta.
- Cigiszünet! – állt fel Gustav, és megrántotta Georg karját. – Gyerünk, Georgie.
- Én is! – pattant fel Andi, és csatlakozott a másik kettőhöz a teraszon.
- Tomi, kell egy filc, és… és papír. És cellux!
- Most komolyan akarsz névtáblát csinálni? – kérdezte Tom, még mindig a kanapén fekve.
- Hát persze. Reggel is emlékeznünk kell a nevünkre, nem?
- Tényleg, Bill. Filc és cellux a vegyes fiókban, és… hát, tépj szét egy bevásárló listát, vagy valami.
- Szuper!

Hajnali 3 felé járhatott, amikor a hangulat kezdett ellaposodni. Mindenki kint volt egy utolsó cigire. Bill, aki utoljára jött ki az ajtón, körülnézett egy szabad felületre, ahol leülhetne, de mivel nem talált egyet sem, szimplán vállat vont, és Tom ölében foglalt helyet.
- Nagyon csendes itt kint. – mondta Tom komolyan, de már vigyorgott Bill feje mögött. – És nincs is túl meleg, ahhoz képest, hogy… Au!
- Ne figurázz ki! – bökte oldalba Bill sértődötten Tomot.
- Ezt nem értem. – mondta Georg, elnehezült szemekkel nézve az ikreket.
- Ha valaki, akkor te aztán tudsz gondolkozni, Georgie. – vigyorgott Gustav a haverjára.
- Kapd be, négy szemű.
- Vedd elő, Fabio.
- Bill nem bírja a csendet. – magyarázta Tom.
- Az biztos. – nevetett fel Andi. – Már az is haladás, ha egy teljes filmet végig bír ülni. – állt fel, és nyújtózkodott. – Én most asszem megyek, srácok. Egyeseknek dolgozniuk is kell holnap.
- Szar neked. – nevetett Bill a haverján, és ő is felállt. – Kikísérlek. Tudsz vezetni, ugye?
- Oh, igen, csak pár sört ittam.
Visszamentek hát a lakásba, Georg és Gustav pedig azonnal Tomra néztek.
- Haver! – bámult rá Georg, elkerekedett szemekkel.
- Mi van?
- Mi volt ez az ölelgetés-puszilgatás?
- Bill ilyen. – vont vállat Tom. – Csak szereti… kimutatni a szeretetét, gondolom.
Gustav felnevetett.
- Legalább egy ember van aki képes volt beléd szeretni.
- Felejtsétek el. – csóválta a fejét Tom, amíg a haverjai egymásnak dőlve röhögtek. – Ő mindig ilyen. Titeket is ölelgetett.
- Oké, Tomi. – nevetett tovább Gusta.
- Ember, de szarok vagytok. – nyomta el Tom a cigijét, majd felállt, kicsit meginogva a hirtelen pozícióváltástól. – Gondolom itt csöveztek ma, ugye? Már csak egy vendégszoba van, de ott a kanapé fent vagy itt lent.
- Vendégszoba! – üvöltötte be Gustav.
- Seggfej. – morogta Georg, miközben a szőkét belökdöste az ajtón át.
- Tom? – nyávogott Bill a kanapéról, teljesen elterülve. – Megállítanád a szobát, hogy ne forogjon?
- Hánynod kell? – Tom biztos volt benne, hogy ha Billt rókázni látja, ő is egyből csatlakozni fog hozzá.
- Nem… hiszem.
- Gyere! – sóhajtotta Tom. – Menjünk lefeküdni. – szigorúan nézett a haverjaira, amikor megint elkezdtek mögötte vihogni. – Állj fel, Bill.
- Nem akarok.
- Itt akarsz aludni?
- Az ágyamban.
- Oké, óriásbébi. – ragadta meg Bill kezét, és elkezdte felhúzni a kanapéról.
- Vigyél.
- Most csak viccelsz! – kiáltott fel Tom, és inkább nem figyelt arra, hogy a haverjai egyre hangosabban röhögnek.
Bill is felnevetett, és a testvérének dőlt.
- Részeg vagyok, Tomi.
- Azt látom. – kezdett Tom belefáradni. – Oké, gyere.
Lehajolt, a vállát Bill középtájához emelte, aztán felállt, és tűzöltó stílusban felcipelte a testvérét a lépcsőn.
- Fejjel lefelé vagyok, Tomi! – visított Bill.
- Te mondtad, hogy vigyelek.
Amikor beértek Bill szobájába, Tom újra lehajolt, ezúttal, hogy visszarakja Billt a földre.
- Oké, Bill, itt az ágyad.
- Felhoztál! – nevetett Bill, és átölelte Tomot. – Köszönöm.
- Szívesen, Bill.
- És köszi a bulit.
- Azt már megköszönted.
- Tudom, de akkor is nagyon kedves volt tőled. – nyomott Bill egy nyálas puszit az arcára. – Nagyon jó testvér vagy! – előrehajolt, és az ajkait Tom szájához nyomta. Tom szemei elkerekedtek, és ijedten nézett Billre, aki pedig lehunyta a szemeit.
- Mmph… Bill.
Megragadta a fiú karjait, és kicsit eltolta magától Billt. Bill szemei kinyíltak, és álmosan az ikrére mosolygott.
- Most lefekszem, Tom. – fordult meg Bill, az ágyába mászott, elterült a takarókon, és a párnába temette az arcát.
- Oké, Bill.
- Jó éjt, Tom.
- Jó éjt.
Tom becsukta Bill ajtaját, és átment a saját szobájába, csendben hálát adva, hogy a haverjai nem voltak ott bent Billnél.