- Tom, Tom, Tom! – kezdett Bill szó szerint ugrálni, amint Tom belépett a szobába. – Ezt kóstold meg!
- Mi ez? – nézte Tom gyanakodva a villát, amit Bill felé tartott.
- Istenem, szörnyű a memóriád. A tonhalas tésztasaláta, amit a mai ebédre csináltam.
- Oh. – ráncolta Tom az orrát, de tudta, hogy Bill úgy sem fogja elengedni, amíg meg nem kóstolta. Megfogta hát a villát, és bekapta a haldarabkát, a tésztát, és a számára ismeretlen összetevőket, aztán lassan rágni kezdett.

- Miért kell mindig ilyen képet vágnod, amikor valami újat kóstoltatok meg veled, Tom? Te mondtad, hogy jól főzök.
Tom szemei kicsit elkerekedtek rágás közben.
- Ez nem rossz. Nem túl halas.
- Tudom! Szerinted a többieknek is ízleni fog?
- Ja, szerintem igen. Szép munka, Bill. Ezt melyik könyvben találtad?
- A piros Betty Crocker könyvben. Olyan volt, mintha még az életben nem nyitották volna ki.
- Valószínűleg nem is használták. – nevetett Tom. – Anyukám mindig imádott új szakácskönyveket venni, de csak kettőt-hármat használt közülük.

- Hát, én szeretem őket. – mondta Bill, miközben becsomagolta a tálat, és berakta a hűtőbe. – Mikorra jönnek értünk a srácok?
- Kettőre.
Bill a falon lévő órára pillantott.
- Akkor rengeteg időnk van még.

Kimentek a teraszra egy gyors cigire, aztán Tom fel is szaladt az emeletre zuhanyozni és átöltözni. Bill ez idő alatt a kanapén kuporodott össze laptoppal az ölében, és az e-mailjeit ellenőrizte. Még mindig a szemeit forgatta amikor látta, hogy az új e-mail címe, Tomnak hála, tomkiraly@gmail.com volt. Mint mindig, volt legalább egy tucat továbbított Anditól és pár Tomtól a megszokott mennyiségű spam mellett.
- Azt hiszem viagra még nem kell egy darabig. – motyogta, miközben sorra törölgette a leveleket.
Épp akkor lépett be az online bankoldalukra, amikor Tom visszajött az emeletről.
- Tom Kaulitz! – nézte Bill összeszűkített szemekkel a képernyőt.
- Mostantól mindig el fogod üvölteni a nevem, amikor lejövök, Bill?
- Nem felejtettél el valamit?
- Öm… nem tudom?
- Nem voltál a Maggianoban mostanság?
- Ja, de. – nyúlt Tom a pénztárcájáért. – Bocs.
- Késő, most már tudom, hogy 62 dollárt költöttél el múlthéten. – nézett csúnyán a vigyorgó testvérére. – Ne nézz így Tom. Te akartad, hogy én figyeljek a számlákra, aztán mindig elfelejted odaadni a blokkokat.
- Bocs, Bill. – vigyorgott tovább Tom.
A hisztist Billen mindig nagyon jót szórakozott.

- Hogy nézek ki?
Tom megfordult, és elvigyorodott a testvére piros pólóján, kék farmerén és fehér cipőjén.
- Nagyon hazafiasan.
- Hello? Július 4-e van, Tom.
- És a fekete nyakörv hogy jön az ünnephez?
- Csak egy kis extra. – vette ki Bill a salátáját a hűtőből, és tanulmányozni kezdte. – Tom, biztos lesz elég kajánk?
- Rengeteg. Lesz hot dog, krumplisaláta, bab, a te tonhalas cuccod…
- Tonhalas tésztasaláta.
- Ja, az, Amanda pedig hozza az anyukája banános pudingját desszertnek.
- Bridget pedig hoz hűtőtáskát egy csomó üdítővel, meg ilyenekkel. – mondta, aztán hatalmas szemekkel nézett Tomra. – Nem mondtad el Gustavnak, ugye?
- Nem, Bill. Gustavnak fogalma sincs a vakrandiról, de valahogy még mindig nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne.
- Miért nem? Bridget nagyon édes, mindig jól kijöttünk. Oké, kicsit fiatal, de…
- Mennyire fiatal?
- 17. – harapott Bill az ajkába.
- 17? Basszus, Bill, még kiskorú!
- Na és, nem kötelező lefeküdnie vele! És jövő hónapban amúgy is 18 lesz.
Tom épp válaszolni készült, ám ekkor meghallották, hogy Georg és Gustav bejönnek az ajtón. Bill édesen a testvérére mosolygott, aztán ment üdvözölni őket.

Gustav harmadszorra vetett halálos pillantást Bill irányába azon a délutánon. Már abban a pillanatban tudta miről van szó, amikor Bill enyhén szólva is túl lelkesen bemutatta az apró szőke lányt neki.

Bill újabb bocsánatkérő mosollyal válaszolt.

Georg túl viccesnek találta ezt.

- Mondtam, hogy rossz ötlet. – mondta Tom ismét, amikor visszaült a helyére Billel szemben, és egy kólát adott neki.
- Nagyon aranyos lánynak tűnik, Bill. – mondta Amanda diplomatikusan. – De még gyerek.
- Mintha mi olyan régen lettünk volna 17 évesek. – förmedt rájuk Bill.
- Legalább beszélgetnek.
- Biztos a Jonas Brothersről. – nevetett Tom, miközben a haverját nézte, aki szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
- Azt az egyet tudom, hogy a Jonast nem szereti…
- Jutin Bieber?
- Oh, fogd be, Tom.

- Jesszus, olyan meleg van! – nyávogott Bill. – Miért nincs több fa? Egy parkba nem kéne több fát rakni? Egy kis árnyék nem ártana.
- Én szóltam, hogy 30 fok lesz. – jegyezte meg Tom, miután lefeküdt, a fejét a barátnője ölébe hajtva. – Ki tudja, talán a végén még a sminked is leolvad.
A vigyor Tom arcáról azonnal lehervadt, amikor Bill levette a pólóját, Tom tekintete pedig a bal mellbimbóján akadt meg, amelyikben egy vastag, ezüst karika csillant meg.
- Ugh! – dőlt el Bill a takarón, amin mindenki ült. – Ez egyáltalán nem segített! – fogta a fejét fájdalmában. – Annyira nem bírom a meleget.
- Whoa! – kiáltott fel Amanda, amikor ő is észrevette Bill piercingjét. – Bill, az biztos fájt!
- Hm? Oh, csak egy pillanatra. – tekergette meg Bill az ezüst karikát, aztán visszarakta a karját oda, ahol előtte volt.
- Tom, ezt nézd! – mutatta Amanda a barátjának. – Láttad már?
- Nem, öm, nem amíg, nem mondtad.
- Kicsim, neked is kéne egy piercing.
- Már van egy.
- Oh, ja, az a kis semmi a szádban. – nevetett Amanda. – Basszus, még az én fülemben is van, Tom. Komolyan…
- Nem. Semmiképp.
- Gyáva.
- Ezek szerint én vagyok a család kalandora. – jegyezte meg Bill.
Tom nagyot nyelt, és elkapta a tekintetét, hálásan, hogy a napszemüveg eltakarta.

- Szerintem aranyos lány.
- Kuss, Geo. – figyelmeztette Gustav a hátsó ülésből.
- És már egy teljes éve leszedték a fogszabályzóját.
- Geo…
- Elég lesz elvinned egy Justin Bieber koncertre, és örökre a tiéd.
A szőke srác csendben előrehajolt, és megütötte Georg fejét.
- Mondtam, hogy ez lesz. – jegyezte meg Jackie, Georg barátnője, amikor a barátja már a fejét dörzsölte.
- Bocsi Gustav. – biggyesztette Bill az ajkát. – Azt hittem kedvelni fogod.
- Nem.
Gustav nem a szavak embere volt.
Bill kíváncsian nézett Tomra.
- Nagyon halk vagy.
- Hm? Oh, csak elfáradtam. – felelte Tom enyhe műmosollyal.
És említettem, hogy alig pár órája még téged stíröltelek?

Tom szokatlanul halk volt az este további részében is, Bill összes kérdésére csak egyszavas válaszokat adott. Végül 10-kor a leghosszabb mondata az volt, amikor bejelentette, hogy elmegy lefeküdni.

- Tom? – ragadta meg a kezét Bill, amikor felállt. – Ugye nem vagy rám… mérges, vagy valami?
- Nem, egyáltalán nem.
- Tudod, azt hitted egy napot sem fogunk kibírni. – mosolygott rá Bill. – Most már majdnem egy hónapnál tartunk, és még mindketten életben vagyunk.
- Tudom. – ezúttal Tom mosolya is őszinte volt. – Jó éjt, Bill.
- Jó éjt.